Két vidéki kiscsapat véletlenül az első osztályban találkozik. Rövid első osztályú történelmük során kb huszonötödször. Mégis mi indokolná a kiemelt státuszt?
Nem Beckenbauerekről, vagy Cruyffokról van szó, hanem olyanokról, akik kibírnak kilencven percet egy alsóházi NB1-es csapatnál anélkül, hogy leégetnék a Debreceni Egyetem Pallagi Kertészeti Kísérleti Telepét.
Dehogy ölték meg. Egy új dimenzióba emelték. A profi kluboknál lesz egy perc számláló asszisztens edző. Az ő feladata nyilvántartás. Az MLSZ kéthetes tanfolyamot indít másfél milla a tanfolyam díja plusz a vizsga díj. Az előírt szoftvert M&M biztosítja. (nem ingyen)
Csűrik, csavarják ezt, csak az a gond, hogy a fiatalszabály változtatgatásától önmagában nem lesznek nemzetközi szinten piacképes fiatal játékosaink.
Igazából az edzők kaptak egy új feladatot, azaz hogy tudják úgy forgatni az egyébként kezdőbe talán soha be nem kerülő fiatalokat, hogy erősebb legyen a csapat az ellenfélnél, akinek az edzője szintén azon lesz majd, hogy hogyan cseréljen, kivel kezdjen stb., hogy túljárjon a másik edző eszén.
"Szalai jelezte, nem árulhatja el, hogy a kiemelt akadémiák közül melyik, mennyi fiatalperc teljesítését vállalta, annak nyilvánosságra hozatala csak a másik fél beleegyezésével történhet. Elmondta még, hogy az akadémiák úgy is teljesíthetik a produktivitást, ha egy fiatal labdarúgót külföldre értékesítenek. Ha például egy játékost a top nyolc európai bajnokságba adnak el, és az ott játszik is, akkor egy játékperc többnek számít, mintha a hazai bajnokságban szerepelne."
Érdekes paradigmaváltás. Örülök, hogy elkezdtetek hiányposztra igazolni. Eddig úgy tűnt, csak a létszámra mentek rá. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön a bennmaradás. Egyrészt ami barátomnak jó, az nekem is jó. Másrészt meg csak hadd üsse meg a guta a falusi liftszerelőt!!!
Az örmények már rég nincsenek itt. Igen, kaptunk pénzt csak télen meg fel lett véve valami 600 millás hitel amit gondolom vissza kellett fizetniük vagy hasonló, tehát ez a pénz elment gondolom arra. A spanyoloknak meg szintén nincs pénzük különben valóban, nem kukáznának hanem mint Újpesten bele nyúlnának a kasszába. Ott már 18m eurós keretnél tartanak szemben a mi 6 millánkkal kb. Ez hosszú távon ki fog ütközni nyilván. Amíg nincs pénz addig ez marad.