Apránként vásárolgatom a remaster CD-ket, ma a Spiral rendelésem érkezett meg a Media Marktba. Sok pénzért vegyes élmény. A címadó dal rövidítését nem sajnálom, nekem mindig is sok volt az ismételgetés az első felében. Érdekes felismerni a helyet, ahol össze van fércelve, szép munka, csak a fade végén a dinamikából visszavehettek volna egy kicsit. A 3+3 ezzel szemben tragikusan csúnyán szól!!! Ezt a végeredményt vajon hogyan sikerült elérni?! És Vangelis mit szólt hozzá? Hiába állítják, én alig hiszem, hogy túl sok köze lenne neki a remastereléshez, hallva az ilyen bakikat. Azt hiszem, több csalódás már nem kell, ezzel le is zárom a sorozat vásárlását. Jók lesznek nekem a régi kiadások.
Sajnos nem játssza le, privát videónak jelöli. Nem nyitja meg. De ha beírom hogy Nuclear niw Vangelis akkor sem talál ilyen videót. Nagyon kíváncsi lennék erre az új zenére.
Nem tudom meddig lesz fent, szóval érdemes lehet letölteni. Egyelőre csak a vége-főcímhez tekertem és nem csalódtam. Nagyon megérintett, hogy ez valóban egy végefőcím-zene....Vangelisnek is az utolsó soundtrackje.... :(
Köszönjük szépen ezt a fantasztikus utazást Vangelis életművén át. Elképesztő mennyiségű információt gyűjtöttél egybe, igazi enciklopédia. Jó volt olvasni az egyes albumok hátteréről, vonatkozásairól.
Az év utolsó hetében se maradjunk Vangelis zene nélkül! Eddig a hivatalosan megjelent művekkel foglalkoztunk, most kivételesen jöjjenek a bootlegek, hiszen Mesterünk zenéinek jó, ha a fele jelent meg audio lemezen, és nem állítható, hogy a másik fele érdemtelen volta miatt rejtőzik máig az archívumban. Az okok homályosak. A filmzenéket tekintve Vangelis maga többször nyilatkozott úgy, hogy nem szeretné, ha filmzene-szerzőként skatulyáznák be, ez magyarázhatná, hogy miért nem törekedett pl. a Missing, Bounty, Bitter Moon, Cavafy filmek zenéinek kiadására. De erre se vegyünk mérget, hiszen ugyanakkor meleg szavakkal méltatta Ennio Morriconét, aki egész életében csak filmzenéket írt. Számos olyan Vangelis interjút is olvashatunk, amelyekben a lemezkiadókat okolja, hogy műveinek csak egy hányadát hajlandók megjelentetni – ez talán inkább a filmeken kívüli zenékre lehet igaz, hiszen filmzene esetében a kiadónak nem kell önálló promócióval bajlódnia. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Vangelis számára az alkotói folyamat volt igazán lényeges, nem pedig a zenék eljuttatása a hallgatókhoz, ezért nevezhette az albumokat a zeneipar mesterséges termékeinek, miközben számára a zenélés (és festés) a mindennapos élet ugyanolyan velejárója volt, mint a levegővétel.
Míg a múlt héten inkább érdekességeket, kevésbé fontos műveket hallgattunk, ezúttal úgy gondolom, a soron következő művek bármelyike teljes jogú tagja lehetne akármilyen Vangelis válogatáslemeznek – az egyetlen probléma velük, hogy a Mester sosem adta ki őket. Ahogy megcsodálhatjuk az Akropoliszt, és romos voltában is átérezzük az eredeti épületek fenségét, úgy ezekben az általában tévéfelvételeken, DVD-ken megőrzött darabokban is a gyengébb hangminőség ellenére átsugárzik a Mester kivételes zeneszerzői, előadói tehetsége. Álmodozhatunk róla, hogy egyszer talán stúdió minőségben is meghallgathatjuk őket. A YouTube-on és torrentoldalakon fellelhető temérdek Vangelis bootleg közül a 20 kedvencemet választottam ki, lehetőleg azokat, ahol a szám viszonylag zavarmentesen, egészében élvezhető. A lista egyúttal felkérés keringőre: örülnék, ha Ti is megosztanátok a legkedvesebb felvételeiteket – jó eséllyel új darabokat is hallok majd, hiszen ritkán bányászok bootlegek között; túlságosan elszomorodok, hogy ilyen gyöngyszemek kiadatlanul maradtak. Jöjjön tehát az én listám.
1980-ban Frederic Rossif tévéinterjút készített Vangelisszel (L’arbre de vie – Életfa), ahol a Mester néhány korábban nem hallott művet is előadott a Sauvage albumok stílusában. Két kedvencem ezek közül: La mer és Grece.
Ugyanebben az évben majdnem megjelent a Fertilization (Gestation-ként is ismert), de végül lemaradt a See You Later albumról (p. 2982).
Costa-Gavras 1982-es politikai thrillerjéhez, a Missinghez (Eltűntnek nyilvánítva) nagyszerű filmzenét írt Vangelis. A főtéma megjelent a Themes válogatáson, további hangulatos szám a Hospital és egy remekbe szabott latin tánc, a Rooftop dinner.
Már találkoztunk a Rossif rendezte ’82-es Picasso film betétjével: La montagne (p. 2847).
A Bounty filmhez írt zenét Vangelis többre tartotta a Tűzszekereknél. Leszámítva a Themes válogatáson megjelent, a filmet nyitó és záró zenéket, sajnos a score többi része kiadatlan maradt, benne ilyen mesterművekkel: 23rd December 1787 és A last night together.
1986-ban Bob Geldof az afrikai éhezők megsegítésére szervezett kampányt, amit egy a világ számos országában megrendezett futóverseny népszerűsített. Vangelis pár darabot, közte egy a Tűzszekereket idéző számot komponált az alkalomra: The race against time. Rajongók tömege venné meg e zenét, ha egyszer kiadnák. Nehezen hiszem, hogy a Polydor gördített volna akadályt a megjelenés útjába.
Amikor Carl Sagan 1986-ban elkészítette a Cosmos filmsorozat speciális, rövidített változatát, Vangelist kérte fel a filmzene elkészítésére. A zene 21 tételéből csak a Comet 16 jelent meg hivatalosan (p. 3119), íme egy másik megkapó részlet: Cosmos - special edition.
1989-ben a Mester filmzenét írt Liliana Cavani filmjéhez, az Assisi Szent Ferenc életéről forgatott Francescohoz. A zene kiadatlan maradt, és bár nagy része valóban felejthető, érdemes meghallgatni a film címzenéjét: Francesco (main titles), a videóban 2:02-ig.
Ismét dokumentumfilm-zene következik, két rövid részlet a Cousteau kapitány forgatta Rediscover the World tévésorozat 1991-es indonéziai epizódjaiból: Indonesie és Hommage – 0:00:50-ig illetve 1:04:26-tól a videóban. Erre a score-ra úgy tekintek, mint előtanulmányra a következő évi 1492-höz.
A Bitter Moon (Keserű méz) című Polanski film zenéjéből csak a főcímzene jelent meg a Reprise válogatáson. Sokat vesztettünk, mivel a filmzene Vangelis egy különösen kreatív időszakában készült 1992-ben. Olyan csemegék maradtak kiadatlanul, mint például az Erotic dance, a marokkói születésű Sappho énekével.
Sok zenét írt a Mester a Kavafisz életéről forgatott 1996-os filmhez. Egyedül a főcímzenét adták ki hivatalosan az Odyssey válogatáson. Szép darabok még a Bosphorus theme és különösen a záró címzene: Cavafy (closing titles).
A rajongók körében feltűnést keltett dr. Stergios Tegos 1998-as idegsebészeti esettanulmányainak felbukkanása a 2000-es években VHS kazettákon, hiszen a filmek aláfestő zenéjét Vangelis írta és adja elő. Mintegy 10 órányi(!) új Vangelis zene hallható a gyűjteményben – jellemzően ambient háttérzenék, de az ötödik esettanulmánynak kifejezetten szép témája van, Nocturne-ös hangszerelésben: The Tegos tapes – case 5.
Vangelis komponálta a 2000-es sydneyi olimpián az olimpiai zászló ünnepélyes átadását kísérő Emblem Olympic games Athens zenét, hiszen a következő olimpia várományosa Athén volt. Azután Vangelis meglepetésre nem kapott szerepet a hazai olimpia megrendezésében (amit úgy kommentált, hogy Görögország Kronosz módjára felfalja fiait).
Nemrég méltattuk, most újból hallgassuk meg Vangelis kísérőzenéjéből a reneszánsz táncot, melyet a Nemzeti Színházunkban 2002-ben bemutatott színműhöz, A viharhoz írt. Különösen fájó, hogy a Mester színpadi kísérőzenéiből eddig szinte semmi sem jelent meg, kivéve a 2012-es Chariots of Fire albumot.
A legutolsó mű, ami egyúttal a legkedvesebb zeném a mai ajánlatból, összetéveszthetetlenül Vangelis. Mint cseppben a tenger, úgy hordozza magában mindazt, amit szeretek a Mester zenéjében. Ezúttal azonban nem sorolom a jelzőket, inkább hallgassátok meg magatok. Ismét a Keserű méz filmből következik részlet: Bitter Moon (closing titles).
Véget ért idei nagy utazásunk. Vangelis teljes zenei életművét – több mint 50 év gyümölcsét – áttekintettük, kezdve a 60-as évek pop/rock felvételeivel, folytatva az etno fűszerezésű első szólólemezekkel, majd a Nemo stúdióban felvett érett alkotásokkal. Utána foglalkoztunk a Mester new age albumaival, végül meghallgattuk a millennium utáni fluid, (fél)zenekari műveket. Vangelis minden lemeze egyedi, hiszen sosem törekedett egy-egy sikeres album rutinszerű ismétlésére, de a legtöbb alkotásra jellemző a Mester védjegyévé vált dallamos, atmoszférikus, elektronikus zene – igényes hangszerelésben, előadásban. Ami az elemzéseket illeti, megvallom, az elején alábecsültem ezek időigényét, mindegyik albumról csak pár mondatot terveztem írni. Azután viszont magával ragadott Vangelis fantasztikus zenéje, és azon kaptam magam, hogy egyre több időt töltök a fellelhető információk összegyűjtésével, megrostálásával, prezentálásával. A Mester májusi váratlan halála rövid időre megtörte a lelkesedésem, de a rosszkedvem elmúlt, ahogy a soron következő lemezeket hallgattam. A zene elemzése mellett nem vállalkoztam arra, hogy a topikindító témamegjelölés (a zeneszerző és az ember) második feléről érdemi értékelést adjak; még ha van is véleményem róla, ódzkodom attól, hogy egy embert a zenéje avagy interjúi alapján megítéljek. Remélem, hogy az elemzések kedvet csináltak a Mester lemezeit alkalomszerűen hallgatók számára, hogy újabb művekkel is megismerkedjenek, és talán a veteránok számára sem volt kidobott idő a leírtak elolvasása. Kicsivel több hozzászólásban reménykedtem – de persze én is tudom, ez a fórum nem a Facebook, és reálisan nézve: hírérték nélküli írásokat posztoltam egy olyan zenész munkásságáról, aki 30-40 éve volt pályája csúcsán. Azzal vigasztalódhatok, hogy közel négy évtizednyi Vangelis zeneimádat után saját magam számára is összefoglaltam, mit gondolok a Mester zenéjéről – nem volt hiábavaló munka.
Köszönöm azoknak, akik elolvasták a lemezajánlókat, és külön köszönöm a hozzászólóknak, hogy reflektáltak az elemzésekre, itt-ott kiigazítva, kiegészítve a mondottakat. Hadd köszönjek el a Spiral album mottójával: „Going on means going far, going far means returning” – már csak pár nap és ismét berakhatjuk a lejátszóba az első heti albumot: a Forminxot! 😊
Az elmúlt 50 héten meghallgattuk Vangelis összes nagylemezét és 4 CD-nyi non-album számmal is foglalkoztunk. A listánk teljes, ha a CD-n megjelent, Vangelis által írt és előadott felvételeket nézzük. Levezetésként kiterjeszthetjük figyelmünket a csak vinyl formátumban kiadott művekre, ezek közül is azokra, ahol Vangelis szerző és előadó is egyben (ismét csillag jelöli a kivételeket). Denon fórumtársunk könnyelmű ígéretet tett sok hónappal ezelőtt, hogy értékelést ír az 1973-as Amore filmzenéről, ami csak LP formátumban jelent meg 2015-ben. Sajnos Denon nickjét törölték azóta, amit nagyon sajnálok, és remélem minden rendben van vele – örülnék ha újból csatlakozni tudna hozzánk. Az Amore elemzést nem szeretném elorozni előle, úgyhogy ezen a héten foglalkozhatunk a vinyl kislemezeken az életmű első felében megjelentetett, általában kollaboratív anyagokkal. Előre bocsátom, hogy ezek a művek inkább érdekességek, semmint Vangelis munkásságának megkerülhetetlen részei, nyugodtan nevezzük őket függeléknek.
1968-ban még Görögországban jelent meg Vangelis első szólólemeze, röviddel az előtt, hogy Demis Roussos-szal és Lucas Sideras-szal Párizsba indultak. (Vangelis 20 év múlva fog ismét Görögországban lemezt készíteni, a Directet.) Amúgy a kislemez dalait George Romanos komponálta, a 60-as évek bohókás, habkönnyű stílusában: Our love sleeps on the waters* és The clock*.
1971-ben véget ért a munka az Aphrodite’s Child-dal, Vangelis sokat kísérletezik új hangzások kipróbálásával. Alpha Beta néven gründol egyszeri együttest, akkori barátnője, Vilma Lado és Silver Koulouris részvételével. Egy pszichedeliával súlyosan terhelt kislemezt adnak ki, a hangzás néhol emlékeztet a 666 album elvontabb számaira. A két „dalban” Lado énekel, sőt inkább kiáltozik: Astral abuse és Who killed? Nem tudom sajnálni, hogy ezt a kísérleti vonalat Vangelis nem folytatta… Szerintem ugorhatunk gyorsan.
Sokkal jobban sikerült mű a Humanity néven 1973-ban kiadott Bird of love békehimnusz. A dalban Robert Fitoussi énekel és Silver Koulouris gitározik, elképzelhető sőt valószínű, hogy a dal az Earth album felvételei során készült. Érdemes lenne CD-n is megjelentetni.
1974 egy látszólag üres év Vangelis életművében, Mesterünk már a Londonba költözést készíti elő, de közben még időt szakít pár kislemez felvételére Párizsban. Ismét Fitoussival dolgozik együtt, ezúttal Odyssey néven. A kislemezük A oldalának számát nem Vangelis, hanem Fitoussi írta, de olyan briliáns a Who*, hogy muszáj meghallgatnunk! (Pár évvel később Demis Roussos is készített belőle feldolgozást.) A B oldal Vangelis szerzeménye: Sad face.
Ugyanebben az évben írt dalt a Mester a francia énekes-dalszerző, François Wertheimer számára. A romantikus, melankolikus Pour un peu mieux que d’habitude a kedvencem az e heti választékból. Egy újabb CD várományos – lehetne, ha én dönthetnék a kiadásáról… És még továbbra is 1974-ben készült a görög énekes Dimitri részére írt dal, a Pretty one, alig hiszem, hogy a mikrofont nem Demis Roussos tartja a kezében.
Folytassuk a listát a Nemo stúdióban felvett dalokkal. Elsőként itt van az 1976-os Amore, melyet az olasz Chrisma duóval együtt vett fel Vangelis (nincs köze a három évvel korábbi Amore filmzenéhez). A ritmus szinte mintha a La Féte Sauvage-ból eredne. Pár évvel később a duó viszonozta Vangelis segítségét, a See You Later album Suffocation számában hallható párbeszéd előadásával.
Két hete Zigethy fórumtársunk felhívta a figyelmet néhány közös Vangelis - Demis Roussos számra; én úgy találtam, hogy az 1977-es Magic lemez bónuszokkal kibővített CD változatán akad két dal, a The promise és a Song for you, amelyeket Vangelis írt és talán játszik is bennük. Hallgassuk meg hát e kellemes, kevéssé ismert dalokat.
A Beaubourg évében, 1978-ban a Mester tett egy kis kiruccanást a diszkó világába, bár elővigyázatosan a R. Broadbaker produceri és a Mama ’O előadói álnevet használta a kislemezen, melynek első száma a Red square*. Nem hallhattuk ezt a dalt Szécsi Pál előadásában, Egy szál harangvirág címen? De igen, sőt számos egyéb feldolgozásban is, lévén az eredeti dallamot a román zeneszerző Ion Ivanovici komponálta vagy 100 évvel korábban. A kislemez második száma a When the cat's away, s folytathatnánk a közismert szólást: the mice will play (ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek). Úgy tűnik, Vangelis távollétében Mama ’O szórakozott a Nemo stúdióban felügyelet nélkül hagyott technikával… Megdicsérhetjük Vangelis humorérzékét, és ennyi elemzés talán elég is lesz erről az opusról.
A 21. héten, a See You Later album elemzésekor találkoztunk a Peter Marsh-sal rögzített kislemez dalaival: Don't be foolish és Doesn't matter (ld. 2982-es post).
A Vangelis részvételével készült utolsó, csak bakelit formában kiadott kislemez 1981-ben jelent meg. A szintén a Polydorral szerződött francia énekesnő, Ronny részére írt két dalt a Mester, egy feszes pop számot (Compare me with the rest, part 1) és egy líraibb, álmodozóbb dalt (Compare me with the rest, part 2). Vajon ki játszik szaxofonon az első részben? A helyes megfejtés beküldői kiérdemlik a korallberakásos Nemo-díj alfa fokozatát!
Ezúton kívánok kellemes karácsonyt minden kedves olvasómnak, fórumtársunknak!
Vangelist annak idején a Yes- Jon Anderson vonalon ismertem meg (Short Stories). Innen kicsit visszafelé is tájékozódva, az 1975-1992 közötti főbb művei vannak meg LP, később CD változatban, de a leirások alapján biztos vagyok benne, meghallgatok még néhányat!
Úgy látszik, fáradok, vagy csak kevesebb időm jut az összefoglalókra mint korábban, ami év vége előtt nem is annyira meglepő. Kétszer is hibásan írtam a Demis Roussos dal címét: természetesen nem Mourir aprés de mon ami, hanem Mourir auprès de mon amour - meghalni a szerelmem oldalán.
50. hét: Archipelago 4 – Más művészekkel közös felvételek (MMMM)
MMMM – azaz Melina, Milva, Maria és Montserrat: a kezdőbetűkön túl sokkal fontosabb kapocs Vangelis és az említett dívák között a közösen felvett dalok líraisága, melyet tökéletesen az énekesnők stílusára szabott a Mester. Igazi csemegéket hallgathatunk a héten.
A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején Vangelis Párizsban próbált az európai zenei körforgásba bekapcsolódni. A népszerű görög színésznő, Melina Mercouri ugyanekkor tényleges száműzetésben töltötte napjait ugyanitt, miután a görög ezredesek diktatúrájával szembeni aktivizmusát a junta görög állampolgárságának megvonásával „honorálta”. A két pálya összekapcsolódott néhány közös felvétel erejéig 1973-ban. Mercouri Si Melina... M'Etait Contée című albumán Vangelis három dalt is komponált, hangszerelt és billentyűsként előadott. A legnagyobb feltűnést az Athenes, ma ville (Athén az én városom) keltette, okát a fentiek fényében nem kell magyarázni. Emlékezhetünk a dallamra az előző évben megjelent Fais que ton reve… albumról, itt most Vangelis sanzon formába öntötte a dalt, mely stílus kifejezetten jól állt Mercourinak. E lemezen két parlando stílusban előadott dalt is hallhatunk. Egyikük a Je te dirai les mots, melyet később Vangelis Demis Roussosnak is átengedett, ebből lett a múlt héten meghallgatott Mourir aprés de mon ami. A másik dal, az Ou que me porte mon voyage is ismerősen csenghet, hiszen a nagypénteki liturgikus dallammal találkoztunk a Rapsodies album második számában. (Producerként még egy dal felvételét segítette Vangelis, a Sinnefiasmeni kiriaki* című vérbeli görög folk dalét.)
Vajon mi ösztönözte Vangelist arra, hogy 1980-ban új popdalokat írjon Milva, a német-olasz énekesnő részére, és saját régebbi dalai pop-átiratát jóváhagyja – nem tudnám megmondani. Azonban mivel az Ich hab keine Angst lemezen a Mester előadóként nem vett részt, ezzel az első kollaborációval nem foglalkoznék részletesebben. Változott a helyzet 1986-ban, amikor Milva Geheimnisse/Tra Due Sogni albumához Vangelis nem csak 10 új számot írt, hanem 3 dal felvételében előadóként is részt vett. (Magyar közönség számára kifejezetten ajánlom az album olasz nyelvű verzióját.) Az albumot indító hagyományos popdal, a Canto a Lloret, a rá következő melankolikus, gyönyörű Cuori di passaggio és Bizet Habanerájának átdolgozása, a L’ultima Carmen három különféle stílus képviselői a lemezen, de egyként illenek Milva búgó, érzelmes hangjához. Véleményem szerint a Tra Due Sogni album egésze figyelemre méltó, már csak azért is, mert ebben az időben Vangelis művészete erősen szimfonikus irányba fordult - mégis mintha a kisujjából rázta volna ki ezeket a popdalokat.
1989-90 fordulóján Vangelis az athéni Sound Stúdióban a Page Of Life album végső munkálatait végezte, és közben időt szakított három dal felvételére a görög zene állócsillagával, Maria Farantourival, melyek az énekesnő 17 Songs című albumán jelentek meg 1990-ben. Remekül hangszerelt dal mindegyik, a Mester könnyed görögös stílusában, Farantouri kontraalt énekével, Michalis Bourboulis szövegével elmúlásról, magányról, újjászületésről. Kedvencem közülük a Tora xero, melynek végén valószínűleg Vangelis fütyüli a dallamot. Nem sokkal marad el mögötte a San Elektra, végül a lemezt a himnikus Odi a zárja.
1997-ben Athén rendezte meg a 6. atlétikai világbajnokságot. A megnyitó zenei rendezője Vangelis volt, és a programban két új Vangelis szám is elhangzott, Montserrat Caballé előadásában. A March with me egy felemelő, energikus dal, a pop és az opera találkozása, kitűnő választás egy sportrendezvény népszerűsítésére. A másik szám, a Prayer előadásához Caballé lánya, Montserrat Marti is csatlakozott. Rövidesen egy további, romantikus Vangelis kompozíció is napvilágott látott Caballé előadásában, Like a dream címmel. A három dal két Caballé válogatáslemezen, az 1997-es Friends For Life és a következő évi With All My Heart albumon jelent meg. A két művész utolsó együttműködése 2014-ben készült, de csak hat évvel később került kereskedelmi forgalomba a The Island of Christianity: Armenia and Artsakh albumon: ez a Habanera. (Ezeken túl még emlékezhetünk Vangelis és a spanyol operacsillag első közös munkájára az El Greco lemezről.)
Köszi szépen a kiegészítéseket a Roussos-Vangelis kapcsolathoz.
Úgyszintén a Vihar linkeket. Nagy kedvencem a reneszánsz táncbetét, az elsőként linkelt videó második fele. Bűn, hogy nem jelentették meg.
Egyszer régebben felhívtam a Nemzeti Színház archívumát, és beszéltem egy készségesnek tűnő kollégával, hogy vajon megvan-e nekik a Vihar hanganyaga. Azt ígérte utánanéz és visszahív, ami aztán nem történt meg. Rémlik, hogy talán Selmeczi Gyögynek is írtam egy e-mailt, aki a produkció zenei vezetője volt, de lehet, hogy ezt csak terveztem.
Kérlek szépen, nekem otthon van valami hangfelvételem a Viharral kapcsolatban. Megnézem és feltöltöm ha igényled. Megmondom őszintén a Covid alatt szedtem le, de még nem hallgattam meg. Meg is lepődtem, hogy rátaláltam, nem tudtam,hogy van egy ilyen felvétel.
Én a magam nevében hálásan köszönöm, hogy heteken át ilyen információgazdag posztokat közöltél/közölsz Vangelis munkásságáról. Rendszeres olvasója vagyok ezeknek, igaz, már jó ideje nem léptem be a profilommal.
Roussos kapcsán még idehoznám az Ainsi Soit-il albumot 1977-ből, amin rajt van az említett sláger (ez egyébként Melina Mercouri számára készült eredetileg), továbbá két másik dal, melyek szintén a Mesterhez köthetők (Emotions, Margarita). A közös munkásságukból akad még néhány b-oldalas és stúdióalbumra eredetileg nem férő alkotás, ezek csak felsorolásképpen a következők: The Promise, Song For You, Bambina, Seasons Of Love, Red Sails In The Sunset. Roussos maga pedig 3 Jon & Vangelis-dalt dolgozott fel a későbbiekben (I Hear You Know, I'll Find My Way Home, Italian Song), ám ezeken V. már nem működött közre.
Akkor úgy látszik én nyertem. Ha Vangelis koncert nem is, de egy IMAX-es Mythodea vetítésre simán befizetnék.
A viharral kapcsolatban:
Pár éve én is próbáltam infókat és anyagokat begyűjteni az előadással kapcsolatban a Nemzeti Színháztól. Első körben kaptam egy színlapot tökéletes állapotban, ami több mint 15 évvel az előadás után nagy szó volt. Ráadásul postán ki is küldték teljesen ingyen.
Rákérdeztem, hogy felvétel esetleg van-e a darabról, de azt mondták, ha lenne is, úgyse adják ki. Ezután pár hónappal megtaláltam az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet audio-vizuális archívumában, hogy rendelkezésre áll egy kézi egykamerás felvétel az előadásról. Minden megpróbáltam, hogy le tudjam másolni (szigorúan csak saját használatra), de azt mondták, hogy náluk ott megnézhetem, de ki nem adják, le se másolhatom.
2020-ban mikor bejöttek a COVID-korlátozások, pont személyesen nem lehetett menni, ezért feltöltötték egy online felületre az előadást és ott elérhető volt pár napig. (Szóval azóta megvan.) Elég rossz minőségű, sajnos a zene is. Bevallom, még nem tudtam végig nézni, azóta sem.
Ezzel kb. egy időben tettem egy kísérletet a Schwajda fiánál, hogy hátha van neki a családi archívumban valami Vangelis relikvia. Kedvesen azt válaszolta, hogy megnézte, de nincs.
Úgy gondolom, most már csak úgy szerezhetjük meg a stúdió minőségű hanganyagot, hogy valaki felveteti magát a Nemzetibe technikusként, vagy archivátorként, megszeri az "anyagot" és utána próbaidő alatt felmond. :) (Persze ez csak vicc. Don't try this at home.)
49. hét: Archipelago 3 – Más művészekkel közös felvételek (I.)
Lankadatlan evezőcsapásokkal haladunk tovább a Vangelis szigetvilágban, hiszen maradt még felfedeznivalónk. Mesterünk egész pályáját végígkísérték a kollaborációk más előadókkal, még a szólólemezei nagy részén is szerepelnek vendégművészek. Természetes, hogy ezeknek az együttműködéseknek a gyümölcsei az eredeti szólóalbumokon kívül is szép számmal megtalálhatók. Ezen a héten ilyen műveket hallgatunk. Figyelmünk középpontjában továbbra is olyan, hivatalos CD kiadásban megjelent darabok állnak, amelyekben Vangelis szerzőként és előadóként is szerepel.
Stina Nordenstam: Slow piece (p. 3087). Ezzel az outtake számmal a Voices album kapcsán találkoztunk.
Julian Lloyd-Webber: Un aprés-midi (p. 3072). Egy délután – ez a szám címe magyarul, ami a csellista Lloyd-Webber lemezén jelent meg, először 1986-ban. Valódi cselló + valódi szintetizátor = fantasztikus kombináció.
Socrates: Every dream comes to an end. A Socrates görög együttes az Aphrodite’s Child nyomdokán Nyugat-Európában próbált szerencsét (kevesebb sikerrel), és az 1976-os Phos lemezük elkészítésében Vangelis is segítséget nyújtott producerként és társelőadóként. Az Every dream… a lemez egyetlen száma, amihez Vangelis zeneszerzőként is hozzájárult.
Demis Roussos: Mourir aprés de mon ami*. Ehhez rögtön tehetek is egy csillagot, mert nem vagyok biztos benne, hogy Vangelis játszik a felvételen, bár zeneszerzőként, hangszerelőként és producerként biztosan közreműködik. Akárhogy is van, kár lenne kihagyni a számot az összefoglalásból, mivel Vangelis és Demis összes AC utáni közös projektje közül ez az 1977-es kislemez lett a legsikeresebb. (A dalt Because címmel angol nyelven is kiadták.) 5 évvel később jelent meg a Race to the end (p. 2997), a Tűzszekerek címzene popdallá formált változata, ebben Vangelis játéka már nyilvánvaló. Amúgy Demis 3 szólóalbumán is közreműködött Vangelis (Magic, Demis, Reflection), de ez a segítség jobbára a produceri és hangszerelési teendőkre szorítkozott.
Sean Connery: Ithaca. Ezen a 2004-es felvételen a skót színész adja elő Konsztandinosz Kavafisz híres versét, Vangelis nagyon visszafogott kíséretével.
Holly Johnson: Europa. Johnson és Vangelis a párizsi Mega stúdióban vették fel a dal eredeti változatát még 1990-ben (ugyanebben a világháborús óvóhelyből átalakított stúdióban készültek a City album végső felvételei), majd a 2014-es megjelenéskor egy új mix is készült. Őszintén szólva, a popdalt meghallgatva magamtól nem jönnék rá, hogy Vangelisnek ehhez bármi köze volt, sem a billentyűs játék, sem a hangeffektusok nem igazán árulkodóak. A lemezen Johnson köszönetet mond Vangelisnek és „segítői görög kórusának: Laura Metaxának, Cherry Vanillának, Philippe Colonnának, Evangelos Kalafatisnak”.
Neuronium: In London (radio edit). 1981-ben Michel Huygens és zenésztársa beugrottak Vangelishez a Nemo stúdióba, és az improvizálásuk szalagra került, amit Huygens később megjelentetett. A 3 perces radio edit szerintem jól jellemzi ezt a zenét, de aki a teljes anyagra kíváncsi, annak érdemes a frissen megjelenő újramasterelt változatot beszereznie.
Michael Hoppé: The parting*. Újabb csillag, hiszen a számot nem Vangelis, hanem Hoppé írta, aki a felvétel keletkezésének idején (1986-ban) a Polydor amerikai leányvállalatánál dolgozott. Vangelis improvizatív előadása azonban annyira egyedivé varázsolja a dalt, hogy nem hagyhatom ki az Archipelago sorozatból. A felvétel minősége nem tökéletes, valószínűleg egyszerű magnóval rögzítették, de így is öröm, hogy 2003-ban CD-n megjelent.
Vangelis diszkográfiáját egyre nehezebb anélkül áttekinteni, hogy foglalkoznánk a csak YouTube-on megjelent, illetve filmek isolated score-jaként kiadott felvételekkel. Talán majd akad valaki a rajongói fórumból, aki vállalkozik egy ilyen összefoglalásra 😊 E helyütt én mindössze két YouTube számot szeretnék említeni, részben mivel úgy gondolom, fontos darabokról van szó, másrészt mivel maguk a közreműködő előadók jelentették meg őket stúdió minőségben.
Jon Anderson: Let's pretend (p. 3079). Az 1986-os J&V felvételek egyike, gyönyörű ballada.
Konstantinos Paliatsaras: The Tempest aria. A budapesti új Nemzeti Színházban bemutatott Shakespeare színműhöz, A Viharhoz készített betétdal (2002-ből). Ahhoz képest, hogy Vangelis nem tanult zenét, csak álmélkodni tudok, hogy milyen beleéléssel komponálta meg ezt a Shakespeare korát idéző darabot. Emelkedik a pulzusom, ha arra gondolok, hogy A Vihar egész kísérőzenéje valahol a színház archívumában rejtőzhet.
Jó zenehallgatást a fenti művekhez. Az első hozzászólók között Vangelis koncertjegyeket sorsolok ki 😊
48. hét: Archipelago 2 – Szóló művek, Nemo utáni időszak
Az Archipelago sorozatot a Nemo utáni időszak szóló felvételeivel folytatjuk (1990-2020).
Portraits válogatáslemezről: Hymn. 1990-ben Vangelis kórusos változatot készített az Opera Sauvage album ismert dalából. A Mester egyre klasszikusabb irányba forduló művészetének ez az egyik első megnyilatkozása.
Reprise válogatáslemezről: Theme from Bitter Moon, Psalmus ode. Mindkét kiváló darab 1992-ben keletkezett. A Bitter moon (Keserű méz) a hasonló című Roman Polanski thriller címzenéje, egy fájdalmas szerelmi téma zongora-alapú hangszereléssel. A Psalmus ode pedig a Camus regényéből, A pestisből készült film emocionális csúcspontjának zenéje, Jeremy Budd fiúszoprán énekével – a filmben a járvány áldozatainak temetési menetét látjuk, egy kisfiú vezetésével.
Mythodea német kiadásáról: Mythodea Special Edit (p. 3102). Bár a szóló művek közé sorolom, a Mythodea albumhoz hasonlóan a felvételen Kathleen Battle, Jessye Norman és a London Metropolitan Orchestra is közreműködik.
Anthem maxi CD-ről: Anthem (orchestral version), Anthem (synthesizer version). A 2002-es koreai-japán rendezésű futball-világbajnokság szervezői Vangelist kérték fel az esemény hivatalos himnuszának megkomponálására. Mesterünk a himnuszt két változatban, zenekarral kibővített illetve tisztán elektronikus formában készítette el. Az Anthem dallama már-már egyhangúan egyszerű, és a negyed hangról negyed hangra ballagó, nem túl invenciózus ritmus sem igazán kreatív (a maxi CD-n hallható két remix – más előadók tolmácsolásában – pörgősebb, talán jobban illik a foci seregszemléjéhez).
Odyssey válogatáslemezről: Theme from Cavafy, Celtic dawn. 1996-ban forgatott filmet Yannis Smaragdis a neves görög költő, Konsztandinosz Kavafisz életéről (ugyanő rendezte később az El Greco filmet is). Vangelis etno elemekkel átszőtt, fesztiváldíjas filmzenéjéből sajnos csak a nyitó tétel jelent meg. A válogatáslemez másik új darabja, a Celtic dawn egy 2003-as felvétel, sampleres skótdudával. Nem valami kiemelkedő mű, már-már bántó a ritmus ajtócsapkodásra emlékeztető igénytelensége a középrészben.
Alexander „Oscar consideration promo”* CDr-ről: Alexander promo #5, Alexander promo #8 (p. 3103). Kitűnő számok, rövidségük ellenére. Sajnos ez sem segítette az Alexander filmzenét Oscar díj jelöléshez.
Świadectwo filmzenealbumról: Sanctus, In aeternitatem, Humanum est. A II. János Pál pápa életéről, örökségéről szóló 2008-as film zenéjét kisebb részben (10 percnyi muzsikával) Vangelis, nagyobb részben a lengyel zeneszerző Robert Janson komponálta. A Vangelis által írt három szám szimfonikus, félzenekari darabok az El Greco korszak tipikus stílusában. Ez Vangelis utolsóként megjelent filmzenéje.
The Collection válogatáslemezről: Remembering. Minimalista new age darab, a végén Dimitris Tsakas pár futamával szaxofonon. Emiatt valószínűsíthető a mű 2007-es, a BR 25 lemez felvételeivel egyidejű keletkezése.
The Stephen Hawking Tribute CDr*: Seize the moment. 2018-ban Stephen Hawking emlékére írt mű – a CD-t a professzor temetésén résztvevők között osztották szét, és egyidejűleg az Európai Űrügynökség a világűrbe sugározta ki a zenét. Vangelis tiszteletadása egy 6 perces mű az érzelmekre ható, visszafogott szintetizátor-témával, a dal középrészében Hawking gondolataival az emberiség előtt álló kihívásokról. Off: hasonlóan hat rám e zene, mint Jean-Michel Jarre-tól a Last rendez-vous. Már csak azért is, mert bár első hallásra esetleg nem nyilvánvaló, de a felvételen a szintetizátort szaxofon kíséri, Dimitris Tsakas jóvoltából.
Juno To Jupiter LP-ről: Cosmos Autopator* (p. 3118). A Vangelis életében megjelent utolsó mű – bonyolult, titokzatos darab szimfonikus hangszerelésben.
47. hét: Archipelago 1 – Szóló művek, Nemo időszak
Január óta meghallgattuk a Mester összes eredeti albumát. Ahogy minden rajongó tudja, Vangelis zenei univerzuma ennél jóval tágasabb, Odüsszeuszként bolyonghatunk sok egyéb felvétel szigetvilágában, még Ithakát is érinthetjük. 😊 A következő négy hétben olyan felvételeket fogunk hallgatni, amelyeket – főszabályként – Vangelis szerzőként és előadóként is jegyez, és a felvételek CD-n is hivatalosan megjelentek. (Néhány kivétel erősíti a szabályt, ezeket külön jelölöm*.) Jellemzően válogatáslemezeken, kislemezeken, más előadókkal közös albumokon található számok ezek, de ide sorolom azokat a bónusz számokat is, amelyek az eredeti albumon nem szerepeltek, továbbá az eredeti kiadástól érdemben eltérő verziókat. Vangelis Archipelago cím alatt gyűjtöttem össze őket, az életmű 10. csoportjaként, és az anyagot hozzávetőlegesen CD-nyi hosszúságú részekre bontottam.
Ezen a héten a Nemo stúdióban/időszakban, 1977-86 között felvett szóló munkákkal foglalkozunk.
Themes válogatáslemezről (ez a kiváló ’89-es lemez volt az első Vangelis válogatás, amin korábban kiadatlan számok szerepelnek):
Main theme from Missing. Az Eltűntnek nyilvánítva című 1982-es politikai dráma főtémája, a Mester érzelmes stílusában, fényes hangszerelésében. Kár, hogy a filmzene további darabjai mindmáig kiadatlanok.
Opening titles from The Bounty, Closing titles from The Bounty (nem Mutiny on the Bounty, az egy régebbi film!). Vangelis első történelmi filmzenéjének darabjait halljuk. Az 1984-ben komponált Bounty soundtrack emlékeztet az Antarcticára abban, hogy a főtéma többféle verzióban csendül fel a filmben, a megkívánt hangulattól függően. Illik ez a két kifejezetten elektronikus mű egy XVIII. században játszódó történethez? Ha vannak is kétségeink, az biztos, hogy a rajongók álmainak netovábbja, hogy egyszer a filmzene egésze hivatalos kiadásban napvilágot lásson. (Azt olvastam, hogy a filmzenét a Mester New Yorkban, a Central Parkra néző hotelben komponálta. A producerek három teljes emeletet foglaltak le, hogy a hangos zene ne zavarja a vendégeket.)
Portraits válogatáslemezről: Sauvage et beau. A hasonló nevű Rossif dokumentumfilm címzenéje 1984-ből. A másfél órás filmhez Vangelis további zenéket is komponált, de hivatalos kiadásban csak ez az egy szám jelent meg. Nagyszerű dallam, szinte táncolható ritmus, remek hangszerelés: minden, amit csak kívánhat egy Vangelis rajongó…
A kétlemezes The Music Of Cosmos albumról: Comet 16. A Cosmos filmsorozat 1986-os felújításához Vangelis sok új zenét írt illetve régebbi RCA számokat átdolgozott. Közülük csak a 16. rész jelent meg, ami a Magyarországon is kiadott Kozmosz DVD sorozat epizódjaiban Carl Sagan bevezetése és a végcímek alatt hallható. Vigyázat, létezik egylemezes Cosmos válogatás is, e szám nélkül!
The Collection válogatáslemezről: Main titles from Blade Runner. A Blade Runner albumon szereplő változathoz képest itt a szám kibővült a film főcímei alatt hallható 2 percnyi zenével (ld. 3061-es post).
Spiral remaster kiadásról (Esoteric): To the unknown man, Part 2. A normál Unknown man-hez hasonló hangszereléssel, de balladai stílusban írt kis szösszenet – a vinyl kislemezt 36 évvel követte a CD változat (p. 2927).
See You Later remaster kiadásról (Delectus): Neighbours above, My love, Domestic logic 1 (p. 2982). Vangelis a rá nem jellemző gépzene stílusban. Lapozzunk 😊
The long march, Part 2*: csak vinyl kislemezen jelent meg. Nagy Menetelés a távoli hegyek felé, vad folyókon át – erről énekelnek a gyerekek, a hangszeres alap megegyezik a nagylemezen hallható számmal (p. 2942).
Silent Portraits limitált szériás vinyl LP számai*: Part 1 és Part 2. A fotográfus Gian Paolo Barbieri 1984-ben jelentette meg fotóalbumát Silent Portraits címmel, mely a Seychelle-szigeteken az őslakosokról készített fekete-fehér felvételekből áll. A könyvhöz Vangelis írt kísérőzenét. A 20 perces, mindössze két számból álló LP külön nem került forgalomba, csak a limitált példányszámú fotóalbummal együtt – az utolsó hírek arról szóltak, hogy 1500 euróért még mindig kaphatók eredeti példányok (10 éve én még baráti, 1000 eurós ajánlatot kaptam a Barbieri stúdiótól, nem csaptam le rá). A zene Vangelis 1984-es stílusváltásáról tanúskodik: az első szám az addigi romantikus stílusban íródott, egyszerű, szinte Nocturne-ös hangszerelésben. Amióta csak először hallottam e dalt, nagy szívfájdalmam, hogy nem adták ki CD-n. A második szám egy kevésbé melodikus darab, ami pulzáló ritmusával, monoton motívumával már a Soil Festivities-t juttatja eszünkbe. Romantikus kontra szimfonikus, feminin kontra maszkulin: az ellentétek lemeze a Silent Portraits.
Vangelis utolsó albumának kacskaringós története van. 2007-ben, négy évvel a Juno űrszonda indítását megelőzően, Vangelis alapítványa konferenciát szervezett a NASA tudósainak részvételével, ahol a tervezett Jupiter-missziót vitatták meg. 2016 nyarán az űrszonda elérte a Jupitert, ekkor értesültünk arról, hogy a projekt befejezésekor – amit akkor 2018-ra terveztek – egy új Vangelis mű jelenik meg. Azonban egy váratlan technikai probléma és a megnövekedett sugárzásveszély miatt a NASA kénytelen volt az eredetileg tervezettnél hosszabb orbitális pályát választani a szondának, ami a várható befejezést 2021 júliusra tolta ki (később a küldetést 2025-ig meghosszabbították).
Szerencsére az új album megjelenésével nem vártak a küldetés végéig. 2020 tavaszán úgy tűnt, hogy a Juno To Jupiter megjelenése küszöbön áll, elsőként digitális, majd fizikai formátumban. Augusztusban azután az album letölthető verziója váratlanul feltűnt egy ismert zeneportálon – mint kiderült, idő előtt és a Mester szándéka ellenére. A gyorsan cselekvő rajongók örülhettek – néhány nap múlva az album már nem volt elérhető, Vangelis csapata közleményben tudatta, hogy a kiszivárgott zene nem tekinthető autentikusnak. Utána hónapokig semmi érdemi hírt nem hallottunk, leszámítva egy-egy NASA YouTube videót, új Vangelis zenével (ezek nem kerültek fel az albumra). Végül 2021 júliusában jelentette be a Universal/Decca hivatalosan az albumot, ami szeptemberben meg is jelent, a kiszivárgott változattal teljesen megegyezően. A Juno To Jupiter a hasonló nevű NASA misszió hivatalos kísérőzenéje, a Mythodea és a Rosetta után egy újabb űrexpedícióhoz kapcsolódó zene (gondolhatunk eme albumokra egy laza trilógiaként.) Az album kísérőfüzetében olvashatjuk – többek között – Vangelis gondolatait a zene és az Univerzum kapcsolatáról, sőt azonosságáról. A projekt mitológiai kötődésére is fény derül, hiszen a Juno űrszonda ugyanúgy kémleli a Jupiter felhőtakarója alatti világot, ahogy Héra (a görög Juno) is megleste Zeusz (a görög Jupiter) hűtlenkedését a felhők alatt. Az albumon Hérát az elismert szoprán operaénekes Angela Gheorghiu személyesíti meg, míg Zeusz instrumentális megjelenítést kap. (Arról hallgat a kísérőfüzet, hogy a felvételeken vajon használt-e Vangelis Juno és Jupiter szintetizátorokat, lévén mindkettő a Roland hangszergyár szintetizátor-családja – érdekes lenne megtudni.)
A 73 perces album a promóció szerint multidimenzionális utazásra invitálja hallgatóit az elektronikus, progresszív, ambient, techno, zenekari és vokális zene világában. Valóban, többféle stílus egyvelege a lemez, Vangelis késői korszakának legváltozatosabb alkotása, hallható utalásokkal a közelmúlt műveire, az El Grecóra, Mythodeára, Alexanderre, Rosettára. A felvezető első számban (Atlas’ push) a NASA irányítóközpont diszpécserét halljuk, miközben a szonda lassan kiér a világűrbe. A második darab az Inside our perspectives, hát itt bizony meglepődünk. Vangelis techno dalt írt 77 évesen? Nehezen tudom eldönteni, hogy ez egy zenei tréfa vagy komolynak szánt mű, mindenesetre különleges alkalom, hogy hosszú idő után ismét könnyűzenét és dobgépet hallunk egy Vangelis lemezen, még ha nem is valami világrengető alkotásról van szó. A soron következő számok jellemzően ambient stílusúak, nagyszerű, a Rosettához mérhető vagy azt is túlszárnyaló hangzással. Ezek a darabok (pl. Out in Space, In the magic of Cosmos, Jupiter’s veil of clouds) változatos elektronikus effekteket, rövid zenei motívumokat szólaltatnak meg, de Vangelis – pl. a Rosettától eltérően – nem fejleszti őket valódi témává, inkább soundscape formában prezentálja őket. Még egy dobgépes számot élvezhetünk (Space’s mystery road), ambient/jazz inspirációval, sajnos mindössze 4 percig tart.
Az album három szöveg nélküli vokális számot tartalmaz, Angela Gheorghiu előadásában. Könnyű áriákról van szó (a második a Rosettán hallható Sunlight szám énekkel kiegészített változata) Vangelis klasszikus, operás stílusában. Véleményem szerint meglepően jól integrálódnak az album egészébe, emberi dimenziót és némi melódiát csempészve a tudományos expedíció szikárabb zenei világába.
Így halad az album körülbelül 50 percig, majd Vangelis elhatározza, hogy zenekari művek nélkül nem bocsátja útjára hallgatóit. Egy Zeuszról elnevezett hosszú és egy Jupiter ihlette rövid darab a zenekari stílus hordozói: archaikus kürtök vezetik fel a műveket, ismét ritmus és kifejezett dallam nélküli opuszokat, a Mester késői korszakának jól ismert szimfonikus hangszerelésében (valódi zenekar és kórus nem szerepel az albumon). A Juno To Jupiter-t két halk szám zárja. Az Apo 22 minimalista zenéje jó húsz évvel korábban keletkezett, a Tegos-féle orvosi esettanulmányok kísérőzenéjének egyik darabja. Végül az In Serenitatem csendül fel, amelyben egy elektronikus kórus lamentációját halljuk, majd harang kondul és a zene elhalkul, az utolsó két perc szinte teljes csendben telik. Tudván, hogy ez a könyörgésszerű dal Vangelis utolsó albumának utolsó száma, nehéz elfogódottság nélkül hallgatni.
Élmény a kísérőfüzet Jupiter fotóit nézegetni az album alatt (el tudnék képzelni egy DVD változatot NASA filmfelvételekkel), de a zenét önmagában tekintve mégis van némi hiányérzetem, elsősorban ritmus, dallam, kidolgozás terén – úgy gondolom, hogy ebben a Vangelis albumban (is) benne volt, de benne is maradt egy-egy igazán „nagy” szám lehetősége, pedig a koncepció és a hangszerelés nyújtott erre esélyt.
A 80-as évek óta nem fordult elő, hogy egy Vangelis mű csak vinyl formátumban jelenjen meg, de 2022 februárban erre is sor került: részben hogy az ekkor megjelenő dupla LP-n rendelkezésre álló helyet kitöltsék, részben marketing okból a Juno To Jupiter bakelit változatát kiegészítették a Cosmos Autopator darabbal, egy 9 perces szimfonikus félzenekari művel. Ténylegesen ez az utolsó Vangelis zene, ami Mesterünk életében megjelent. Három hónappal később, Covid-fertőzés okozta szövődmények miatt Vangelis meghalt egy párizsi kórházban. Zenéje tovább él közöttünk, bennünk.
Végighallgattuk az életmű utolsó albumait is, az El Grecóval induló szimfonikus, (fél)zenekari műveket. Melyik a kedvencetek ebből a csoportból?
Igen, a disk union már korábban is csinált ilyen dobozokat, ha 2006 körüli kiadásokhoz is, az megvan nekem és ott például a Heaven and Hell borító mintájára készült a doboz. Sőt még az Aphrodite's Child japán mini lp replikákhoz is jött egy 666-os doboz, az is megvan. Igaz ezeket mind utólag tudtam csak beszerezni (nagyon drágán), a mostanit jó lenne még időben és korrekt áron.
Biztos vagy benne, hogy ez egy autentikus doboz, és nem csak a diskunion által nyomtatott tasak? Mert szép ugyan az Albedo borítója, de egy gyűjteményes dobozon nem csak egyetlen lemez címét szokták feltüntetni. Egy Sony logónak is illene lennie rajta.
