Idén sem ünnepelhetünk kupagyőzelmet. Nyírmadán kiesni!! Mondjuk Szentes sem vehette ezt túl komolyan, különben nem ilyen szedett-vedett csapatot állított volna fel.
Az sem volt semmi, mikor Pakson kerestük a pályát még 98 -ban Tibiékkel - ott derült ki hogy feljutottunk - , és kb. 6 megkérdezett után a 7. egy nő tudta merre van, de az is a jobb kezével mutatott balra.
Valami VIP-páholy lehetett, mert le volt fedve. Úgyhogy nekünk az már VIP-volt.
0-0 lett. Kb. 40000 csillió fradista volt. A meccs végén, amikor mentünk ki a stadionból, valahogy közéjük keveredtünk. Addig még nem láttam fradistákat olyan közelről, ez egy vidékinek nagyon nagy élmény volt. Farmeres, hosszúhajú, huligán-kinézetű, pimasz alakok voltak.
A másik téma: Hajdúban szeretik a Lokit. Szabolcsban jórészt utálják a Szparit. Sőt, szerintem a környéken több lokista lakik, mint Szpari-drukker. Be vagyunk szorulva a városba. A szabolcsi meccseinken olyanfokú gyűlölettel találkoztunk az évek során, hogy öröm volt hallgatni.
A vendég megtelt, hazai oldalon, hozzánk közelebb - mert mi már akkor valami vip helyen ültünk - kb. 30 debreceni egész meccsen az előttük lévő reklámtáblát püfölve a buzi ferencvárost nyomta. Jó régen volt.
Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az immár egy sok éve tartó országos nézőszám-visszaesésnek az oka. Eddig nem jutott az eszembe.
Ennek ellenére nem nagyon látom magam előtt a plázákban lógó emo-frizurás fiatalt, aki arra a kérdésre, hogy "Mit csinálnál, ha nem lennének plázák?" a "Szpari-meccsekre járnék" választ adná.
Benéztem a Loki-topicba, mert egy rohadt kis buzi vagyok és épp ott is nosztalgia-party van. Két múltidéző hozzászólás között meg azon agyalnak, hogy hogyan kéne eljutniuk a Liverpool elleni BL-meccsre. Ez van.
A 80-as években, meg még a 90-es évek legelején (tehát addig, amíg a Vágóhíd utcában játszottak) néha átmentünk elsőosztályú meccset nézni, ha nem ütközött a Szpari NB2-es parádéival. Konkértan emlékszem egy Vác elleni 1-3-ra (Sándor Csaba jubilált, de már nem tudom, hogy hanyadik meccse volt, sőt, mintha ő lőtte volna a Debrecen vezető gólját is), piszok szarok voltak, de hát akkoriban mi is, sőt, 8 évig az NB1-nek az esélye sem volt meg, mert épp a Metripond-félék szopattak minket.

Ebben a 90-es évek végén sem kellett szégyenkeznünk. Ma sem kell igazából, ma az egész foci szar, ahogy van. Egy 5000-es átlag ver mindent majd az idei szezonban szerintem.
Engem nem érdekel Bogdanovic. Nekem ő egy nullát futó szerb zsoldos aki idegenben semmit nem fog csinálni, otthon lesz egy-két jó meccse. Csak normális helyen ilyen nem fordulhatna elő, hogy olyan ember viselje a karszalagot aki az ősi riválistól érkezett és itt nem tett le az asztalra semmit, korából adódóan nem is fog semmit letenni, amire emlékezni fogunk tíz év múlva is. Mindenhol a világban, a klubnál kell letenni valamit, nem máshol, persze nálunk ez is másképp van. Ezt nem a hurka meccs mondatja velem(lehet erősíti bennem, de alapból is így gondoltam). Szerintem ez szégyen. Plusz ezek a megabenyalások a hurkásoknak, hányok tőle. Szerencséje, hogy jó helyre futott ki pacsizni.
Nem Bogdanoviccsal van itt a gond, persze ez volt a leggyengébb meccse. Homma meg ők voltak azok, akik néha focistára emlékeztettek. Persze fényévekkel erősebb a Debrecen, de ilyen első 20 perc a világon nincs.
Továbbra is tartom, hogy az első 8-ba be lehet férni, ne a Debrecent nézzük, mert ők alapesetben 10 pontot vernének a másodikra. Meg egyszer szeretnék már megélni egy MK-győzelmet. Tényleg aranyos pl. a 90-es sikeres tavaszi hadjárat, a 92-es osztályozó, a 98-as feljutás, de ideje előrelépni egy keveset.
Villáminterjú Rudolf Gergellyel, a Debrecen focistájával
Bede Márton: Kedves Rudolf Úr, amikor a mérkőzés közben meghallotta a "Minden tirpák fasszopó" c. rigmust, gondolt-e a Nyíregyházán élő szüleire és testvérére?