Küldjek neked egy PC Gurut, vagy elhiszed az ezt már itt is több helyen megemlítő különböző forrásoknak (beleértve engem is), hogy az általad beidézett rész nem jelent meg az újságban??? Ez volt az első, amit kiszedtem belőle.Ez esetben bocsánatot kérek és megkövetlek Betudom saját ostobaságomnak és együgyűségemnek, hogy amit az index/wigwam oldalain olvastam ezeledig igaz hirnek tételeztem fel... khmm igy múlik el a világ dicsősége.
Nekem annyi fáj az egészben, hogy aki veszi a fáradságot ebben az országban és VALÓDI TUDÁST terjeszt, önzetlenül, az is besározódik. Végre volt a magyar IT-nek egy nonprofit, önsegélyező ága, ami a linux körül alakult ki, és valódi, értékes ismereteket terjesztett. Ez most bajba kerülhet, ugyanezen ipar pénzhajhász sarka miatt. Én attól félek, hogy az olyan emberek mint pl Emese, ezt a társadalmilag igen hasznos missziót a személyes támadások miatt lehet, hogy befejezi és akkor csak az ipar hiénái maradnak. Mégha nem is te írtad azt a részt, én látok benne fenyegetettséget, hogy ilyesmi kikerül valahová, amit sokan látnak és hallanak. És Emese meg a Linux kabátlopási ügybe keveredik...
Ugyanezen IT maffia tiltotta le az Ausztrál Ftp serverekről a linux disztribúciókat, hozta létre az USA-ban a Digital Millennium Copyright Act-ot, a célból, hogy elzárja az emebrektől az ismeretekhez való ingyenes hozzáférés lehetőségét, azt akarván, hogy a tudást birtokolva, drága pénzért csak tőlük lehessen lizingelni és csak az általuk meghatározott körben és célra lehessen felhasználni... Na ezért bennem a gyomorideg és ezért van az, hogy ugrok az ilyesmire
Küldjek neked egy PC Gurut, vagy elhiszed az ezt már itt is több helyen megemlítő különböző forrásoknak (beleértve engem is), hogy az általad beidézett rész nem jelent meg az újságban??? Ez volt az első, amit kiszedtem belőle.
A megjelent részek igazságtartalma pedig legjobb tudásom szerint stimmel.
Ez a rész csak a Neten volt kint, önhibámon kívül jelent meg, és nem is én írtam... tehát én nem hazudtam. Te viszont rágalmazol, bár mi itt már tudjuk, hogy szintén önhibádon kívül ;)
Elnézést kérek mindenki nevében, aki (mint én is) csak a _neten_ megjelent cikket olvasta.
"Ezt az anyagot az újság nyomdai leadása elott igen kevéssel kaptam kézhez. A név szerinti említések szerepeltek az elso kihúzott részek között, ennek ellenére alighanem maradt a lapban megjelent változatban is nem általam írt rész."
(idézet tőled, kiemelés tőlem)
ez alapján gondolom netizen sem mondott hülyeséget (mégegyszer leszögezve, hogy én nem olvastam a nyomtatott példányt)
Ezek úton-útfélen hencegnek a levágott skalpokkal, a megszerzett felhasználó-név jelszópárosokkal és az a meno, aki a királyi nagyvadat, a root jelszót is leteríti. Oroszvári Péter szombathelyi diák, aki Petycom néven nyomul, hasznos tanácsokkal látja oket, Kovács Emese nevu linuxhoz közeli tanárno szimpatikus szimpatizánsuk angol nyelvrol történo fordításaival a hackerek kultúrájáról, életfilozófiájáról lebbenti fel a fátylat. VS: K: Segítenél feltörni egy rendszert, vagy megtanítanál betörni?
V: Nem. Az aki ennek a GyIK-nek az elolvasása után ilyen kérdést tesz fel, túl ostoba ahhoz, hogy bármit tanítsak neki, még ha időm lenne is. Bármilyen ilyen témában küldött e-mail a szemetes kosárban köt ki, vagy rosszabb esetben a feladó durva válaszra számíthat.
Amúgy lehet, hogy baj van a felfogóképességemmel és az is lehet hohy nem ugyanazt a MAGYAR nyelvet beszéljük. kinyomtatva - mundjuk helyette inkább azt hogy publikálva... És mint látod olvastam mielőtt írtam.
Taxin 1szerűsítsük le a keérdést:
Szabad-e 1 ujságírónak hazudni?
És nem érdekel hogy mikor került be. Ugye van 1 lapnál olvasószerkesztő, korrektor stöbbi. Elvben 3-4 ember lát minden cikket mielőtt az Istenadta kezébe kerül. Tehát elvben és szakmailag nem téma az ilyesmi kiszűrése. Csak én úgy érzem hogy az ilyetén dolgokat a magyar sajtó körében nem szűrni, hanem cizellálni továbbragozni szokás... Nem baj ha hazugság, durramjon 1 jót, Istenkém kiderül 2-3 napon belül.. de akkor már emléxik-e bárki is arra a cikkre?
Amúgymeg nehogy azt hidd hogy a szakmai újságok alaposabbak. Történt pár éve, hogy 1 neves genetikus publikált a SciAm-ban 1 kamu cikket generált adatokkal, de frankó konklúzióval. 1éven belül - mivel jónevű profról volt szó -, kb 30-40 egyéb tudományos cikkben citálták a SciAm-ba beküldött kamu cikket. A fazon megirta SciAm-ba hogy kafa volt a cikk, csak sajnos az elejétől a végéig nem igaz. Úgy végezte sorait, hogy végre volt 1 boldog éve, amikor más ökrökön hülyére röhögte magát ( Jópáran továbbfejlesztették az elméletét amit megírt SciAm-ban)
Na. Tudtommal egyetlen ujsag sem all neki _alaposan_ lenyomozni egy adott cikk valosagtartalmat. Hogy miert nem az egy jo kerdes. De nem teszik - neves tudomanyos folyoiratokat kiveve. Szoval, ahogy olvashattad volna, ha veszed a faradtsagot, a cikket
Varga Tamas alias Laa-Yosh
irta, de a net-re egy átírt anyag került fel. A hubajavitason mar tul vannak.
Ket kerdes maradt, amit mostmar az átköltönek kell megvalaszolni.
En nem tudom ki ez az ember aki irta azt a cikket, de egy par dolog szamomra nyilvanvalo:
1. Valoszinusitheto, hogy nagyabol fogalma sincs a linuxrol es operacio-elmeleti ismeretei a "start" gomb hasznalataban kimerulnek.
2. Frustralhattya szerintem, hogy eddig meg nem sikerult felraknia egy linuxot, mivel nem tudta alkalmazni a M$ op.rendszerek telepitesenel megszerzett ismereteit - gondolok itt a Yes es a Cancel gombok telepites kozbeni 3:1 aranyban torteno nyomkodasara.
Ez a ket dolog meg betudhato a tudatlansagnak ami ugye bocsanatoss :))) Azonban:
3. Felhaborito, hogy milyen modon kozeliti meg a hacker tarsadalmat. Elkepesztoen otromba es rosszindulatu - sajnos ezt is a tudatlansaganak betudhato - a hacker es a cracker fogalmanak osszekeverese. Talan annyit megtehetett volna, hogy elolvassa, a ket fogalom jelenteset. Szemely szerint en kerem ki pl. Cox neveben ezt a ragalmazast, mivel ha nem lennek ezek az emberek akkor a "fantasztikusanmegbizhatoesbiztonsagoswindoz" rendszerek meg annyira sem lennenek vedettek mit jelen esetben.
4. Ami a linux tabort, az LME-t ill. Kovacs Emeset ert tamadast illeti, erre szerintem nem illik kulonosebben reagalni, mivel teljesen nevetseges.
Ami viszont szamomra felhaborito, hogy a Vogel reszerol ez megengetheto. Szamomra eddig ugy tunt a Vogel szamara, mongyuk igy egyszeruen szimpatikus a linux. Reszemrol szerencsesnek taléalnam, hohy ha a Vogel elhatarolodna ettol a cikknek is nehezen nevezheto valamitol, ill. nyilvanosan bocsanatot kerne azoktol akiket a cikk megragalmazott.
Na, bár vannak rossz tapasztalataim az ujsagirassal kapcsolatban (nem az jelent meg amit mondtam, maskor meg dilettans modon átfogalmazott anyag jelent meg), de arra nem gondoltam volna soha, hogy egy _ujsagiro_ anyagat valaki atfogalmazza.
Ez nagyobb becstelenseg mint ami Emesevel tortent, mert akinek szeme van az eszreveszi, hogy szimplan ragalmazo szovegkornyezetbe raktak szegenyt, de utanna lehetett nezni mit is irt valojaban, mig itt _meghamisitottak_ az anyagot.
Ha valaki dobott volna a temaban egy mailt akar nekem,akar Golyos kolleganak,mar regen vettunk volna gurut....
Egyebkent Golyos kartars eppen kocsmazik,amint
hazaert,nekiall megszerkeszteni a helyreigazito/
bocsanatkero passzust.
Nala az archivumban meg megvan az "eredeti",
ha gondoljatok viszonyitasi alapkent azt is visszatehetjuk...
De ha rajtunk mulik,akkor az archivum megsemmisul....
Hokuszpk
Előző kérésem aktualitását vesztette, mert meglátogattam a wigwamot megint és láttam, hogy ott már az eredeti szövegnek hűlt helye. Ami azért kellemetlen, mert így a topicindítóban levő hivatkozás is már erre a cikkre hivatkozik, nem arra, amire eredetileg. :-(
Sohasem hittem volna,hogy egy - a gondozasomban levo szerverre kitett - iromany miatt fogok pc gurut vasarolni....
Nem tudom a torzsfonok mennyire utalja a linuxot - nem ismerem.
De azt tudom,hogy az eukom szerver is linux.
Sajat kezuleg raktam ossze.
Sajnos mostaban nem nagyon nezegettem a "wigwamot" , es mast sem.
Neha bekukkantottam az indinanos topicba , esetleg beirogattam a szerver logjaban tobbszor is
szereplo ip cimeket... - lehet,hogy a matav-1.matav.hu emiatt a cikk miatt nezegette a portjainkat ?
No mindegy.
A linuxos tabortol szeretnenk elnezest kerni,
Golyos kollega valoszinuleg a wigwamon is megteszi.
Mindenesetre a megfelelo kovetkezteteseket levontuk. Ilyen csunya malor tobbet nem fordulhat elo.
Uff.
Hokuszpk
A linux.hu-n megjelent hírre reakcióként elküldtem egy e-mailt, ezt idézném most be:
"Hi
Elhatárolódás helyett lehetne e-mailt írni...
A neten megjelent változat nem szándékosan jelent meg úgy, ahogy, és már le
is szedettem.
A cikk alapvetoen interjú volt, rövid bevezetoszöveggel és kérdésekkel,
melyet elküldtem az interjúalanynak, aki Kopasz Indián néven indította az
Indexes topikot.
Amire nem számítottam, hogy KI és bárki, akivel a válaszokon dolgozott,
átírta a bevezetot is. Ezt az anyagot az újság nyomdai leadása elott igen
kevéssel kaptam kézhez. A név szerinti említések szerepeltek az elso
kihúzott részek között, ennek ellenére alighanem maradt a lapban megjelent
változatban is nem általam írt rész.
A weboldalra egy sajnálatos véletlen folytán mégis a vágatlan verzió került
ki, ezért elnézést kérek Kovács Emesétol, és a másik név szerint említett
személytol is. Továbbá ismételten kijelentem, a kérdéses rész nem tolem
származik, és csak véletlenül kerülhetett ki ilyen formában a webre.
A hacker-cracker keverést illetően, a cikk egyik célja volt a fogalomzavar
feloldása. Ezért kezdodik az írás a médiákban emlegetett kifejezéssel, és
kérdezek rá aztán erre az interjú folyamán...
Varga Tamás / Laa-Yosh
"
Annyit tennék még hozzá, hogy ti is érdeklődhettetek volna, ahelyett hogy itt nyomatjátok a szidalmakat.
linuxhoz közeli tanárno ismerős ez a toposz... ugye mindenki hallotta már úgy, hogy SZDSZ, FIDESZ, MSZP közeli vállalkozás, satöbbi, és utána jön mindig a sárdobálás, rágalmazás. Ezeket az újságírókat be kellene iratni valami nyelviskolába mert nem tudnak magyarul, ehelyett ilyen magyartalan kliséket generálnak :-)
Kedves TaXiN! Elolvasva a cikket egyetértek veled.
Idézet a cikkből:
"...Kovács Emese nevu linuxhoz közeli tanárno szimpatikus szimpatizánsuk angol nyelvrol történo fordításaival a hackerek kultúrájáról, életfilozófiájáról lebbenti fel a fátylat. Teszik mindezt háborítatlanul, a társdalom enyhe szemlesütésével és néhány száz ember cinkos összekacsintása közepette."
Idézet Emese HOWTO-jából:
"K: Segítenél feltörni egy rendszert, vagy megtanítanál betörni?
V: Nem. Az aki ennek a GyIK-nek az elolvasása után ilyen kérdést tesz fel, túl ostoba ahhoz, hogy bármit tanítsak neki, még ha időm lenne is. Bármilyen ilyen témában küldött e-mail a szemetes kosárban köt ki, vagy rosszabb esetben a feladó durva válaszra számíthat."
Mond taxin te ennyire hulye vagy, vagy esetleg csak probalod mutatni. Szerintem cssak ismerni kellene a temat, meg a kopasz indianek dolgait (figyelmesen elolvasni a topikot).
Ennyi hulyeseget reg nem lattam osszehordani.
(Ezek a moderációs elvek meglepnek. Annál is inkább, mert ennek alapján EGÉSZ TOPICOKAT kellene visszamenőleg törölni. Ezt nem lehet megtenni, mert kiadnak bennünket CD-ROM-on. Hűhadejó! De térjünk a trágya.)
A hazai újságírás jeles alakjai között úgy érzem szimplán a hülye alakok nyomulnak rá a témára legjobban, igen tiszteletreméltó kivételek azért vannak, az kevesek között, akiket én nem sorolok oda ;)
Amíg olyan döbbenetes mértékű dilettantizmus kerül címlapra, mint anno a remek fikázómesterünk U.P. (aki nem hülye, ezt az is bizonyítja, hogy mondatait a magyar helyesírás szabályai szerint szerkeszti) WAP-ellenes cikke volt az INDEXen (napokig nem tértem magamhoz annyira lesápadtam a dühtől), ne várjunk mást a low-profile újságíroktól sem (kivéve, ha valaki őt oda sorolja, mert nem lepődnék meg). Ha egy ilyen arc egyszer kiszámolná mekkora kárt okoz a szakmai bénázásával, talán örökre befogná a tollát a hüvelykujjával :) - legalábbis a témában...
A privacy védelme közügy, az Államokban lelőheted ha valaki betör hozzád. Compare it! És netes mezőn még jobban el vagyunk maradva! Tehát NEM a törvénynek, hanem civil akcióknak kell a büntetést végrehajtani. Fel vagyunk erre készülve? NEM! Miért? MERT HÜLYESÉGEKET TERJESZTENEK A MÉDIÁBAN. Hogy a Linuxosok a crackerek (DVD-player ügy). Ez már határos a szektaőrülettel, ami az Államokban tört ki David Khoresh után (asszem jó a spelling).
1993 óta emailezek, és figyelem a netes kultúra fejlődését. Az ujságírói megközelítése visszafelé fejlődik. Ha ezt valaki meg tudná magyarázni...?
>..nem is egyszeruen kozzetettek a szemelyes >adatokat, de ugy manipulaltak a szoveget, hogy >egy atlagos olvasoban az a kep alakul ki roluk - >es a Linux-rol is, hogy bünözök, illetve "A" >bunozok eszkoze.
... Pedig talán a M$ Shitdows az ami remek táptalaj a gyakorló hackerpalántáknak...
Úgyhogy minden ami Linuxra vonatkozó elmarasztalás, mehet... Oda..
TaXiN én már belefáradtam ebbe. Van ebben az országban egy réteg amely saját fontosságát igazolandó rágalmaz, hazudik csúsztat, másokat rossz hírbe hoz, átlalában olyan embereket akik valami kurrens és modern dologgal foglalkoznak, amihez természetesen az Istenadta 80%-a nem ért.
Ez az újságíró fajta rohadt büszke ám ha a nagy nyilvánosság előtt be tud olvasni 1 e-mail címet vagy 1 URL-t, esetleg hevenyészett infói vannak a számítógépes bűnözésről huszadkézből... Ne feledjük 2 éve fingja se volt róla mi az az internet és 4 évvel ezelőtt még 1 számítógépet sem tudott bekapcsolni.
Én 1990(!) óta e-mail ezek és 1993 óta web-ezek megismertem 3-4 oprendszert 4 programozási nyelvet, az Internet szolgálatokokat... Én nem mondom hogy profi vagyok de az ilyen pillanatemberke újságírócskákhoz képest mindenképp szakember. Ennek ellenére ebben az Országban az IT szakértők a Stahl Juditok meg a hozzá foghatóak... Én ezeket a hüjéket elekerülöm, nem állok le velük vitázni, mert se nem szocilaizálódottak vagy civilizálódottak annyira, hogy mint értelmes, gondolkodó emberek, partnerek legyenek bármiben... Ami ebben az országban van az BUNKÓKRÁCIA és nem DEMOKRÁCIA.
period.
(Ragika után szabadon)
A sápadtarcúaknak nem javaslom
hogy a sheriffeket lebecsüljék, kiváló
szakembereik vannak, szorin ülik meg a
lovat és tele van a tegezük. Szokatlan a
harcmodoruk, nem kiszámítható, hogyan,
mikor és kire fognak lecsapni. Néha olyan
titkosan fürkésznek, cserkésznek, hogy
szerintem nem is tudják, hogy mibe nyúlnak
bele. Ahogy én látom, nagyon is jól
dolgoznak és tartogatnak a tarisznyájukban
még néhány meglepetést.
És pont most ront be a rendőrség a fenti sorok írójához és letartóztatja, mert nem jogtiszta programokat talált nála... Vagy pont ő a zsivány?!
Internetes tarsadalom - egy reszhalmaz. A rendes tarsadalom reszhalmaza, itt is vannak bunozok, vaganyok, ostobak, segitokeszek, stb.
Minden rendszer biztonsaga fokozhato a hasznalhatatlansagig, illetve azon is tul.
Mit tennek en ? Gyereket csak akkor engednek gep kozelbe ha tanul valamit. Jo - legyen fent egy windows aminek NINCS web elerese, es egy masvalami amirol meg lehet web-ezni.
Bar a W2k jonak tunik, de az ordog ugye ...
How Microsoft Ensures Virus-Free Software
...
Disks are duplicated on a variety of industrial strength, quality focused systems. Most of these systems are UNIX-based.
...
Last Reviewed: January 20, 2000
Szoval ahogy azt a M$ is csinalja - egyenlore hasznaljunk Unix-ot aztan meglatjuk.
Pl megtanulhatjak, hogyan lehet beloni a 2.2.x Linux kernel csomagszureset, hogy megfelelo ? biztonsagot adjon.
Ha mar eleg hozzaertoek, akkor meg csinaljanak amit akarnak.
Nem elfeledkezni a biztonsagi mentesekrol, bar itt eddig csak ket winyo ment gallyra, es eleg sok a gep.
> vissza a feladónak,
Na ezt NE !
> Kérdéseim
Linux-os könyvek topic, meg az epitsunk szervert, meg a tobbi. levelezo listak - linux kezdo pl.
Na, en is ezen akadtam ki. Söt, nem is egyszeruen kozzetettek a szemelyes adatokat, de ugy manipulaltak a szoveget, hogy egy atlagos olvasoban az a kep alakul ki roluk - es a Linux-rol is, hogy bünözök, illetve "A" bunozok eszkoze.
Az en utankozlesem mar nem sert szemelyes adatokat stb - ahogy azt a K.u.K. birosag tobbszor megallapitotta. Illetve eloszor az elenderes topicot stb kellene megtisztitani - de ha az nem lett volna saros, akkor en sem irtam volna ki a szemelyes adatokat ide. Lehet, hogy ugy kellett volna ideznem, hogy *** kozeli tanarno ? Bar akkor meg mindenki a *** - partra gondol. Lasd sajtoperek.