Keresés

Részletes keresés

Degec Creative Commons License 2001.04.25 0 0 929
Dwight Yorke az Aston Villában

Tíz millió fontért válthatja meg retúrjegyét az Aston Villába Dwight Yorke, a Manchester United csatára. Valószínű, hogy a trinidadi csatár az első áldozat, akit elad a United az új szerzemény, Ruud Van Nistelrooy 19 millió fontos vételárának kiegyenlítéseként. Yorke korábbi edzője rögtön lecsapott korábbi tanítványára, akit nagyon meglepett John Gregory igyekezete, hisz finoman szólva nem volt felhőtlen a viszonyuk a feketebőrű csatár távozásakor.

- Ha lenne fegyverem, lelőném! , mondta Gregory annak idején. Szerencsére nem volt, így sok gólt hinthetett az elmúlt három év alatt a fekete csillag az Old Traffordban, mindenesetre a MU csatár most értetlenül áll az elé táruló jövő előtt. Három év elteltével Gregory hajlandó összefoltozni a korábban 12,6 millió fontért tönkretett kapcsolatot, és kész kifizetni a klub történetének legnagyobb vételárát.

Yorke eredeti tervei között egy chelsea-i szerződés szerepelt, ahová korábbi Villa és MU csapattársával, Mark Bosnich-csal igazolna, de mint a tervek nagy része általában, ez is kútba esett. Gregory reményei akkor támadtak fel, amikor kedden eldőlt, hogy bár a Gianfranco Zolát helyettesítendő csatár személye még nem ismert, de az biztos, hogy nem Yorke lesz...

HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.24 0 0 928

tizenketten

Törölt nick Creative Commons License 2001.04.24 0 0 927
Gratulálok a Roy Keane!
At ilyen állatot örökre el kellene tíltani!
Degec Creative Commons License 2001.04.24 0 0 926
Solskjaer UNICEF-nagykövet

UNICEF-nagykövet lett Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United norvég labdarúgója. Az Angliában játszó labdarúgók közül korábban Andy Cole, David Beckham és a dél-afrikai Quinton Fortune csatlakozott a programhoz. Ők valamennyien a Manchester United futballistái.

- Megtiszteltetésnek tekintem, hogy felkértek. Nem is tudok jobb dolgot elképzelni, mint ha esetleg az én arcképem felhasználásával érik el, hogy egyre többen érdeklődjenek az UNICEF tevékenysége iránt. Számomra nagyon fontos, hogy valamit tegyek a gyermekek helyzetének javításáért - mondta a válogatott futballista, akinek tavaly júniusban született kisfia.

Degec Creative Commons License 2001.04.24 0 0 925
Egy esztendőnyi kínos várakozás és sérülés után Ruud van Nistelrooy, a holland PSV Eindhoven csatára mégis a Manchester Unitedhez szerződött. A holland válogatott támadó ötéves megállapodást írt alá az 1999-es Bajnokok Ligája-győztessel, amely új brit rekordot jelentő 19 millió fontot fizetett érte a PSV-nek.

Gólerősségét és szerénységét Van Bastenhez, kezdősebességét és cselezési képességeit Ronaldóhoz hasonlítják. A mindössze 25 esztendős Ruud van Nistelrooy mindkét nagy példakép útját bejárta már: volt már bajnok, gólkirály és túl van egy súlyos sérülésen. Az egy esztendős lábadozást követően azonban Ruud visszatért, és 2001. március 31-én már két gólt szerzett a PSV Eindhoven együttesében…


Csillag született
Ruud Oss városában született 1976. július 1-jén, pályafutását a Nooit Gedacht csapatában kezdte meg, ott, ahol korábban édesapja is igazolt futballista volt. Egy tehetségkutató azonban felfigyelt a fiatal nyulánk fiúra és beajánlott a Den Boschhoz. Van Nistelrooy – ahogy kel – végigjárta a szamárlétrát, míg 18 esztendősen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban egy másodosztályú mérkőzésen. 1997-ben másfélmillió dollárért a Heerenveenbe szerződött, ahol 31 meccsen 13 gólt szerzett. Ekkor figyelt fel rá a PSV. Az eindhoveniek ugyanis előző szezonjukban elég sok pénzt költött a csapat megerősítésére, de Abel Xavier, Hohlov és Nyikiforov nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Frank Arnesen szakmai igazgató és Bobby Robson vezetőedző összedugta a fejét, és megállapította: ez a játékos beleillik elképzeléseikbe. Több mint hatmillió dollárért leszerződteték tehát Ruudot, aki az első szezonban 31, a következőban pedig 29 gólt szerzett… Kiváló csatárkettőst alkotott a belga Luc Nilisszel, az 1998-99-es bajnokság 69 találatából 55-öt ők ketten értek el, míg a következő idényben öt mesterhármast ért el! Ekkor már Arnesen is azt nyilatkozta: „Ha továbbra is ílyen eredményesen játszik, kétlem, hogy meg tudjuk tartani.”


NÉVJEGY
Ruud van Nistelrooy

Születési idő, hely: 1976. július 1., Oss (Hollandia)

Magasság, testsúly: 188 cm, 80 kg

Posztja: csatár

Legnagyobb sikerei: holland gólkirály, európai Ezüstcipős, az Év Játékosa Hollandiában (1999), holland bajnok (2000)

Eddigi klubjai: Nooit Gedacht, Margriet, FC Den Bosch, SC Heerenveen, PSV Eindhoven (1998. július 1-je óta)



Felcsillanó lehetőség
A válogatottban 1998. november 18-án Németország ellen mutatkozott be és eddigi utolsó szereplése is a németekhez fűződik: 2000. február 10-én ellenük húzta magára 10. alkalommal az Oranje mezét. Március 6-án a PSV a dán Silkeborggal játszott barátságos mérkőzést, és Van Nistelrooy jobb térde megsérült. Az orvosok hathetes pihenést írtak elő számára, ezt az időszakot használta ki a Manchester United és bejelentette: 18,5 millió fontért (27 millió dollárért) szerződtetni kívánja a csatárt. A hírek szerint heti 42 ezer fontot (60 ezer dollárt!) keresett volna, alig kevesebbet, mint Roy Keane.


Az előzetes tervek szerint április 25-én mutatták volna be egy manchesteri sajtótájékoztatón, ám a MU orvosai váratlanul úgy döntöttek, hogy még egyszer megvizsgálják a 24 éves holland sérült térdét, és csak a vizsgálat pozitív eredménye esetén írja alá a végleges szerződést a két fél. A vizsgálat kimutatta, Ruud térde még nem tökéletes, így a Manchester ideiglenesen elállt a szerződéstől, a csatár pedig hazautazott.

Két nappal később egy edzésen rosszul érkezett a talajra, és a jobb térdében kereszt-, valamint középszalag-szakadást szenvedett. Van Nistelrooyt a Szent Anna-kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. Az orvosok bejelentették: Van Nistelrooyra legalább nyolc hónapos kényszerpihenő vár, ezért semmiképpen sem lehet ott a nyári, Belgiumban és Hollandiában rendezendő Európa-bajnokságon…


A további kérők (Chelsea, Arsenal, Liverpool, Atletico Madrid, Lazio, AS Roma) szép lassan elmaradoztak.


Újra tréningben
Idén január 17-én tért vissza ismét Ruud van Nistelrooy a pályra, igaz, még csak az edzéseket látogatta. „Jól érzem magam, és bár nem tudok még minden gyakorlatot maximálisan elvégezni, úgy tervezem, hogy 3-4 hét múlva bekapcsolódom a komoly munkába. Május óta nem játszottam, és már nagyon hiányzik a futball.”


A brit lapok azonnal megszellőztették, hogy Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere még nem tett le a játékos szerződtetéséről.

„Már pályára léptem az Old Traffordon, még a sérülésem előtt”, mondta Van Nistelrooy a BBC Five Live-nak nyilatkozva. „Szeretenék Manchesterben játszani, de előbb vissza kellene térnem a pályra. Előbbre nem igazán tekintek.”


A bíztató edzésmunkák hatására a PSV megújította szerződését a csatárral és úgy tervezték, hogy a Kaiserslautern elleni UEFA Kupa-negyeddöntőn ismét játszatják. Kiderült azonban, hogy a klub vezetői elszámolták magukat, és elfelejtették nevezni a játékost a kupasorozatra. Hiába protestáltak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), Van Nistelrooy nem léphetett pályára.


Március 3-án a Roda ellen tért vissza a pályára és csereként 34 percet játszhatott. Négy héttel később megszerezte sérülését követő első góljait, a PSV ezekkel verte 2-1-re a Twentét. (Előtte 2000. február 25-én a Roda-PSV mérkőzésen talált a kapuba.)


Hogy happy enddel záruljon a történet, egy hónapja ismét jelentkezett a „mesebeli herceg”, a Manchester United. Az angol bajnokcsapat újra felvette a kapcsolatot a holland csapattal és közölte, még tartja korábbi 18,5 millió fontos ajánlatát. És a PSV "lerázni” sem tudja a klubot, ugyanis még 60 milliót (!) is megér számukra a holland sztár.


Angliai csúcsigazolások
19 millió font Ruud van Nistelrooy PSV-MU

18 millió font Rio Ferdinand West Ham-Leeds United

15 millió font J. F. Hasselbaink Atlético-Chelsea

15 millió font Alan Shearer Blackburn-Newcastle

12,6 millió font Dwight Yorke Aston Villa-Man Utd

11 millió font Emile Heskey Leicester-Liverpool

11 millió font Szerhij Rebrov Dinamo Kijev-Tottenham

10,75 millió font Jaap Stam PSV-Manchester United

Hétfőn aztán a csatár átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, így elhárult minden akadály, hogy a MU 19 millió fontért szerződtethesse a játékost.

„Büszke vagyok, hogy végre aláírhattam a Manchesterhez - nyilatkozta a holland gólkirály. - Mindig arról álmodtam, hogy egyszer az Old Traffordon fogok futballozni, méghozzá a Manchester United mezében.”



Mirrmurr Creative Commons License 2001.04.23 0 0 924
Várjuk meg a B-próbát! Davidsot is üdvözölném, mellesleg nem hinném, hogy szándékosan tette (volna), de hát a Serie A-ban mindenki szét van doppingolva.
Ja, ha már a játékosok korát emlegetjük, ajánlom mindenki figyelmébe Romariót, de mondhatnám Sheringhamet. A kis brazil még mindig gyors, pontos, szórja a gólokat (rekordmennyiségben), megállíthatatlan. Remélem, P.K. csak az árat akarja lesrófolni.
Előzmény: Degec (921)
Mirrmurr Creative Commons License 2001.04.23 0 0 923
Üzenem Peter Kenyonnak, hogy kapja be!
Amellett, hogy Rivaldo vitte az egész Barcelonát a hátán, immáron két éve ezt teszi, hosszú évek óta kiváló formában van, soha nem sérült, legalább három év van még benne hasonló szinten.
Még ha meg is köveztek érte, akkor is azt mondom, most egy kicsit megsértődtem kedvenc csapatom elöljáróira. A hosszú távokban való gondolkodás helyénvaló, de ez nem zárná ki a világ jelenlegi legjobb játékosának megvásárlását. Rivaldo mellett még ezer fiatal labdarúgó játszhatna, nem beszélve arról, hogy az ő szerepkörében nem nagyon van jelenleg konkurrenciája. Még Beckham sem.
Akkor is,

Hajrá, Manchester!

Előzmény: Degec (918)
HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.23 0 0 922
Igen pontosan erre akartam célozni...
Előzmény: Degec (921)
Degec Creative Commons License 2001.04.23 0 0 921
davidsnak most van ez a dopping ugye ugyhogy nem hiszem hogy lesz belöle valami
HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.23 0 0 920
Igen ez már várható volt.Korrek lépésnek tartom Kenyon'tól az hosszú távú stratégiát.Nem véletlen hogy a Barca meg akar válni a braziltól.Ennyi pénzt ilyen korú futballistáért nem érdemes kiadni.A United mindíg is hosszú távon gondolkozott, azt hiszem ez is a sikereink egyik záloga.

Node ki szerepel még a várólistán?

Előzmény: HACKETT.77 (919)
HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.23 0 0 919
A további részletek itt.
Előzmény: HACKETT.77 (917)
Degec Creative Commons License 2001.04.23 0 0 918
Ruud van Nistelrooy, a PSV Eindhoven labdarúgója átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, nincs panasza, így még ezen a héten szerződést köthet a Manchester Uniteddel. Az viszont valószínűtlen, hogy az FC Barcelonát erősítő Rivaldo is az angol klubhoz szerződik, mert Peter Kenyon, a klubot működtető gazdasági társaság elnöke öregnek tartja.

A 24 éves holland válogatott csatár, aki szerdán világbajnoki selejtezőn lép pályára Ciprus ellen, 27 millió dollárért szerződik a szigetországba.
Van Nistelrooy már egy évvel ezelőtt megállapodott az angol bajnokcsapattal, de akkor súlyos sérülése miatt nem jött létre az üzlet.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kettős vereséggel búcsúzó M.U.-nál még nem fejezték be a vásárlást, s a brit sajtó az elmúlt héten a 29 éves Rivaldót is a lehetséges új játékosok közé sorolta. Peter Kenyon azonban leszögezte, hogy hosszú távú megoldásokat keresnek, így a brazil aranylabdás szóba sem jöhet.
- Új labdarúgók érkeznek a klubhoz, de nem "egyszezonos csodákra" vágyunk. Lassan lejár Rivaldo ideje, így túlságosan kockázatos lenne a megvásárlása. Új átigazolási rendszert vezetünk be, aminek az a lényege, hogy 28 évesnél idősebb játékos szóba sem jöhet. Mi nem csak Sir Alex Ferguson utolsó szezonjára készülünk - mondta Kenyon.

Rivaldo azért még 3 évet lenyimhatna:(

HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.23 0 0 917
Hát megtörtént az első szenzációs vásárlásunk:

Ruud Van Nistelrooy Ł19 millió -ért (ami új BRIT rekord) már a mienk.A holland 5 éves szertződést írt alá, s rövidesen csatlakozik álmai csapathoz: a Manchester Unitedhez.

Íme minden ídők tíz legnagyobb igazolása a szigetországra vonatkozóan:

név - honnan - hova - ár

Ruud van Nistelrooy PSV Eindhoven Man Utd £19million
Rio Ferdinand West Ham Leeds £18million
Alan Shearer Blackburn Newcastle £15million
Jimmy Floyd Hasselbaink Atletico Madrid Chelsea £15million
Dwight Yorke Aston Villa Man Utd £12.6million
Tore Andre Flo Chelsea Rangers £12million
Sylvain Wiltord Bordeaux Arsenal £12million
Emile Heskey Leicester Liverpool £11million
Sergei Rebrov Dynamo Kiev Tottenham £11million
Jaap Stam PSV Man Utd £10.75million

HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.23 0 0 916
KaZe!

Kösz az info't.

KaZe Creative Commons License 2001.04.23 0 0 915
Hali!

Íme néhány exkluzív kép Münchenből:





A képeket nem én készítettem!
Aki a többire is kíváncsi (egyenlőre még nem sok) látogasson el ide:
Magyar Man Utd Rajongói Klub

Minden jót:KaZe
prince Creative Commons License 2001.04.22 0 0 914
OFF,bocs

Hackett

Köszi a mailt,megkaptam a hanganyagot!

Előzmény: HACKETT.77 (913)
HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.21 0 0 913
Mindenki!

Légyszi olvassatok bele ennek a bianconeri'nek a hozzászólásaiba az ANTI-HACKETT77 topic'ban.

Kiderült hogy valójában ki is ő.

Spingár Olivér Creative Commons License 2001.04.21 0 0 912
Nincs meg valakinek a MU 12. játékosának a képe? Biztos fönt van valahol a Bayern meccs előtti csapatkép. Azt keresem! Remélem tudjátok miről beszélek.

Üdv.:
OliBLOOD

mash Creative Commons License 2001.04.21 0 0 911
Finished
Manchester United 1-1 Manchester City
Sheringham 70'
Howey 82'

http://www.eurosport.com/footbl/Match.asp?LangueID=0&MatchID=3039

HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.21 0 0 910
Ezek szerint igen!Én örülök neki, mert Nakata nem egy M.U.F.C. szintű futballista. A Rivaldo'ra transfer're viszont kíváncsi leszek.
Előzmény: Degec (909)
Degec Creative Commons License 2001.04.21 0 0 909
akkor Nakata kilőve?
Degec Creative Commons License 2001.04.21 0 0 908
Hidetoshi Nakata menedzsere pénteken bejelentette: immár bizonyosra vehető, hogy pártfogoltja nem lesz a Manchester United játékosa. A japán sztár - mint arról beszámoltunk - mintegy két hete árulta el, hogy komoly tárgyalásokat folytat a MU és a PSG vezetőivel, ezt most cáfolta menedzsere, Mina Fujita, sőt, hozzátette: minden egyéb híresztelés - Parma, Fiorentina - csak kitaláció. Azt azonban nem tartotta szerencsésnek, hogy akarata ellenére visszatartanak egy olyan játékost, aki saját klubjában nem jut szóhoz, mert ezzel tönkre tehetik annak karrierjét.
(im)

nb1.hu

Mirrmurr Creative Commons License 2001.04.21 0 0 907
Hanem a Nike:-(
Előzmény: Degec (904)
mash Creative Commons License 2001.04.21 0 0 906
900!
mash Creative Commons License 2001.04.21 0 0 905
899!
Bayern!
Degec Creative Commons License 2001.04.21 0 0 904
Ugyemléxem asztat mondotta a K.Jenci a B&M meccsen ,hogy a következő idénytől nem az umbro nyomatja a mezeket a M.u. nak
HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.21 0 0 903
Mirrmurr!

Kösz az infot!

Megmondom őszintén enegem egyedül a videokazik és egy új hosszú ujjú (a változatosság kedvéért) hazai mez érdekelne Shernigham 10 felirattal.

Csak sajna jelenleg nincs rá keret:(

Előzmény: Mirrmurr (902)
Mirrmurr Creative Commons License 2001.04.21 0 0 902
Ne add fel! Én meg azon gondolkodom, hogy abba kéne hagynom ezt a kiegyensúlyozott hangvételt, mert k*rvára nem befolyásolja egyes emberek hülyeségtől elhomályosult látásmódját. Az biztos, hogy elég kiábrándító vitatkozni a szellemi sivatagokkal.

Hanem! Leárazás van a MU Megastore-ban! Karóra Ł10, nagyon király ágytakaró és párna Ł15. Most erősen tanakodik a pénztárcám:-)
Irány a ManUtd Megastore !

Hajrá, Manchester!

HACKETT.77 Creative Commons License 2001.04.21 0 0 901
Már megin'!

De ettől a pillanattól nem fogalakozom a provokátor geciköpettekkel.Higyjenek amit akarnak, írjanak amit akarnak én nem megyek ilyen topic'okba lejáratni magam.Magam is el csodálkozom azon, - hogy én aki megválogatom a társaságom(!) - ilyen senkiházi divatdrukkerekkel képes vagyok mocskolódni.

Mától szarok a primitív agyukra.

Előzmény: Mirrmurr (900)
Mirrmurr Creative Commons License 2001.04.21 0 0 900
ManUtdFan!

Megint eltiltottak? Mi ez a . a nevedben?

Előzmény: HACKETT.77 (899)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!