Még mindig nem térek magamhoz a sokktól, ilyen hírre ébredni nem valami szívderítő élmény. Való igaz, innentől egy új világ jön. Nyugodjon békében!
Pont kedden pörgött le a Heaven & Hell sokadjára, akkor még nem lehetett tudni, hogy mi történt. Most viszont előveszem a Private Collection-t, a Horizon című számmal búcsúzom tőle.
Most, hogy kerestem egy eseményről részletet, egy számomra eddig ismeretlen dologba futottam bele, egy felforgatott, de soha el nem készült Vangelis filmről.
Mélyen le vagyok súlytva! Nem hiszem el! Schulze majd Vangelis!
Olyan sokat adott nekem!
...az 1492-t négyszer néztem meg a premier héten, mikor megszólaltak azok a csodálatos témák én már csak úgy nyeltem a könnyeim... volt, hogy szinte üres volt a mozi és én úgy ültem bent mintha templomban ülnék...
Isten látja lelkemet, hogy pár héttel ezelőtt mikor Kon-Tiki írta, hogy születésnapja van, pont arra gondoltam, hogy Ő vajon meddig fog élni, fog-e lemezt készíteni még valaha. Nyugodjék békében! 10 éven belül elment a 3 nagy zenész:Froese,Schulze, és most Vangelis...-:(((
Még mindig nem lépünk túl a ’79-es éven, hiszen novemberben a boltokba került Vangelis és Jon Anderson közös kislemeze, az I hear you now. A kiváló dal beharangozója volt a Short Stories LP-nek, ami két hónappal később követte. A formáció nevét – Jon & Vangelis – egyszerűen a keresztnevekből rakták össze.
Az album dalait még ’79 februárban rögzítették, mikor Anderson, fáradtan a Yes együttes zenei irányát érintő belső csatározásoktól (melyek rövidesen a zenekar időszakos feloszlásához vezettek), felkereste Vangelist egy kis közös zenélésre. Nem gondoltak album készítésére, csupán jól akarták magukat érezni, ami zenésznyelven azt jelentette, hogy bekapcsolták a felvevőt és spontán elkezdtek játszani, énekelni. Röpke három hét (sőt egyes források szerint 4 nap) alatt egy albumra elegendő anyagot rögzítettek, amit utóbb megjelentetésre is érdemesnek találtak. Az utómunkák elsősorban a vokált érintették, Anderson további szövegeket írt és énekelt fel, miközben a hangszeres részek szinte változatlanul az elsőre felvett zenék maradtak.
Mindez szinte hihetetlennek tűnik annak fényében, hogy a Short Stories egy igencsak szimfonikus hangzású lemez, fényévekre az akkoriban divatos punk és new age popzenéktől. Nem is tudom mással magyarázni, mint Vangelisék elképesztő improvizációs és hangszerelő tehetségével, hogy egy ilyen instant zene elsőre ilyen jól szóljon. Nyilvánvalóan kellett hozzá, hogy Vangelis és Anderson egy hullámhosszon voltak zenei filozófiájukat illetően (minimális tervezés, maximális spontaneitás), és Vangelis stílusa is kompatibilis volt Anderson magas fekvésű hangjával. Meg kell mondjam viszont, hogy szerény angol tudásommal nem igazán tudom megfejteni az Anderson szövegek értelmét, valószínűleg a szöveg funkciója itt nem több, mint hogy a vokált fel lehessen énekelni a hangszeres alapra.
Hadd emeljek ki pár dalt a lemezről:
Curious electric: Rögtön az első számban belekóstolunk a Vangelis varázslatba, a két és fél perces intro csakúgy, mint a szám befejezése felidézheti bennünk a Spiral szám intenzitását, a dobok és szinti effektek dübörgését. (Szentségtörés azt mondani, hogy talán ki is lehetett volna hagyni a középrészt és Anderson énekét ebből a számból?)
I hear you now: Igazi popsláger a dal, az album kevés szabályosan felépített, egytémájú számainak egyike. A dalban ugyanazt a sequencer arpeggiót halljuk, mint az Odes album Racines számában, csak itt sokkal gyorsabb tempóban. Az LP-n a szám teljes egészében hallható, a kislemezre valamivel rövidebb változat került.
A tábortűz hangulatú The road, és a finom átkötésekben bővelkedő, szimfonikus Far away in Baagad/Love is után elérkezünk másik kedvencemhez: a One more time-ból süt a spontaneitás, mégis minden hang a helyén, ragyogó futamokkal és finom CS-80 hangzással kényeztet bennünket Jon és Vangelis.
A play within a play: Darab a darabban, a cím utalhat a romantikus Vangelis stílusban induló és záruló dal bombasztikus középrészére (ld. még Flamants Roses). És 2 percnél micsoda barokkos betét díszíti a dalt!
Nem mintha Vangelist különösebben foglalkoztatta volna, de a nagyközönség „vevő” volt a szokatlan popalbumra, amely Angliában a slágerlista 4. helyéig jutott (köszönet 626 fórumtársunknak a listáért), Hollandiában pedig első lett – ezt a teljesítményt egyik későbbi J&V lemez sem hozta, dacára a Short Stories-nál kiforrottabb daloknak.
Az Opera a kedvenc Vangelis lemezem. Egyszerűen nem tudom megunni. Valami elképesztően rezonál a bennem rezgő univerzummal :-) A Spiral-China-Opera "trilógia" nálam a mesterhármas.
A Hymn és a L'enfant egyszerűségének és hangszerelésének zsenialitása lenyűgöz. A Reve váltakozó lüktetése és az elektromos zongora dallamvezetésébe szőtt szinti ecsetvonások egy varázslatos világot nyitottak meg előttem tínédzser koromban. A 'B' oldalban is úgy el tudok merülni, hogy mire észbekapok, már vége is. Egyszerűen zseniális. És ez "csak" egy tévéműsor aláfestő zenéjenek készült, még csak nem is "rendes" album. A Tűzszekerek, Szárnyas Fejvadász és a 1492 jut eszembe, hogy mennyire díjazott és becsben tartott filmzenék. Persze megérdemelten. Na és az Opera? Kapott egyáltalán valami díjat?
Az Opera Sauvage utólagos ismertségre tett szert Amerikában, amikor a Hymn zenéjét felhasználták egy borreklámban: https://youtu.be/Rep6CrxHtOA
Ez már nem az eredeti album változat, közelebb áll a Portraits válogatáson szereplő felvételhez. Mindenesetre Billboard helyezéshez juttatta az albumot, 7 évvel a megjelenése után: https://www.billboard.com/artist/vangelis/chart-history/tlp/
Az 1979-es „arany év” még egy nagylemezt tartogatott Vangelis közönségének, nem is akármilyent. Ősszel jelent meg a Frederic Rossif újabb ismeretterjesztő sorozatához írt filmzenei album, az Opera Sauvage. Amikor utánanéztem a filmsorozatnak az IMDb-n, meglepve vettem észre, hogy nem kevesebb mint 19 részből állt, amelyeket 1976 és 1991 között sugároztak. Vangelis a filmzenét ’78-79-ben vette fel, tehát a dalok feltehetőleg az ekkoriban adásba kerülő epizódokhoz készültek. Amennyire tudom, a filmsorozatot csak Franciaországban vetítették a TV-ben (később sem adták ki video formátumban), így a filmzene különösebb felhajtás, koncertek és marketing nélkül került piacra.
Az Opera Sauvage Vangelis egyik legszelídebb albuma, talán Vadregényes operaként fordíthatnánk magyarra a címet. Ez a lemez nem progresszivitásával tűnik ki a korabeli Vangelis albumok közül, hanem dallamosságával, eleganciájával, atmoszféra-teremtő képességével – egy instrumentális album a könnyű- és komolyzene határán, ami nem akarja meglepni hallgatóját, mégis az első pillanattól elvarázsolja. A számokban alig hallunk dobot és sequencert, illetve általában harsány részeket. Érdekes kontraszt, hogy míg a filmsorozat epizódjai gyakran egzotikus országokba invitálták a nézőket, a zene ezúttal nélkülözi az etno motívumokat és hangszereket. A hangszerelés gerincét természetesen most is a CS-80 adja, de több más hangszer is főszerephez jut egyik-másik számban.
A lemez Vangelis egyik legismertebb dalával kezdődik, az ünnepélyes és nagyszerűen hangszerelt Himnusszal (Hymne). Követi egy álomszerű improvizatív darab, a fő hangszerként Fender Rhodes elektromos zongorán előadott Rêve. A hosszú, léleksimogató szám után egy újabb örökzöld kompozíciót hallunk: a finoman izzó L’enfant, a maga különféle hangszerelésben bemutatott témájával különösen ismerős lehet nekünk magyaroknak (legalábbis akik néztük A Hét című hírműsort a 80-as, 90-es években, amely szignálként használta a számot). Az LP első oldalát egy szentimentális rövid darab zárja, a Sirályok (Mouettes). A lemez második fele az akusztikus gitárral kísért Chromatique számmal indul; az itt hallott kromatikus skála egy egész oktávot átfog, mégis szinte magától értetődően dallamos – bravúros kompozíció. Jön az Írország: köd, sár, füst, harangszó. Újabb ékes példája Vangelis hangulatfestő képességének, melyet nagyban elősegít a touch-responsive billentyűzet; Vangelis kezei közt szinte énekel a CS-80. Az album legösszetettebb alkotása a flamingókról elnevezett romantikus utolsó szám: Jon Anderson hárfajátékával és egy lassú, visszafogott témával indul a Flamants Roses, aztán a középrészben Vangelis szabadon engedi energiáit és friss dinamikát visz a számba, hogy végül visszatérjen az induló témához, nosztalgikus hangulatban zárva a dalt és ezt a kitűnő albumot.
Meglehet, a Rossif filmzenék eme darabja is rögtönözve komponált zenék sorozata, de Vangelis kreativitásának és mesterségbeli tudásának köszönhetően az Opera Sauvage egy pillanatra sem kelti a félkész, nyers anyag érzetét bennünk – éppen ellenkezőleg, ideális album a Mester művészetével való ismerkedéshez.
A jobb felső sarokban lévő hármas vonalra való kattintás után a nagyítós mezőbe kell beírni a Mestert, de ne a piros log in-re klikkelj, hanem enterezni kell.
Igen, köszi már olvastam őket, kíváncsian várom a folytatást.
Jó tudni, hogy más is szereti Vangelist és a hasonló zenéket, anno a szakközépben eléggé kilógtam a sorból ezen a téren az Oldfield-Vangelis-Alan Parson-Tangerine Dream-Jean Michael Jarre-Kraftwerk stb. vonallal :)
Ha valakit érdekel esetleg, én szeretek elmazsolázgatni a világban a kedvenceim népszerűségéről, milyen sikeresek voltak az akkori zenei világban szeretett lemezeim.
Kicsit görgessetek lejjebb és látni lehet a legjobb pozíciót és hogy hány hétig volt a százas listán akár egy single vagy egy album a fülekre való kattintással.
Próbálunk időrendben haladni. Néhány kedvencedet már meghallgattuk az elmúlt hetekben, de minden hozzászólásnak örülök, bármikor. Végül is erről szól a fórum.
