Keresés

Részletes keresés

VIOLA_ Creative Commons License 2004.02.16 0 0 4385
rostas!

Úgy döntöttem, itt válaszolok. Azaz ennél az asztalnál. Az egyik kérdés máris megoldódott:-) /Ez már nőikosár plusz kiadás./
A magyarázat válfajai a kudarcok esetén kerülnek előtérbe. Ezért furcsállottam, amikor a múlt héten ilyet címeztél nekem, mintha csak ez lenne a jellemző rám - mialatt a kosártémában szerintem egyáltalán nem alkalmazom ezt. Igaz, mi okból is kellene? A helyesbítés, na ez a szó jóval inkább ideillik, vagyis illett volna. Ehelyett úgy kaptam meg a fentit egy általánosítással megspékelve, akár Delmis a labdát az adott pillanatban.
Iszogatunk itt már annyi ideje, hogy az ilyen kijelentéseknek súlya legyen. Bátran mondhatom, ez csúsztatás volt a részedről, amennyiben tényleg arra céloztál, miszerint én bizony a magyarázkodást használom előszeretettel a krimóban. Ez a lúzerek pótcselekvése, megmaradt kis próbálkozása. Valamit tehát elnézhettél. Emiatt hívtam fel tegnap a Te érdekedben a figyelmet a /nem megsárgult/ bajnoki tabellák böngészésére, és ezért maradsz most ki bizonytalan időre a virtuális koccintásból, mely épp az alapszakasz-győzelmünk derűs alkalmának szól. Persze, létezik olyan asztal is, ahová akár egy percre leülve egykönnyen túl lehet lendülni az ilyetén eseteken.

tucatnev Creative Commons License 2004.02.14 0 0 4384
BEAC-Újbuda meccs

Találkozó: Móricz Zsigmond körtér, vasárnap 18:00, a GyOrséttere'm előtt. Az ellenfél a Zala-Volán csapat elsz, akiket igen izgalmas meccsen győztünk le Zalaegerszegen.

Big (the real) Creative Commons License 2004.02.07 0 0 4383

szoros...
Előzmény: VIOLA_ (4382)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.02.07 0 0 4382
Előzmény: Big (the real) (4381)
Big (the real) Creative Commons License 2004.02.07 0 0 4381

inkább aszond meg, hol az állás
Előzmény: VIOLA_ (4380)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.02.07 0 0 4380
Elsősorban és mindenek előtt hoznunk kell a zárófordulót, mivel papíron megeshet az, hogy itthon kezdhetjük a rájátszást. A teljes csapattal nyomuló Brno ugyanerre hajt. /Akik felett ott kísért egy másik véglet, miszerint végszóra ki is eshetnek. Az tehát már előre fixnek tűnik, nem fogják megkönnyíteni a dolgunkat./ Nálunk ezutáni lehetséges ellenfélként sokak a Bourgest emlegetik, ez úgy lehetséges, hogyha a csoportokban a vártak szerint alakulnak a dolgok - ebbe beletartozik, hogy az USVO miért ne hozná a hazai meccsét. Előttük a Gdynia viheti a prímet... A lényeg az, ezek alapján úgy néz ki, nemsokára mi utazhatunk franciába. Furcsa módon van jelenleg ennél megrázóbb lehetőség is, és itt gondolhatnék arra, hogy a Bourges kb. olyasmi változáson ment keresztül, mint a Sopron, de utalok másra: a Jekához menni senkinek nem érdeke. Milliókba kerül az útiköltség, és ne feledjük, a csak az idén elért érdemekre tekintettel is igazságtalan lenne, hogyha kettőnk közül egyikünk nem jutna be az FF-be. Sem a címvédő, sem az ugyanoda igyekvő nem örülne ennek! Miközben asszem, ez az egyetlen lehetőség, ahol előre kijelenthető felelősséggel, hogy itt döntő dolog lenne a hazai kezdéssel járó összes előny.
A Brno-meccs végül is erről, ennek elkerüléséről szól majd mindkét csapatnál. Motiváció az lesz bőséggel...
Előzmény: Big (the real) (4379)
Big (the real) Creative Commons License 2004.02.06 0 0 4379

na most mennyiben változtak az esélyek?
Előzmény: VIOLA_ (4378)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.01.27 0 0 4378
Arra koncentrálok, hogy hajtsuk be a holnaputánit valami képtelen módon. Múlt hét óta nemigen merek ránézni a programra... Akárhogy is végzôdik, ehhez hasonló meccsen ilyenféle eltéréseket a felállásban keveset láthat a világ ebben a sportágban.
Előzmény: Big (the real) (4377)
Big (the real) Creative Commons License 2004.01.26 0 0 4377

négy héten belül meg még többet...:O))
Előzmény: VIOLA_ (4376)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.01.24 0 0 4376
Jövőre kiderülhet, hogy mit tud a Coop a határainkon túli elittel szemben. Ennek egyik része, ha így folytatják az EK-ban. A másik és ezt egyértelműbben meghatározó dolog az EL-csapatainkon áll. Állítólag idén az itthon harmadik előtt is páratlan lehetőség nyílhat... Ezzel az az önmagában sem semmi csemege jöhetne össze, ami két magyart jelentene egy csoportban. Hangsúlyozom, a mostani állás és összteljesítmény szerint.
És itt most álljunk meg egy pillanatra. Amennyire pluszt jelentett nekem, hogy a Vilnius elleni meccs teljes második félidei kényszerhelyzetében visszaköszönt valami egy sikersztori elejéből, úgy aggódom most a folytatás miatt. Miközben a meccs előtt még azon a minden előzetes elképzelést felülmúló eseten lehetett elmélkedni, miszerint kis híján pontelőnnyel vagyunk elsők.
Ugyebár Messina előtt végigmentünk a mezőnyön. A mostani szituban, három körrel a zárás előtt még éppen azok az ellenfelek vannak vissza, jönnek sorjában, akik a mind jobb továbbjutó helyre törnek. Akár mert nekik ugyanígy nehézséget jelent ez a nyolcas, akár mert a végére időzítettek. Annyi biztos, itt egy pillanatnyi leállás nincs. A sorsolás utáni több hasonló vélemény végtére akként módosult, hogy a másik csoport olyan szinten sem illeszthető ide, hogyha arányaiban megfordítjuk a könnyű ellenfél vs. ide bravúr kell sorozatmeccseit. Mindez a mai állás alapján még mindig nem lenne probléma, sőt, talán ellenkezőleg. Dehát a jelenlegi körülmények ismertek. Ezen az úton haladva, nem ismervén feladást komolyan kezdtem hinni, hogy idén Magyarországra hozhatjuk a Final Fourt. Ma talán annyit mondanék: alig három héten belül minden eddiginél többet tudunk ennek a valószínűségéről...
Előzmény: mondial (4375)
mondial Creative Commons License 2004.01.22 0 0 4375
mi kéne ahoz, h 3 legyen?

van egy olyan érzésem, h a Sopron csoportjából a mostani Szolnok vígan továbblépne...:)

Előzmény: bz_ (4374)
bz_ Creative Commons License 2004.01.22 0 0 4374
Ez igen!

Izgalom minden mennyiségben, és kedvező kimenetellel. Lehet, hogy jövőre nekünk (is) lesz három EuroLiga-csapatunk? Igazán nemes díja lenne a bronzmeccsnek ;-)

(De hogy az EB-n a szerbek nem mentek semmire Kovacsevics/Bogojeviccsel, Grubinnal, Mandiccsal, Tuviccsal, na és persze Bjelicával...)

mondial Creative Commons License 2004.01.21 0 0 4373
:-)

Nagyon szimpi csapat nekem idén a Sopron tele fiatallal, plusz néha Kovacsevics kb nevezhető Európa legjobb kosárlabdázójanak.:)

Grat nekik!

Előzmény: VIOLA_ (4372)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.01.21 0 0 4372
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Le a kalappal a Sopron és játékosai előtt!!! AZONNAL rendel mindenkinek egy csomag nyugtató...

mondial Creative Commons License 2004.01.21 0 0 4371
Jó fej ez az Egon, Kovacevic/Bogojevic dob 30 pontot, a hosszabításban ő nyeri meg a meccset a Sopronnak és szerinte gyengén játszik.
tucatnev Creative Commons License 2004.01.20 0 0 4370
elcsesztem, vagy elcsesztem? :o)

BEAC.TRY.HU

Előzmény: tucatnev (4369)
tucatnev Creative Commons License 2004.01.20 0 0 4369
Itt még nem is mondtam, hogy megalakult a szurkolói online-unk... ...ehunnnnn-e: BEAC.TRY.HU
Big (the real) Creative Commons License 2004.01.20 0 0 4368

azaz katasztrófa...
Big (the real) Creative Commons License 2004.01.20 0 0 4367

ez valóban kataszrtófa...
Előzmény: VIOLA_ (4366)
VIOLA_ Creative Commons License 2004.01.19 0 0 4366
A mai NfS-ben született egy meglepő cikk Erdei vb-győzelme apropóján. A sikersportágaink eltűnéséről szól, mialatt számba vesz a honi kajakozóktól a sakkozókig gyakorlatilag mindenkit. Míg a kosárlabdáról Dávid Kornélon túl szót sem ejt. Nem tudom, hogy helyes-e így a szereposztás. Nem állítom, hogy szemellenzős a szerző, ugyanakkor azt sem garantálom, hogy helyesen gondolkodik. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy egy vagy két női klubcsapatunk a "még frontot tartók" képzeletbeli rovatában mindenképp megérdemelt volna néhány betűt. A Sopron asszem, épp Kornél NBA-időszaka alatt nyerte meg a második számú európai kupát, azaz ha mostanság nem is, a Gysev korábbi éveiben szintén tényező volt nemzetközileg.
És most magunkról. A legrangosabb Euroligában indulunk nyolcadik éve. Itt manapság dollármilliók folynak keresztül. Amcsiban ismert és elismert spílerek vállalják itt a szereplést, és néhány dologról néha meglepve beszélnek. Néha lehangoló a nézőszám, máskor nagy érdeklődés fogadja a meccseket. Az itt elért magyar siker egyre inkább a tőlünk tehetősebb nyugatiak ellen elért sportsiker. Az egyre növekvő pénzinvesztálás azt mondatja, hogy mind többen ismerik fel az EL-szereplésben rejlő értékeket és sportteljesítményt akár az adott országra kivetítve. Ma még ez a megszállottság nem elegendő ahhoz, hogy a győzelmet betervezzék Pécsett. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Hogyha így szólunk a közvéleményhez, ha nálunk nem érdemel szót az ebben kiemelkedés az egyetemes sport apropóján, ez szerintem nem szab gátat például annak, hogy tovább növekedjen a financiális különbség. Holott a sportcsatorna is felismerte, hogy mi a jó "buli"! Előttem elszomorító, hogy eközben a sajtó minden másról szól a meglévő terjedelemben.
A Messina előtti néhány napban LA-ból kaptam visszajelzést, hogy bizony szépeket írnak rólunk odakint. Ha idehaza további eredményre várnak, netán visszaesést látnak, valahol megértem. Az egyik NfS-beli kesergés helyében egy gondolat erejéig talán mégis befért volna a kialakulóban lévő szitu. Mert kiütés esetünkben sohasem lesz... Ám ha így haladunk, a pénzemberek lassan elérik a még csak vágyott céljukat. Akik az egyik legnehezebb ellenfélnek egy magyar klubcsapatot tartanak. Még.
Azt gondolom, idén nem véletlenül tér vissza hozzánk, illetve a hazánkba a Dream Team harmadik alkalommal. Ha már Amerika a mérce.
Szóval, hogy is van ez? Biztos, hogy joggal maradt ki a női kosárlabda a felsorolásból?
hugis Creative Commons License 2004.01.19 0 0 4365
Nyert a Szeged!

Ojjjééé!!!!!!

tucatnev Creative Commons License 2004.01.13 0 0 4364
Nehezen, de a Zala alattunk lesz.
Előzmény: chasseur (4362)
tucatnev Creative Commons License 2004.01.13 0 0 4363
A dobbal én voltam...
Előzmény: Big (the real) (4358)
chasseur Creative Commons License 2004.01.13 0 0 4362
Hogy picit felpezsdüljön a topic élete, bemásolom ide is a noikosar.hu-ra írt szösszenetemet, amolyan vitaindítóként:

2004.01.13-án a következő a meglátásom a bajnokság végkimenetelével kapcsolatban:

1. MiZo-Pécsi VSK (még mindig kilóg a csapat az nb1-ből. Bár a veretlenül nyert bajnoki címet az idén nem fogják tudni megismételni, azt nehezen lehet elképzelni, hogy Pécsett bármely csapat nyerni tud. Ha Boiko lecserélése bekövetkezik, és Anderson felépül, a csapat az EL-győzelemre is eséllyel pályázhat)
2. Szolnoki MÁV-Coop (szimpatikus csapat alakult ki Szolnokon, amely a trónkövetelők közül meglátásom szerint idén a legnagyobb eséllyel pályázik a döntőbe jutásra. Otthon már ők sem hiszem hogy botlanak. Amiért felülmúlják majd a DKSK-t, az a védekezésük, és a kiegyensúlyozottabb teljesítményük. Remélhetőleg a szolnoki közönség a csapat mellé áll, és jövőre az EuroLigában telt házas meccseken tudják majd fogadni az európai sztárgárdákat. Ha együtt marad a csapat és tudnak igazolni egy-két játékost a lyukasabb posztokra, jövőre már komoly vetélytársai lehetnek a mecsekaljaiaknak. Megjegyzem a kezdőötösük már most EL színvonalú. Az EK-ban idén sokra vihetik)
3. Diósgyőri KSK (bár a szurkolóik többet várnak, idén nem fognak döntőben szerepelni a piros-fehérek. Ennek fő oka szerintem a vezetőedző személye, és az elsietett, zavaros igazolásaik. Hazai pályán megnehezíthetik még a legjobb csapatok dolgát is, azonban amíg idegenben nem képesek fontos meccset nyerni, addig nem érdemes a döntőről beszélni. Az EK-ban a csoportból még továbbléphetnek, a négy közé jutásért azonban idegenbeli bravúrra lenne szükségük)
4. Euroleasing-Orsi Sopron (már fél éve a sztáredző kezei alatt dolgoznak a soproni csapat tagjai, szembeötlő fejlődés azonban nem mutatkozik. A kötelező meccseket magabiztosan hozzák, azonban bravúrokra képtelenek. Szürke csapat idén az Orsi. Az EL-ben ettől függetlenül -a két csoport közötti hatalmas különbség miatt- lazán ott lehetnek a nyolc között)
5. BSE-Esma (számomra érthetetlen módon hiába áll jó játékosokból a BSE, a négy nagyot meg sem tudja szorítani -leszámítva a Diósgyőr elleni győzelmet. Évek óta egy helyben toporog a klub, pedig szerintem nagy szükség lenne egy bajnokesélyes pesti klubra, teltházas fővárosi derbikre)
6. Szeviép-Szeged (szintén jó anyaggal dolgozhat Újhelyi mester, de a szegediek fő gondja éppen ez, hogy ő próbál meg csapatot faragni. A felsőházba ugyan bekerülnek a Tisza-partiak, de ott a pofozógép szerepkörénél többre nem számíthatnak. Az EK-ban reménytelen helyzetben vannak)
7. Foton-Sopron (kellemes meglepetés a "kis" Sopron szereplése, azonban nincs olyan húzóemberük, aki a felsőházba repítené őket)
8. Zala Volán (bár jelenleg győzelem nélkül áll a "legkisebb Sopron", a lassan összeérő csapat hamarosan kilábal a hullámvölgyből, és elkezdi gyűjtögetni a győzelmeket. Más kérdés, hogy az évi végi nyolcadik helyet hogyan értékelik majd a vezetők)
9. BEAC-Újbuda (az egyetemisták a megszokott teljesítményt nyújtják az nb1-ben, örömmel tölthei el őket, hogy idén lesz egy csapat, amelyet meg tudnak majd előzni)
10. Szekszárd (nem nb1-es színtű a tolnai csapat, játékukat látva nem hiszem, hogy idén bárkit le tudnak majd győzni)

chasseur Creative Commons License 2004.01.13 0 0 4361
Idén az ezüst is elég lesz nektek (amire ti pályáztok a legjobb eséllyel), aztán jövőre rutint szereztek az EuroLigában, és akkor talán újra izgalmas lehet a bajnokság.

PÉCS!!!

Előzmény: Oil (4360)
Oil Creative Commons License 2004.01.13 0 0 4360
Hajrá Szolnok,bajnokok leszünk!! :-))))))))
NB2 Creative Commons License 2004.01.12 0 0 4359
Infóm szerint tucatnév volt az egyik:)

Bujdosó meg jó helyre jön, az már tuti:)

Big (the real) Creative Commons License 2004.01.12 0 0 4358

volt szombaton Miskolcon 2 lelkes BEAC-drukker:O))

egész jól nyomták egy nagydobbal:)

de ez a Bujdosó jó játékos, és ráadásul guszta is:O)))

Big (the real) Creative Commons License 2004.01.12 0 0 4357

és milyen csalás...
Előzmény: Törölt nick (4356)
Törölt nick Creative Commons License 2004.01.12 0 0 4356
Bse-Zala Volán 77-74!
Megszámoltam, feldobáskor 72 néző volt.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!