""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Ahogy most utánanéztem, az öttusa szabályokat 1996-ban változtatták meg. Az indokot nem a TV társaságoknál, és főleg nem az amerikaiaknál, kell keresni. Ma (é.: az elmúlt húsz év) már egyszerűen nem gazdaságos egy ilyen niche sportágat 4-5 nap alatt úgy megrendezni, hogy annak olyan bevétele legyen, ami legalább nullszaldósra kihozná az eseményt. Viszont az egynapos lebonyolítás hordozhat annyi izgalmat magában, hogy lekösse, esetleg emelje, az érdeklődést és hozzon annyit a konyhára, hogy érdemes legyen foglalkozni vele.
Nem emlékszem, hogy a svédek vagy a ruszkik sokat panaszkodtak volna a változtatások miatt, vagy lehet, azért, mert pont ők húzták a legtöbbet emiatt, mindenesetre, nekünk van 22 olimpiai érmünk, az ő 21 nyertükkel szemben. A szovjet-oroszok 20-nál járnak... Ez elég sokat beszél.
Ibrahimovic és tsaik... amikor az a mesterséges állam darabokra szakadt, nem volt az egy majális. Az emberek menekültek mindenfelé, az Ibra szülők meg sem álltak Svédországig. Amíg a láncos kutya élt, a jugók voltak a nyugatiak darling-jai, az el-nem-kötelezett országok egyik zászlóshajója, és mégsem mentek tömegesen nyugatra focizni. Vendégmunkásként viszont annál többen, a törökökkel együtt. Ma már, ismét gazdasági okokból, aki él és mozogni tud, ki akarja próbálni a kolbászos kerítést...
Szóval, megváltozott a világ, teljesen fölösleges kardoskodni amellett, hogy a régi sokkal jobb volt. Nem volt. Más volt.
Na, szia, és még sok-sok szurkolásban gazdag évet kívánok - mindkettőnknek!
Ja, s abból 30-40 névből hányan születtek s lettek focisták Jugoszláviában, illetve a volt tagállamokban? Mintha Özillel a törökök büszkélkedhetnének, vagy a Dárdai fiukkal meg mi.
Azt mondod, hogy az exjugók közül kevesen értek el sikereket nemzetközi szinten. Erre ideírnak kapásból vagy 30-40 nevet (=megcáfolják az állításodat).
MAJD terelsz, mellédumálsz, nyilván ellenérvek híján.
Akkor most ki vagdalkozik, és ki bukott meg vitakultúrából?
Ezen az alapon sok magyart is fel lehetne sorolni! Csak nem elfeledni, hogy az átkosban a jugók szabadon mászkálhattak, élhettek nyugaton, sokan le is telepedtek ott s utódaik már odavalók, de jugó nevekkel (Ibrahimovic s társai). Amúgy az összjugó lakosság létszám mennyi is a magyarhoz képest?
Ezt is a Hajrá Fradi topik és nem a Ki tud többet az öttusa szabályváltozásairól szóló topik.
Nyitni kell ennek az érdekfeszítő témának egy új topikot és ott egymagad pro és kontra kifejtheted az érvrendszeredet, de arra vigyázz, nehogy ellentmondásba keveredj önmagaddal.
Az öttusa szabályváltoztatásait a TV társaságok (USA-beliek főleg) kedvére hozták.
- A vívásnál rövidebb idő áll rendelkezéásre az egy tus bevivéséhez s ez a jobb vivók hátránya , mivel sietniük kell s ezt könnyebb kivédeni s kettős vereségre mennie egy gyengébben vivónak;
- úszásnál rövidebb a táv, ez szintén a gyengébb úszóknak kedvez;
- lovaglásnál megszüntek a fix akadályok, ergo nem saját jól képzett lovakkal versenyeznek, hanem helyi, béreltekkel, amelyek közt rengeteg az alkalmatlan, de bajuk nem történik akkor sem, ha leverik a rudat, vagy felboritják;
- a futást összevonták a lövészettel, rövidebb s sik pályán futnak, nem kel tölteni mert lézerpisztollyal lőnek, ez is gyengébbek kedvére való!
S az egészet egy nap alatt kell abszolválni! Minden a középszerüség javára van kitalálva: aki mindeben középszerű, de semmiben sem kiváló vagy gyenge, az akár nyerhet is!
Igen, s van, mert mig 20-30 éve nehéz volt bekerülni az EB-n, VB-n szereplő csapatba, ma alig tudunk kiállítani teljes csapatra való résztvevőt! A két-két olimpiai helyre meg eddig csak egyet-egyet sikerült tavaly őszig kvalifikálni! Az utóbbi világversenyeken reszketni kellett, hogy legyen 3 versenyzőnk a 32-ben (!!), ahhoz hogy csapatunk versenyképes legyen!
Ez mind a fejlődés jele, hogy a helyben maradásról már ne is szóljak!
Mint már írtam, az öttusa is azon kedvenc sportágainbk közt volt, amelynek a 135-nél kevesebb nemzeti szövetség szám miatt veszélybe került az olimpiai szereplése. Bár kiváncsi lennék pl. a falmászást vagy a baseballt, gyeplabdát, stb. ténylegesen művelő országok számára! Felhigult a mezőny s a szabályokat mindig a gyengébbek kedvére módosították, az erősebbek hátrányára.
Több szerénységet és kevesebb zsigeri kirohanást, öcsike!
Te állítottad azt, hogy szerinted visszaesés volt. (csak éppen minden konkrét adat nélkül, per has)
Én betettem egyetlen aktív magyar versenyző eredményeit, ami azért elég szemléletesen mutatta, hogy most is sikersportágunk az öttusa.
Annak ellenére is, hogy
- sokszor változnak a szabályok, sokkal többször és mélyebben, mint előtte évtizedekig
- ebben a sportágban is - mint kb az összes többiben - egyre nagyobb a konkurencia, (mint ahogy az egyik hozzászóló előttem már megjegyezte) egyre több országban, egyre több sportoló űzi.
Ma már pusztán egy olimpiai kvótához is iszonyat erős és sűrű mezőnyben kell helytállni, ez persze semmit sem von le Balczóék vagy Fábiánék eredményeiből.
Ha tudsz ülj be (nekem nem kell, mert onnan jövök), de az bunkóság, ha a tudást, tapasztalatot lesepred az asztalról! A szavazati jogunkat, vagy a nyugdíjunkat, nem akarnád te is elvenni tőlünk? Nektek vannak szüleitek, nagyszüleitek, s velük is hasonlóan viselkedtek? Persze vannak, csak a neveléseteket hanyagolták el. De hogy nem lehetnek rá büszkék, az fix!
Ez nem teljesen igaz! Ma azért vannak sokkal többen, mivel a NOB előírja, hog ahhoz hogy olimpiai sportág legyen egy sport, ahhoz 135 nemzeti szövetségnek kell csatlakoznia a NOB-hoz! Nem nőtt jellemző mértékben a minőség, hanem a mennyiség s az azt elősegitő pozítív diszkriminációs szabályrendszer, kvalifikációs lehetőségek. Ezért vannak nem csak az olimpián, de pl. a VB-ken is egészen gyenge csapatok, versenyzők, ezért fullad be majdnem egy világversenyen egy-egy sportoló a vízbe, esik le a levegőből egy egy siugró, vagy megy neki a falnak egy-egy szánkó vagy bob versenyző!! Ez már a PC-ről, a pénzről, a politikáról szól.
Igen, más országokkal, nemzetekkel ellentétben nekünk mindig fontos volt, hogy valamiben kitünjünk s azt az állam is támogatta, legyen az tudomány/müvészet/sport, vagy akármi. Ez máig memaradt, ahogy rajtunk kivül a délszlávoknál s a mediterán népeknél is. De a volt NDK-ban is létezett, de már mesterségesen, ahogy ma Kelet-Ázsiában. Romániában, ahol az állam 89-től látványosan kiszállt a támogatásból, összezuhant a sportélet.
Mivel a magánpénz is egyre nagyobb szerepet kapott a sportban, de a hazai termés már nem volt kielégitő, beindult az afrikai import. Ez igen látványos a volt gyarmatositók országaiban, de akár az Öböl menti arab államokban is. Az USA-ban ezt a saját néger/mulatt lakosság pozitiv diszkrimináéciója általi lehetőségek kiaknázása révén történt a látványsportokban (atlétika, kosárlabda, baseball, amerikai foci, stb). Csak a téli sportokban maradt meg a hegmónia az arra alkalmas országokban.
Igen, a helyünkre kerültünk, de megmaradtunk az élvonalban azokban a sportágakban, amelyekben a fizikai/genetikai jellegeink + az állami támogatás ezt lehetővé teszik.
Arról nem is beszélve, hogy minden sportban SOKKAL több a sportoló és azon belül a profi sportolók száma. Amikor Balczóék nyerték az aranyakat, akkor egy A4-es papírra a világ összes öttusázójának a nevét fel lehetett írni, nem is túl apró betűkkel :)