Keresés

Részletes keresés

kensai of origo Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136540

Egyetértek a korábban leírtakkal.

 

Woodward (és Matt Judge) tényleg ne vigyorogjon ennek a harmadik helynek, hanem tegye a dolgát. Hajszálnyival lettünk elsők ebben a roncsderbiben, a City-Pool duóhoz képest pedig félelmetes a lemaradásunk. Nálunk annyi pozitívum van a többiekhez képest, hogy nekünk a szezon első fele volt katasztrofális, és második fele már bizalomra okot adó, a többieknek viszont egészében lett ilyen gyenge a szezonja. A másik kivétel a Leicester, ők ellentétes utat jártak be és gyakorlatilag biztos 3. helyet buktak el.

 
A Leicester, Wolves, Sheffield (Everton) jövőre is egyben lesz, növelnünk kell a teljesítményünket, ha le akarjuk szakítani őket. A Spurs nagyon erősödni nem fog (José megnézhette volna magát, ha nem jön a koronavírus pihi és kapja vissza a Kane+Son duót a hajrára), sőt Eriksen és Vertonghen távozásával az érkezők ellenére is gyengültek/gyengülnek szerintem. Mivel elérték az EL-t, így az sem lesz benne a pakliban, hogy José nemzetközi terhelés nélkül csapágyasra járathassa az egyébként nem rossz Spurs kezdőt és elérjen valamit. De hagyják csak dolgozni sokáig, tönkre fogja tenni a Spurst hosszú távon, ez tuti. Az Arsenalnál Artétával elindult valami, nála sorsdöntő, hogy nyáron mennyi támogatást kap. A Chelseanél Lampard szintén halad, anyagilag nagy előny nekik, hogy ismét Bl-helyen végeztek. Ők elöl a meglévő tehetségeik mellé nagyon komolyan beleerősítettek már (Ziyech, Werner után Havertz is úton van); ha a védelembe is kap érkezőket Frank, akkor Ole támogatás nélkül nem nyomja le őket.

 

Amit én is várnék, hogy jövőre biztos kézzel hozzuk a Bl-helyet és haladjunk előre minőségben + mélységben annyira, hogy 2 év múlva legalább álmodozni lehessen a Pool-City duó megfogásáról. Ehhez nyilván 2 nagyon jó átigazolási ablak kell (3, ha a telet beleszámítjuk).

 

Én is azt gondolom, hogy a Pogba-Bruno kettős szerkezeti, játékbeli változást is hozott, kettejükhöz pedig Matic passzolt legjobban. McTominay és Fred ügyesen Bruno alá dolgoztak korábban, de a Pogba-Bruno duó mellett harmadikként nem produkálták magukat (nem is volt persze nagyon alkalmuk, egyszer-egyszer rakta be/cserélte be Ole őket melléjük, de azért edzésen is nézték őket, ez tuti). A kp-re úgy kellene igazolni, hogy ők is használhatóak legyenek, és legyen minimum két trió, amihez Ole mer is nyúlni. McTominay-Fred-Bruno + Pogba-Matic-XY. 3 név merült fel, a Maddison pletyka leült nagyon, amit én nem bánok. Grealish és Donny van de Beek merült fel még jobban, én kettejük közül utóbbira szavaznék mindenképp. Frenkie de Jonghoz és de Ligthez képest gyengébb azért, nem elit, de nagyon jó, sokoldalú, hasznos, kevésbé balhés és (Ziyech + a tavalyi Ajaxos árak alapján) Ő 40-45 m font körül elhozható lenne. Grealishnek ehhez képest 10-15ös felára simán lehet. Mondjuk itt gyakorlatilag minden megváltás az őszi Pereira-Lingard stb. meneteléshez képest.

 

Romero távozását Ti hol olvastátok? Én csak olyan kontextusban olvastam, hogyha Henderson marad, akkor 3. számúnak nem maradna itt. De külön csak de Gea mellől szerintem nem menne el, persze Ole játszathatná többet a kupameccseken, könnyebb bajnokikon.

 

Amit For-dzsi írt a távozó-érkezőkről, azzal is egyetértek nagyrészt.

A Rojo, Jones, Smalling, Pereira, Lingard, Sanchez, Mata hetes mindenképp menjen. Ha Ole és a stáb Dalotban nem lát fantáziát, akkor Ő is menjen (TFM játszatása helyette nagyon erre utalt); Max Aaronsnak én is örülnék helyette, bár Hakimit 40 m euróért nagyon elhozhattuk volna.:( Ha picit is ügyesebb lenne Woodward az eladásoknál, ebből van de Beek +Aarons ára simán kijönne. (Egyébként kíváncsi leszek a Barcás Marc Juradora és a Reálos Alvaro Fernandezre, jobb és balbekk pozícióra jöttek.)

 

Sancho nálam top célpont. Nem lehet nekimenni a következő évnek (főleg kevesebb nyári pihenővel) csak a Martial-Rashford-Greenwood trióval úgy, hogy James és Ighalo nagyon epizodista csak.
A Dortmundnak a bevételi struktúrája eltérő a miénktől, sokkal jobban hiányzik nekik a meccsbevétel kiesése, márpedig a Signal Iduna Parkban jövőre se várható 80.000 szurkoló folyamatos jelenléte finoman szólva sem. Kb. 45 milliós hiányt írtak náluk a vírus következtében; Götze és Schürrle fizujától is nagy örömmel szabadultak meg (Halandé és idén már Sanchoé sem alacsony, Reus „táppénze” se piskóta és vannak még rajtuk kívül magasabban: https://www.sportekz.com/football/borussia-dortmund-players-salaries/). Hakimit se véglegesítették 40 m euróért és nem kerestek új edzőt (Pochettino szerintem passzolt volna oda), hogy legalább elvi szinten mondhassák Sanchonak, ki akarják hívni a Bayernt és akarnak valamit a Bl-ben is, amíg Haland és Ő ott vannak. Csak a biztos Bl-helyre játszanak, nem lesz plusz bevétel az eredményekből sem. Bellinghamet megvették következő gyémántként, befektetésként és Sancho olcsó utódját is keresgetik (Ferran Torrest a City viheti, most talán Ikoné a Lilleből a jelölt). Nyilván Watzke tudja, hogy az idióta Woodwarddal tárgyal, de már Ed is puhítgatja régóta őket a nem lesz 100 milliós igazolás dumával, szóval ezen biztosan rajta vagyunk. A Barca beégése Dembelével, Ziyech-Werner-Sané emészthető ára (plusz Havertz, Ferran Torres, stb.) is segít lenyomni szerencsére az összeget. Az Arthur-Pjanic transzfer emelkedik csak ki idén, de az könyveléstechnikai bűvészmutatvány volt, mindenki tudja. Sanchonak 2 év múlva lejár a szerződése (tavaly nyáron csak a fizuján emeltek, a szerződés hossza nem változott), hosszabbítani nem fog és 21-ben Sané árának környékére (bónuszokkal együtt 54 m font) süllyednek vele (+10-15 m, ha nagyon sok kérő lenne). És ez a 65 körüli összeg az, amire csak annyit kell pakolnunk, hogy már idén megérje nekik elengedni. Ha megtartják, akkor jövőre az alacsony árból az éves fizuját (11,4 m eurót) is le kell nyelniük. Tehát ha kapnak tőlünk 90-et és megspórolják a fizuját, az már 100; ha jövőre 65 körül kell eladniuk és abból még lejön a fizuja, akkor 55 körül szállnak ki belőle. Sokan verték már ott ki a balhét a távozáskor, valószínűleg Jadon is jelezné, hogy a 8 millióról a 80-90 misi is már 10szeres haszon, legyen elég. Ha ottragad és balhézni kezd, meg szarul játszik, azzal a BVB se lesz előrébb. És ez a többi oda igazolót is arra sarkallná, hogy kivásárlási záradékkal szerződjenek csak le. Havertz ára +10-15 millióért el kellene tudni hozni Sanchot, ezért lenne jó, ha Kai ára 70-80 között lenne és tovább erősítené a reálisabb, alacsonyabb árak sorát. Reméljük nem fejik le kőkeményen Woodwardot megint (ha 89 m fontról nyitnánk, akkor pedig az lesz…☹ reméljük ez csak daily mailes firka: https://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-8564171/Manchester-United-Jadon-Sanchos-dream-Borussia-Dortmund-set-demand-100m.html). Szeretem a BVB-t, de lehetőleg mást húzzanak már le most. Ha kell, akkor ki kell várni, és a többi bizniszt megkötni, mertha Sanchoért gyorsan adunk 120-at, akkor a többieken is meglesz a felár.

 

Én Ighalo téli távozásakor nem hoznék olcsó megoldást, hanem jövő nyáron mennék gőzerővel Haalandért. A norvég váltása, előrelépése akkor lesz esedékes, elvileg lehet kivásárlási záradék is a szerződésében. A Reál remélhetőleg Mbappét hajkurássza majd; a Barca elnökségi váltásban lesz és sok problémát kell majd megoldania, a City-Pool-Bayern-ATMA-Juve stb. jelentkezőket meg az Ole-Sancho kombináció meggyőzésével le kellene nyomnunk valahogy.

 

Ha álmodozni akarunk a Pool-City utoléréséről 2 év múlva, akkor ahhoz Martial-Rashford-Greenwood-Sancho-Haaland ötös minimum kell előre. Különben nem nagyon lehet majd dönteni arról, hogy Ole meg tudja-e ugrani a lécet vagy kell majd más edző.

 

Középhátvédet én is szívesen hoznék, de akkor az is legyen minőségi, és az már pénzügyileg nem fér bele szerintem. Nálam Sancho és a kp után ez csak 3. prioritás. De Ligtet a Juve el nem adja, más biztos minőséget én nem tudok középhátvéd poszton. Demiral (szintén nem adná a Juve), Upamecano, Kumbulla, Ozan Kabak, stb. mind kérdéses kategória nekem; Koulibalykal meg jövőt építeni nem nagyon lehet, méregdrágán jönne pár évre. És itt azért a City nagy vetélytárs lenne már, Kompany távozása és Laporte kidőlése a fő oka annak a hiányzó kb. 20 pontjuknak, rá fognak szállni a piacra. Ha Stonest el tudnák passzolni, nem kizárt, hogy kettőt is vegyenek Laporte és Garcia mellé. Szerintem Akét Ők fogják elhozni. És a Chelseare, Arsenalra is ráférne egy belső védő, szóval itt óriási a konkurencia.

For-dzsi Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136539

gio, veled is nehéz néha. Mourinho regnálása végén az volt a mondás, hogy ez egy midtable team, fos, túlhájpolt, agyonfizetett játékosokkal. Igazi klasszis csak de gea. Woodward egy idióta. Ha jól emlékszem, te is ezt írtad. 

Előzmény: giornalista (136537)
For-dzsi Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136538

de, provokáció, mivel senki nem írta, hogy itt a kánaán. Nem értem, hogy mit akar kihozni, azon kívül, hogy leírja a tutit, Solskjaer hülye, mert nem Klopp. Senki nem irta, hogy zseni, de fejlödünk vele, miért hülye az a szurker, aki bízik benne? Elviszi a csapatot addig, ameddig birja, meglátjuk, mi ez a szint. Nekem egyelöre annyi elég, hogy több emberböl focistát csinált, akiket hozott, azok rendben vannak, nézhetö a foci, betolta a biciklit bl helyre. Nézzük már meg, hogy ki van elöttünk és ki mögöttünk. Lyukas kerettel, sérülésekkel, de gea potyákkal. Ha nem nyer trófeákat, akkor is sokat tett a klubért, meg kell becsülni, ami van. Azt akarja sugallni, hogy ki kéne rúgni, mert kevés ide? Lehet, de nem most van ennek itt az ideje. 

Előzmény: Giggsy111 (136535)
giornalista Creative Commons License 2020.07.27 -2 0 136537

szerintem sok szempontból jól látod a dolgokat. 

 

Solskjaer valóban nagyon el van adva, valóban nagy hiba volt neki tavaly 3 éves szerződést adni, valóban követ el amatőr hibákat és látszik rajta, hogy úgy végez valamilyen munkát nálunk, hogy közben még erősen tanulja ezt a szakmát. 

 

nem tart ott, ahol Klopp tartott, amikor átvette a Poolt, ez is tiszta sor. az is, hogy vele szemben nincsenek igazán komoly elvárások támasztva, mert a mosolya meg az üzenet általában elég a drukkereknek.

 

én magam is gondban vagyok Solskjaerral, hiszen az őszi szereplés egyszerűen megengedhetetlen. a tavalyi átigazolási időszakban végzett, összességében pocsék munka kis híján a BL-indulásba került, rengeteg pontot szórtunk el a kicsik ellen megint, és a nagyok ellen sem voltunk igazán meggyőzőek, "csak" kijött a lépés. továbbra sem tűnünk igazán erős és stabil csapatnak, viszont van egy fontos különbség az elmúlt időszakokhoz képest.

 

mégpedig az, hogy most legalább van, ami működik. és ez sokaknak elég most, és én is hajlamos vagyok elfogadni a helyzetet, amíg legalábbis a minimális célkitűzések teljesülnek.

 

van Gaal kicentizett tili-tolijával nyertünk ugyan egy kupát, de kín volt minden meccs, és nem akartuk megvárni, hogy mi lesz az emberkísérlet vége. Mourinho egy kibaszott kókler, ez fél év után látszott, a jó kurva anyját annak a cigánynak és a sleppjének, hogy itt garázdálkodott két évig. Martialt cserélte volna Willianre, idehozta Lukakut, összeveszett, akivel csak tudott, egyszerűen tragédia volt az edző. érdekes mondjuk, hogy két évig körbe volt rajongva, aztán most már ott tartunk, hogy Solskjaer egy szétesett középcsapatot vett át tőle, de hát ezt teszi az idő az emlékekkel és a véleményekkel.

 

anyway. Solskjaer nem lenne szabad, hogy afféle bálvány legyen, mert amúgy olyan sokat ő sem ért el. de azért nagyon más 66 pont ez az idei, mint a Mourinho-féle szereplések. végre valóban építünk a fiatalokra, nem csak beszél róla az edző és a Mourinho-drukkerek. valóban van egyfajta elképzelés, hogy mit akarunk játszani, gyorsak akarunk lenni, Mourinhónál nyoma nem volt annak, hogy a Fellainire meg Lukakura ívelgetésen kívül mi a faszt akarnánk. végre technikás játékosokat rak a csapatba a főnök, nem Perisic, Morata meg Willian a kiszemeltek, rendbe került a pecking order (Mata, Lingard, Pereira dicséretesen messze kerültek a kezdőcsapattól), van egy mag, van egy elképzelés.

 

én nem gondolom, hogy ne lenne most olyan edző, aki Solskjaer-nál jobb munkát tudna végezni velünk. sure, hogyne lenne! Solskjaer, ahogy írtam, még tanulja ezt a bulit, ez tiszta sor. game control, squad management - két olyan terület, amin még megmosolyogtató, hogy mennyire az út elején áll. de a minimálisan kitűzött célt az idén végre elérte, azok után, hogy tavaly kudarcot vallott.

 

és teljesen igazad van abban, hogy komoly elvárásokat kell megfogalmazni vele kapcsolatban. jövőre jó lenne mondjuk 30 pont helyett 15-re lenni az elsőtől. a lehetséges 60-ból mondjuk 50 pontot begyűjteni az alsóház ellen. megcélozni a 78-80 pontot a bajnokságban. továbbjutni a csoportkörből a BL-ben. több meccset megfordítani, ha hátrányba kerültünk (az idén összesen kettőt sikerült a 17-ből!). 

 

de amit talán érzel rajtunk, és amit kritizálsz, az az, hogy nekünk most ez így elég, ez egyébként így van. I mean, szerintem is kevés ide Solskjaer, és ahogy írtam is pár napja, igazán nem érdekelne, ha kirúgnák, mert találnánk jobbat, tapasztaltabbat, ügyesebbet a helyére. mégis, még én is úgy érzem, hogy elsősorban olyan területeken vannak hiányosságai, amelyek tanulhatók, amelyekben lehet fejlődni, miközben a cornerstone-ok tekintetében elég hasonló Solskjaer iránya és a drukkerek elvárásai. 

 

hogy ettől Solskjaer fan service edző lenne-e? valamilyen szinten igen. az ősszel látványos volt, hogy a tragikus eredmények ellenére sem lehetett a tanácstalan, bárgyú Solskjaer felelősségét firtatni. de ne felejtsük el, hogy anno Mourinhóét sem lehetett. ez nem jelent összességében semmit. 

 

Solskjaer következő nagy feladata az lesz, hogy kilépjen a puppet szerepkörből, és Fernandes után újabb komoly deal-eket hozasson tető alá Woodwarddal. ha erre képes, akkor a következő szintre léphet. ha nem, akkor az ő kezei között is elsorvad majd a United, mint ahogy az elődei kezei között is, és akkor megint jöhet ide egy edző nagy reményekkel, nagy ígéretekkel, mi pedig várhatunk, hogy mi lesz. 

 

én utoljára Mourinho első éve előtt voltam úgy a nyáron, hogy bíztam az edzőnkben, előtte, és utána főleg, nem vártam a szezon kezdetét, mert kókler munkát láttam (tavaly is!). most megint úgy vagyok vele, hogy ennek lehet adni egy esélyt. mit veszíthetünk - amit el lehet, az elmúlt 7 évben már amúgy is elvesztettük. 

Előzmény: horas (136530)
C. Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136536

Csak egy bajnokságban nem azt nézik melyik évben mennyi pontod volt hanem hogy hanyadik lettél.

Előzmény: Giggsy111 (136535)
Giggsy111 Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136535

Én nem provokációként tekintek erre a hsz-re, épp, hogy elgondolkodtató.

Ez is egy nézőpont, és nagyon meghatározó lesz a következő szezon.

Én a türelmesebb drukkerek közé tartozom, és tetszik, ahogy Brunoval új időszámítás kezdődött.

Kérdés, hogy kik lesznek a következő érkezők, hova igazolunk, kiket tartunk meg, és hogy mennyire tanul meg rotálni, és bízni mondjuk Fredben, McTomiban.

Én akkor nem leszek csalódott, ha a következő szezonban stabilan meglesz a top3, esetleg harcba szállunk egy cityvel az első helyért, plusz még a BL-ben továbbjutunk a csoportkörön.

 

Végre BL-ben a csapat, nagyon vártam már.

Előzmény: For-dzsi (136531)
F1mre Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136534

4-5 érkezővel lenne kb 18 olyan játékosunk, aki remélhetőleg Solskjaernak is megfelel és nem 13 játékosban tud majd gondolkodni, mint idén tavasszal. Nagyon más lenne úgy szezont felépíteni, hogy 18 játékos rotálja végig a 45-50 meccset, és nem 13. Szerintem még nem tartunk ott, hogy a sérüléseket is fedezni tudjuk, ezért abban lehet reménykedni, hogy ez a 18 majd nem sérül le sorban. Ha igen, akkor idei ősz 2.0 lesz azokban a hetekben-hónapokban. 

Előzmény: For-dzsi (136527)
F1mre Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136533

Szerintem nincs a mienknél 3 jobb védősor a ligában, szóval csak ez alapján nem meglepő a 3. legkevesebb kapott gól. Persze ez nem azt jelenti, hogy a mienk zseniális, egyszerűen a ligának ez a szintje védők terén. De el tudom képzelni, hogy más ligákban sem lehet jobb a helyzet. 

Előzmény: giornalista (136523)
C. Creative Commons License 2020.07.27 -2 0 136532

Ugyanezt akartam írni

Előzmény: For-dzsi (136531)
For-dzsi Creative Commons License 2020.07.27 -4 2 136531

nyilván provokációnak szántad, nehéz komolyan reagálni rá és nem is érdemes...

Előzmény: horas (136530)
horas Creative Commons License 2020.07.27 -6 7 136530

Woodward zsenialisat huzott Solksjaerrel, azt meg kell hagyni. Igy kell eladni a szart a nepnek es meg orulnek is neki. 66 pontert van Gaal Fa-kupaval egyutt kilett hajitva, Mourinho elso hulla gyenge szezonjaban is tobb pontot hozott, de most valahogy mindenki bizakodik, es az egesz projekt jo iranyba megy. 

 

Abbol a hatalmas nagy reneszanszbol amivel eladta magat OGS vegul aztan nem lett semmi. Az volt a nota, hogy Solksjaer majd lenduletes tamado focit fog jatszani a fiatalokkal, mint a 90es evek kozepen az aranygeneracioval, eleg volt Van Gaal langyos labdasimogatasabol, meg Mourinho defenziv szarakodasabol. Igazabol a tavalyi szezont is azert uszta meg mert a nagy "meneteles" kozepette kapott egy 3 eves szerzodest. Woodward kicsit turelmesebb es nem ad neki szerzodest valszeg repul az ev vegen. Na, de legalabb ellehet adni a szurkereknek, hogy itt most hatalmas nagy general van, ido kell mire ez a szezancios szakember Ole az angol masod vagy harmad osztalyu szinvonalu norveg ligabol eltakaritja Van Gaal es Mourinho szemetet, turelem. 

 

...es lasd csodat mukodik. Az mar senkit nem erdekel, hogy Ole, Crystal Palace, Newcastle stilusu kis-kozepcsapat mentalitasu, ranezesre teljesen szervezetlen tamadojateku focit nyomat, van gaaltol meg mourinhot nem viseljuk el a szar focit, de ha Ole nyer vele extazisban a lelato. Ugyanas megvalogatak ezt a koncepciot, hogy gyakorlatilag a Unitedtol nem kell elvarni semmit, es ez nem is Ole hibaja, O eppen teszi rendbe a dolgokat. Azert azt tegyuk hozza, hogy Klopp ugyanigy szezon kozben vette at a Pool, masodik szezonjaban ami mar full szezon volt, ahogy az idei Solskjaernek, 76 pontot szerzett. Harmadik szezonjaban pedig mar BL-dontozott. 

 

Kerdes, hogy meddig lehet ezt a Solksjaer epitgeti a csapatot koncepciot eladni a nepnek, iden kurvara kijott a lepes, hogy ennyire szar volt az osszes letezo rivalis. Csak peldakent, a Spurs 2014/150s szezonban szerzett utoljara 70 pont alatt. Sarrit 72 ponttal es egy EL-gyozelemmel tavaly a Chelsea kirugta gondolkodas nelkul. Lampard elso szezonjaban hozta amit Solskjaer ugy hogy nem tudott igazolni senkit. Solksjaer Brunoval egyutt mar most 200 millat rakoltott a keretre. 66 pont.

 

Egy szo, mint szaz, jovore mar muszaj lesz valamit viritani mert mar a harmadik szezonjat fogja megkezdeni, valoszinuleg megint kolteni fog egy valag penzt, es jo esellyel a rivalisok sem fogjak azt a szivesseget megtenni, hogy kollektive ennyire szarok legyenek. 

MU59 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136529

A helyezés jó,a pont kevés...de ez csalóka.Nagyon megerősödött a középmezőny.Ki gondolta valamikor,hogy pl a Wolvesnak ilyen jó kis játékosai lesznek,de lehetne még sorolni a csapatokat.Még a kiesők ellen sem mehet senki biztosra,a Watford legyőzte a Pool-t,aNorwich a City-t.

 

Nyáron nyilvánerősíteni kell és folytatni kell a fiatalok beépítését is.

Jövőre még nem,de utána talán mehetünk az aranyért,a mienk az egyik legfiatalabb csapat a PL-ben.

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136528

" beleszerettunk"..." elfogadhatnad "...

 

Valahol igazad van...

Nem sokkal a 18. szülinapom után megvolt az 1. BL gyözelem (1968), azután Ole-val a felejthetetlen, majd a mézédes a Chel. ellen...

Nehéz innen folytatnom...talán majd egyszer , ha...

 

Előzmény: matekem (136525)
For-dzsi Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136527

Páran azt mondják, hogy azért nem használja Ole a keretet, mert nem elég ügyesek a többiek. Ebben nem annyira hiszek, szerintem Pogba-Bruno tandem egyben szerkezeti változás is volt, amihez igazodni kellene tudni mindenkinek. Gondolom edzéseken látszik, hogy kinek nem fekszik ez, abban azért lehet bízni, hogy innentől, mikor már több idő van, javulni fog a helyzet. Erősítendő posztok.

Kapusposzton az a hír, hogy Romero állítólag távozna, ez lehet megoldja a dilemmát, ebben az esetben Henderson vissz kell rendelni, aztán vagy ki tudja szorítani De Geat vagy nem. Második számú kapust nem szabad egyelőre venni.

Középhátvéd poszt szerintem a prioritások közt van, annyi a jó, hogy Maguire és Lindelöf nem sérülékeny. De sajna utánuk csak ilyenek vannak. Ebbe a csapatrészbe kötelező vkit hozni, nulla esély a BL-ben, ha arra alapoz bárki is, hogy Bailly és Tuanzebe majd rendelkezésre áll. Smalling, Jones, Rojo feltehetően távozik.

Balbekkben én elvagyok a mostani opciókkal, Williams azért fejlődőképes, ide nem gondolnám, hogy kéne bárki is.

Jobb-bekkben Wan-Bissaka igazolta, miért hozták, látszik, hogy nagyon gyúr az előrejátékra is, viszont Dalot-t hanyagolja Solskjaer, Mensah sem tud mást, mint AWB, ellenben azt sem annyira, így jó lenne vki más. Laird elvileg együtt edz a nagyokkal, de nem tud kikászálódni a sérülésekből. Egy Aaronsnak tudnék örülni, ő mondjuk tud mást is, mint AWB. Kérdés, hogy a rotációt bevállalná-e.

Maticpótlékben egyetértünk. Garnert szánná ide a stáb hosszabb távon, de egyelőre még sok lehetőséget nem kapott. Lehet, hogy neki jobb lenne a kölcsön, addig is hozni kellene ide is vkit.

A középpálya többi részére egy Grealish megoldás lehet, ha Bruno kiesne, de esetleg a szélen is el tud focizni. (Pereira, Lingard mehet)

Sancho adja magát, igazából ha nem sikerül megszerezni, kérdés, hogy szükséges-e oda plusz ember. Sarr gyerek kiesett a Watforddal, ő is lehet egy opció.

Egy cserecsatár is kéne, mert Ighalo januárig van csak, megint csak azt mondom, hogy tescogazdaságos PL proven megoldás lehet C. Wilson, King, Deeney.

 

Szóval, ahogy nézem Romero, Rojo, Jones, Smalling, Dalot, Lingard, Pereira, Sanchez, Mata, akinek nem túl stabil a helyzete vagy menni akarna, ehhez jön távozóként Ighalo. Helyükre kell 4-5 új érkező, aki megfelel a kritériumoknak. Hogy aztán Woody mire lesz képes az ablakban, meglátjuk. Megint pedzegetik, hogy jön egy DoF, de hiszem, ha látom, illetve mi értelme van az ablakban hozni egy DoF-t, amikor már dörögnek az ágyúk? Ez megint olyan unitedes történet lenne, nem?   

Előzmény: giornalista (136523)
Giggsy111 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136526

Olenak egy leharcolt középcsapatot kellett rendberakni, ez nem 1-2  éves folyamat.

Jó úton halad, fiatal, potens csapat, pár lyukas poszttal, ahova erősíteni kell.

Jó lesz ez.

matekem Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136525

Valoban! Jobb lett volna lemaradni a BL-rol es azt olvasgatni, hogy pedig ez lett volna a minimum!

Nyugodtan megbocsathatod magadnak, hogy nem lett igazad es nem szerezte meg a Leicester a husosfazekat amiben olyan biztos voltal. Es azt is elfogadhatnad, hogy ez mar nem az a klub amibe beleszerettel, beleszerettunk 20 evvel ezelott. 

Előzmény: Törölt nick (136522)
For-dzsi Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136524

Tulajdonképpen egyetértünk szinte mindenben. Ez a 3. hely egy kiszenvedett vmi, nyilván nagyon fontos lépcsője a felzárkózási folyamatnak. Az egy picit zavart, hogy Solskjaer tegap se nagyon akart cserélni. Pedig elmondta meccs után, hogy mennyire fáradt volt Fernandes. Visszatekintve a szezonra, nagy lépést tett előre a csapat, alakul egy mag, amiről annyit beszéltünk. Solskjaer eddig 5-öt igazolt, ha ideszámítjuk Ighalot. Építkezni kell tovább, ha az első hely van megcélozva, akkor a keret mélységébe is minőség szükséges. Olyan emberekre van szükség, akik nem sérülékenyek, és akár padozni is képesek. Kicsit félek attól, hogy Sancho fogja dominálni az átig ablakot, s nem jut energia a többi dealre.

Előzmény: nistelrooij (136516)
giornalista Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136523

az volt a megdöbbentő, hogy ha kikaptunk volna, ez lett volna a legkevesbb ponttal zárt Premier League szezonunk. Moyes, van Gaal, Mourinho is mind-mind több pontot szereztek volna, mint Solskjaer az első teljes évében.

 

azért ez wow.

 

amúgy így végül ugyanúgy 66 pontunk lett, mint pl. tavaly, ami akkor ugye 6. helyet ért. szinte pontosan ugyanannyi lőtt gól (ergo, Lukaku cseppet sem hiányzik), viszont jóval kevesebb kapott gól (54 helyett 36). 

 

actually mi kaptuk a bajnokságban a 3. legkevesebb gólt az idén, amit azért nem mondtam volna meg, elnézve a Maguire-Lindelöf páros gyakori csetlés-botlását. mindössze hárommal kaptunk több gólt, mint a Van Dijk-Allison fémjelezte liverpooli védelem. 

 

szóval, elég csalókák a számok. ami biztos, hogy a foci jobb, mint tavaly, a keret összetétele egészségesebb. végre nem az ostoba centerfocit erőltetjük, nem Moratákra csorog a nyál és Lukakukra izgul az edző, hanem megcsináltuk azt, amit évek óta mondtunk: a középpályát kell megtámogatni Rashford és Martial mögött, helyzeteket kell csinálni, labdát kell tartani, és akkor ők megoldják elöl. 

 

Greenwood beépítése is kulcsmomentum volt, ezért külön jár a buksisimi Solskjaer-nak. 

 

ha jön Sancho, még állatabb lesz az első szekció. és ezt nem szabad alábecsülni. Atalanta-meccseken egyszerűen imádom, hogy Pasalic, Ilicic, Gomez, Malinovsky, Muriel, és Zapata szinte két teljes támadósort kiadnak, szerzett is 95 gólt idén az a csapat (és még összejöhet a 100 is). de ami még fontosabb lesz, az egy Matic-pótlék (nagy harcos, de tegnap az első félidő elején gyatra volt), én nem bánnék egy erős középhátvédet, de az úgysem lesz prioritás. az is látszik, hogy Williamsre még nagy a kabát. tehetséges, de fejben még nagyon lassú, rendre rossz döntéseket hoz, elnyomják. játszatni kell, de ha Shaw kidől, alapembernek ő kevés. 

 

all in all, én középpályát építenék, ott dőlnek el a fontos dolgok úgyis. McTominay játékperceit is keveslem az utóbbi időben, illetve Fredet is teljesen elfelejtette Solskjaer az egészen erős ősze után. remélem, jövőre azért jobban menedzseli majd a keretet is, mert most sikerült a végén a clutch (voltunk 14 pontra is a Leicestertől a szezonban), de jövőre inkább stabilan jónak kellene lenni, nem a végén menetelni egy nagyot. 

 

ja, és hát Fernandes érkezése óta veretlen a csapat a bajnokságban. nagyon szép ez a tavasz így :)

Előzmény: daisy1 (136520)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136522

" kellorulnunk "

 

Örüljetek!

 

Ha az egyik leggazdagabb klub szurkere örül a 3. helynek, s nem keserü szájízzel pislog az elötte lévökre az vagy nincs tisztában a klubja múltjával s lehetöségeivel vagy szánalmasan kishitü. De szive joga örülni, nekem meg sajnálni öt.

 

Mondjuk ha Watford szurker lennék, kurvára örültem volna akár a 17. helynek is.

 

Előzmény: matekem (136521)
matekem Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136521

Elozo meccseken latott gyenge teljesitmenyt folytattuk, de egy meg gyengebb Leicester ellen ez is eleg volt. Felesleges lett volna Olenak valtoztatnia a megszokott kezdon, feltette ami maradt belolunk es bejott. Egyebkent nem szep dolog az, hogy kishitunek allitod be azokat a szurkolokat, akik biztak a tegnapiban, csak mert te teljesen eselytelennek lattad a dolgot.  Persze, hogy nem ez a celunk, de jelenleg itt tartunk, ennek kellorulnunk. 

Előzmény: Törölt nick (136519)
daisy1 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136520

Örülünk a bronzéremnek, de ha reálisan nézzük, a 2017-18-as szezonban az idei 66 pont csak a 6. helyre lett volna elég. (Akkor 81 ponttal lett meg az ezüstérem.)

Feltétlenül erősítésre szorul a csapat!

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 -1 0 136519

Érdeklödve várom mindenkitöl az értékelést az elért eredményröl, a mutatott játékról.

Tegnap lenéztem a dobogóról s büszkeséget éreztem...

Ma felfelé nézek s megdöbbent amit látok...

Megértem, ha a tulajdonos dörzsöli a markát, mert van neki miért.

Megértem, ha az edzök s mindenki más,aki ebböl él duzzad az elégedetségtöl.

A világ egyik legmódosabb klubjának a szurkere viszont kishitü a szememben

ha neki is "csak annyit" jelent a KLUB mint a fent említetteknek.

 

MU59 Creative Commons License 2020.07.27 0 0 136518

2019.október ; "Sam Allardyce szerint az Old Traffordon az elképzelhetetlen is megtörténhet idén - mégpedig, hogy kiesnek a bajnokságból."

Ehhez képest...m

nistelrooij Creative Commons License 2020.07.26 0 0 136517

Ilyeneken mindig elcsodálkozom, hogy briteknél szinte mindenre lehet fogadni. Itt az ember cikkben, sőt más is megfogadta ezt: https://www.givemesport.com/1586151-jesse-lingard-bet-man-utd-midfielders-98thminute-goal-vs-leicester-costs-two-fans

 

a fogadóiroda kifizette így is (olcsó reklám), a nyertes rögtön utalta is tovább Black Lives Matter jótékonyságra, jópofa lenne Lingard üzenne neki :)

 

Ha nem hazudik a Gray Sports Almanac, akkor Lingard Solskjaer első meccsén szerzett bajnoki gólt és adott gólpasszt, azóta egyiket sem. A vírus kényszerszünet miatt még durvább. 2018 december vége, 2020 július vége.

Előzmény: heinci (136512)
nistelrooij Creative Commons License 2020.07.26 0 1 136516

Remélem azért Solskjaer majd Woodward számára idézőjelbe teszi a 3. helyet, mert itt tényleg egy meccs döntött 3-4-5 helyről. Kell még erősíteni, Fernandes a jó példa mennyit számít egy jól megtalált puzzle darab. Összességében felemás bajnoki szereplés volt, csupa kettősséggel:

 

 

Amennyire téma volt De Gea bakik és Maguire, Lindelöf kritikák (egyébként ma nálam a svéd kb. MOTM volt) mellett végül a Unitednél csak a bajnok kapott ki kevesebbszer.

 

Kapott gólokban is a sok bosszantó összeszórakozott gól ellenére nincs érdemi különbség a dobogó két másik csapatával.

 

Rúgott gólokban lehet még javulni, Rashford és Martial közül valaki lépjen szintet 25 gól közelébe (kihagyott ziccerek...) újonc Greenwood a tíz góljával szépen megdobta, látszik van bennük annyi mint a bajnok támadóinak termése.

 

Aztán egyfelől ott van a sok elszórakozott meccs, másfelől ott a 14 meccses veretlenség is.

 

Ott van Pogba (aki önmagában is egy felemás jelenség) hosszabb hiányzása, másfelől ott van a szerencse kényszerszünet miatt Rashford visszatérhetett.

Ott van a szezon első fele, másodikban ott van a Bruno időszak a nagy felzárkózással.

James jól kezdett, a végére padozott. Shaw mire alakult, megsérült. Greenwood és Williams éltek a lehetőséggel. Fred ősz vége tájától nagyot javult, tavaszra kikerült Fernandes érkezése miatt.

Matic az elején hiányzott és McTominay fix kezdő, a végére a szerb került be. Mindkettő kiérdemelte a hosszabbítást.

 

Solskjaer talált egy használható kezdőt, mégis olyan érzés újabb egy jó igazolásra, vagy egy kulcsember sérülésre van a csapat a következő szintlépéstől vagy visszaeséstől. (és még van több eladásra ítélt játékos a keretben)

 

18-12-8 mérlegből kell átfordítani győzelembe, hogy jöjjenek a pontok. Érdekes az is, hogy viszonylag könnyű helyen kell javítani, amikor a sok papíron kötelező ellenfelek ellen görcsölt be a csapat és szinte saját magát intézte el. Tabella alsó fele, kiesőjelölt csapatok ellen elég kevés szerzett pont:

Newcastle 3, Palace 3, Watford 3, Villa 4, West Ham 1, Bournemouth 3

(ez így gyakorlatilag a 2. hely, 80+ pont szintje az itt hiányzó pontmennyiség) említhető még Everton és Soton ellen csak 2-2 pont, Burnley 3

 

Az alsóházzal szemben a rangadókkal nem volt akkora baj: Chelsea 6 pont, városi derbi 6, Leicester 6, Tottenham 4, Liverpool és Arsenal 1-1 pont.

 

Lesz mit elemezni a stábnak az új szezonra, meg kell tanulniuk a játékosoknak a mezőnyt verni.

jans82 Creative Commons License 2020.07.26 0 2 136514

Azért összességében ez az év is nagyon fájt. :)

De gratula a csapatnak a tavaszhoz!

For-dzsi Creative Commons License 2020.07.26 0 0 136513

hát nem :)

Előzmény: giornalista (136510)
heinci Creative Commons License 2020.07.26 0 0 136512

Allitolag volt aki fogadott ra h Lingard egész idenyben nem lesz benne golban.

Es akkor az ideny utolso meccsen a 98.percben...

Előzmény: giornalista (136509)
heinci Creative Commons License 2020.07.26 0 0 136511

Elso felido nem tetszett. Masodik felidoben sem sziporkaztunk, de ott mar kézben ereztem. Magabiztosak voltak a sracok, akkor faultoltak amikor kellett, Pogba is használta az agyat a sarga lapjanal vegre.

Megerdemelt bronzerem, lehet ra epitkezni.

giornalista Creative Commons License 2020.07.26 0 0 136510

nem feelinges... :P 

Előzmény: For-dzsi (136497)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!