Batik fel alá szaladgál a pályán minimális taktikai fegyelemmel, tavaly is totál káosz volt amikor betették védőbe - idén Maurides helyett az ő dinnye fejére ívelget Dzsudzsák amivel több haszna van mint amikor belsővédőként osztja az észt meg az eladott labdákat.
no ez már zseniális felfedezés volt a stábtól mondjuk nagy "computing power" nem kellett hozzá - sok menő manó közt a lóbaszó - hát fiam akkor fejelgessél
mindegy ez is egy "variáció", és a sok nyugdíjas Dzsudzsák minek ide tavalyi megfejtésből az maradt hogy, ha nem fogalmatlan a környezet akkor jól el van a csapatban.
ha jön a Youga-Batik csere akkor ez a fejjel passzolgatás majd kiesik, valami lesz akkor is gondolom, talán kevesebb eladott labda.
rengeteg labdaszerzés volt, az mtk meg kosarasokból áll? Horváth Feri lamentált hogy a győr-paks első félidőben hány kiló különbség lehetett a két csapat közt most az Mtk had tűnt birodalmi lépegetőknek. szóval nagy lap volt a Batik dinnyére taktikát alapozni de bejött. rengeteg fejelgető kombi volt .
A francia védő sokat javult, de Varga is rendesen leüvöltött mindenkit szerintem be is rekedt a végére nem csak a lába görcsölt. Valami furcsa kombó Gonda meg a többi kapusunkból és lassan ott lesz hogy minek ide Hegyi.
mindenesetre ritkán látni depressziós latinót, ez kihat a pozitív csapat szellemre az újak meg elég jók, lászik is hogy dobogós a csapat :D
Egy óriási nagy mák hogy ez a 3+2 szabály jól seggbe rúgott mindenkit itt meg eleve erre készült az egész tulajdonos váltás kavarás.
Nálam ez a hosszútávú kezdő, legalábbis amíg Balázs ennyire élvezi a játékot. Viszont ez a Dacosta-Kocsis jobbszél szerintem nem működhet, ami az elmúlt két meccsen volt. Óriási területek voltak néha ezen az oldalon... Kocsis nem védekezik, Dacosta meg rosszul.
A topik hsz forgalmának nem tett jót a győzelem.Pedig nem szégyen dícsérni.Varga nagyon jól védett,az 1 hibájától eltekintve.A védelem stabilabb lett a széleken,Guerrero sokkal jobb, mint Vajda bal bekkben. Langot sem éreztem olyan bizonytalannak, mint a zete ellen.Szűcs hozta a szokásos sokat futó és küzdő játékát.Batik viszont sokkal jobb volt, mint 1 hete és végre jött a fejes gól amit már vártam.Ha egészséges lesz, 6-8 gól benne van egy bajnokságban.Dzsudzsák vezér volt a cseréjéig, a zete ellen gól, most gólpassz.A beadásai meg életveszélyesek.Kocsis is kezd megtáltosodni.Még játszik 2-3 meccset és már kapura is veszélyes lesz.Most a védekezése is jobb volt, de ezen a területen is van még hová fejlődni.Szuho elég szürke volt, küzdött, megtartotta a labdákat, de valahogy azt éreztem nem a posztján van.Szoknia kell még a helyet.
Alakul ez, nem számítottam ekkora javulásra 1 hét alatt.Szimpatikus az edzőnk és úgy tűnik ért is a szakmájához.
Örülök a winnek, én elég pesszimista voltam előzetesen.
Az MTK lényegesen összeszokottabb, fizikálisan is erősebbek, magasabbak, de ma ezt lelkesedéssel, futómennyiséggel ellensúlyoztuk.
A védelem egész jól állt a lábán, de tegyük hozzá, ez a mai MTK eléggé maga alatt játszott, nem volt valahogy éle a támadásaiknak, sokszor úgy éreztem mi jobban akarjuk ma ezt a sikert.
Az első félidő kiegyenlített volt, a második alapján viszont megérdemeltük a három pontot.
A 4 pont több mint hízelgő két forduló után, mondhatnám bravúr.
Ami jó, hogy ennek a csapatnak van kifutása innen, azaz inkább csak jobb lehet ettől a maitól, fejlődhet ahogy majd jobban összeszoknak és Navarro is megtalálja az embereit az egyes posztokra.
Nyaralunk a családdal így fotelszurkoló voltam ma. A győzelemnek nagyon örülök. Nyugalmat adhat a következő két hétre. Varga remélem a következő meccsig felgyógyul. Remélem csak húzódása és nem szakadása van. Nagyon jól védett.
Remélem, hogy a nyilatkozatot is meghallgattad a végén Batiktól.és akkor a választ is megkaptad. Azn kívül, hogy látszik tudatos és tervezett a csere.
Vajda sérülten játszott Zegen, Soma a szívizom gyulladásából 3 hete jött vissza. Néhányan egy-két hete vannak a csapattal. Batik 4 hete edz egy év kihagyás után.
Állítólag Te Somát követed akkor hogy nincs infód?
Szünetben nem hittem volna, hogy itt tudunk nyerni, de iszonyúan kellett szerintem a lelkeknek. Látszott a srácokon a lefújást követően, hogy mennyire.
A második félidőre nagyon stabilizálódott a védelmünk, nagyon hajtottak a srácok, amiért jár az elismerés. Most a kvalitásokat sikerült az akarással helyettesíteni. Nem biztos, hogy reális, hogy 4 ponton álljunk, de annyi baj legyen.
Azért Youga és Hofmann nagyon kellenek, mert Dacosta nem Loki-szint, azt a jobbololdalt pedig meg kell oldani valahogy. Guerrero viszont teljesen jó lesz a balon. És csatár is kell persze... Batik meg támadásban hasznosabb volt, mint védekezésben.
Nem értem ezt a cserét, Soma volt az egyik legjobbunk, Kocsis viszont ma is csak annyit tesz hozzá a játékhoz, hogy gyors és minden egyes támadás lehal rajta.
Én is örülök amikor kikap a Fradi és az Újpest, de nem megyek át egyiknek se a fórumában irkálni ennek apropóján.
Ugyanolyan jelentéktelen csapat vagytok ti is az nb1-ben, sőt ha utolsó bajnoki címet nézzük, akkor ti 28! éve vagytok jelentéktelen csapat, mi csak 13 :D
Kocsis viszonylag gyors és nem akarja elhinni a spanyol, hogy ennek ellenére be van oltva gól ellen.Nekem a hozzáállása nem tetszik, sokszor el sunnyogja a védekezést.Ha nem kapnánk ki azzal ma is kiegyeznék.
Nagyon beléd égett ez a kép, biztos sokszor láttad apádat így Gazdagréten a lakótelepi egyszobásban 😁
Sajnos ki kell ábrándítsalak, se atléta, se pörkölt szaft. Sőt a válogatottat is szeretem. Csupán téged utállak mint a szart te vamzer geci. Szóval nagyrészt miattad vagyok itt pufi.
Olyan kínos, amikor magad ismered be, hogy annyira szánalmas ember vagy, hogy más bosszankodása neked fontosabb, mint a saját örömöd :) Igazi megkeseredett, szerencsétlen kispolgár vagy, aki pörköltszaftos atlétában recskázik minden gólnál, amit a magyar válogatott kap...