Kedves Mumu, téged bizonyára érdekel a XII. Piusz pápáról most megjelent könyv, ezért itt hívnám fel figyelmedet az "Az Egyház pozitívumai" topicban közölt (a Magyar Kurir febr.21-i számából származó) könyvismertetôre.
Nem olvastam ezt az írást Heller Ágnestôl, hol jelent meg?
Sajnálom, hogy nem tudok érdemi választ adni a kérdésedre, mivel már jeleztem, hogy a saját véleményem nem tér el a pápáétól, és Ratzingerét is többre tartom a magaménál. Nem akartam tovább ragozni.
Ha egyszerűen kijelentem, hogy a pápa és a hozzá közelállók EGYházban, egységes, egyetemes közösségben szeretnének lenni minden Krisztus-hívôvel, de ezt nem tehetik meg annak árán, hogy az isteni tanítást egyes emberek elképzelései szerint módosítsák, ez további vita alapja, és én nem látom értelmét az ilyen vitáknak. Szívesebben idézek olyanoktól, akiket szerintem biztosan a Szentlélek vezet.
Azért egy kicsit most erôlködöm azon, hogy elhidd, a jó katolikusok nem képzelik magukról, hogy csupán attól, hogy a RK egyházhoz tartoznak, bármivel is különbek lennének Isten elôtt, mint bárhol másutt megkeresztelt testvéreik.
Jó keresztényekként sem képzelik magukról, hogy csupán a keresztvíztôl különbek lennének bárki más nemkereszténynél.
Istennek azonban minden korban vannak választottjai, akikkel A TÖBBI GYERMEKE ÉRDEKÉBEN "kivételez". A kiválasztás az Ô joga, az Általa kiválasztottak elismerése pedig a többi ember kötelessége lenne, de a bibliából tudjuk, hogy az emberiség kezdettôl fogva lázadozó ...
Isten a választottak kedvéért mégis megrövidíti majd a legnehezebb idôszakot is, ,,amely eljön az egész földkerekségre, hogy próbára tegye a föld lakóit'' (Jel 3,10).
A 87. zsoltár, amely Krisztus országáról szóló jövendölés, szintén kiválasztásra utal -- minden nép érdekében:
"Szent hegyeken vetette meg alapjait, jobban szereti Sion kapuit az Úr, mint Jákob többi hajlékát.
Dicsőséges dolgokat mond rólad, Isten városa! ...
Sionról mondják majd: Ez is, az is ott született, és maga a Fölséges erősíti meg.
Bejegyzi majd az Úr a népek könyvébe: Ezek itt születtek.
Körtáncban fogják majd énekelni: Minden forrásom tebenned fakad." (Zs 87: Háladal Sionért, a népek anyjáért -- a Szt.Jeromos Bibliatársulat 1997-ben kiadott bibliája szerint)
‘’És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből ... És az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.
Az egész föld síksággá változik ... Jeruzsálem felé, és az felmagasztaltatik és a helyén marad ...’’ (Zak 14,8-10)
,,Te pedig, Nyáj tornya, Sion leányának halma, egészen hozzád tér és rád száll a hajdani hatalom, Jeruzsálem leányának királysága.'' (Mik 4,8)
,, ... a MENNYEI JERUZSÁLEM szabad, ez MINDNYÁJUNK ANYJA, ...
Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, az ígéret gyermekei vagyunk.'' (Gal 4, 26-28)
Mennyei Atyánk ígéreteiben és irgalmasságában továbbra is bízva,
testvéri szeretettel kívánok neked és a többi protestánsnak is boldog új évet,
Bar nem kozvetlenul a kerdesemre valaszoltal ez a kozlesed is erdekes ,koszonom.
Legy szives olvasd el megegyszer az elobbi kerdesemet es ha lehet valaszolj ra.
Kerdesem :olvasod/olvastad-e Heller Agnes (igen az a Heller agnes..)A zsido Jezus feltamadasat...?Mi a velemenyed rola ?
Ebben a topicban idéztem Montforti Grignon Szt. Lajos Mária közel 300 évvel ezelôtt írt jövendöléseit II.János Pálról és az utolsó idôk kiválasztottjairól, a máriás papokról. (40. és 44. hsz.)
Ezért itt szeretném közölni, amit csak nemrég tudtam meg róla.
A Bazilika Alapítvány 1996-ban kiadott, Mária által Jézushoz c. könyve hátsó borítóján színes fotón látható a szent üvegkoporsóban nyugvó, épségben maradt teste. Arcán mosoly, bal kezében kis feszületet, jobbjában Mária-szobrocskát TART.
Ahogy elôre megjövendölte, könyve kéziratát is jóval halála után -- 126 évvel késôbb, 1842-ben -- találták meg egy ládában annak a háznak a padlásán, amelyben 1716-ban meghalt.
(A Schütz-féle 1995-ös Szentek életé-ben olvastam, hogy a boldoggá avatott Anna-Maria Taigi (+1837) teste szintén romlatlan épségben látható a trinitáriusok Szt.Krisogon templomában, Rómában. Ô is sok jövendölést írt az utolsó idôkrôl, de ezeket még nem hozták nyilvánosságra.)
Amint az egyik zsoltárban is írva van: ,,nem engeded, hogy szented romlást lásson'' -- ilyen csodára egyedül Isten képes.
És a jubileumi szentév befejezése elôtt pár nappal harmadszor is idézném a Máriás Papi Mozgalom vezetôjének, Don Gobbi atyának adott fontos üzenetet: ,,Megerôsítlek téged, hogy a kétezer éves nagy jubileumra megtörténik Szeplôtelen Szívem diadala, amit megjövendöltem Fatimában, és amely valóra fog válni Krisztus dicsôséges eljövetelében, amikor eljön, hogy megalapítsa országát a világban.'' (Guadelopue, 1994 dec.5.)
Kedves Mirabolan,ebben nincs semmi velemenykulonbseg koztunk.
A kerdesem az lenne ha valoban az most a velemeny az egyhazon belul hogy ujra fel ke fokozni a katholikus egyhaz prioritasarol valo eszmeket a tobbi kereszteny valas kozul.Ha nem ezt az iranyt mutatna a megjelent szo akkor legy szives magyarazd ezt meg nekunk.Olellek,testver.
Kedves Mumu, a Katolicizmus-topicban biztos olvastad a pápa véleményét, amivel én is egyetértek. Tudod, hogy mennyire tisztelem és hallgatok rá, úgy hiszem, hogy Krisztus szavaival szól hozzánk, és nincs benne semmi hamisság és ellentmondás.
Sokan nem így gondolják-értik-értelmezik, de én neked személy szerint is csak annyit tennék hozzá, hogy a pápának MINDENEKELÔTT a tiszta krisztusi tanítás mellett kell állhatatosan, a végsôkig kitartania. És akkor az egységet és békét maga Jézus fogja megvalósítani.
Kedves almaeper a kardinalis neve valobban Ratzinger csak en mint latod nem irok helyesen.Bocsanat.Meg fogom nezni a honlapot.Mind a mellet a reakciokbol itelve ez egy a papa betegseget kihasznalo kicsit vissza azy egyeduli kereszteny egyhazhoz nevu ideologia ujabb megmutatasanak itelik meg a kritikusok.Abban igazad van hogy velemenyt csak akkor csinalj ha ismered a szoveget ,ez az en allaspontom is ,ennek az iranyaba kertem regi itteni tarsam magyarazatat.De igy meg nezem magam is.
nagyon szeretnem ha az okonomikus egyettertes megmaradna minden kereszteny vallas kozott hiszen valamikor a globalizacio es a kulso veszely ugyis lenyirja majd a kozepkorhoz inkabb illo dogmatikus nezeteltereseket amely olykor olyan tragikus onbiraskodasokban vegzodtek.
Kedves Mirabolan kerlek a hivatalos anyagon kivul szolj egy par szot az utolso encyklicarol.mint protestans sert.Magyarazd meg (de Te es nem a hivatalis nemet kardinalis velemenyet szeretnem hallani -Reitzingeret).Olellek.
Kedves barataim ,ez a topic a papa emberi qualitasairol szeretne vitatkozni.Ezert az o hozzaallasa az oregseg kerdesehez ide tartozik,termeszetesen.
Lassan ahogy elete a vgefele tart(mint persze koromnal fogva az enyem is )annal jobban konturt kap emeberi arca.Ezt nem csak pozitiven ertem (peldaul hallom nem valami szorgalmas a vatikani adminisztracioba sok problemat okozva az ottani burokjrataknak) de inkabb pozitiven,erthetoen.Egy jo es maganyos ember,nagy valodi hittel es ez nagyon fontos mert hihetove teszuk iranyitasait akkor is ha neha ezzek nem idoszeruek.Mint nem hathoilikus hanem protestans nagy tisztelettel nezzek Ra.
Idosek jubileuma Vatikán: Több mint ötvenezer zarándok gyult össze szeptember 17-én vasárnap a Szent Péter téren, hogy a pápával együtt ünnepelje az idosek jubileumát. A szentmise kezdetén James Francis Stafford bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke köszöntötte a szentatyát. Beszédében különleges zarándokoknak nevezte a jelenlévoket, akik csaknem az egész XX. századot megélték, beleértve az elso és második világégést, és a hidegháború idoszakát. Ez a nemzedék megmutatta saját fiainak és unokáinak a kiengesztelodés útját. Beszéde végén Stafford bíboros az 1300-as, elso szentévi jubileum krónikását idézte: „… fiatalok és öregek, olaszok és külföldiek… Sokan lóháton érkeztek, mások kocsikon, szekereken. Számosan jöttek fiatalok is, többnyire gyalog, teli reménységgel, de pénz nélkül, és sokan közülük hátukon hordozták atyjukat, vagy anyjukat.” Ez a hajdani krónikás által megörökített kép szép példája a nemzedékek közötti kölcsönös szeretetkapcsolatnak, és tükrözi az idosek és a fiatalok hitét és buzgóságát – mondotta a bíboros.
„Az egyháznak szüksége van rátok” Homíliájában a pápa köszöntötte a jelen lévoket, és mindazokat, akik nem tudtak eljönni. Kiemelte, hogy a jelenkor társadalmában az idosek egyre nagyobb számban vannak jelen, és így átadhatják tapasztalataikat. Az elorehaladott kor a kegyelem ideje, amely arra szólít fel, hogy mind mélyebben kapcsolódjunk Krisztushoz, és tevékenyen vegyünk részt üdvösség-tervének megvalósításában – idézett a szentatya a múlt év októberében megjelent levelébol. Beszéde további részében a szenvedés titkáról elmélkedett. A szenvedés elso pillanatban elfogadhatatlan és félelmet kelt. Ám azáltal, hogy Krisztus magára vette fájdalmainkat, meghalt értünk a kereszten, és feltámadt, értelmet adott a szenvedésnek, a reménységet, és az életet állította elénk. A mai világ az erot és a hatalmat tiszteli, de sokszor nem tud választ adni a lét alapkérdéseire. Éppen ezért fontos az idos emberek küldetése, amely abban áll, – mondta szó szerint a pápa – „hogy minden látszaton túl tanúságot tegyetek a maradandó valódi értékekrol, amelyek bele vannak írva az emberi szívbe, és amelyeket Isten igéje szavatol. Az emberi élet harmadik korszakának személyeiként különleges módon járulhattok hozzá az élet hiteles kultúrájának fejlodéséhez, tanúsítván, hogy az élet minden pillanata Isten adománya, és az emberi élet minden szakasza sajátos gazdagsággal rendelkezik… Ti magatok megtapasztalhatjátok, hogy az ido mennyiben kedvez egy elmélyültebb megfontolásnak, és az imádságban az Istennel folytatott párbeszédnek. Korotok érettsége továbbá arra indít titeket, hogy az évek során bennetek felhalmozódott bölcsességet megosszátok a fiatalabbakkal… Az egyház nagy megbecsüléssel és figyelemmel tekint rátok. Az egyháznak szüksége van rátok! De a polgári társadalom is rátok szorul! Használjátok fel a rendelkezésre álló idot és a képességeiteket, amit Istentol kaptatok, azért, hogy másokat segítsetek. Folytassátok továbbra is az Evangélium hirdetését, mint katekéták, mint segítotársak a liturgiában, mint a keresztény élet tanúi.” Beszéde végén a pápa megköszönte azoknak a tanúságtételét, akik a hétköznapokban az idosek segítségére sietnek, és hálát adott azért is, hogy sokan – magas koruk ellenére – tevékenyen mások szolgálatára áldozzák életüket.
A záró áldást megelozoen, az Úrangyala elimádkozásakor a szentatya az összes idos testvér nevében hálát adott a kegyelemért, hogy megérhették a 2000-es jubileumi szentévet, és arra kérte Istent, hogy az idosek most megújított hite adjon nekik és szeretteiknek békét.
A statisztikai adatok szerint 1999-ben világszerte 600 millió volt a 60 éven felüliek száma, azaz a Föld lakosságának 10%-a. Ez az arány kétszeresére no Európában, miközben Afrikában az idosek az összlakosságnak mindössze 5%-át képviselik. A becslések szerint 50 év múlva földrészünk lakosságának több mint egyharmada, 35%-a lesz 60 éven felüli, miközben arányuk világviszonylatban 20% fölé emelkedik. A fejlett országokat jellemzo egyre magasabb átlagéletkornak köszönhetoen Európában 21 millió a 80 éven felüliek száma.
A Cor Unum Pápai Tanács szeptember 15-én, az idosek jubileumi napja alkalmából kibocsátott közleménye szerint ezek a rideg statisztikai adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy sürgos szükség van a politikát, a gazdasági és pénzügyi életet, a lelkipásztori tevékenységet irányító szempontok korszerusítésére. VR/MK
Igen kevés információm van egyelőre erről: a hét végén Rómában II. János Pál az idősekkel találkozott. Különös hangsúlyt kapott a találkozás azáltal, hogy II. János Pál beszédében kitért arra a körülményre, hogy ő is az öregség állapotában időzik.
Szóval gondolkodtam, hogy a Szentéves topicba vagy ide írjak? Mivel az említett beszélgetőhelyet éppen nem találtam és ennek a topicnak a címe talán ide jobban is rímel: azt szeretném kérdezni, hogy Ti mit tudtok erről a számomra megkapóan szép találkozásról?
Én nagyon szeretem az időseket. Nagyon szeretem a pápát (hibáival). Ezért bátorkodtam hozzátok fordulni kérdésemmel.
Ezt a magyarazatot termeszetesen tudom,en ennek a hatteret az o logikajat keresem.Ha ellenteteket akr mutatni akkor a Borgiakat is lehetne boldoga avatni (mar azokat akiket meg nem tettek..)
Kedves Mumu, én is hallottam ezt-azt IX.Piuszról, de idézni csak a Magyar Kurir tegnapi cikkébôl tudok, amiben a boldoggáavatásról írnak.
" ...a pápa elsőként IX. Pius nevét említette, akinek képét a hívek a bazilika homlokzatának központi loggiája fölött szemlélhették. 'Korának viharos eseményei között a kinyilatkoztatott igazság megváltozhatatlan letéteményéhez való feltétlen ragaszkodás példája volt. Szolgálati kötelezettségeihez minden körülmények között hűséges maradt és mindig elsôbbséget tudott adni Istennek és a lelki értékeknek. Hosszú pápasága valóban nem volt könnyű, és nem keveset kellett szenvednie az evangélium küldetésének betöltésében. Nagyon szerették, de gyűlölték is és meg is rágalmazták. Ám éppen ezen ellentmondások közepette ragyogott fel erényeinek fénye: hosszúra nyúlt gyötrelmei megedzették az isteni Gondviselésbe vetett bizalmát, kinek az emberi események feletti uralmában sohasem kételkedett. Ebből született IX. Pius derűs lelkülete ellenséges személyek megannyi megnemértésével és támadásaival szemben. Szívesen mondotta környezetének: Az emberi ügyekben meg kell elégedni azzal, hogy megtesszük a legjobbat, amit tudunk, egyébként pedig a Gondviselésre kell hagyatkoznunk, amely begyógyítja az ember hibáit és elégtelenségeit.'
A szentatya IX. Pius méltatása során megemlítette még, hogy éppen a Gondviselésbe vetett reményéből táplálkozva hívta egybe az I. Vatikáni zsinatot, mely a tanítóhivatal tekintélyével tisztázta a korabeli vitás hitbeli és erkölcsi kérdéseket, miközben kinyilvánította a hit és az értelem között fennálló harmóniát. Ismét tapssal köszöntötték a hívek II. János Pál azon szavait, mellyel a Pius pápa által kihirdetett Szeplőtelen Fogantatás dogmára utalt.
...
II. János Pál homíliájában a két pápa alakját összehasonlítva kijelentette: Isten tervei akarták, hogy a két különböző történelmi környezetben élt pápa boldoggá avatása összekapcsolódjék, hiszen a különbözőség látszatán túl 'emberi és lelki síkon' nem kevés hasonlóság köti össze őket. ...
Koszonjuk az ujabb pontos informaciot.
Kedves Mirabolan bajban vagyok most a papa jellemzesevel mert nem illik a kepben amit mint nem katholikus megis csinaltam rola es ide is leirtam,a Pius papa boldognak (vagy eppen szentnek ?)valo kihirdetese.
Itt tulsagosan eklezistikai erdemekre szoritkozott az elismeres es ez ellentetben van a paparol hitt realitas es igazsagosg jellegerol.Piust nem akarom jellemezni de mindenesetre egy oportunista es fajgyulolo kepet mutatta a tortenelem.En nem voltam ott csak a dokumentaciora tudok szoritkozni.
Mária azt mondta Szt. Domonkosnak, hogy egy napon a rózsafüzér és a skapuláré mentik meg a világot.
1917. október 13-án, az utolsó fatimai jelenés során, a Napcsoda elôtt Mária mint a Rózsafüzér Királynéja jelent meg. Egyik kezében rózsafüzért tartott, a másikban skapulárét.
Mária Kék Hadserege, amirôl a Medjugorje topicban írtam, a skapuláré jelképét viseli és naponta imádkozza a rózsafüzért.
- - - - - - - - - -
Michelangelo az Egyház buzgó fia volt. Azért festette az ‘Utolsó ítélet’-et -- a sixtusi kápolna fôoltára fölé, a falra --, hogy az Egyház papjait felkészítse az 1545.évi Tridenti Zsinatra. Festményén megtestesítette mindazokat a tanokat, amelyeket a protestáns reformerek vitattak. A fôhelyre, Fiának jobbjára állította Máriát, és alakja alá festett egy hatalmas rózsafüzért, amely az Ég bástyáin csüng alá, hogy a felfelé kapaszkodó lelkek beléfogózhassanak. Így akarta a nagy lángelme a saját maga és a reneszánsz kor Egyházának mély Mária és rózsafüzére iránti tiszteletét kifejezni.
(‘Jobbobon a királyné áll, ofiri aranyban.’ -- Zs 45,10)
- - - - - - - - - -
1571-ben a törökök Szelim uralma alatt elözönlötték Európát. Szelim nagy Szulejmán fia volt, s 1566-ban a hatalommal együtt az Ottomán Birodalom legnagyobb hadseregét és hajóhadát örökölte.
V.Piusz pápa a keresztény nemzetek szövetsége megalakításán fáradozott. El is küldte követeit szerte Európába. Felhívására azonban mindössze a velenceiek és a spanyolok válaszoltak. A kis pápai flottával együtt Don Juan d’Austria és Andréa Doria serege háromszoros túlerôvel állt szemben.
A pápa a keresztény világot böjtre és imára szólította fel.
Gondoskodott arról, hogy minden katona kapjon rózsafüzért és elimádkozza azt. A lepantói csata elôtt mindannyian meggyóntak és megáldoztak.
Az ütközet elôestéjén a pápa buzgón fohászkodott, s az egész éjszakát imában töltötte.
1571.okt.7-én estefelé néhány prelátus érkezett hozzá tanácskozás végett. Egy pillanatban a Szentatya váratlanul hallgatásra szólította fel vendégeit, az ablakhoz lépett, majd kis idô múlva mély megrendüléssel így szólt: "Gyerünk hálát adni Urunknak, mert hajóhadunk megütközött a török hajókkal, s ebben az órában gyôzelmet aratott felettük." S nyomban térdre ereszkedett ... A bíborosok féltek közzétenni a hírt - hátha a pápa tévedett. Az esemény hírnöke csak okt. 21-én érkezett meg Rómába, ekkor töltötte el a lakosságot az öröm és a hálaérzet.
A 250 török hajóból csak 40 tudott elmenekülni. Az elfogott hajókon mintegy 12 ezer keresztény gályarab is visszanyerte szabadságát.
A gyôzelem emlékére október 7-én a Rózsafüzér Királynéját ünnepli az Egyház.
- - - - - - - - -
1945.augusztus 6-án 8.15-kor atombomba hullott Hirosimára. A Mennybe fölvett Miasszonyunk jezsuita temploma másfél kilométerre volt a robbanás központjától. A templom nem dôlt romba és a benne szolgáló négy jezsuita atya életben maradt. Kilenc nap múlva, aug. 15-én, Mária mennybevétele ünnepén megtörtént a békekötés.
- - - - - - - - -
A II.világháború végén a szövetségesek átadták a katolikus Ausztriát az oroszoknak. Három évi szovjet uralom után Petrus atya megemlékezett Don Juan d’Austria lepantói gyôzelmérôl, és a rózsafüzérrel indított hadjáratot a Vörös Hadsereg ellen. Azt kérte, hogy a hétmillió osztrák tíz százaléka, 700 ezer ember mondjon el minden nap egy tizedet. Felhívására összegyűlt a 700 ezer aláírás, ígéret az imára.
Az osztrákok hét éven át kitartottak az imádságban. 1955. május 13-án, a fatimai jelenés évfordulóján az oroszok elhagyták Ausztriát.
- - - - - - - - -
Koszonom.Gorbacsovot nem feleseget ismertem (mint a kulturalis alap vezetonojet ).
Hogy meg tartsam a topicgazdakent ramparancsolt targyilagosagom ,Gorbacsov egy nagyon jo politikus es egy ilyen latogats elott talan egy kicsit tuloz.
Mindenesetre sok ev utan Pityin elnok felavatasara Jelcin meghivta Gorbacsovot ami meg nem tortent meg Oroszorszagban ,elismerven mint elodjet.Azota is tobbszor kereste tanacsat.
* * *
2000 június 27-én délelőtt a szentatya fogadta Mihail Gorbacsovot, a volt Szovjetunió egykori elnökét,
aki 27-én délelőtt részt vett a Vatikáni Sajtóteremben Casaroli bíboros "A türelem vértanúsága,
a Szentszék és a kommunista országok" című könyvének bemutatásán.
A fogadás elôtt Gorbacsov interjút adott az Osservatore Romano munkatársának, Giampaolo Mattei újságírónak. Kijelentette, hogy életére és döntéseire nagy hatással volt II. János Pál pápa személyes tanúságtétele, aki maga is egy szláv nép fia. "A pápának a 'két tüdőről' szóló kifejezése, amit a hidegháború idején mondott, különösen megérintette szívemet. Európának újra két tüdővel, a keletivel és a nyugatival kell lélegeznie. Ez a korszakalkotó megérzés döntő változást hozott az én életemben is. LELKI MEGÉRZÉS, de a lelkiség valódi politika, a szó legmagasabb rendű értelmében. GORBACSOV ÉLETE LEGFONTOSABB TALÁLKOZÁSÁNAK A II. JÁNOS PÁL PÁPÁVAL VALÓ TALÁLKOZÁSÁT NEVEZTE. A volt szovjet elnök kifejtette:saját tevékenységében mindig jelen van a keresztény tanítás, annyira, hogy nem létezhetne peresztrojka, vagyis szabadságot hozó igazi változás, lelki, keresztény dimenzió nélkül. (A peresztrojka oroszul megtérést is jelent.). Az egykori szovjet elnök kérdésre válaszolva leszögezte: "Továbbra is mélységesen hiszek a szabadságban. ÉS MEG VAGYOK GYŐZŐDVE ARRÓL IS, HOGY MINDAZ, AMI TÖRTÉNT, A FALAK LEOMLÁSÁTÓL KEZDVE, NEM KÖVETKEZHETETT VOLNA BE A KERESZTÉNYSÉG HATALMAS LELKI EREJE NÉLKÜL. Az embernek azonban nemcsak a totalitárius ideológiák, nemcsak az erőszak vagy a háború okoznak problémát. Az ember problémája magában az emberben rejlik és a megoldást csak az ember szívében lehet megtalálni. Íme, úgy tűnik nekem, hogy ez II. János Pál nagy tanítása. Ő tanúsítja, hogy Isten jelen van az ember szívében. Ez az üzenet a nemhívőknek is szól. A pápa érdeme az is, hogy megértette most saját tapasztalatomról szólok , a nagy kihívások nem értek véget a Szovjetunió bukásával. Újabb kihívások születtek, és mindig is lesznek kihívások Egyes emberek messzebb látnak másoknál, mélyebben gondolkodnak, és meglepő módon cselekednek. Ezek között van II. János Pál is." Mihail Gorbacsov figyelmeztet: Európa nem kockáztathatja meg új korlátok, új határok, új falak emelését. Ez nagy veszélyt jelenthet. Nem engedhető meg például annak a falnak a létezése, amely Európában különválasztja a gazdagokat és a szegényeket. Ez a fal láthatatlan, de érezhető. A hivatalos adatok szerint nagyon nagy azok száma, akik a legvégletesebb szegénységben élnek.
Nem az afrikai vagy ázsiai országokról beszélek, hanem Európáról. Mindez elfogadhatatlan. Nem nézhetjük ezt tétlenül, hiszen emberi méltóságunkat veszíthetjük el. A legerősebb és legtekintélyesebb hang, a pápa hangja emlékeztet bennünket erre. Az egyesült Európa nem utópia. Nagyon sokat kell azonban még dolgoznunk a közös európai ház építésén, hogy az valóban szabad legyen. És együtt kell dolgoznunk. Arra gondolok, hogy munkánkban egyesíteni kell a kultúrát és az etikát. Az az európai politika, amely nem kapcsolódik a kultúrához és etikához, nem érhet el sikert. Az a veszély fenyegeti, hogy elfajul és a népek ellen fordul. A történelem emlékezetünkbe idézi a közelmúlt tragikus példáit. Tevékenységünket erős feszültséggel, a mély humanitás és szolgálat feszültségével kell megtöltenünk."
Mihail Gorbacsov kiemelt figyelemmel kíséri a szentatya minden szavát és tevékenységét, amit az Osservatore Romanóban közölt két cikke is bizonyít. Az elsőt II. János Pál pápasága 20. évfordulójára, a másikat pedig nemrégiben a szentatya 80. születésnapjára írta. (VR/MK)
Kiemelések tôlem. Kedves Mumu, bizonyára emlékszel rá, milyen körülmények között, három egymást követô temetés után került Gorbacsov a SZU élére, és mit vitt véghez. Gorbacsov kiválasztottságát több üzenet elôre jelezte, és a közeljövôben még fontos szerepe lehet. Mindenesetre érdemesnek tartottam ezt a cikket itt idézni.
Az ausztriai rom.klath .egyhaz valoszinu a papa surgetesere bevalotta hogy peldaul Karinthiaba 77 kenyszermunkast foglalkoztatott a haboru alatt es ezekert kesz a karteritesknhez hozzajarulni.Talaltak ilyen munkasokat oberosterreichban is. A papa nelkul soha nem jelentkeztek volna a puspoksegek..
...es a 8o eves Parkinsontol,labfajdalomtol kuzkodo Papa,alig haladva ment a baktaton fel a csucsok fele az Alpok lejtojen,csak az akarat vitte ,meg a makacssaga,onfegyelme es fanatizmusa.
Aztan egy fotelbe ulve ott a csucson(micsoda abszurd kep..)sokaig nezte a termeszet csodait...
Igaz megvan ra a lehetosege,de latatok egy ilyen beteg,idos embert ilyen utakat tenni csak hogy a termeszetben atlasson a hegyeken?Vagy bucsuzon tole?
A rózsafüzérről szerintem akár egy topicot is nyithatna valaki, mert szerintem érdekes, tanulságos téma (pl. a keleti olvasókhoz való - számomra sokatmondó - hasonlóság stb.).
"Így imádkozzatok, mondja Jézus a Miatyánkról -, hiszen tudja Mennyei Atyátok, mire van szükségetek, mielôtt még kérnétek." Én úgy érzem Jézus főleg a szívből, lélekből való imát tanította az embereknek, azt a természetes, tiszta és őszinte beszélgetést amely például a gyermek és az apja között zajlik. Eszembe jutott egy de Mello történet. :o)
"Egy szegény paraszt késő este, a piacról hazafelé vette csak észre, hogy nincs nála az imakönyve. Ráadásul kocsijának kereke éppen egy erdő közepén ki is esettt. Mélységesen elszomorodott, hogy a nap anélkül múlik el, hogy imádkozna. Ezért aztán a következő imát mondta:
- Uram, nagy butaságot csináltam. Imakönyvem nélkül indultam el otthonról, az emlékezetem pedig olyan rövid, hogy egyetlen imát sem tudok könyv nélkül. Ezért a következőt fogom tenni. Elmondom lassan az ábécét ötször , s Te, aki minden imát ismersz, összetudod rakni a betűkből azokat az imákat, amelyekre én nem emlékszem.
Erre az Úr azt mondta angyalainak:
- Az összes ima közül, amit ma hallottam, kétségkívül ez volt a legjobb, mert ez egyszerű és komoly szívből fakadt."
"De Isten azoknak is Atyja, akik nem fogadják el Jézust és nem imádkozzák a Miatyánkot, és hű marad a választott népnek adott ígéreteihez akkor is, ha mindenki hűtlenné válna. Nyilván kedvesen fogadja azokat a bibliai imákat is, amikkel a zsidók dicsôítik és kérik Ôt." Ez is igaz. Hmmm... erről is eszembe jutott egy De Mello történet. :o))
"Egy orosz kisváros zsidói türelmetlenül várták a rabbi érkezését. Mivel ez ritkaságszámba menő eseménynek számított, ezért igen sok időt fordítottak arra, hogy megfelelően kidolgozzák a kérdéseket, amelyeket majd a szentség hírében lévő embernek feltesznek.
Amikor aztán megérkezett, s belépett a terembe, azonnal megérezte a levegőben vibráló feszültséget, amivel válaszait várták.
Nem szólt semmit sem, csak belenézett a szemükbe, s elkezdett dúdolni egy dalt. Nemsokára mindannyian vele dúdoltak. Elkezdett énekelni, és vele együtt énekeltek. Majd hajladozni kezdett, s kimért ünnepélyes léptekkel táncolt. A hitközség követte. Nemsokára annyira belefeledkeztek a táncba, annyira belemerültek a tánc mozdulataiba, hogy elfeledkeztek minden másról a földön; ettől aztán minden egyes ember a tömegben kiegészült, kigyógyult azokból a belső töredezésekből, amelyek távol tartanak bennünket az Igazságtól.
Közel egy órába telt, mire a tánc lelassult, s megállt. Mivel a feszültség elvezetődött bensőjükből, leültek a csendes békével eltöltött teremben. Ekkor a rabbi végre megszólalt, de egész esti beszédje csak ennyiből állt:
- Bízom benne, hogy minden kérdésetekre válaszoltam."
Persze én is túloztam, meg túl rövidre is fogtam a 'hasonlatot'. Szóval végsô soron minden sugalmazott ima a bibliában Istentôl való. - Így imádkozzatok, mondja Jézus a Miatyánkról -, hiszen tudja Mennyei Atyátok, mire van szükségetek, mielôtt még kérnétek.
De Isten azoknak is Atyja, akik nem fogadják el Jézust és nem imádkozzák a Miatyánkot, és hű marad a választott népnek adott ígéreteihez akkor is, ha mindenki hűtlenné válna. Nyilván kedvesen fogadja azokat a bibliai imákat is, amikkel a zsidók dicsôítik és kérik Ôt.
Én például csak az utóbbi hónapokban kezdtem el figyelmesebben olvasgatni a zsoltárokat, és néhányat (így a 65. és a 85. zsoltárt) nagyon megszerettem. A szentévre készülve éppen ezeket kezdtük énekelni az adventi idôben.