Meg volt szeppenve szegény ami azért érthető is. Nagy dolog ez.
De nem tudom mikor vagy hogyan fog odakerülni az első csapatba, pedig játszania kellene. (szerintem eltűnik a nagy reflektorfény után(de ne így legyen)).
Mellesleg meg mivel Puskás díj, ezért semmi kivetni való van abban, hogy egy magyar srác magyarul nyilatkozzon.
Azért a médiában lehetett volna annyi, hogy a Lokit is megemlítik, mert mindenhol csak annyit írnak, hogy a mi játékosunk, de kb nulla közünk van ehhez a díjhoz. Remélem nálunk is pöttyint pár gólt, én beérem pár simával is.
Nagyon szomorú, hogy ilyen korán meg kellett születnie.
Ha el is jutottam hazai meccsre egyáltalán, mindig csak a kezdésre beesve és megfogadva, hogy legközelebb korábban jövök és megnézem a stadion környékét, és főleg a Múzeumot. Rettentően sajnálom, hogy nem tettem meg eddig.
Emlékszem Horváth Gabi egy góljára, pontosabban erre az egyre abból az ötből, amit rúgott mindörökké vidis pályafutása alatt. Zuhogó esőben emelte át csatárokat megszégyenítő finomsággal Szendreit, a Dózsa válogatott kapusát, a túlsó, hosszú sarok felől néztem, ez is egy a gyerekkor beégett, focihoz, stadionhoz, Vidihez, szóval a legfontosabbakhoz kötődő felejthetetlen pillanatból.
Akármikor találkoztunk később, és rengetegszer lehetett, mert Pera tényleg köztünk élő legenda volt, ezt, vagy bármelyik más meccset, gólt, sztorit úgy tudta felidézni, mintha csak tegnap lett volna, elképesztő memóriával őrzött mindent, ami valaha a pályán esett, ő volt a Videoton élő lexikona. De azt talán csak én őrzöm, hogy minden idők legnagyobb, más jelzővel: uefás Vidijének az edzéseire is kijáró, ott bámészkodó kamaszként Horváth Gabitól kaptam az első előre köszönést, évekkel később vele lehetett tényleg mindent megbeszélni arról, meg későbbi csapatokról.
Olyan korszakban játszott, amikor még a legnagyobb idolok is elérhetőek, érinthetőek, közelről csodálhatóak voltak, ezzel vonzva magukhoz és ehhez a fantasztikus játékhoz a gyerekeket. Ezerszer jobban, mint bármilyen mai marketingguru legzseniálisabb ötlete. Köszönöm, Pera, hogy a hősünk voltál a többiekkel együtt, mindörökké közöttünk, velünk. Ezután is. És sírok, amiért a hülye sorsot nem tudtad úgy megelőzni, mint Mark Hughest rengetegszer, a Manchester ellen, birkózva, küzdve, győztesen.
