1. félidő után:
Manchester United - Manchester City 0-0
Az első 10 percben két hatalmas Man. City helyzet maradt ki.
Lőttek egy kapufát, és még üres kapuba sem tudtak betalálni.
A félidő további részében azonban szinte már csak United helyzetek voltak.
Scholes lövései és Beckham pontrúgásai jelentettek veszélyt.
Egy kb. 28-30 méteres szabadrúgás után Beckham centikkel lőtt a bal kapufa mellé.
Nash nem nagyon védhette volna.
Érdekes volt, hogy Barthez többször jött ki majdnem a félpályáig, és onnan indított, az egyik ilyenből Beckham át is emelte a kapust,
de sajnos a kaput is.
A félidő végén még volt egy tűzijáték, ha jól láttam Philip Neville hagyta ki a legnagyobb helyzetet.
Nah..nézem a 2. félidőt...
Szasztok!
Sajnálom ezt az elbukott meccset, de ennyi alamizsna jár a németeknek is. Mielőtt még végleg elmegy a kedvük a focitól :-)
A hiradóban mutattak egy érdekes szitut a meccsről, pontosabban az előtte történtekről. Egy szurkoló a legnagyobb nyugalommal besétált a pályáról a csapat öltözékében és beállt a játékosok közé fényképezkedni. A fotósoknak ebből semmi nem tűnt fel. Knézi elemezte az esetet, azt mondja az ő figyelmét egy osztrák kolléga hívta fel.
Kiváncsi lennék honnan jött az ötlet, hallottatok róla valamit? Szerintem fogadás volt :-)
Roy Keane, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitánya szerint elképzelhető, hogy felbomlik a jelenlegi együttes, miután a szerdai, Bayern München elleni vereséggel már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült a Bajnokok Ligájától.
- Egyszerűen nem voltunk elég jók. Nehéz beismerni, de az az igazság, hogy átlagosak vagyunk - mondta keserűen Keane az M.U. 2-1-es vereségét követően. - Nagyon rosszul kezdtünk, hiszen a müncheniek 2-0-ás előnye után védekezni kényszerültünk. A második félidőben már sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, de ez a legkevesebb, amit a szurkolók elvárhattak tőlünk. Szerintem most minden játékosnak el kell gondolkodnia a folytatáson. Lehet, hogy itt az idő a csapat átalakítására.
A Bayern München a továbbjutásával némileg feledtette az 1999-es BL-fináléban elszenvedett fájó vereséget és most a május 1-jén és 9-én sorra kerülő elődöntőre, a címvédő Real Madrid elleni párharcra készülhet.
Liverpooli létemre tegnap nagyon drukkoltam a Manchesternek. Elég szomorú volt az, hogy 2-1 után feladták a tudatos támadásépítést, és 40-50-ről ívelgettek, a Cole-Yorke kettős meg sehol sem volt.
A cserék után, az utolsó negyedóra fantasztikus lett, ha nincs az a kurva Kahn, tovább lehetett volna jutni. Amit még az 50. perc táján a Giggs lövésénél védett, az hihetetlen.
Nem vagyok feldobva, ez, azt hiszem, érthető. Mindamellett a németek megérdemelték a továbbjutást, igaz, nem sokon múlott, hogy begyűrjünk még két gólt, ám sajna Kahn nagyon jól védett.
Sebaj, talán jövőre BL serleggel búcsúzik Fergie, de még így is minden elismerésem a CSAPATNAK, ismét bemutatták a világnak, hogyan kell az utolsókig hajtani, küzdeni.
Gratulalok a MU-nak, ilyen hozzallas mas csapatnal nem lahato. Remelem ebbol tanul a vezetoseg, es igazolnak par jo jatekost(persze csak esszel, es nem olasz modra), mert a sorozatterhelest egyszeruen nem lehet eveken keresztul birni...
jah, es Chadwick nagyszeru volt, remelem tobbszor szohoz jut, bajnokin most mar lehet jatszatni a fiatalokat, Beckham-ek meg csak pihenjenek...
Nagyon rosszak voltunk. Mezonyben katasztrofalisan jatszottunk, hiaba alakitottunk ki egy csomo golhelyzetet. Ilyen rossz technikai megoldasokat, passzokat, atveteleket regen lattam. Utemtelen mozgas, semmi osszhang nem volt a jatekosok kozott. Alig volt egy-ket kombinacio, ami emlekeztetett az igazi United-ra. Kozeppalya nulla. Hol voltak a sok futassal tarkitott rovid passzok? Keane felvezette felpalyaig, aztan ivelt. Neville ugyszinten. Otlettelen jatek volt, amivel meg igy is megfordithattuk volna a meccset. Volt egy 11-es gyanus szitu is. A Bayern-nek kevesebb lehetosege volt, mezonyben okosabbak voltak, a ket golnal elejuk pattant. Jovore ugyanitt...
Itt az ideje legalabb ket jatekos megvetelere, de csak esszel. O`Leary (edzonek), Nedved johet, Davids nem.
Csodálatosan futballoztunk és megérdemeltük volna (legalább!) a döntetlent.Fantasztikusan játszott az egész csapat with heart and soul.Kibaszott izgi volt a vége még úgy is, hogy egy büntit (amit persze be is kellett volna rúgni) nem adtak meg nekünk.
Aki pedig nem tudta miért vagyunk globális klub, az most már tudja.Fel vagyok dobva még akkor is, ha ma búcsúznunk kellett, mert emelt fővel tettük és nekünk tapsol a világ!
Fel vagyok dobva, mert a Leeds még bent van, és van kinek szurkolnom.
Fel vagyok dobva mert imádom az ANGOL FOCIt és ezen a meccsen sok szimpatizánst szereztünk magunknak.
Csodálatos éjszaka volt...
Köszönöm neked Manchester United
Gratuálok a Bayern'nek, aki most méltán érezhetik azt, hogy revansot vettek '99-ért!
(MTI) - Könnyen elképzelhető, hogy Rivaldo a nyáron távozik az FC Barcelona labdarúgócsapatától, s a Manchester Unitedben folytatja pályafutását. Az illetékesek ezügyben csütörtökön Liverpoolban egyeztetnek.
A tárgyalás tényét Joan Gaspart, a katalán klub elnöke jelentette be egy helyi rádióban, pedig néhány nappal korábban még hallani sem akart a csapat legnagyobb sztárjának távozásáról. Az angol sajtó úgy tudja, hogy Rivaldót 60 millió fontért lehet kivásárolni 2003-ig szóló szerződéséből.
Jose Maria Minguella, a játékos ügynöke egyelőre tagadja, hogy az FC Barcelona el akarná adni brazil világsztárját.
- Semmit sem tudunk arról, hogy a klub bárkivel is tárgyalást kezdene a jövőjéről - mondta.
A futballista Barcelonában képzeli el a közeli jövőt, de tudja, hogy ez nem csak rajta múlik:
- Szeretném tiszteletben tartani szerződésemet. Hányszor kell még ezt elmondanom? Minden a szurkolóktól, az elnöktől és az igazgatóktól függ. Ha ők marasztalnak, akkor Barcelonában folytatom pályafutásomat - nyilatkozott.
A spanyol együttes csütörtökön játssza Liverpoolban az UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóját, ezért találkoznak ott az M.U. és az FC Barcelona vezetői.
Rivaldoról már kifejtettem a véleményemet, remélem, nem csak kacsa, hogy a Unitedbe érkezik. Davids egy újabb jó pont lenne, Nedved szintén nem rossz, bár nem különb a konkurenciánál (Cole, Solskjaer, Yorke, SHERINGHAM), Nakatát nem ismerem.
Ez a bevásárlás nem ugyanaz, mint amit az Inter csinál, de az igazat megvallva, én a szigetországból vásárolnék, biztosan van olyan megfelelő szintű angol játékos is, mint említett jelöltjeink.
És most egy kis "botrány": anélkül, hogy temetném Fergie-t, mit szólnátok David O'Leary-hez mint Sir Alex utódja?
Nedved'nek a United az álma.A Lazio viszont nem szívesn engedné el.
Davids inkább csak találgatás, Nakata egyértelműen a kereskedelmi szempontok alapján jöhet(ne) számításba.
Egyébként én egyáltalán nem örülök ennek a bevásárlásnak, de a klub vezetése úgytűnik egészen másként gondolkozik.
Viszont ha tényleg nyélbe ütik a dolgot, a United és a Premier League messze a világ előtt száguld majd - habár ez a megállapítás SZVSZ már most sem túlzott...
Egy szemzációs hír: Rivaldo ügynökével tárgyalásokat folytat, és nagy a valószínüsége annak, hogy a brazil világklasszis a következő évet már a Premiershipben kezdi.A klub amelyről szó van nem más, mit a Manchester United.A hírt egy neves spanyol játékosügynök is megerősítette.
"I can't second-guess what David is going to do but my gut feeling is he'll stay" said Giggs. "It would be catastrophic if he left. A player of his ability would be extremely difficult, if not impossible, to replace."
"I know how much he loves this club but it must be difficult knowing that every club in Europe would break the bank to sign you. But if David signed a new deal it would be a massive boost to all concerned."
Nem tudom tudjátok e, de ez az ide Premiership trófea több szempontból is különleges.Az általam elkiészített ANGOL & Skót mini foci enciklopédiámból kiderítettem, hogy pontosan mi vagyunk a 4 klub, amelyiknek sikerült a bajnokí címmel a triplázás, és mi vagyunk az első klub akiknek ez a Premiersip nevű kiírásban először sikerült.Nézzük meg melyek voltak azok a klubok akiknek egymást követő három szezonban vitrinjükbe
tehették a trófeákat:
Huddersfield Town
1923/'24: Huddersfield Town* 57 pont Cardiff City 57 pont
1924/'25: Huddersfield Town 58 pont West Brom.Albion 56 pont
1925/'26: Huddersfield Town 57 pont Arsenal 52 pont
Arsenal
1932/'33: Arsenal 58 pont Aston Villa 54 pont
1933/'34: Arsenal 59 pont Huddersfield Town 56 pont
1934/'35: Arsenal 58 pont Sunderland 54 pont
(ez volt az a bizonyos Herbert Chapman korszak)
Liverpool
1981/'82: Liverpool 87 pont Ipswich Town 83 pont
1982/'83: Liverpool 82 pont Watford 71 pont
1983/'84: Liverpool 8O pont Southampton 77 pont
(a Pool számára oly legendás Bob Paisley korszak)
Manchester United
1998/'99: Manchester United 79 pont Arsenal 78 pont
'99/2OOO: Manchester United 91 pont Arsenal 73 pont
'00/2001: Manchester United ??? pont
(Az ellenfelek iránti tiszteleből, a második helyezetteket is feltüntettem)
Nem tudom tudjátok e, de ez az ide Premiership trófea több szempontból is különleges.Az általam elkiészített ANGOL & Skót mini foci enciklopédiámból kiderítettem, hogy pontosan mi vagyunk a 4 klub, amelyiknek sikerült a bajnokí címmel a triplázás, és mi vagyunk az első klub akiknek ez a Premiersip nevű kiírásban először sikerült.Nézzük meg melyek voltak azok a klubok akiknek egymást követő három szezonban vitrinjükbe
tehették a trófeákat:
Huddersfield Town
1923/'24: Huddersfield Town* 57 pont Cardiff City 57 pont
1924/'25: Huddersfield Town 58 pont West Brom.Albion 56 pont
1925/'26: Huddersfield Town 57 pont Arsenal 52 pont
Arsenal
1932/'33: Arsenal 58 pont Aston Villa 54 pont
1933/'34: Arsenal 59 pont Huddersfield Town 56 pont
1934/'35: Arsenal 58 pont Sunderland 54 pont
(ez volt az a bizonyos Herbert Chapman korszak)
Liverpool
1981/'82: Liverpool 87 pont Ipswich Town 83 pont
1982/'83: Liverpool 82 pont Watford 71 pont
1983/'84: Liverpool 8O pont Southampton 77 pont
(a Pool számára oly legendás Bob Paisley korszak)
Manchester United
1998/'99: Manchester United 79 pont Arsenal 78 pont
'99/2OOO: Manchester United 91 pont Arsenal 73 pont
'00/2001: Manchester United ??? pont
(Az ellenfelek iránti tiszteleből, a második helyezetteket is feltüntettem)