Hol a pénz? Én inkább azt kérdezném, hogy hova lettek a játékosok? A legtöbb közülük visszajönne, ha lenne hova( reméljük lesz). A Kft-t a TSO Alapítvány veszi meg, legalábbis a DO szerint.
Gondolom a piros-fehér szín marad, Lengyel Feri lesz az edző, de a többit még nem tudjuk ( csapatnév, melyik osztály ). Az nb1/b című topicban írják, hogy június 17-ig kell nevezni a másodosztályba. Nincs egy hét!!!!
Tegnap volt a megbeszélés a Gyism, Kálmán, Hónig, Perjámosi között.
Dh-ból:
"Lapunkat a tárgyalás befejezése után Köpf Károly, a sportügyekért felelős helyettes államtitkár tájékoztatta a megállapodásról.
-Megnyugtató megoldás született a megbeszélésen a sportegyesület jövőjét illetően.A minisztérium 2003-ban, jövőre és 2005-re összesen 105millió forinttal támogatja az egyesületet. Ezenkívül eldőlt hogy a Dunaferr Rt. nem száll ki a sportból. A jövő évi költségvetésében sporttámogatást tervez.
A helyettes államtitkártól azt is megtudtuk, hogy szerinte a sportlétesítményekkel kapcsolatosan is megnyugtató döntés született. 2004 től a sportlétesítmények a minisztériumhoz kerülnek. amely gondoskodik azok üzemeltetéséről és fenntartásáról. Elismerik Dunaújvárost regionális utánpótlás bázisnak igy a Dunaújvárosi Sportiskola is kap központi anyagi támogatást."
Volt itt minden: szotyi- és tökmagtilalom, játékosok által átmulatott éjszaka, bundagyanú, bíróbakik, szurkoló által megvert szurkoló, szurkoló által megvert játékos - de azért csak véget ért a mi kis bajnokságunk. Azért foci is volt, ezt bizonyítja: a tizenkét csapat szakmai irányítói ezúttal is elmondták véleményüket a múlt hét végén befejeződött szezonról. A 12 szakember mindegyikének ugyanazokat a kérdéseket tettük fel.
12. Dunaferr 32 4 8 20 36-71 20
Kérdéseink
1. A 2003/04-es szezonban is 12 csapat alkotja majd az élvonal mezőnyét. Ön szerint ez a létszám megfelelő, vagy bővítésre lenne szükség?
2. Mi volt a bajnokság során a legkellemesebb élménye?
3. Mi okozta a legnagyobb bosszúságot?
4. Ki(k)nek a teljesítményével volt elégedett?
5. Ki(k) maradt(ak) el a várakozástól?
6. Mennyire volt elégedett a játékvezetéssel?
7. Állítsa össze a bajnokság válogatottját!
Gálhidi György (Dunaferr)
1. Úgy vélem, az elmúlt évek egyértelműen bebizonyították, hogy a szűkítés nem hozta meg a kívánt előrelépést. Sem a mennyország, sem a manna nem jött el...
2. A Békéscsaba elleni hazai 3-0-ás győzelem.
3. Ugyancsak a Békéscsaba ellen - ugyancsak hazai környezetben - beleszaladtunk egy 4-0-ás vereségbe is.
4. A kiesés ellenére azt mondom: a képességeket figyelembe véve elég sok jó teljesítményt láthattunk. De azért az idősebbek - mindenekelőtt Nikolov Balázs, Lengyel Ferenc és Jovan Drobnjak - kiemelkedtek a többiek közül.
5. Egy-két játékos volt, akik különböző okok miatt kevesebbet nyújtottak, de nem szeretném nevesíteni őket.
6. Egyértelműen azt mondhatom: nem voltam elégedett a játékvezetők teljesítményével. Nagyon sok fiatal játékvezetővel hozott össze minket a sors, és én több esetben is megdöbbenve tapasztaltam: hiába voltunk rendkívül nehéz helyzetben, ők még - persze, képletesen - szintén belénk rúgtak. Fiatal játékosainkat nem támogatták, hanem a jogtalan gólok és büntetők megadásával - amelyekkel mérkőzések dőltek el - ütöttek egyet rajtunk. S ezzel talán ők is közrejátszottak a kiesésünkben.
7. Szűcs L. - Kocsárdi, Éger, Juhár, Rozsi - Nikolov, Lipcsei, Illés, Böőr - Gera, Kenesei.
"Rósa Dénesnek is. A középpályás pénteken egyeztetett a jövőjéről. A tárgyalás után lapunknak – nem túl optimistán – elmondta, hogy egyelőre távoliak az álláspontok "
"közeláll ahhoz, hogy a lila-fehérek labdarúgója legyen, .. Dunaferr játékosa, Bükszegi Zoltán..is"
Úgy néz ki Bita Laci nem hagy fel a kapuskodással.
Amellett, hogy kapusedző lesz edzésben is marad és segít, ha kell.
(Valszeg úgy, mint a bajnokság vége felé.)
Ugyanez jutott az eszembe nekem is, csak a lettek lazán elintéznék őket, mert még nem pihenték ki magukat. Szabics nélkül is jók voltak. A felnőtt csapatnak meg már nincs sok esélye, főleg a mostani "gyászos" hangulatban. Nagy ötlet volt a Fradira építeni a válogatottat.
Bízzunk benne, hogy Lengyel Feri "felnő" a feladathoz, továbbviszi az " Egervári-iskolát" Dunaújvárosban ( látványos, stílusos foci )! Persze a lehetőségekhez mérten!
Az U21 tegnapi mérkőzése a lettek ellen kellemes időtöltés volt. Szimpatikus csapat, sportszerű meccs és remek hangulat! Ez a nézőközönség igazán megérdemel egy jó csapatot, remélem lesznek még elsőosztályú derbyk Újvárosban!
Az igaz, hogy 3 millios törzstökevel alakultak meg a labdarugo Kft.-k. De azota a Liga mar többször is tökeemelesre szolitotta fel a Kft-ket. Igy többek lözött a Dunaferrt is.
"<--ezt meg ugysem állapitják meg."
Esetünkben ez lenyegtelen, mert az uj Kft. müködeset ez nem fogja befolyasolni.
Hogy ki lesz az, az majd hamarosan kiderül. Engedd meg, hogy ne en mondjam ezt el.
Azert nem lepett akkor, "amikor még az első osztályért folyt a harc" - mert akkor a csödtömeget (200 millios adossag) is meg kellet volna venni.
Nem beszelve arrol, hogy Perjamosi ugy kivanta eladni, hogy jusson masra is. Mivel ez nem ment, most nyakan marad majd az adossag. Ez lehet az oka, hogy a többi szakosztaly helyzete is romlani latszik.
Pontosan így van, a kft=korlátolt felelősségű társaság, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosok nem felelnek a saját vagyonukkal a társaság tartozásaiért, csak a törzstőkéjük erejéig. A törzstőkét bukják, valamint bukják azokat a vagyontárgyakat, amelyek még fellelhetőek a kft-nél, persze az esetünkben valószínű, hogy az élőszerződésű játékosokon kívül semmi pénzre váltható eszmei vagy vagyoni érték nem maradt. Ezeket a játékosokat nem lesz egyszerű átjátszani a frissen vásárolt és áthelyezett kft-be.
Mindenesetre a Dunaferr SE-től való elszakadás a túlélést jelentheti!
Nyilasi Tibor: – Az eredmények önmagukért beszélnek, e teljesítmény előtt illik kalapot emelni. Egervári Sándor annyiban irigylésre méltó, hogy az utóbbi években olyan kluboknál dolgozhatott, ahol nyugalom és rend uralkodott, és ha valami nem stimmelt, ha nem volt adott minden feltétel a zavartalan munkához, időben továbbállt.
"semmi beégés ez közgázkönyvből van és közgázórán tanítják. "
Akkor én most mit mondjak erre?
Közgázt nálunk is tanitanak egy évig, gazdasági társaságok jog külön tantárgy. Ezt nemtom tovább ragozni, bár fogalmad sincs róla, de hidd csak el az igazadat okos.
Persze semmi beégés. MANCS PISTA SOSEM ÉGHET BE! EZ axióma !
és miből vásároltok indulási jogot? Szerinted ki akar 200 milliós adósságú klubot? Jogutód nem lesz? A játékosok meg persze maradnak ... a Liga meg szemet huny ... ébresztő!
és ne gondoljál semmit a gondolkodás nem erősséget.
Majd én beirom a gondolataim. Nem kell nekem szóvivő. Ugyis csak hülyeségeidet a fikcióidat meg a hazugságaidat (ezt te magad is elismerted :) mondod.