Sokáig nem tartott, Bailly öngól máris. Ahhoz képest sérülései miatt milyen keveset játszik, szilveszteri kabaré megtölthető a hülyeségeivel, amennyit elkövetett az évek során. Nevetséges.
Valami ilyesmit érzékeltettem volna én is, bár nekem halvány gőzöm sincs az olasz fociról.
Távolról sem akarom kiakasztani a mélyszurkolókat és a Cé-rajongókat, de Cavanit sokkal-sokkal hatékonyabbnak és veszélyesebbnek gondolom a portugálnál. Támadói nyomása mai napig megvan, és ő a védekezésben is hajlandó robotolni, ha úgy adódik.
Leicester 4, Atalanta 4, Liverpool 5, kíváncsi leszek ma hány gólt szed be a védelem. Ráadásul a City is képes volt pont városi derbi előtti bajnokin veszíteni. Igazából a derbin kevésbé számít a forma népi bölcsességen kívül nem sok mindenbe lehet kapaszkodni így meccs előtt, meglátjuk mi lesz. Érdekes most 3 pontra van egymástól a két csapat.
Ha megengedtek egy Cével kapcsolatos megjegyzést a Juvéban eltöltött évek kapcsán és a ti helyzetetekre vonatkozóan is:
Ronaldo vitathatatlan klasszis, aki még 36 évesen is bármely csapatnak kiemelkedő játékosa tud lenni.
A Juve vezetése abba a hibába esett, hogy Ronaldo leigazolásával kap egy minden esetben felhasználható jokert, aki csúcsra repíti a csapatot. Cé hozta is a gólokat és meccseket. Eddig rendben volt. A csapat kiemelkedő sikerei azonban elmaradtak. A hosszan tartó következmény ugyanis az volt, hogy a vezetőség, az edzők és a csapattársak is fokozatosan kizárólag rá támaszkodtak a meccsek során. Két szezonon keresztül ,,ő mentette meg a csapat seggét", közben a játék és maga a csapat semmit nem fejlődött, sőt visszaesett. Sokan ezt Ronaldo hibájának tartják, amivel nem értek egyet. Ez a vezetőség hibája, aki egy csodatévő, egy személyben mindent megoldó játékost lát benne, aki elfedi a csapat minden hiányosságát.
A jelenlegi helyzetetek kísértetiesen emlékeztet a miénkre. Van egy sok sebből vérző keret, egy gyenge edző, nem létező játékrendszer és egy Ronaldo, aki ezt eltakarja. Fél szemmel már olvastam nyilatkozatokat a játékosaitoktól is, hogy: "önbizalommal tölt el minket, ha Cristiano a pályán van". A szurkoló is lassan elérik azt a pontot, hogy:" ok, szarul játszunk, de majd jön CR7 és kihúz minket a pácból". Ez sajnos zsákutca lesz, nekünk is az volt. Valós sikert nem ér el majd a csapat, jelenléte konzerválja a már meglévő hibákat, a távozása pedig egy működésképtelen katyvaszt hagy hátra, amit alapjaiból kell újjáépíteni.
p.s.: Ismételve magam: a kialakult helyzet nem Cé hibája. Ő akkor tökéletes igazolás, ha van mellette egy egyébként is jól működő csapat, amit még feljebb tud lőni. A Juve és a jelenlegi Manchester szerintem nem ez a pálya.
Erre írtam, hogy "ha épp van taktika a Tottenhamnél, nem úgy, mint most". Azt azért ne fejtsük már meg, hogy Kane elfelejtett focizni, támadni, helyezkedni, célozni ilyen mértékben, mint amit mostani számai mutatnak. Sajnos Santos mester kissé szétzilálta a Tottenhamet. Ha pikírt akarnék lenni, azt írnám, hogy annyira, hogy még a United is le tudta őket győzni.
Sterling se lett rosszabb azzal, hogy nem ő kezd. Vagy akkor lehet, azért esett vissza a City aránylag, mert nem ő szállítja a gólokat? Ez nyilván nem én fogom megválaszolni.
Vitatom. Salah-t manapság nem nagyon lehet fogni. Sterling is trükkös. Kane, ha épp van taktika a Tottenhamnél, nem úgy, mint most, szintén foghatatlan. De másképp: Cé nem csapatmunkás. Nem fog védekezni, nem lép vissza robotolni. Nem véletlenül említik az avatott arcok az angol sportcsatornáknál, blogokon, szakmai oldalakon, hogy sajnos nem lehet vele építkezni. Scholesy mindig tűpontosan fogalmaz, vele kapcsolatban is. Persze lehet mutogatni a kilenc- vagy mittudomén, mennyi gólos szezonját, de sajnos ezek nem fogják megoldani a United válságát. Középcsapatok ellen működik, fölötte nem.
Cé csak akkor tud fickándozni, ha nincs védő, aki eltegye zsebre. Van pár ilyen védő, igaz, nem sűrűn, de egy szervezett csapat ellenében nem nagyon fogja megmentegeni se Solskjaer, se a United seggét. Nekem pont úgy tűnik, hogy csak a közepes és felső-közepes csapatokig lehet bízni a Cé-faktorban, fölötte nem.
ez igaz, de ezzel az a bajom, hogy elfedi a valódi problémát. Solskjaer megint megússza, hogy csapatot kelljen építenie, taktikát, letámadást, védekezést, mert jön Ronaldo és megoldja neki. ezt évekig Fernandes csinálta, most CR.
közben Sancho és Van de Beek unitedes karrierje rámegy erre, és felkészül lassan Greenwood is. nézőpont kérdése, hogy ez a kisebbik gond-e, vagy épp a nagyobb. de valahol elképesztő, hogy lassan 3 éve itt van Solskjaer, a világ összes pénzét elkölthette, és ott tartunk, hogy Ronaldo zsenijéből kell megoldani a meccseket, mert játék az nincs.
ettől függetlenül óriási igazolás, bár én nem bánnám, ha kevesebbszer mentené meg Solskjaer valagát, de nélküle valszeg sehol nem lenne ez a csapat. sokat mond ez.
Így van. Ronaldo nagyon kell, még akkor is, ha nem védekezik. Ennyi még belefér, ha valaki folyamatosan hozza a meccseket. / Martial vajon mennyit védekezik ? Vagy Pogba, akinek egyébként feladata /
Viva Ronaldo megint és Fernandes is szuper volt, az a portugól nagyon szép volt ahogy ketten megcsinálták. A védelem így necces Maguire formán kívül, Varane sérülten játszik, kb. meglepődtem Bailly nem lett katasztrófa volt nagy mentése. Pogba a buta külön pihenőjével együtt is nagyon gyenge volt, teljesen jogosan cserélték le. Van de Beek bárcsak előbb jött volna, neki több játékidő kell. Érdekes több klub vett az elmúlt években 70-100 millióért játékosokat, Pogbáért viszont egy értékelhető ajánlat se évek alatt, pedig az edzőkérdések, BL bakik során hány alkalom lett volna hívni. Talán mégse akkora sztár? Kapja a hízelgő szavakat klubvezetőktől, edzőktől minden csapat szívesen látná, csak fizetni ne kelljen érte. Miközben másokért repkednek a nagy összegek. Ezért játszik Raiola másodszor is arra, hogy ingyen fog távozni. Egyszerűen nem értem angolul és magyarul is a cikkekben és stúdió felvezetőben mennyire állandó téma, hogy Ronaldo jelenléte így meg úgy akadályozza a csapatot, miatta padoznak mások vagy poszton kívül, erre Ronaldo viszi a hátán a csapatot és Greenwoodék tanulhatnak tőle testközelből, de Pogbáról nem beszélnek öt év milyen felemás és miatta másokkal mi van.
VdB lesz a távozónk télen, ha addig marad Solskjaer. arra fel kell készülnünk, hogy itt nagytakarítás nem lesz, amíg Mata, Matic, Jones, stb. új szerződéseket kapnak folyamatosan.
Pogbáért meg senki nem fog pénzt adni sajnos a télen, amikor év végén ingyen is megszerezhetik :( pedig amúgy igazad van, el kéne adni őt is, Martialt is.
Ronaldo nélkül nem tudom,mire mennénk...és valóban Bailly nagyon jó volt.Indokolatlatnak tűnik a mellőzése.
Donny jól szállt be, majdnem megnyerte a meccset,1-2 cm hiányzott.
Pogbát én sem hiányolnám,Maguire iszonyú lassú és talán Shawnak sem ártana egy kis pihi. Van Bissaka 3-5-2 -ben nem jó,túl képzetlen. Van 6 jó csatárunk/ de ha Martialt nem számítjuk 5/ és 2 csatárral játszunk VB és Shaw a szélen.Hát..
Annak ellenére hogy tegnap két gólt is kaptunk, a meccsembere magasan Bailly volt, óriási tanár volt egész meccsen. Maguire-Pogba kettős pedig akkora kutyaütők hogy az valami félelmetes,azt komolyan mondom az nb1-be nem férnének el a tegnapi produkciójuk után