Gyorsan összeütöttünk egy bannert.A kedves Moderátor nem cserélte le a régit, pedig megkértem, hogy a Hajrá Dunaferrt cserélje le. Írok majd neki, ha nem cseréli ki, akkor megkérem, hogy vegye le a DFC topicról
sziasztok.
Srácok döntsük már el,hogy hova irkálunk,mert ennek igy semi értelme,speciel nekem totál mindegy hogy hova irok,csak legyünk már egységesek egy kicsit.Csináljon már valaki aki érthozzá egy bannert,és onnantol nem lesz ez a megosztottság.Most a szurkolok egyikfele ide ir a másik meg oda,szerintem nem jo ez igy.
Ennyi ziccert kihagyni. Első félidőben megnyerhettük volna a meccset.
Baricsot meg talán le kellett volna cserélni. Egymás után kaptunk róla két gólt. Utána pedig már egy kontrázó ellenféllel szemben fölösleges a 4 védő. Ráadásul azzal a 11-es számú Dabasi gyerekkel nem tudtak mit kezdeni. (Lassúak a védők)
Sztem a mezünk nem csúnya. az elején rajta van a DFC és a város cimere is. Egy ilyen banner kéne.
Dabas 1000 néző
Jegyár: 600Ft
Vezette Hanacsek.. jól
Elmentem megnéztem az első NB 1/B-s bajnoki meccsünket Dabason. Kényelmesen egy óra alatt ottvoltunk. Első benyomások: A meccs egy visznylag rendbetartott libalegelőn volt. Nagyon fura volt látni az ellenfelet fehér-pirosban, míg a mieink sötétkék mezben (a hátukon sárga számokkal a játékos nevével, és Dunaújváros felirattal) és sötékék nadrágban,sötétkék sportsszárban. A mezen Dunaújváros és a DFC címere is látható.
A barátom az első szabálytalanságnál (a Dabas követte el, értelemszerűen mi rúgtunk) ordított, hogy nem volt semmi, ezért miért fúj a bíró. Aztán figyelmeztettem, hogy mi a kékek vagyunk:-(
Szóval elkezdődött a meccs. Kezdeti tapogatózás után átvettük a játék irányítását és sokat birtokoltuk a labdát. Meddő volt a fölényünk, bár Csehi és Jeferson is szerezhetett volna gólt. Aztán focipályákon ritkán látható helyzetet hagyott ki csapatunk. Egy támadásból akár négyszer is betalálhattunk volna mégsem sikerült.:-(( A vezető gólt Csehi egy kiugrás végén szerezte, s ekkor a dabasi szurkolók is azt hitték 3-4 gólos vereség lesz a vége. Sajnos nem így történt. A szünet után a bal oldalunkon Barics kétszer is óriásit hibázott és 5 perc alatt fordított az ellenfél. Ilyen hibákat elkövetni... az eszem megáll.
Csapatunk küzdött, hajtott, de a csatárok nem tudtak helyzetbe kerülni. Jefersonnak volt két igéretes elfutása a jobb oldalon, de a tizenhatos oldalvonala előtt mindkétszer szabálytalanul szerelték, s a jó helyzetből elvégzett pontrúgásokból nem lett semmi. A Dabas őrízte előnyét, s kontrákkal kísérletezett. Sajnos azt kell mondjam, többször is csak a szerencse mentett meg bennünket az újabb góltól. A védelmünk nem állt a helyzet magaslatán. S a sok bizonytalanságnak a vége egy tizenegyes volt. A kitörő dabasi védőt kapusunk elütötte a 16-on belül, a megítélt jogos tizenegyest nagy erővel berúgták. Mindez a 88.percben történ. Sajnos kikaptunk 3-1-re. Ennyi nem volt a két csapat között, de ha nem rúgjuk be helyzeteinket, akkor a vereség törvényszerű.
A csapatunból Jeferson játéka tetszett. gyors, robbanékony, hasznos tagja lehet a csatársornak. A középpályán Tamási nyújtott elfogadhatót.
Off
Jolika! Az első félidőben nagyon csenben voltál. Új szemüveged van?
Tudod RW az a baj, hogy egyeseknek (Hüttére gondolok)nincs annyi sütnivalója, hogy megmaradjon a régi topicnál és elindít egy újat. Hogy miért teszi az ő sem tudja, vde gondolom feltünési viszketegsége van. semmit se kellett volna tenni, itt kellett volna maradni. Az élet úgy is tartogat számtalan meglepetést.
Mi van akkor, ha a Dunaferr új tulajdonosa focit szeretne csinálni a városban. (ha orosz, vagy ukrán befektetői csoport nyer akkor erre nagy esély van) Akkor majd ismét idejárnak a tékozló topikosok?
Nem értem őket.
Ja és itt a mai összeállítás:
Deli- Szabó,Vaskó,Szatnó, Parics-Lajtos, tamási Kovács,Báló-Cseri, Jeferson
" Bemutatkozott az újjászületett dunaújvárosi labdarúgás. A Dunaújváros FC-re keresztelt korábbi Dunaferr SE vezetősége a Régi Sipos étteremben tartott sajtótájékoztatót.
Az új tulajdonosok, Héger József és Andics József ismertették, hogy a klub anyagi helyzete biztos lábakon áll. A játékoskerettel kapcsolatban Lengyel Ferenc vezetőedző elmondta, hogy nagyon fiatal a csapat.
A 21 igazolt játékosnak 22 az átlagéletkora, de a célkitűzés ennek ellenére az első hat hely valamelyikének megszerzése. Az eseményen az Aranycsapat egykori kiválósága, Buzánszky Jenő elfogadta az újvárosiak felkérését, így az egykori dorogi védő lett a klub tiszteletbeli elnöke és egyben nagykövete. Buzánszky tiszteletére visszavonultatták a 2-es számú mezt."
Info: WP
És kurvára útálom, hogy új topikot hoztak létre Hajrá Dunaújváros FC néven.
Vennétek példát a Vasasról!!
Az egyetlen gólt a 35.percben Jeferson átadásából Csehi rúgta.
Nem a Stadionban, hanem az edzőpályán játszották a meccset. Álítólag a stadion gyepszőnyege felázott, s kímélték a füvet.
Szemerkélő esőben lagymatag játék folyt. Nincs igazán irányítója a csapatnak, s szerintem nem is tudják mit kéne játszani. Nagyon rossz a helyzetkihasználásunk
Úgy veszem észre, hogy Lengyel Ferinek megvan ugyan a kezdőcsapata, de ezekkel csak egy félidőt játszat. Két héttel a bajnokság előtt a teljes meccset a megálmodott csapattal kellene már végigjátszani, és 2-3 játékost menet közben becserélni.
A vezetést a baracsiak szerezték meg. Vaskó elcsúszott a kaputól 20 méterre. Nem volt nehéz berúgni.
Az egyenlítést Lajtos, majd a vezető gólt egy szép fejesből Sztanó szerezte.
A következő meccs: szerdán a Paksot fogadjuk 18:00-kor
A csapat szerelése is készülget. Ismét Jako lesz. Egyenlőre a szponzorok és a nevek felvarrásán dolgoznak.
A félidőben a teljes csapatot lecserélte a Feri.
Valszeg az első félidőben játszók lesznek a kezdők. Játszott a Jefferson is. Elég gyors, az átlagnál alacsonyabb játékos. Kérdés, a szeződéssel a zsebében is ennyire hajtós marad-e.
(De amúgy én nem voltam elájulva tőle)
Szerintem a Csehi volt a legjobb.
Nem értem Rompos miért csak a 2. félidei csapatban kapott helyet.
Mai nemzeti sportban a FTc távozóknal ott van Halgas is Dunaújváros kérdőjellel.
Ma délután megnéztem a fiúkat. Dunaújváros FC- Harta 3-0 (2-0)
Ennyi. Még egy normális meze sincs a csapatnak. Számnélküli fehér trikó, fehér gatya.
A csapat felét nem ismeretem.
Majd alakulunk.
Szombat délelőtt 10-kor Baracs lesz az ellenfél.
Első hazai edzőmérkőzését is lejátszotta tegnap a DFC csapata. Lengyel Ferenc együttese a Videoton vegyes csapatát fogadta - s kapott ki egyetlen apró gólocskával.
Akárcsak a Fradi és az MTK elleni edzőmeccseken, ezúttal is két részre osztotta együttesét a gárda vezetőedzője, Lengyel Ferenc, ám ezúttal két próbajátékos is helyet kapott a kezdőcsapatban (egyikük a Fraditól, a másik Szekszárdról érkezett). Az első játékrészben egyértelműen fölényben játszott a fiatal dunaújvárosi csapat, amelynek védelmében most helyet kapott a Százhalombattáról visszatérő Sztanó Miklós is. Ám a kialakított gólhelyzetekkel sajnos nem tudott élni együttesünk - s játékunkon a fölény ellenére is érezhető volt, hogy az alapozás harmadik hetében tartanak a fiúk. A Videotonnak is akadtak lehetőségei a gólszerzésre, de Deli Zoltánnak közel sem volt annyi dolga az első negyvenöt percben, mint kollégájának a túloldalon.
A második játékrészre teljesen lecserélte csapatát Lengyel Ferenc, s ekkor már sokkal inkább lehetett érezni a játékunkon, hogy fáradtak a játékosok. A félidő első húsz percében egyértelműen a fehérváriak akarata érvényesült, ám gólt nem tudtak szerezni. Ahogy telt az idő úgy lett egyre bátrabb a "cserecsapat", előbb egy zúgó kapufa ragadtatta tapsra a közönséget, majd a sérüléséből felépült Rompos előtt adódott több gólszerzési lehetőség, ám ezek kimaradtak. Ráadásul a mérkőzés hajrájában egy kontrából - kellett hozzá a kapujából messze kifutó Bertalan kapus hibája is - a vendégek megszerezték a győztes gólt. A hátralévő öt-hat perc már nem volt elég a mieinknek az egyenlítésre, így ezúttal is vereséggel vonultak le a pályáról.
Lengyel Ferenc a mérkőzés után nem is tagadta elégedetlenségét. A szakvezető a DO kérdésére elmondta, hogy ezúttal sajnos nem sikerült megismételni az MTK ellen mutatott teljesítményt, a nagyon kemény felkészülés okozta fáradtság most ütközött ki a játékosokon. Ahogy a csapat, úgy a próbajátékosok sem tettek mély benyomást a DFC vezetőedzőjére, így rájuk nem tart igényt a továbbiakban.
Legközelebb szombaton játszik az együttes: a Pécs együtteséhez látogatnak Vaskóék, s két érdekessége is lesz a mecseki meccsnek. Egyrészt a régi kapcsolat okán, barátságból egy félidő erejéig dunaújvárosi mezt húz Tököli Attila (ő a Fraditól való önkéntes száműzetése után jelenleg Pécsett edz), továbbá a hírek szerint két brazil labdarúgót is tesztel majd a csapat vezetése.