well, ezek után nehéz lesz értelmezhető pént kérni mondjuk Smallingért, Jones-ért, meg a hasonló zsenikért.
bár Smalling akár maradhatna is, hátha tudunk eleget fizetni Lindelöfnek azért, hogy eligazoljon valahová :DD
viccet félretéve, siralmas, hogy a vezetőség ugyanazokat a hibákat követi el újra meg újra. nem véletlen, hogy fényévekre vagyunk a kevesebbet költő Liverpooltól és a nagyságrendileg ugyanennyit költő Citytől is, amikor két ilyen súlytalan, fogalmatlan amatőr pásztázza a piacot.
Fernandes leigazolása persze bejött, de ha a tavaly nyáriakat nézem, akkor egyedül AWB az, aki ár-érték arányban megfelelő. Maguire kínosan túl volt árazva a képességeihez képest, James pedig Championship-szint, jó kérdés, hogy tőle vajon mit várt a dream team.
ha ez a nyár most arról fog szólni, hogy beragadunk a Sancho-sagába, és a végén csak kifizetünk érte 120 milkát, mert a dilettáns duónak nincs B-terve és valakit meg hozni kell, akkor tényleg csak egy sört kell bontani, és várni, ahogy összeomlik az újabb kártyavár is, csak ezúttal egy csöndes edzővel a padon.
reméljük, veszi a lapot a két dilettáns és van B-tervük. vagy egyáltalán, bármilyen tervük. pl. védőre, középpályásra, ilyen apróságokra.
jó vicc, tudom... :DD
a következő ennél a két marhánál talán az lesz, hogy azért fizetnek játékosoknak, hogy ne igazoljanak hozzánk, ha az a lemez majd lassan lejár, hogy vevőként és eladóként is mi fizetünk a másik klubnak. majd adunk át-nem-igazolási díjat, vagy valamit.
Valahol kicsit vicces, évekig ment a sírás Lukaku, Fellaini, Sanchez faszért vannak még a klubnál, egy év alatt mindhármat eltakarították, most meg az a panasz miért az azonnali biztos spórolás, miért nem inkább várni lehetséges jobb vevőre.
Te vártál volna még jobb vevőre Covid19 piacon? Nem igazán álltak sorba érte a klubok... Én összeteszem a két kezem Lukaku után Sanchezt is elvitte az Inter, ráadásul sikerült a piac elején megszabadulni tőle és örülök Sanchez motivált még a fociban. Belement a fizetéscsökkentésbe, cserébe amit az Inter adott (volna) kis átigazolási összeget, azt megkapta lelépési pénznek Sanchez, Woodward pedig megkönnyebbülhet nem az ablakon kell kidobnia még kb. 40 milliót. Választhatta volna Sanchez két évet még ül a lelátón és felveszi a nagy fizetést a semmiért.
Ehhez képest piac elején sikerült kihúzni a bérlistáról. Szokásos United fikázást nem akarom megzavarni tényekkel, valóban elég szar volt a Mkhitaryan bukta, megpróbálni Sanchez cserével ő se vált be, attól még most még mindig jobb így kikerült a fizetése, mint pl. az, hogy a Real 2017 nyara óta próbálja eladni James Rodriguezt, hogy beragadt Bale a lelátón nagy fizetéssel, Arsenalnál Özil esete? Barcelonánál Dembele? Juventus-nál Higuain? Az oké United drukker a saját csapatával van jobban képben, azért nézzetek körül, más klubok is bajlódnak rossz szituációkkal egy-egy játékos kapcsán.
annyiban árnyalnám, hogy sanchez kölcsönét tápolta a klub, a kölcsönjátékost le akarta igazolni az inter, a játékos távozni akart, ez így megint túl gáláns volt. Önmagában nyilván spórolás, de ez megint egy olyan sztori, ahol érzi az ember, hogy ebböl jobban is ki lehetett volna jönni...Ezeket megjegyzi a piac, és mindenki úgy áll hozzá, hogy rossz bizniszt csinál, aki nem maxolja ki a lehetöségeit woody ellen...
Valszeg meglesz, a piac oktober elejeig nyitva, remeljuk azert annal elobb lezarul a dolog. Szerencsere komolyabb keroje nincs es elvileg o is akar jonni, personal demands is mar megbeszelve. Allitolag nem akarjuk kifizetni a 120 milliot amit kernek, de ellenajanlatot meg nem tettunk. Erdekes, olyan Woodwardos az egesz.
Akkor lennénk előrébb, ha ez az idióta barom végre visszakerülne a marketing osztályra.
Rojo, Jones, Smalling, Sanchez, Pereira, Lingard, Mata eladása szempontjából teljesen mindegy volt, hogy meglesz-e a Bl vagy sem; lehetett rajtuk dolgozni.
Annyit csinált a Maestro másfél héttel a hivatalos nyitás utánra, hogy Sancheznek fizettünk egy nagyon komoly lelépési pénzt (Ducker a telegraphnál 5-10 m font közé lövi be: https://www.telegraph.co.uk/football/2020/08/06/alexis-sanchez-pay-off-5m-10m-manchester-united-finally-offload/), hogy az Inter aztán szabadúszóként leigazolhassa. Ezzel újra felfestettük az idióta jelzést a nyakunkban lógó táblára és biztosra mehet mindenki, hogy Rojoért, Jonesért, Matáért sem kell fizetni, ha esetleg vinnék őket. Tényleg csak az hiányzik, hogy Alexis lőjön ki minket a döntőben.
Nemhogy Sané, Werner, Ziyech, Torres módjára nincsenek lezsírozva jó árú üzletek a piac valódi nyitása előtt...
Én várnék még az ítélkezéssel. Szeptember 12-én indul a szezon és október 5-én zár a piac. Ideális esetben persze szeptember elejére kialakul a keret, de az első heteket a jelenlegiek is le tudják majd hozni különösebb pihentetés nélkül is.
De valóban nagy visszaesés lenne, ha nem mennénk tovább a megfelelő irányba a 3. hely után.
Ne is mondd. Tudom, nem lesz szimpatikus pár embernek, amit írok, de 3-4 okos igazolással lehet előrébb tartanánk, mint Sanchoval. A pudlik minden valószínűség szerint leigazolják Jamalt a Norwichból, Aaronst vagy őt jó lenne behúzni. 20 milla nem sok érte. Azt vártam, hogy végre ésszel építkezzen a klub, de szemmel láthatólag reménytelen az egész. Újból és újból elkövetik ugyanazt a faszságot. Nem értek hozzá, de csak olyannal érdemes fenyegetni a Dortmundot vagy akárkit, amit be is tudnak váltani. Juszt se fizetjük ki az árat, meg vannak alternatív célpontok. Coman. Kölcsönbe. Hahaha. Majd szépen visszakullognak és kicsengetik a lóvét. Egyébként, ha ennyire 1 célpont van, akkor a játékost kell meghülyíteni, hogy egy kicsit mozgolódjon. Azzal lenne egy kis nyomás. Ezt csinálja mindenki...
Solskjaer-nál sajnos a PR-fogás nyilatkozatokat már láttuk, hogy hová vezetnek. komolyan gondolja őket.
óriási lesz, ha elpazaroljuk a nyarat Sancho üldözésére, miközben más hiányposztokra megint nem marad idő, elkummantja a munka dandárját a dream team ismét.
Mintha nem egy latin spíler lett volna a valaha volt legjobb játékosunk. Az isteni, megismételhetetlen Cristiano Ronaldo. Nem az számít honnan jön, hanem amit tud.
Nézd, ezeken én nem vitatkozom. Még nem tudjuk, hogy Sancho jön vagy sem és ha igen, mennyit keres. Az nagy ostobaság lenne, ha Sancho többet kapna mint Rashford vagy Martial. De a jó játékosokat meg kell fizetni, még Liverpoolban is.
Szurkolok a lapozáshoz. Ha össze is jön a Sancho transzfer, akkor lesz egy 20 éves játékosotok, aki minden mezőnyjátékosnál többet keres a klubnál (talán esetleg Pogbánál nem). A jóllakottság De Geából is a legjobbakat hozta ki, mint Sánchezből. És még mindig nincs DOF, csak a pénztárca csörgetése megy már 7 éve. Ha pedig OGS nem lenne korábbi játékos, már őt is rég kiutálta volna a szurkoló közönség. De majd jövőre nagyon félünk tőletek, mert ez majd a ti évetek lesz...