" - Aztakurvaanyjukat - motyogta Lituma, miközben érezte, hogy felfordul a gyomra. - Veled aztán jól elbántak, soványkám.
A fiú, akit fölhúztak, de egyszersmind föl is nyársaltak a vén szentjánoskenyérfára, oly képtelen pózban függött ott, hogy inkább madárijesztőnek vagy tépett karneváli szalmabábunak hitte volna az ember, mint halottnak. Határtalan bestialitással összevissza kaszabolták, mielőtt vagy miután végeztek vele: orra, szája fel volt hasítva, a testét alvadt vércsomók, lila foltok és húscafatok meg cigarettaparázstól származó égésnyomok borították, s mintha mindez még kevés lett volna, Lituma borzadva döbbent rá, hogy ki is akarták herélni, a tojásai ugyanis csaknem a térdéig lógtak. Mezítláb volt, deréktól lefelé csupaszon, a rajtahagyott trikó rongyokban. Fiatal, sovány, barna bőrű és nagy csontú fiú volt. Az arca körül repdeső légyrajok alól előcsillantak fekete, göndör fürtjei."
" - Aztakurvaanyjukat - motyogta Lituma, miközben érezte, hogy felfordul a gyomra. - Veled aztán jól elbántak, soványkám.
A fiú, akit fölhúztak, de egyszersmind föl is nyársaltak a vén szentjánoskenyérfára, oly képtelen pózban függött ott, hogy inkább madárijesztőnek vagy tépett karneváli szalmabábunak hitte volna az ember, mint halottnak. Határtalan bestialitással összevissza kaszabolták, mielőtt vagy miután végeztek vele: orra, szája fel volt hasítva, a testét alvadt vércsomók, lila foltok és húscafatok meg cigarettaparázstól származó égésnyomok borították, s mintha mindez még kevés lett volna, Lituma borzadva döbbent rá, hogy ki is akarták herélni, a tojásai ugyanis csaknem a térdéig lógtak. Mezítláb volt, deréktól lefelé csupaszon, a rajtahagyott trikó rongyokban. Fiatal, sovány, barna bőrű és nagy csontú fiú volt. Az arca körül repdeső légyrajok alól előcsillantak fekete, göndör fürtjei."
Ennek a topicnak a "nevit" Mario Vargas Llosa azonos című regényétől kölcsönöztem.
Íme egy rövid idézet a könyvből, az utolsó két bekezdés. Akinek nem ugrik be az alábbi idézetből az, aminek be kell ugrania, az jobban teszi, ha nem is töri magát fölöslegesen, kár is vesződnie vele:
" - Látod, látod, pöcsös - korholta most a hadnagy szinte szeretettel. - Mennyire odáig voltál, hogy fölfedjük a Palomino Molero-gyilkosság titkát. Tessék, kiderítettem neked. És mit nyertünk vele? Téged a hegyekbe küldenek, jó messzire a tiéidtől, a jó melegből a jégverembe. Engem meg lehet, hogy valami még zordabb vidékre. Ez a fizetség a jól végzett munkáért ebben a tisztelt Testületben, aminek szolgálatába szegődtél, mert volt vér a pucádban. Mi lesz veled, Lituma, ott, ahol a madár se jár? Elfacsarodik a szívem, ha csak a hideget veszem, amit tűrnöd kell majd.
- Aztakurvaanyjukat - vélekedett Lituma."