A magyar VAR a legsunyibb találmány: úgy pofázik bele az istentiszteletbe, hogy nincs semmi felelőssége, nincs nyilvános indoklása a döntéseinek, személytelen, színtelen-szagtalan és a végletekig pofátlan...
Nem sokon múlott hogy az Nb3-as Gödöllő 2-0-ról fordítson múlt héten. De a végén mákja volt, Pakson szintén, tegnap viszont felmosták vele a padlót keményen. Remmel takarodj!
Ne mosdassuk már ezt a szerencsétlen hülye kertitörpét. Világéletében egy nímand volt, most is az. 8 meccs 9 pont, 9. hely. Ennyit ér, a számok magukért beszélnek. Remélem visszatakarodik oda ahonnan jött. Ha kicsit pontosabb ez a húgyfos Vasas akkor 8-at rúg a Nagyerdeiben. Meddig tűrik még ezt a bohócot? Btw az se ússza meg, aki idehozta, akinek a tanára volt ugye a sportigazgató képzésen Angliában, ugye tudjuk kiről van szó. És utána talán ki tudunk egyenesedni, addig nem.
Egyetértek. Talán az a gond, hogy tényleg megpróbálnak intenzíven játszani, de nem bírják végig, a csere lehetőség meg még mindig szűkös. Reméljük a következő meccsre felépülnek és ez a probléma megoldódik. Ezzel együtt, vagy pont ezért, néha kellenének olyan tízpercek, amikor regenerálódni tudnának meccs közben. Ezt labdatartással, rövid passzokkal lehetne elérni. Most úgy láttam, hogy pont ez a tudatosság hiányzott. Mindig az látszott, hogy majdnem megvolt, húzzunk bele. Ennyire azért nem vagyunk jók, főleg erősek.
Itt nem csak arról van szó, hogy "elvettek" három gólt, mert ha az nincs, akkor 5:4 arányban nyerünk. Ez nem egyszerű aritmetika.
Egy elvett gól is visszavet egy csapatot, ha az centimétereken, (vagy ha dinamikusan nézzük, tizedmásodperceken) múlik. Amennyiben bármelyiket érvényesnek minősítik, a Vasas nem hogy négy, de három gólt sem szerez. Tény, hogy a Vasas is szerezhetett volna több gólt, de nem a játékvezető akadályozta meg ebben őket, hanem az, hogy nem tudták a gólvonalon túlra játszani a labdát.
Én úgy láttam, hogy még három-kettőnél is bíztak a fiúk benne, hogy ők meg tudják tenni hatodjára is, ezért mentek előre. A védelem fellazult, így a Vasas szerzett még egy gólt.
Lényegében mindegy, hogy 4:2 vagy 3:2, valószínűleg nem ezen az egy gólon múlik az évvégi helyezés. A pontokon viszont biztosan múlni fog.
Az, hogy Derdák a szájába vette még nem döntés, csak döntés előkészítés. Nagyon lényeges, hogy mit csinál vele. A szir-szar VAR-t meg el kellene felejteni, mert szétbassza a meccsélményt. Bírói tévedések voltak, lesznek, a VAR azonban ezen nem segít, cserébe sokszor annyiba kerül egy mérkőzés megrendezése.
"Stadion-ügyekben" sokat egyeztettem vele, nagyon segítőkész ember volt, még élhetett volna, 63 évesen ment el. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak!
Itt a lényeg a VAR, aminek az a hivatalos szerepe, hogy ha a visszajátszás alapján BIZTOSAN és EGYÉRTELMŰEN megállapítható hogy a bíró hibás döntést hozott, akkor azt lehet módosítani. Itt egyetlen olyan kameraállás nem volt ahonnan ez egyértelműen megállapítható lehetett volna, így nem lehetett volna visszavonni a gólt, mert ezt legfeljebb egy erős sejtés alapján tette meg a nyomorultja.
A partjelző zászlaját egyből lehetett látni, de a bíró sípját senki sem hallotta. Vagy ő sem vette észre a partjelzőt, vagy nem bírt egy erőset fújni. Senki nem állt meg a Vasasosok közül sem .
De a partjelző meg nem láthatta sehogy, mert messze volt és ott volt Dénes aki kitakarta az egészet. Ebben az esetben jeleznek, mert abból kisebb vita van. Kivéve most, a bíró hibája miatt. Egyébként szerintem sem volt kint, mert igaz, hogy "alá lehetett látni a labdának", de rengeteg kísérlet mutatja, hogy ilyenkor még messze nincs kint teljes terjedelmében a labda.
Azon kéne gondolkodni, hogy Bódogék gólt se rúgtak egy szabálytalanság UTÁNI szabálytalanságon pörgött 2 hétig a sajtó
addig itt kb 3 olyan volt mint Egyiptom elvett gólja az Argentinok ellen saját kaputól indulva, Remmel meg letudta annyival hogy vegyenek Lottót szelvényt: lehetne itt is egy designated driver -kijelölt sofőr aki ilyenkor végig pofozza a bírói stábot...
fordított „bűnbak-gyerek” (whipping boy)
A királyi udvarokban a hercegeknek és trónörökösöknek saját, vele egyidős pajtást választottak, akit korbácsoló fiúnak vagy bűnbaknak neveztek. Mivel a tanítók és nevelők a szigorú udvari etikett miatt testi fenyítést közvetlenül nem alkalmazhattak a hercegen (hiszen a király után ő volt a legszentebb személy), a herceg helyett ezt a vele együtt nevelkedő pajtást verték el. Ennek a módszernek az elve a következő volt:
Pszichológiai nevelés: A herceg szerette és kötődött a játszópajtásához, így a saját hibája miatt érzett bűntudat és a társa szenvedése láttán tanulta meg a fegyelmet és a felelősséget.Társadalmi hierarchia megtartása: Senki sem emelhetett kezet az leendő uralkodóra, a büntetés viszont nem maradhatott el.
A partjelző mellesleg helyezkedési hibát vétett, hiszen neki a felező vonalig fel kellett volna futnia, ehelyett a mi térfelünk közepéről, takarásból hozott egy nem túl megalapozott döntést. Ez még az NB3-ban is gáz lenne..
A játékvezető a partjelző beintésére már az akció közben sipolt megállítva a támadást
Igaz ezt nem sokan vették észre. Ha a war szerint mégis bent lett volna a labda nemtudom hogy így megadható lett volna a gól. Eléggé valószínű hogy nem.
"A labda elrúgásakor lesen volt, de nem akart játékba avatkozni, ellentétesen mozgott. A védőnek akit állítólag blokkolt, köze nem volt a labdához, hiszen az méterekkel hátrább ment, amit el is fejelt egy másik védő. Onnantól meg új szitu. Tipikus az a gól, ami miatt senki nem szól ha megadják, és kb ellenünk 110%, hogy gól."