""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
"Gulyás ismertette azt a kormánydöntést is, hogy az épülő ferencvárosi kézilabda csarnokot a kormány a Ferencváros tulajdonába adja. Gulyás megjegyezte, hogy ez is a Fradiváros része lesz, de elsőbbséget élveznek majd az állami rendezvények a kézilabda csarnokban."
A különvonat annak számít, szóval érjétek be a tavalyi zágrábi túrával egy időre. Szóval normális körülmények között is összejött a derbi, bár inkább ne lett volna, ugye, és továbbjutunk valami rosszabbul megközelíthető, de verhető ellen.
hogy offoljak, az nb2 tényleg "erős" magyar szinten, és sok hasonló csapat van, de azért ahogy tisztul a helyzet, meglepődnék, ha nem a Debrecen, Vasas páros jutna fel.
én mondjuk jobban szeretném a Szeged, Győr kombót, de szerintem egyik sem lesz sok esélye jelenleg. Győrben látványosan visszavettek, Szeged meg még csak most kezd stabil nb2-es csapat lenni.
Ha nem a playoffban találkozunk a Mydtillanddel, akkor nem lesz oda-visszavágó, mert egy meccs van pár körön át. A hollandot is arra írtam, hogy egy meccsen lehet meglepetést okozni (az Ajaxra nem írnám ezt), továbbá tényleg számít, hogy nincsenek játékban. A Loki feljutása is azért valószínű, mert pár hét szünetük volt, míg a mezőny március óta nem játszott.
Azert, mert megis csak a horvat bajnoksag 2. helyezettje.
Mutyiland.... nem tudom, ebben a felallasban es Rebrovval mit tudnank elerni. De a 7 kapott gol es foleg a jatekban mutatott minosegi kulonbseg mondatja velem azt, hogy ha mondjuk ez szintu kulonbseg lecsokken mondjuk egy itthoni X-re es kint egy zacskora, akkor sem kerult nalunk a "verheto" kategoriaba. A 2-0-as vezetes utan tortentekre gondolok.
Alkmar... holland bajnoksag... szerintem fenyevnyire vannak, bar a PSV-n es az Ajaxon kivul nem ismerem az igazi kulonbsegeket.
En ugy gondolom osszessegeben, hogy szamunkra verheto 1-2 lengyel csapat, szloven, szlovak es keletibb blokk egyes csapatai.
Amit igazan szeretnek egy nap: Celtic-Fradi es Rapid-Fradi. Zold-feher unnep
Ez jó lenne, még zrikálni is lehetne vele a cserejátékosokat (főleg Grófot) és a notórius sérülteket, hogy vajon magának fizette a drága meccsmezt?
(viszont a szurkolói meznek is van olyan ára [B-közepes bérlet összege], hogy az átlagember biztosan hülyének nézné az amúgy is hülyének nézett magyarfoci-rajongót [és amúgy sem tudná a különbséget], ha minden évben megvenné, ezen kívül nem hiszem, hogy fradisták azt nézik a másikon, mi van rajta, a VIP-ben sem, mert ott leginkább nem mez, ami nem baj, elég a zöld póló a C közepére is, a szekrényedet pedig végképp nem érdekli, mit tárol 5 éve)
Amúgy fordítva is fel lehetne tenni a kérdést: a 2-5-7 éve (hogy csak a kubatovi érát említsem) piacra dobott mezek 1. 100%-a kifogyott 2. küldtek vissza a Nike-nak (megsemmisítésre, de ha Afrikában 2013-as Moniz-mezben játszik Ovonu Nobodu, az is jó, csak tudjunk róla) 3. elajándékozták? Mert ha az első a válasz, akkor bizony megéri ennyiért adniuk. Az áron vitatkozhatunk (kinézem a klubból, hogy a security táppénzén kívül semmi sem érdekli őket, nem kell a jegypénz, a büfépénz, a mezpénz), lehet, hogy ősszel-télen akciós lesz, és különben is: nagyjából minden túlárazott a világon. Május-júniusban alkalmam volt betekintést nyernem egy szupermarket árazásába időszaki terméknél, igencsak meglepődtem, mennyit rugóznak 500-1000-2000 Ft között. Amúgy nem foglalkozom ezzel, árakat sem követek. Réges-rég zöld Fred Perry-ben jártam, télen néha zöld bomberben, ezen kívül sállal voltam casual (ami pont ellene megy, hehe), inkább nem volt rajtam zöld, mint igen. Azóta beérem 90-es évekbeli sötétzöld pólóval, ha lenne is mez, ami tetszik, nem érzem úgy, hogy mindenáron meg kell vennem. Legfrissebb mezem 2002-es az Avis-Dunapack-Arany Ászok korszakból. Most úgy állok hozzá, hogy olyan a mezezés, mint a zenekari póló koncerten, nem attól vagy fan, ha megvetted a bécsi koncertjükön a pólót, és abban mész a pestire, hanem ha a 15 éves pólód kopik a mosástól, és látszik, hogy hordod. De még ha értem is a minden mezt megveszek életérzést, a 30 után megveszem a 31 csillagos zöld pólót viselkedést nem. Még ha nem is 50 ezer, 3-4 ezret sem adnék egy 31 csillagosra, ami lehet, hogy jövőre elavul.
Nálam a sör ára ilyen, hogy nem 50000-et, de 500-at is sokallok érte, étteremben is, mert nem veszem egy kategóriának az étellel, ami mögött ott van a szakács 300+ ezres fizuja és a munka, míg az éttermi sör ugyanaz, mint a 250 Ft-os bolti (kettő között pedig a kocsmai ár, ami nagyjából reális, de sokszor az is túlzó).
Állítólag az amerikai focicsapat Washington Redskins átnevezését a Nike forszírozza, tehát nekem egyáltalán nem hiányoznának mint szponzor. A Fradi-mez ne a márka miatt legyen érték, tökéletes lenne egy Umbro-korszak is, pipa helyett elegánsabb a két dőlt négyszög, sőt, a Lancast pipája jobban néz ki, mint a Nike-é. Ezzel nem azt mondom, hogy jöhet akár a 2Rule is, de túlságosan szocializáltam magam az adidas-korszakban, ha ezek szerint most is találok kifogást a Nike ellen.
Németeknél vannak designmezek, nálunk ez abban merült ki, hogy 2012-ben egy szurkoló megtervezhette a bérlet kinézetét, azóta sablon semmi, persze ezt a sablont is változtatják, semmiről semmire. Vagy megint jönnek az örökrangadók, az MTK megint saját mezzel jön, míg ugyanezen Nike nekünk 8 éve elfelejt újat nyomtatni? Pedig a 3 körös bajnokságban eggyel többször lehetne hordani. És mire mindezt leírtam, annyira megutáltam a Nike-t, felhozva régi és új sérelmeket, hogy legkevésbé az ár a zavaró. Nike, takarodj! :D
Nekem az tiszta, hogy egy élsportra kialakított mez, ami anyagában is élsportolásra való az drága. Tök fölösleges azt söriváshoz és meccsrejáráshoz használni, de esetleg nem lenne nehéz 1:1-ben leképezni azt más anyagból. TUdom van a szurkolói mez... DE! A szurkolói mezt kellene úgy pozícionálni,mint a csúcsterméket azon az áron, amin adják, és külön kiemelni, hogy sportoláshoz lehet megvenni a meccsmezt! EZáltal nem éreznéd úgy, hogy csóró vagy, ha "csak" a szurkolói mezet veszed meg!
Elmerülvén még a nemzetközi mezőnyben, ki olvasta, hogy a csehek 16-ról 18-ra növelik a létszámot? Nem esett ki senki, két feljutóval bővülnek. (Mondjuk igazságtalan, legalább az utolsó játszhatott volna az nb2 bronzérmesével, de részletkérdés.) A lényeg, hogy Csehország méretű országban 18 csapatos bajnokság? (Nálunk a 90-es évek vadkapitalizmusa elbírta ideig-óráig, totál csődnek bizonyult. Akkoriban a Dreher lehetett névadó, és ha kiszállt, 1 évre rá becsődölt a BVSC, lehet nem volt köze a kettőnek egymáshoz, de különös egybeesés.)
További érdekesség, hogy mondhatni van igény Csehországban a focira, mert 15 éve 4000 felett az átlagnézőszám, 2008-ban az 5000-et is átlépték. De 2001-ig visszamenve kétszer mentek 4000 alá, így még szebb a statisztikájuk. Ha valamire jó a bővítés, talán arra, hogy lemennek 4000 alá, főleg, ha lesznek korlátozások.
Szóval van ellenpélda az osztrák-svájci miniligákra.
Az írek meglépik a feles bajnokságot: februárban kezdték (tavaszi-téli szervezésű bajnokság, szóval náluk legalább az idei BL-selejtezés miatt nem kellett sietni a befejezéssel), de 5 forduló után kasza a koronapara miatt. 10 csapat a bajnokságban, normál esetben 4x9 kör lenne, dupla derbikkel, viszont csak 2x9 kör lesz, megelégszenek 36 helyett 18 meccsel, és ugyanakkorra végeznek (okt. vége), mint általában. Augusztusban folytatják, a nemzetközis csapatoknak lesz 1-2 forduló formába jönni, nekünk csak 1. Bár amúgy is elég betegen nyomják, >>hétvégente<< van két forduló, péntek után hétfőn, vagy valami ilyesmire emlékszem, tehát a szurkoló sosem volt tényező.
Bár a Lokomotiv Zagrebet nem kaphatjuk, miért tartod halálnak? Éveken keresztül kiscsapat voltak, a Dinamo mindig 3-4 góllal verte őket, kb. a zágrábi Vasasról beszélünk, akik valamiért odaértek a 2. helyre. Mutyiland 7-et szórt 2 meccsen, de lehet, Rebrov nem kapna ennyit, mint Doll 3 éve. Alkmaarral szemben előnyünk lehet, hogy március óta halott a holland foci, de őket sem kaphatjuk. Persze ezt már tudod, de tegyük hozzá, hogy egy meccsen bármi megtörténhet.
Az lemaradt, hogy ha away lesz a sorsunk, akkor az 1. körben valami közelebbi gárda lenne jó, mint pl. Sileks Kratovo (Mac), Buducnost Podgorica (Mon), KF Tirana (Alb), NK Celje (Slo). Kicsit távolabb: Floriana (Mlt), CS Fola Esch (Lux)...