Keresés

Részletes keresés

doncike Creative Commons License 2020.07.31 -1 1 709907

Százmilliós nagyságrendű tétel egy ilyen csarnok üzemeltetése évente.

Vajon lesz-e bevétel is belőle?

Előzmény: Dr.W.Gy. (709901)
Dobcsány. Creative Commons License 2020.07.31 -4 1 709906

Ha esik az eső és a Videotonnal játszunk hazai pályán, majd bevisszük a kézicsarnokba a meccset, hogy az RBD meg ne ázzon 

Előzmény: Tamas(Ottawa) (709899)
G. Lorant Creative Commons License 2020.07.31 0 0 709905

Szerintem 2017 tavaszán nagyon jó csapatunk volt női kéziben. Azóta visszaestünk. De akkor megnyertük a Magyar Kupát, semleges pályán vertük a Győrt a döntőben. Szerintem a BL negyeddöntőben lett volna esély akkor a továbbjutásra a Bukarest ellen, csak akkor épp sok volt a sérült (Szucsánszki, Zácsik, Hornyák), meg a bírók is enyhén szólva ellenünk fújtak a hazai meccsen. Így is 6 góllal estünk ki ellenük összesítésben úgy, hogy Bukarestben úgy kaptunk ki végül öttel, hogy 3 perccel előtte még csak 2 gólos hátrányban voltunk. 2017-ben a második csoportkörben többek közt 8 góllal vertük a később F4-es Podgoricát idegenben, a Metzet (akik azóta jobbak, mint mi, de már akkor is erősek voltak) oda-vissza vertük, kinn 3 góllal, otthon 6 góllal. 

Előzmény: Dr.W.Gy. (709903)
Tsak a Fradi Creative Commons License 2020.07.31 0 2 709904

Réges-régi szólásmondás: " Ha adnak, fogadd el, ha ütnek szaladj el." Polemizálni ezen szerintem felesleges szócséplés.

Előzmény: Dr.W.Gy. (709901)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2020.07.31 -1 0 709903

Bár így lenne, nem vagyok ellenszurkoló, sőt, de nem sok javulás mutatkozott az elmúlt években. Gyakorlatilag az utolsó, Győrben megnyert aranyérem óta nem sok minden történt, a tavalyi meg eléggé mélypont volt.

Előzmény: Al Neri (709902)
Al Neri Creative Commons License 2020.07.31 -1 1 709902

Az utóbbi 13 év (2007 óta) a legerősebb Fradi női kézi állt össze a nyáron. Ha valamikor, hát most meg tudják csinálni

Előzmény: Dr.W.Gy. (709901)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2020.07.31 -2 3 709901

Hát más értelme ennek a stadionadományozásnak nincs, mint a pénztermelés. Mert klubsport szemponjából semmi értelme. A kézilabda párszáz nézőt vonz, a férfi pláne, a nőiben meg van egy évben pár meccs, ami pár ezret. Nyilván nem itt fognak játszani 800 néző előtt. Ez kb. egy F4 méretű helyszín, az mondjuk mókás lenne, ha az ETO nekünk fizetne a használatáért, haha.

Mi a F4-től fényévekre vagyunk és egyre messzebb. Pár éve még reményteljes volt a párharc érte, de sose sikerült. Tavaly már a továbbjutás a csoportból se, mi több, idén nem is indulhattunk volna normál esetben, mert a bajnoki ezüst is lőtávolon kívül került. Inkább érzem ezt valami nagy PR dolognak á lá Fradiváros, mint értelmes lépésnek. Persze, ha majd sok bevételt teremt, akkor örülünk, csak éppen az adófizetők kérdezhetik joggal, miért az ő 100 milliárdjukból épül a Fradinak hasznot termelő csarnok. 

Előzmény: Hát ne éljen Eduárd? (709898)
Green Army Creative Commons License 2020.07.31 -1 1 709900

egy csatár és meg is vagyunk.

Előzmény: alázógyík (709897)
Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2020.07.30 0 1 709899

Hát az az ábra szerint ez könnyen előfordulhat... :-)

Azonban ennek sok köze nincs a Fradivároshoz, mert az a X., ez meg a IX. ker.-ben van... s ha jól látom, pont a Zrínyi helyén.

Előzmény: Pettyes Futrinka néni (709894)
Hát ne éljen Eduárd? Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709898

Ez a csarnok csak a pénzt hozza nekünk, játszani szvsz évente 1-2 meccset fogunk benne.

 

Vagy úgy gondolod, hogy egy Fradi - Bietigheimre összejön majd a félház?

Egy ETO vagy egy Bukarest ellen lenne elégséges néző maximum.

Előzmény: Pac (709896)
alázógyík Creative Commons License 2020.07.30 -1 0 709897

Haratin, Sigér, és a most szerzett francia/arab csávó mellé hoznánk Ademit a Dinamotól? :-o

 

A srác igen jó játékos, sokat nyernénk vele. 

Pac Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709896

Az szép lenne, hogy a csarnok úgymond a Fradié, de éppúgy alkalmazkodni kéne hozzá mint a semmiközünkhozzá BOK/SAP/Syma-hoz.

Előzmény: pfffffffff (709893)
Dobcsány. Creative Commons License 2020.07.30 -2 1 709895

akkor még a csodamágus Thomas Doll ült a kispadunkon

 

 

azt a hazai pályás összeomlást 2:0-ról azóta tanítják a futball egyetemeken 

Előzmény: Pac (709891)
Pettyes Futrinka néni Creative Commons License 2020.07.30 -1 1 709894

Beszakadametróba!!!!!

Előzmény: Dobcsány. (709881)
pfffffffff Creative Commons License 2020.07.30 -1 4 709893

Az milyen lesz, h jönne a Dodge Vipers női kézi bl selejtezőre, de majd megint Érdre kell menni, mert a hazai pályán a Csatornázási művek tisztújító közgyűlése megy, sztárvendég Korda Gyuri bácsi...

Előzmény: Magam alatt (709889)
Fatboy Slim Creative Commons License 2020.07.30 -2 1 709892
Pac Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709891

Mutyiland.... nem tudom, ebben a felallasban es Rebrovval mit tudnank elerni.

 

Teljesen más csapatunk van, másik edzőnk és eltelt három év.

Ugyanúgy náluk is. Semmi jelentősége annak a két meccsnek.

Előzmény: Fatboy Slim (709875)
doncike Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709890

Közben utánanéztem ... és a válasz prózai! :D

Előzmény: tippmixcsabi (709887)
Magam alatt Creative Commons License 2020.07.30 0 2 709889

"Gulyás ismertette azt a kormánydöntést is, hogy az épülő ferencvárosi kézilabda csarnokot a kormány a Ferencváros tulajdonába adja. Gulyás megjegyezte, hogy ez is a Fradiváros része lesz, de elsőbbséget élveznek majd az állami rendezvények a kézilabda csarnokban."

Előzmény: doncike (709884)
Tsak a Fradi Creative Commons License 2020.07.30 0 3 709888

Akkor most már csak egy A-csoportos hokivébét kéne elnyerni, s rendben is van a Fradiváros.

Előzmény: Dobcsány. (709881)
tippmixcsabi Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709887

kérdésed ugye költői?:)

Előzmény: doncike (709884)
Dobcsány. Creative Commons License 2020.07.30 -1 0 709886

Gulyás Gergelyt kérdezd

Előzmény: doncike (709884)
málnáskálmán Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709885

Ezt a pár millát kifizetik bármikor, az inkább figyelemre méltóbb, hogy a dózsa 6. lett.... felkészülnek rozsdásék.

Előzmény: Magam alatt (709883)
doncike Creative Commons License 2020.07.30 -1 0 709884

Mármint a Ferencváros mint FTC, vagy mint IX. kerületi önkormányzat?

Előzmény: Dobcsány. (709881)
Magam alatt Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709883
Három csillag Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709882

A különvonat annak számít, szóval érjétek be a tavalyi zágrábi túrával egy időre. Szóval normális körülmények között is összejött a derbi, bár inkább ne lett volna, ugye, és továbbjutunk valami rosszabbul megközelíthető, de verhető ellen.

Előzmény: ontur (709880)
Dobcsány. Creative Commons License 2020.07.30 -2 3 709881

Az épülő Fradi-pálya melletti kézilabdacsarnokot a kormány Ferencváros tulajdonába adja. 

ontur Creative Commons License 2020.07.30 0 0 709880

amúgy most hogy zártkapuk lesznek, tuti kapunk egy szurkolói szempontból jó, vagy könnyen megközelíthető ellenfelet.

Előzmény: Fatboy Slim (709875)
ontur Creative Commons License 2020.07.30 -1 0 709879

hogy offoljak, az nb2 tényleg "erős" magyar szinten, és sok hasonló csapat van, de azért ahogy tisztul a helyzet, meglepődnék, ha nem a Debrecen, Vasas páros jutna fel.

én mondjuk jobban szeretném a Szeged, Győr kombót, de szerintem egyik sem lesz sok esélye jelenleg. Győrben látványosan visszavettek, Szeged meg még csak most kezd stabil nb2-es csapat lenni.

Előzmény: Három csillag (709878)
Három csillag Creative Commons License 2020.07.29 -1 0 709878

Ha nem a playoffban találkozunk a Mydtillanddel, akkor nem lesz oda-visszavágó, mert egy meccs van pár körön át. A hollandot is arra írtam, hogy egy meccsen lehet meglepetést okozni (az Ajaxra nem írnám ezt), továbbá tényleg számít, hogy nincsenek játékban. A Loki feljutása is azért valószínű, mert pár hét szünetük volt, míg a mezőny március óta nem játszott.

Előzmény: Fatboy Slim (709875)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!