Oké, ezt adom, hogy nem észlény.
Logikusan:
A srácot akarta télen az FCSB, a CFR, és a Craoiva, nekik nem adták.
Nyáron is bepróbálkoztak a románok, akkor mi hoztuk el.
Már itt ment a hangulatkeltés a román médiában Becáli már tél óta szidta a PFLA-t miatta.
A srác meg tette a dolgát, kint volt az EB-n játszott egy fasza meccset a franciák ellen.
Rossi meg el kezdte kerülgetni, még kiment miatt a montenegróba is a Vidi meccsére, de a srác nem akart jönni.
A románok meg tovább keverték a szart.
A Vidiben bemutatkozott azért, mert egyrészt Fiola sérülés miatt nem tudott játszani, másrészt Nikolic rotált is a csütörtöki EL meccs után.
Rá egy hétre már nem volt EL, és felment az első csapat, innentől már a kezdő közelébe sem került.
A románok ebből kihozták, hogy a válogatott miatt jegeljék, és még jobban el kezdték keverni körülötte a szart.
Most kiállt, és nem félmondtaokban válaszolt, hanem adott egy teljes interjút, most először, mióta kijött ez az ügy.
Ebből azért pár dolog világossá is válik, pl a kiragadott dolgok amikkel címlapokat hoztak le már teljesen máshogy hatnak.
A srác folyamatosan a Vidi első keretének a tagja azóta is, mióta meghívót kapott, és saját kérésére játszott le a második csapatra a játéklehetőség miatt.
Az összes többi csak a román média szarkeverése.