szerintem a diók elleni meccsig várnak, nem tudom ti hogyan látjátok de szerintem ez a rangadó is sokat vesztett a régi fényéből csakúgy mint a debrőiek elleni, remélem hamar átszárnyalja ez a dolog a mélypontot
bérelt helyek a csapatban akár nulla teljesítménnyel (Kiss, Bogdanovic, stb stb), -semmilyen értelmes taktikai variációt nem dolgozott ki, a szart viszont makacs módon erőlteti (pl szöglet), -nagyon rossz pedagógus, ami miatt a csapategység a béka segge alatt (gondolhatjuk micsoda öröm fogadta a csapat berkein belül, hogy megtette főnöknek a hurkás szerb vénembert, más meg itt gürcöl ezer éve), -egyáltalán nem tud jól belenyúlni a meccsbe, rendre rossz cserék pl.
Ha nagyon akarnánk írhatnánk mást is, remélem minél hamarabb megy.
Hallottam még egy-két dolgot ami nem publikus, a szememben nulla.
Akik megfordultak itt az utóbbi időben, azok között valóban a legjobb. Akkor lesz az igazi, ha sikerül Csipke Rózsika álmából felébreszteni a játékosokat. Bogdanovics elaludt a Fradi meccs után,és azóta sem kelt fel.
Idén sem ünnepelhetünk kupagyőzelmet. Nyírmadán kiesni!! Mondjuk Szentes sem vehette ezt túl komolyan, különben nem ilyen szedett-vedett csapatot állított volna fel.
Az sem volt semmi, mikor Pakson kerestük a pályát még 98 -ban Tibiékkel - ott derült ki hogy feljutottunk - , és kb. 6 megkérdezett után a 7. egy nő tudta merre van, de az is a jobb kezével mutatott balra.
Valami VIP-páholy lehetett, mert le volt fedve. Úgyhogy nekünk az már VIP-volt.
0-0 lett. Kb. 40000 csillió fradista volt. A meccs végén, amikor mentünk ki a stadionból, valahogy közéjük keveredtünk. Addig még nem láttam fradistákat olyan közelről, ez egy vidékinek nagyon nagy élmény volt. Farmeres, hosszúhajú, huligán-kinézetű, pimasz alakok voltak.
A másik téma: Hajdúban szeretik a Lokit. Szabolcsban jórészt utálják a Szparit. Sőt, szerintem a környéken több lokista lakik, mint Szpari-drukker. Be vagyunk szorulva a városba. A szabolcsi meccseinken olyanfokú gyűlölettel találkoztunk az évek során, hogy öröm volt hallgatni.
A vendég megtelt, hazai oldalon, hozzánk közelebb - mert mi már akkor valami vip helyen ültünk - kb. 30 debreceni egész meccsen az előttük lévő reklámtáblát püfölve a buzi ferencvárost nyomta. Jó régen volt.
Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az immár egy sok éve tartó országos nézőszám-visszaesésnek az oka. Eddig nem jutott az eszembe.
Ennek ellenére nem nagyon látom magam előtt a plázákban lógó emo-frizurás fiatalt, aki arra a kérdésre, hogy "Mit csinálnál, ha nem lennének plázák?" a "Szpari-meccsekre járnék" választ adná.
Benéztem a Loki-topicba, mert egy rohadt kis buzi vagyok és épp ott is nosztalgia-party van. Két múltidéző hozzászólás között meg azon agyalnak, hogy hogyan kéne eljutniuk a Liverpool elleni BL-meccsre. Ez van.
A 80-as években, meg még a 90-es évek legelején (tehát addig, amíg a Vágóhíd utcában játszottak) néha átmentünk elsőosztályú meccset nézni, ha nem ütközött a Szpari NB2-es parádéival. Konkértan emlékszem egy Vác elleni 1-3-ra (Sándor Csaba jubilált, de már nem tudom, hogy hanyadik meccse volt, sőt, mintha ő lőtte volna a Debrecen vezető gólját is), piszok szarok voltak, de hát akkoriban mi is, sőt, 8 évig az NB1-nek az esélye sem volt meg, mert épp a Metripond-félék szopattak minket.