Kellemetlen eset nagyon, ha ilyen, történik. Persze ha jogos, akkor megérdemelt. Egyszer vagy 10 éve a régi autómmal, bunkóként parkoltam. Régen nem figyelmet, csak arra, hogy nekem jó legyen. (Elálltam több parkolóhelyet, úgy álltam be, hogy a járdán ne lehessen férni stb.) Ennél a parkolásomnál valaki szintén végighúzta a fényezést a kocsimon. Fel voltam dúlva, de ott volt egy régi cimborám, aki elmondta, hogy "Ez jár akkor, ha parasztként parkolsz." És rájöttem, hogy igaza van. Azóta mindig odafigyelően parkolok. Ha úgy érzem nem lehet férni tőlem, akkor inkább keresek egy másik helyet, csak ne akadályozzak senkit. Illetve azóta, én is hasonlóan keltem fel az emberek figyelmét. Már százötven autónak biztos végighúztam a kulcsommal az oldalát. Mindig ha meglátok egy bunkón parkolót, akkor elővesztem a kis direkt erre elrakott, már semmit nem nyitó, de éles kulcsomat (úgy hívom a "karma kulcsa"), és húzok rá egy jó, hosszú, mély vonalat, reménykedve, hogy az illető is az utamat követi, és rájön, hogy ez az önző stílus nem szép dolog. Van is egy vicces esetem, ez külföldön volt Ausztriába. Parkolóban keresztbe beálló tahókám BMV-jének az oldalát megjelöltem egy szép kis vonallal. Ekkor vettem észre, hogy jön vissza az illető vörös fejjel, és üvölti nekem, hogy rendőrt hív. Mondtam neki nyugodt szívvel, hogy tegye. Végül a csávó, egy karcolással és egy zsíros büntetéssel távozott, továbbra is piros fejjel. A rendőr szólt nekem, hogy bár ilyet nem mondhatna, de több ilyen ember kéne, és nagyon jól tettem, hogy megtanítottam a viselkedésre. Sokan mondják, hogy "Önjelölt rendőrnek érzed magad?". Ilyenkor mindig eszembe jut Ausztria. Meg persze, rendőr haverom, akivel mindig jót mosolygunk a bunkók kocsijain hagyott vonalakon.
nekem sajnos elég mélyen belehúzott a qrva annyát!
érdemes erőlködnöm wax-szal? vagy valami hibajavitófestékkel, amit a múltkor láttam valami áruházban 600 Ft-ért?
Ha nem olyan mély a karcolás, akkor egy polírozás sokat segít a dolgon! Akár kézzel is!
A "nagyvas" mellett van itthon egy Corsa is. Kicsit meghúzták az oldalát. Nekiestem egy festékfelújító pasztával, aztán meg átvaxoltam, és most nem látni a karcolásokat. Ez persze fémig ható kulcsos húzásoknál nem segít...
"metálfestés, 25 ropi újrafesteni
vagy tud valaki egy olcsóbb módszert?"
Autócsere, márkaszerviz, megállapodtunk, de az új (2 éves) metálfényen volt egy-két kulcsos? karc. Mondom, ezt kellene eltüntetni és akkor viszem is. Válasz: semmi gond holnapra megvan, és tényleg, ma sem látom nyomát. Kérdem, mi a csoda titka, de azt nem árulhatják el. Nekem nem reklám, de őket tisztelem, a hely a HONDA FEDOR volt, Jászberény. Azért reménykedem, ne kelljen (legalább ne gyakran ...)
Ez stimmel, de ha esetleg lezúzta volna a lökhárítód, nem lennél ilyen vidám. Meg könnyü közönyösnek lenni egy olyan tucatautóval! :)
Én bezzeg mehetnék az USA-ba alkatrészért...
Ma nekem koccan egy lámpánál hátulról egy teherautó....
Kiszálltam, megnéztem, és megállapítottam, hogy ez se hagyott nagyobb nyomot mint az eddigi Superman-ek álltal okozott karcolások repedések, festékleverődések.....
Nagyon, ismétlem NAGYON csúnyán néztem rájuk, majd a fejemet csóválva visszaültem a kocsiba.....
Én tudok (üveg)polírozásra egy sokkal olcsóbbat, és a Metroba se kell érte kimenni, sőt valszeg mindnekinek van otthon is: fogkrém
Bármelyik jó, amelyikben elegendő polírozóanyag van. Próba szerencse!
Ne próbáljátok az Elmex-et, abban gyakorlatilag nincs. A klasszikus, régi piros dobozos Colgate-ben volt a legtöbb, ha még lehet kapni.
De bármelyiket ki lehet próbálni egy kis vattára kenve.
"Van a Turtle Wax-nak egy Glass Polish nevű terméke. Szerintem k@ jó!"
Ez jó, nekem is jó lenne ilyen cumó, valamelyik nap a kocsi csupa dzsuva volt, és lehúztam az ablakot és hosszába az egészet végig csíkozta!!
Bosszantó!!
Megpróbálom kipolírozni, a fent emlitett termékkel, csak elöbb be kell szereznem...
Metró aruház Rulez!:-)
Anyam uj Seicentojat is szepen megkarcoltak. Szerintem csak azert, hogy ne legyen olyan szep.
En maradok a 10+ eves kocsiknal. A mostanin gepemen is tobb a karcolas mint az eredeti festek.
Az hungaria korut es az ulloi sarkan mindig van egy csomo "jo" arc akik lerohanjak a kocsikat "letisztitani" az ablakot. Engem is elkapott egy csoka es lemosta a szelvedot de amikor huzta le avval a gumis valamivel eleg erdekes hangot adot. Adtam neki egy szazast, nehogy be@bassza az uveget. Masnap reggel vettem eszre(este tortent az eset), hogy tiszta karc az egesz szelvedo.
Ezeknek a lerohanos f@szoknak is a k@rva annyat. Legkozelebb aki hozza mer nyulni a kocsimhoz lefujom gazspayal!
Köszi. Ez nálam éppen aktuális.
vettem egy használt kocsit, már leszámoltam a pénzt a kereskedőnél, aláírtuk a szerződést, lecsekkoltuk az alváz- és motorszámot, mikor kiderült, hogy csak egy garnitura kulcs van.... >:-(
Akiknek kulcs- és zárproblémájuk akadt: a Victor Hugo utcában, nem sokkal a LeRoy után jobb oldalon van egy lakatos.Kulcs után tud zárat készíteni, ami jóval olcsóbb mint gyárilag rendelni.
Nekem már kétszer nyomták fel az autót úgy, hogy körbe tönkretették a zárakat -persze bemenni egyszer sem sikerült- akkor ajánlotta az a szolgálat, akit a rendőr hívott ki -potom 10 rugóért- mert éjszaka képtelen voltam behatolni a saját autómba a tönkretett zárak miatt.
Nekem anno az elozo automat megvettem ujonnan, volt vagy 1 honapos, kimentunk lengyelorszagba, jott a lengyel loposbacsi es napkozben tonkretette a zarat az ajtoban, feltorni nem tuda..
A kulcsban immobilizer, hat nem fogok mindent cserelni miatta, azota csak kp zarral megy..
Ma éjjel valami köcsög állat lelpota a kiegésztiő fényszorókat a kocsimrül... Illetve csak a felét, a tartók, a lámpa háta ottmaradt, na meg az izzókról is letépte a madzagot, nem pedig lehuzta volna a sarut...
A kérdés: mi a f@sznak volt ez neki jó? Mert azzal, amit elvitt, ugysem tud mit kezdeni, én meg vehetek uj lámpákat...
Az ilyeneknek tényleg le kéne törni a kezét...
Egyik reggel a menyasszonyom ment dolgozni a kocsival, én maradtam. Később felcsenget, menjek le, mert felnyomták a kocsit. Király! Megyek, majd látom, hogy semelyik ablak nincs törve, keresem a behatolási pontot, hát kiderült, hogy nem tudtak bemenni, de az összes ajtón tönkretették a zárat !
Ez olyan jól sikerült nekik, hogy ezek után én sem tudtam kinyitni. Később ismerős megoldotta =>központi zár. Ma is csak így tudom nyitni, nincs kedvem rákölteni vagy 100ezret a zárakra.
Ja, 8 éves Peugeot 205.
Igazad van. Szerencsére ez azért elég extrém eset, nem túl gyakori. A feljelentő nevét elvileg ugyan nem adhatja ki a rendőrség, de én sem bíznám a nevemet a yardra.
(Te medwe ! Mi van azzal a sötét merdzsóddal, amivel az Üllőin szoktál teperni ? :-) )
Múltkor az Üllői úton haladás közben rámdobtak egy pezsgősüveget.Szélvédő végigreped, mínusz 130k. Két tanúm volt, öt!!! órás rendőrségi herce-hurca (éjjel 1/4 2től 1/4 7ig). Rendszám, üveg, minden megvolt. Ne tegyek feljelentést, mert akkor per, és csak évek múlva kapom meg, így meg biztosító. Gyönyörű, mi? Még gondolkodom, hogy csináljak-e az állattal valamit(természetesen sötétített Merdzsó) de 1.úgyis megkapja ami jár neki 2.miért őt büntessem ha csak egy részeg utasa állat volt, és ő nem is látta 3.nem az én stílusom.Konklúzió:AZ ILYENEKNEK A TOLVAJ KURVA ANYJÁT.
Kár volt az utolsó bekezdésért, Wolandot egy agyvérzéstől mentetted meg vele... Ha nem írod le mennyi idős volt a gép, tutira bejött volna.
1ébként teljesen egyetértünk. Nekem is valamelyik furnyák végigcsíkozta a kulcsával a múltkor a Lamborghinimet. Két hétbe telt mire a szaxervíz behozta a mustársárga festéket hozzá, addig kénytelen voltam az asszony Lexusával járni. Most mondd !
:o)
nem parkoltam rossz helyen, nem akadályoztam senkit. igaz, volt már olyan hogy rám szólt a szomszéd, hogy közel állok a garázsához, de ezúttal speciel egy másik helyen álltam. de ha ő volt, akkor neki a kurva annyát! ha nem, akkor nem.
nekem is metálkék.
tippje van-e valakinek, hogy legalább kicsit el lehet-e halványitani a csikokat. néhol elég mélyen belehúzott a parasztja sajnos.
törték le már antennámat, ablaktörlőt is hajlitottak, disztárcsa szintén szevasz, de ez utóbbit még meg is értem valahogy. de azért annak is a kurva annyát.
persze , aki az utcán parkol... de egyszer azért szivesen elkapnék egy ilyen vandált, a töke bánná, az biztos.
Van egy ismerosom, aki direkt megkarcolta egy vadi uj astra oldalat. Eddig golyot erdemelne.
De a sztori nem itt kezdodott. Az illeto (akinek megkarcoltak a verdajat) bunko es baleset veszelyes modon vezetett (meg akartak elozni, es elkezdte nyomni neki, es vigyorgott) Es mit ad isten megallt egy parkoloban. Na ezek utan esett meg az eset.
Ebben az esetben egy kicsit elbizonytalanodtam. Mert en is utalom a barmokat az uton, de en nem vagyok forrofeju es bosszuallo. De valahol a szivem melyen igazat adtam neki.
Ez egy masik megvilagitasa a karcos autoknak
Ui.: ne bunkozzatok, nem en voltam, es nem is csinalnam meg, de azert elgondolkoztam rajta.
A környékünkön lakott néhány önjelölt Zorro, aki Z betüket karcolt a kocsikba, a miénkbe is, ugyanúgy a jelenlegi autónk oldalán is három vizsszintes karcolás van lámpától lámpáig. Aki az utcán kényszerül tartani az autóját, annak együtt kell élnie az ilyen dolgokka, meg azzal, hogy néha leeresztik az autó kerekétl. (pedig Budán lakom)
Igaz, volt olyan, hogy a rendszámunkat egy öreg néni törte le direkt, mert túlzottan ráállam a járdára. (elvileg 1,5 métert kellene szabadon hagyni, de akkor az autók vinnék le a kocsink fenekét, a kettő közül még mindíg jobb ha egy öreg néni néha belerúg a kocsiba, mintha egy cserbenhagyó vinné el a kocsi hátulját.)
fogadja együttérzésem mindenki
akinek megrongálták a kocsiját
nekem egyszer egy kedves jóakaróm
rongáltatta meg aa hétéves ladámat
nem foglalkoztam vele, ő maga kérdezett
rá, hogy mit szólok hozzá
jobban bosszantott, amikor a vadiúj
mercim oldalát karcolta végig egy alak
egy kulccsal. Polírpasztával kezeltem
(ezért soha nem lesz metálfényű autóm)
az volt az utolsó értékes autóm, miután
azt használtam hat évig, úgy döntöttem,
hogy autóilag is alkalmazkodom a hazai
viszonyokhoz. NEm örülnék egy rongálásnak,
de nem is bosszantana.