Kecskeméti vállalkozó, győri edző - ez lehet az új felállás Angyalföldön.
Mint arról beszámoltunk, Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke hangzatos bejelentést tett, miszerint a csapat ősztől az NB I/B-ben folytatja.
Nos, úgy tűnik, Markovits megfeledkezik egy tényről, nevezetesen arról, hogy a Rácz Gábor és Iványi Károly fémjelezte Vasas Labdarúgó Kft-ben az SC is részes 10 százalékkal, és az ötödosztályba visszasorolt csapatot működtető káefté - nem számolva a Danubius felé fennálló adósságot - mintegy 80 millió forinttal tartozik. Ebből 50 millió a Liga, 30 pedig a volt játékosokkal szembeni adósság. Ha a liga ezek rendezése nélkül engedi indulni a csapatot, tulajdonképpen saját szabályait "erőszakolná meg", dr. Szieben László ligaigazgató ugyanis többször kihangsúlyozta: a jövőben nem teszik lehetővé az ilyesfajta ügyeskedéseket.
Információink szerint a Vasas új befektetője az eddig Kecskeméten ténykedő Jámbor János lenne, aki a volt győri Tamási Zsoltot szerződtetné vezetőedzőnek. A liga egyik tisztségviselője honlapunknak elmondta: a Kecskemét Angyalföldön legfeljebb Kecskemét néven játszhat, Vasas néven semmiképpen sem.
A dolog persze nem egyedi, hiszen az NB I/B-ben valóságos piaci láz ütötte fel a fejét. Az indulást ősszel vállalni nem tudó csapatok egyre-másra "árulják" tulajdonrészeiket, a Százhalombatta például a Diósgyőrrel "kokettál", míg a Fót a Dunaújvárosnak "kelleti magát" - mintha csak a nagybani piacon lennénk...
Ez annál is inkább érdekes, mert Diósgyőrött például - Reszeli hathatós közreműködésével - ismét több tízmilliós adósságot halmozott fel a csapatot működtető káefté, ezért azt megszüntetnék, és a Batta jogán folytatnák az NB I/B-ben. Ugyanez a helyzet Dunaújvárosban is: nem hallottuk például, hogy a Dunaferr rendezte volna a tavalyi játékoskeret tagjaival szemben fennálló "sarát", de a Fóttal történő "egyesülésnek" köszönhetően mégis a másodosztályban folytathatnák Lengyelék.
Amennyiben létrejönnek a példaként kiemelt "umbuldák", úgy valószínűleg ismét csak a magyar futball anyagi nehézségeinek elkendőzése folytatódik, és szezon közben újabb csapatok jelentik majd be megszűnésüket, vagy sorolják őket néhány osztállyal lejjebb - mint például tették azt a Vasassal.
Ez a ket dunaujvarosi üzletemberek ugyanazok mint a TSO Alapitvany vezetöi. (Andics es Heger). csak most nem a TSO hanem a Pentele Sport vesz tulajdonreszt. Megpedig a Nyiregyhaza Kertvaros helyezi at a szekhelyet Dunaujvarosba.
Muszbeknak ehhez semmi köze.
A fél nb1/b indulása bizonytalan. Többen vissza akarnak lépni, mert nem birják anyagilag az nb1/b-t sem.
itt a tegnapi NS cikk:
"NB I B: Bizonytalan létszám
NS, 2003-06-14
Az NB I B ligatanácsának legutóbbi ülésén téma volt a következő bajnokság nevezése is. A Celldömölk bejelentette, nem tud részt venni a 2003–2004-es másodosztályú bajnokságban. A már kiesett Monor felkérés esetén sem indulna az NB I B-ben. A Bük csak abban az esetben folytatja profi-futballvállalkozásként, ha feljut az élvonalba, különben alacsonyabb osztályban, az NB II-ben vagy az NB III-ban szerepelne. A Fót és a Százhalombatta sem tud elindulni az új bajnokságban, ám a gazdasági társaságok értékesítése esetén a joguk tovább élne, vagyis az esetleges vevő az NB I B-be nevezhetne. Tisztázatlan a Kispest és a Dunaferr helyzete is. Az NB II bajnokai közül a Dabas és a Bodajk nevez, a mezőny feltöltése esetén Szegeden és Vácon is láthatnának NB I B-s mérkőzéseket a nézők. A Szabolcs Gabona-csoport bajnoka, a Nyíregyházi Kertváros helyzete még tisztázatlan. "
Sziebenék mit szólnak hozzá? Nincs pár hónapja, hogy kijelentette, hogy nem lesz több ilyen a magyar fociban, hogy a csődbement, vagy alsóbbosztályú csapatok bevásárolhatják magukat valahova. Lehet, hogy megengedik, mert sajnálják a Vasast, és ha nekik lehet, akkor másnak is!
"A patinás egyesület vezetői ugyanis szívesen látnák a volt
ferencvárosi Tököli Attilát és a zalaegerszegi Kenesei Krisztiánt a
Sparta Praha keretében... ám végül kiderült, egyiküket sem
szerződtetik le.
- Annak ellenére, hogy mindketten a magyar NB I-ben futballoznak
rendkívül magas a fizetésük. Nagyjából kétszer annyit keresnek, mint a
legjobb cseh futballisták. Túl drágák számunkra, ezért kénytelenek
vagyunk lemondani róluk - jelentette ki Miroslav Pelta."
Nem tudom hogy a kedves játékosaink miért csodálkoznak, ha pofánverik őket meccs után, mert szarul fociznak.
A Vasas már vett egy másodosztályú labdarúgó kft-t. Nekünk is igyekezni kell, mert lejár a nevezési határidő. Ahogy hallani eladó a fél nb1/b.
Nem annyira az edző személye aggasztó, hanem az, hogy Jovan kivételével az összes rutinos játékos távozik, valamint Deli. Nincs kapusunk. Mi lesz a megvásárolt klub játékosaival? Már csak abban bízom, hogy ott akad pár használható spíler, mert szakmai öngyilkosság lenne tovább fiatalítani a csapatot!
Megmondom öszinten, hogy csalodott vagyok a helyzet ilyeten alakulasa miatt. Köztudott, hogy en az optimistabbak köze tartozok ill. tartoztam. De sajnos a kezdeti tervek, különösen a szakmai stab összeallitasa, az eredeti tervektöl elteröen alakult. Abban a szakmai vezetesben lattam fantaziat.
A mostani elkepzelest nagyon gyengenek itelem.
Nem tudom elkepzelni, hogy Lengyellel mint vezetöedzö es Szellakkal mint palyaedzö eredmenyesek lehetnenk. Lengyelnek nincs semmifele edzöi, vezetöi tapasztalata.
Eddig biztam Hegerben is, de miota tudom, hogy ez az alapitvany az Andics es az ö közös tulajdona, megcsappant a bizalmam. Ugy tünik, hogy ök csak a stadionban rejlö üzleti lehetösegeket es nem a sportszakmai lehetösegeket latjak.
Az uj nev megvalasztasat jonak tartom. Ezt szerintem a szurkolok is el tudjak fogadni.
A szinvalasztast viszont elhamarkodottnak es rossznak tartom. Ebben a kerdesben nem artott volna a szurkolok velemenyet is kikerni. Szerintem maradhatott volna a piros-feher, esetleg a piros-kek. Ezek legalabb egyeznek a varos cimereben lathato szinekkel is. Talan meg nem kesö ezen valtoztatni.
Talán a színváltoztatással demonstrálni akarják a végleges elszakadást a Dunaferr SE-től, nem tudom. Mindenesetre el lehet felejteni a szurkolói dalok nagy részét, ami utal a Dunaferre vagy a piros-fehérre. Drapi? Lehet a nulláról kezdeni mindent szurkolói szinten is!
A Kék Egér így már ismerős, tényleg kocsma volt, a stadion mögötti edzőpálya helyén, de már rég elbontották. Szél Pista törzshelye volt (a város akkori legnagyobb embere).
Ha jól tudom a Kék Egér egy hírhedt sztálinvárosi kocsma volt, asszem a 108 őse. (legalábbis nekem így mondták, sőt mintha olvastam is volna róla) Ennek tiszteletére nevezték el a 90-es évek elején a főiskolai koleszben lévő kocsmát is Kék Egérnek. Nem tudom, hogy megvan-e még.
"az együttes indulni kíván a másodosztályban, ám mivel a kft. a hatályos ligaelőírásoknak nem tud megfelelni, az újvárosiak egy másik olyan, szintén NB I B-s joggal rendelkező társaságot szeretnének megvásárolni, amely hajlandó a székhelyét áttenni Dunaújvárosba. A partnerjelöltek között van a Százhalombatta is, a csapat új neve pedig Dunaújváros FC lehet. "
"Rade Medics már elköszönt, arra viszont van esély, hogy Jovan Drobnjak továbbra is dunaújvárosi maradjon. Bükszegi Zoltán, Buzás Attila és Nikolov Balázs valószínűleg távozik, ám a keret többségét alkotó fiatalok a jelek szerint együttmaradnak"
Ámen