Keresés

Részletes keresés

tüzes fal Creative Commons License 2000.05.28 0 1 36
Teljesen igaz
hogyha az ember elkezd szinészkedni
ez egyrészt torz dolog mert nem magát adja
másrészt kiderül
de
nálunk az a helyzet hogy elment és ez nagyon szar
ugyanakkor mennék mindenfelé mert nagyon szabadnak
érzem magam.Olyan mintha levetettem volna valamit
Ugy értem amig együtt voltunk minden dolgot én
terveztem meg attól kezdve hogy neki nem volt állása egészen addig mig most van az összes tanfolyamát biztattam és amit kért megadtam hozzá
és büszke voltam rá hogy fejlődik
mert azt hittem ő is arra gondol hogy együtt élünk és ehez közös áldozatokat kell hozni
Azután most az lett belőle hogy egyszerübb volt faképnél hagyni és egy albiba költözni 3 lánnyal
és belevetnie magát a pesti éjszakába.
Most hogy ő kilépett nem vagyok érte felelős
Saját hülyeségeiért is mostmár ő tartja a hátát.
De tudom azt is hogy szeret
de többre tartja ! azokat az emberkéket akikkel bulizni jár
nem is tul okos és nem is tul szép
de én a hibáival együtt is szeretem
Ez a pörgés ami kezdődik bennem nem annak szól hogy felfigyeljen rám ettől
most hogy nem tartozom felelőséggel iránta
megvalósithatom magamat
a miatta sutba dobott terveimet
és bár nagyon szar hogy nincs itt
de mégis azt gondolom
hogy amig szeretem visszajöhet
de ha lenne közben más akkor magára vessen
Ha lenne egy kapcsolatom ami kezdene elszaródni
akkor is harcolnák érte és megpróbálnák megújulni
de ha ő nem igy gondolja akkor lehet csak
addig kellettem neki amig
meg tudta valósitani az életcélját:
felköltözni és bulizni pesten
Most annak ellenére hogy átvert úgy érzem enyém a világ
lehet hogy nem vagyok normális
Ami pénzem összegyűlt hogy majd lekást veszek kettőnknek,
na abból megejtek egy két utazást vagy magam vagy valakivel.
Lebrac Creative Commons License 2000.05.28 0 0 35
hahoka:"...intézd úgy, hogy ő akarjon megkapni...". Ehhez és a z ezt következökhöz a következöt füzném hozzá:

Nyilvánvalóan ezt a "játékot" egy bizonyos pontig lehet folytatni. Hogy hol van ez a pont, mindenkinek magának kell eldöntenie.

Talán nem túl szorosan, de ide tartozik a következö: amikor én I.-vel (a volt barátnömmel (lásd: Egyetemista barátnö - topik)) megismerkedtem, hasonló helyzet volt. De csak annyiban hasonlitott, hogy ö nagyon meg akart kapni engem. Ezt én nem tudatosan értem el, egyszerüen félénk is voltam, meg nem hittem az érzékszerveimnek, hogy pont egy ilyen jó nö, pont velem...??
Szóval eleinte egy kicsit húzódoztam, nem akartam elhinni, hogy ilyen csodát tehet velem a sors. Ez valóban bejött. Majd' megörült értem. De nem direkt lett igy. Úgy értem nem tudatosan alakitottam igy.

Igy az eredmény ugyanaz, de önmagam maradtam, én voltam az akibe beleszeretett, nem akit alakitottam. Ez jó megoldás, de sajnos nem recept.....

Nyomkereső Creative Commons License 2000.05.27 0 0 34
Na, megpróbálom kifejteni.

Szóval. Az életedben van egy rendszer, ha felnőtt vagy. Ha úgytetszik, egy "módszer" mely szerint élsz. A társad életében is van egy ilyen módszer. Ezeknek nem kell ugyanolynnak lenniük, de kölcsönösen kielégítőnek igen: ekkor maguktól meghatározzák az együttélés rendjét, rendszerét, módszerét. Ez eddig rendben is van. Nyilván, ha probléma jelentkezik, akkor közösen változtatni kell e három módszer valamelyikén, esetleg mindegyikén egy kissé. Ez is rendben van, ezt nevezik komromisszumnak vagy áldozatnak a kölcsönösségtől függően. Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni.

Azonban. Ha a módszer nem más, mint egy érzelmi játék arra, hogy a trükk segítségével valakit megszerezzünk illetve megtartsunk, az vagy tiszavirág-életű lesz vagy hazugság. Mindenki "tehet úgy, mintha". De az nem ő. Ahogy visszatér a biztonság, nincs szükség a trükkre, megint a régi önmagad vagy, ugyanaz a probléma jön. Ha elővigyázatosan akkor is alkalmazod a trükköt, mikor minden rendben van, akkor becsapod mindkettőtöket. De nekedd a kellemetlenebb, mert te tettetsz valamit, a másik pedig csak elfogad. Ebből vagy robbanás lesz vagy hosszútávú önámítás.

Összefoglalva: azok a trükkök, módszerek, melyek nem válnak személyiséged részévé, nem megfelelőek. Amennyiben pedig integrálod őket magadba, többé már nem "módszerek" lesznek, hanem módszerek.

Elnézést, hogy iszonyatosan tudálékos és nagyképű vagyok. Ez most így jött elő belőlem. Bocs.

üdv

Nyomi

P.S.: a többit elMAILkedem

Előzmény: Lebrac (31)


Lebrac Creative Commons License 2000.05.27 0 0 33
ok. köszi.

Lebrac

Nyomkereső Creative Commons License 2000.05.27 0 0 32
OFF

Ki. De most el kell mennem egy kicsit. Fél óra múlva kifejtem, jó? Sőt, e-mailt is küldök majd neked erre a címedre.

ON

Előzmény: Lebrac (31)
Lebrac Creative Commons License 2000.05.27 0 0 31
Nyomkeresö!

Ezt kifejtenéd részletesebben?

Nyomkereső Creative Commons License 2000.05.27 0 0 30
Úgy érzem, hogy ha az együttmaradás, együttlét stb. módszerekhez kötendő, akkor valami nagy gáz van.

ny

Előzmény: Lebrac (29)
Lebrac Creative Commons License 2000.05.27 0 0 29
hahoka!

Ez is egy módszer, de úgy érzem sajnos itt se nagyon van recept.
Ezek szerint én a lehetö legrosszabb módon cselekedtem. De remélem sikerült még idöben kiszállnom (és kint is maradnom....) És nálad mi (lett) a helyzet? Hogy vált be? Ujrakezdtétek?

hahoka Creative Commons License 2000.05.27 0 0 28
Nekem is volt egy komoly kapcsolatom, 3 és fél évig tartott. Nagyon szerettük egymást ez biztos. Csak egy gond volt őt mindig halytotta a vére. Többször is megcsalt, és végül össze is költözött egy sráccal. Ez 10 hónapja volt. Azóta volt egy másik barátnőm, akinél rájöttem, hogy mi a titok. Egy ilyen lányt egyetlen féle képpen lehet megtartani. Ne Te fuss utána, mert aki ott van, kedves és szeret az nem kell, ( mert unalmas). Tehát intézd úgy, hogy ő akarjon megkapni, és ne add olcsón magad! Figyelj az apróságoknak tűnő dolgokra: ruha, haj. Legyenek lánybarátaid, akikkel jóba vagy, de csak barátok, őt viszont ezzel féltékennyé teheted. Mutasd meg neki, hogy milyen fantasztikusan érzed magad, ha ő nincs ott és nem tud a dolgaidról. A legfontosabb, hogy legyél vele nagyon kedves, de soha ne éreztesd vele, hogy biztonságban érezheti magát mellette, mert ha úgy akarod nem leszel ott neki holnap.
Előzmény: tüzes fal (26)
Lebrac Creative Commons License 2000.05.27 0 0 27
Csak együttérezni tudok veled tüzes fal, de tudom, hogy ez sovány vigasz.

Úgy látom, már elég jól túltetted magad a dolgon, rajta.

Elég szar látni azt akit szeret az ember, ha igy elb....a magát. Merthát aki ezt sokáig csinálja (mármint az éjszakázást) azon elöbb-utóbb meg is fog látszani, egyre több festék kell, stb. egyszerüen leélt lesz. A leélt nök pedig már nagyon nem jól néznek ki.... Na remélem eddig azért nem jut el. Nálam is hasonló a helyzet. ("Egyetemista barátnö"-topic) Ebbe sajnos nincs beleszlásunk, sorstársam. Ez van.

tüzes fal Creative Commons License 2000.05.27 0 0 26
Kedves marxim

Ő 23 én 26.
Itthon egyazon baráti társaságban voltunk.
De amióta ez a munkahelye lett, a munkatársaival
járnak bulizni.
Pesten másabbak a fiatalok.
Felénk 23-24 évesen már mindenki gürcöl és
tervezi a jövőjét.
Pesten 23-24 évesen még nem nagyon törik ilyesmin a fejüket.
Ez az eltérés is alapja lehet a dolgok kimenetelének.
Egyébként soha nem volt semmi bajom a barátaival.
Ismertem őket még olyat is aki régen drogozott , de ettől még meg tudtam érteni és nem néztem le senkit.
nem tudom de amikor elváltunk azért rosszul esett hogy nem érdeklődtek felőlem.

tüzes fal Creative Commons License 2000.05.27 0 0 25
Tegnap beszélgettünk.

figyeltem, teljesen zavart volt ,
láttam nem érzi azt hogy jól döntött.
Beszélgettünk a dolgokról.
Három lány új albiba megy ,mindenki hívja bulizni.
És ő megy ,mert pörög nagyon.
Keveset alszik, össze van esve, cigi 5 percenként.
Fejest ugrott a Pesti nyárba.
Én meg próbálom őt elfelejteni.
Szervezem a saját dolgaimat, mocival európába.
Sziget , Mezőtúr stb.
Ahogy néztem a hozzászólásokat látom úgy gondol-
játok hogy én nem vagyok olyan menős és ez hogy
most igen én is mennék mindenfelé csak azért van
hogy ő észrevegyen engem újra.
Amikor nem voltunk együtt én is mentem sokfelé.
Amikor összejöttünk ,ez alábbhagyott.
Ha mig együtt vagyunk én is merek élni
tovább ,szerintem még mindig együtt lennénk.
De elvonta az energiám az anyagiak gyüjtése kettőnknek.Meg annyira jó volt vele lenni
hogy nem érdekelt nagyon a bulizás.
De különben meg szinte minden hétvégén voltunk bulizni
vagy ilyesmi, de amit most ő csinál az nem semmi.
Meló bulizás ,semmi egyéb.
azt mondta az a jó benne hogy nem tervez előre.
Hát az biztos hogy ezt lehet pár hónapig csinálni.
Szerintem majd lenyugszik amikor összecsapnak feje felett a dolgok.
Egy két hónap megmondja hogy hiányzom neki vagy sem.
Nekem mindenem megvan mostmár majd csak akad helyette is ha nem jön vissza.
Nehéz egy csaj nagyon mindent másnak kell csinálni helyette.

Master Szaki Creative Commons License 2000.05.26 0 0 24
A topicnyitó beszédnél már csak az enyém lett zavarosabb. Elnézést. :-)
Master Szaki Creative Commons License 2000.05.26 0 0 23
Elég zavarosan hangzik a TOPICnyitó beszéd. Nem értem mi köze van az újrakezdéshez.

Ha elköltözik és együtt laktatok, akkor már lehet mondani, hogy Újrakezdeni.

Na mind1. Én újrakezdtem a kapcsolatot, mert meg kell adni az esélyt mindkét embernek, de csak 1*. Ha másodjára sem megy, akkor jobb a békés elválás.

Üdvike: Szaki

Belo Creative Commons License 2000.05.26 0 0 22
naná ! :-)))
Metalhead Creative Commons License 2000.05.26 0 0 21
En csak azt tudom mondani...
Ha komoly es jo tartos kapcsolatot akarsz kialakitani valakivel, akkor add sajat magadat. Ne valtozz! Meg akkor sem ha levett a labadrol, es ugy gondolod, ha valtozol neki, az csak ot fogja boldogabba tenni. Tudom, mikor szerelmes valaki, az egrol is lehozna a csillagokat a masiknak. DE!!! Ha a masik fel nem azert szeretett meg amilyen az elejen voltal, es valtoztatni akar rajtad??? Akkor nem szeretett igazan, es ebbol a valtozasos dologbol nem fog sok jo kisulni. Lehet hogy neki tetszeni fog amilyenre formalt, de egy ido utan Te fogsz kirobbani, es hogy tudnal valakit szeretni teljes gazzal, ha kozben Te meg nem sajat magad vagy, magadat meg utalod...Ennyi.
Uff...szoltam...
marxim Creative Commons License 2000.05.25 0 0 20
Csak egy kerdesem lenne. Mennyi a korkulonbseg koztetek, es ki milyen tarsasagban forog inkabb. (pl. egyetemi baratok, munkakapcsolatok, gimnaziumi baratok, stb.)

Nem lehet, hogy ez az alapja a bulizasbol fakado konfliktusnak?

marxim

tüzes fal Creative Commons License 2000.05.25 0 0 19
Megint én .
Bocs az egy két helyen nyersre sikeredett hangnem miatt az előző szólásomban.
Na most még anyit tennék hozzá hogy én hülye
holott tudom hogy baromság de még reménykedem abban ,visszajön.
Most itt ülök és ebben reménykedem holott ő valahol magasról ...az egészre.
Két hete meg még csókolódzós fotókat csináltunk magunkról.
Megtudtam van egy srác aki tetszik neki a
munkahelyén de a srác csak vidéki libát
lát benne.
Szar ügy hogy rájön az ember valamilyen
szinten ugródeszkának használták.
Segítettem neki megvalósitani önmagát
miközben elnyomott engem meg én is magamat.
Mert azt hittem ez erősiti a szerelmünket.
Közben meg ettől felértékelte önmagát engem meg le.
Fura de lassan elkezdem utálni őt.
Ez nem rossz dolog?
tüzes fal Creative Commons License 2000.05.25 0 0 18
köszi az együttérző hozzászólásokat.
Bennem az a nagy kérdés hogy ha leszál a földre,
mert hamar lefog tudom, kezdjek e vele ismét.
Mert az a bökkenő csak hogy úgy érzem ő az
igazi .De hát ki nem érzi úgy aki szerelmes?De már ez is hülyeség mert az eszem azt mondja:
nem lehet igazi aki tojik rád.
Rá gondolok mindig. Most belemélyedt
nagyon a bulizásba mert felejteni akar :engem.
Kell kis idő mig kiderül sikerül neki vagy sem.
Helyzet az hogy nem vagyok otthonülő.
Most meg egyenesen alig vagyok otthon.
Csak szar ügy ha meglátok egy jó csajt mindjárt
összehasonlítom.És basszus az jön ki hogy bár
nem olyan jó és szép , de mégis szeretem.
Azt hiszem hülye vagyok hogy mertem szeretni
valakit úgy ahogy van minden hibájával együtt.
Abbana vadmacska dologban viszont lehet valami.
Pedig rendben volt közöttünk minden .
Az fura hogy rám fogta , nem érzem jól magam egy buliban meg ilyesmi.Holott úgy néz ki a dolog hogy őt iritálta mert nem tudta elengedni magát .
Basszus az még baj hogy így átvert .
Hogyan higyjem el ezután egy lánynak hogy szeret?
Azután egy hét mulva meg átbassza a fejem.?
angelina Creative Commons License 2000.05.25 0 0 17
Van egy mondas, eleg gagyi, mar jo regi, de van benne igazsag sztem
"a husleves csak frissen jo, a toltottkaposzta viszont melegitve a legfinomabb"
szoval ezt kapcsolat valogatja.
van amelyiknel az ujrakezdes valamit hatalmasat dob, es utana minden oke, van amelyiknel viszont csak ront a helyzeten...
probalj merlegelni, hogy tenyleg erdemes-e, es tenyleg jelent-e neked annyit, hogy nem tovabblepsz, es hagyod a fenebe, hanem megprobalsz az o igenyeinek megfeleloen kompromisszumot kotni. Erre sztem erdemes kicsit tobb idot szanni...marmint, hogy vegiggondolod.
Talan ez a kis ido neki is segitene, lehet, hogy radobben dolgokra, de az is lehet, hogy csak megerositi, hogy meg tenyleg elni akar.
Mert sztem errol van itt szo. Bar nemtom, hogy te ebben mennyire korlatoztad...mert ha igyerezte, akkor az mar regen rossz.
gyöngyszem Creative Commons License 2000.05.25 0 0 16
Teljesen egyetértek Metalheaddal, ha más okokból, de nálam is szétment egy öt éves házasság, és állítom, hogy mindkét fél szempontjából jó hogy így történt. Ha már küzdeni kell egy kapcsolatért úgy, hogy saját magadból kell feladnod dolgokat, saját magadra kell folyamatosan olyan dolgokat magadra erőszakolnod, amiket nem akarsz, az már nem kapcsolat, nem élet, nem boldogság, mert elveszel benne, nem vagy önmagad. Az igazi pároddal szerintem minden szinten, az élet minden kis vackában összhangnak kell lennie.

Csak nagyon nehéz megtalálni az igazi párt.

Előzmény: Metalhead (1)
Belo Creative Commons License 2000.05.25 0 0 15
Bánni én sem bántam, csak az egyetlen ártatlan áldozatát sajnáltam.
De azután rájöttem, hogy igy bizonyos nézőpontból jobb neki.

Mikre nem jók a dolgokat más nézőpontba helyezni :-)))
Bocsi ez egy kicsit off :-))

Előzmény: Moll Flanders (14)
Moll Flanders Creative Commons License 2000.05.25 0 0 14
Belo az a hajó amit anno én mentettem régen elment és nem is bánom. Azt sem bántam amikor menteni akartam, _de sokkal jobb így_. Túl sokáig mentettem feleslegesen, inkább csak a belevitt energiát és idot sajnálom, de hát így tanul egy "butaszoke". Az élet szép, a nap gyönyöru! :))))

Molly

Előzmény: Belo (13)
Belo Creative Commons License 2000.05.25 0 0 13
A kapcsolat mentés egyedül, az elég kemény dió. Volt benne részem nekem is.
Minden esetre tény, ha elment egy hajó akkor az elment. kár utána úszni, mert az csak ront a helyzeten. Csak azt kell eldönteni, hogy elment-e az valójában.
És ezekre segítenek talán a kérdések választ adni.
Előzmény: Moll Flanders (12)
Moll Flanders Creative Commons License 2000.05.25 0 0 12
Csak hülyéskedtem Belo. :))
A kérdések jönnek, a válaszok is...maguktól.
Én már sok topicban kifejtettem, hogy nem vagyok híve az újrakezdésnek, számomra az egy halott balzsamozása. Ott van, szebb lehet, de belülrol rothad az egész. Hú de romantikus voltam már megint. Bocs. :)
Nem dobálózom azzal, hogy "vége" minden apróságért, de csak egyszer csukom be az ajtót magam mögött, nem vagyok partifecske és egyszeri kutya sem. Amíg kapcsolatot mentettem a magamrészérol és tök egyedül, az 2 évig tartott, csak a mentése. Mit mondjak, tanultam belole. :)
Ez viszont teljesen más volt mint a tiétek és ez most off volt, bocs. :))

Molly

Előzmény: Belo (9)
Antiszociális Creative Commons License 2000.05.25 0 0 11
Nincs!
Igen vissza tudod így szerezni 1 etére, 1 hétre, 1 hónapra ,de végleg soha. Ót hajtja a vére téged nem annyira. Teljesen igaz amit Metalhead elmondot.
Lebrac Creative Commons License 2000.05.25 0 0 10
Kedves tüzes fal!
Nem akarok a lelkedbe tiporni, de nincs egy harmadik a HIRTELEN szakitás mögött? Mármint neki. Ha tényleg szeret, akkor miert szakit ilyen hirtelen?
Bulizás. Teljesen átérzem az otthagyottak szomorú életérzését, mivel engem is kb. 3 hónapja dobott a baratnöm. (Hú, de kegyetlen ezt igy leirva látni!) Nálunk is hasonló helyzet volt/van. Ö (volt) a bulizósabb. Én utáltam a helyet is ahová Ö elég gyakran járt. Szóval Ö járt, én nem. Egyre szarabb kezdett lenni a helyzet, mert én nappal éltem, Ö éjszaka. Mikor sikerült volna végre beszélnem Vele, mert éppen nem aludt és én sem, akkor is rossz passzban volt, mert vagy álmos vagyok hagyjál aludni, vagy fáradt vagyok hagyjál békén, vagy most megyek haza, ha akarsz gyere..... stb....
Hát ezekre mit mondjak? Nyilván: semmit. Egyre jobban eltávolodtunk. És tulajdonképpen anélkül, hogy meg tudta volna indokolni otthagyott. Harcoltam. Semmit nem ért. Rosszabb lett. Tegnap óta (ekkor adtam át (talán) utolsó levelem ) 100%-osan kiszálltam. Megpróbalom. Nem tehetek semmit. Legalábbis nagyon úgy érzem. Tanácstalan vagyok én is.
DE: úgy érzem, harcolni mindig kell, ha látja az ember az értelmét. Persze ez itt a nagy kérdés. Magától még semmi nem oldódott meg.
Egy biztos, ha megpróbálod nem önmagad adni, az semmi jóra nem vezet.
Belo Creative Commons License 2000.05.25 0 0 9
Már csak ugy kérdezem? :-)))
Ha ne nem keresed, nem találod a válaszokat, persze az is lehet, hogy nem is kell keresni csak ugy jönnek. :-))))))
Előzmény: Belo (8)
Belo Creative Commons License 2000.05.25 0 0 8
Ez mire szól? Kedves Molly !
Előzmény: Moll Flanders (7)
Moll Flanders Creative Commons License 2000.05.25 0 0 7
Huha! ;-))
Előzmény: Belo (6)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!