Volt a 80-as években egy Lemezbörze helyett című rádiós műsor, ahonnan komplett albumokat lehetett kazettára rögzíteni. Az Earth-öt is így hallhattam először, már gyerekként elkapott a hangulata. Ha egy számot kellene kiemelnem, akkor We were all uprooted lenne az; ugyan régen fogalmam sem volt miről szólnak a szövegek, én valami ősi szertartást képzeltem el közben, távol a világ zakatolásától. Később, a 90-es évek vége felé birtokomba került a nem hivatalos magyar CD kiadás - egészen meglepett, amikor anno az MCD-ben rábukkantam - s azóta is a polcomon pihen.
Na, végre ehhez a lemezhez már hozzá tudok szólni (az AC-k után)...
Számomra a legutolsó remaszter az etalon. Annak idején kazettára másolva volt meg a magyar CD kiadás anyaga, emlékeim szerint nem szólt rosszul, 2011 elején Bécsben lemezbörzén sikerült a görög verziót bezsákolni, de egy meghallgatás után polcra került, mert a hangminősége hagyott maga után kívánnivalót, mintha vinyl-ről digizték volna be, néhol annyira zúgott és túlvezérelt hatást adott.
Tavalyelőtt a 2017-es különálló digipak remaszterre lecseréltem, az már hangra minden igényemet kielégíti.
Kollégám múltkor felvetette, hogy a magyar kiadáson mintha rövidebbek lennének a számok, mint az eredeti verziók. Ez igaz lehet? Én nem találkoztam ezzel a felvetéssel, de annak tükrében nem csodálkoznék rajta, hogy a 666 hazai kiadásáról két szám egyenesen hiányzott.
„I would like to write a song that is so vibrant and so intimate, that the Earth would adopt it” – ez a szöveg az Earth album utolsó számában hangzik el, és keresve se találhatnék jobb mottót nem csak erre az albumra, de az életmű soron következő tucatnyi lemezére sem. Eme ars poetica szellemében Vangelis ontani kezdi a jobbnál jobb albumokat, tele vérpezsdítő és bensőséges zenékkel, anélkül hogy ezek egymást másolnák, vagy anélkül hogy görcsösen próbálna megfelelni a kiadók támasztotta igényeknek.
De egyelőre még csak 1973-at írunk (micsoda év ez a szimfonikus rockzene kedvelőinek, ld. Dark Side of the Moon, Tubular Bells, Phaedra, és mellesleg Demis Roussos slágerekkel tűzdelt új lemeze is milliós példányszámban fogy), szóval ’73-ban két Vangelis Papathanassiou lemez kerül a boltokba – közülük most az Earth-t hallgatjuk meg, mivel ez mutat nagyobb rokonságot a korábbi időszak prog rock stílusával. Talán nem véletlen, hogy ugyanúgy a Vertigo labelnél jelent meg, mint korábban a 666.
A tüzes nyitó szám, Come on, intenzív gitárkíséretével a 666 albumon sem lett volna idegen. A következő szám, We were all uprooted, az egyik kedvencem a lemezről; a narratív szöveg az akkori görög politikai helyzetre illetve a katonai diktatúrából emigrált görögök érzéseire utal („Gyökértelenné váltunk, kihúzták lábunk alól a talajt, diaszpóra lettünk, egy névtelen fattyú-nemzet” stb.), ennek megfelelően stílusában is az anyaország zenéjét idézi. Utána mintha egy primitív törzsi ünnep közepébe csöppennénk, énekléssel, dobolással indul a Sunny Earth. Az A oldal utolsó száma, a He-o ismét rock, érdekes módon nem Vangelis, hanem a régi zenésztárs Silver „Argiris” Koulouris szerzeménye, de teljesen passzol az album mediterrán/etno stílusához. A B oldalon felváltva hallunk instrumentális és vokális számokat. Kiemelkedik a Let it happen, számomra nem is F. R. David éneke miatt, hanem az ambient zenei aláfestés okán, mintha egy autóban suhannék át az esti városon… Nagyon szeretem még a My face in the rain hangulatát, és a romantikus utolsó számot a remegős dúdolással. Érdekesség, hogy pár évvel később Demis Roussos is felvette a Let it happen-t és a My face in the rain-t, emiatt gondolhatjuk úgy, hogy ha a 666 után együtt marad az Aphrodite’s Child, a következő lemezük hasonló lehetett volna az Earth-hez.
A hangszerekről ezt találtam: „Vangelis plays keyboards (Hammond L100 organ, Elka Tornado reed organ, Selmer Clavioline), percussion, various ethnic instruments (flute, tabla) and provides background vocals. Most of the synthetic organic sounds on the album came from his Hammond L100 Organ put through a Binson Echorec and some other effects. Collaborating artists are Vangelis' former Aphrodite's Child bandmate Anargyros Koulouris (guitars, background vocals, and lute) and Robert Fitoussi (bass guitar and lead vocals on tracks 1, 4, 6, and 8).”
Ezt a lemezt nagyszabású koncerten is bemutatta Vangelis, ’74 februárban, Párizsban.
Az album sokáig csak LP-n volt kapható, az olasz kiadás egy ideig nekem is megvolt, sőt máig őrzöm a lemez olasz nyelvű bookletét régi Vangelis fotókkal. CD-n először a magyar(!) kiadást tudtam megvenni, azután a görögöt, újabban pedig a Delectus box-szal egy remastered kiadásom is van – válogathatok, mikor melyiket hallgatom. Nektek melyik verzió a kedvencetek? Mekkora hangzásbeli különbséget tapasztaltok?
Apró érdekesség: az Earth majdnem példa nélkül áll a diszkográfiában azzal, hogy az elülső borítón Vangelis portréja látható, majd még a Mr. Cairo lesz ilyen lemez. A Mester szívesebben marad a háttérben, beszéljen helyette a zenéje!
Ez a rövid, 32 perces lemez Vangelis elvont, avantgárd albumai közé tartozik, a későbbi Beaubourg és Invisible Connections társaságában. Keletkezéséről ld. a múlt heti bejegyzést. Stílusát tekintve free jazz, orgona/hegedű/basszusgitár/dob hangszereléssel. A sci-fi kinézetű borítót megtévesztőnek érzem egy ilyen zenéhez, de végül is egész mutatós 😊. A nem hivatalos CD változatot ismét a Platinum Music adta ki, párban a Dragonnal:
Ezzel a lemezzel zárjuk a Vangelis albumok 2. csoportját, az AC alatti/utáni útkeresés limitált, csak LP-n kiadott anyagait. Ennyi bemelegítés után jövő héttől már „igazi” Vangelis albumokat hallgatunk. És persze türelmetlenül várjuk Denon barátunk beígért review-ját az Amoréról 😊
A Dragon és a Hypothesis felvételei 1971 derekán készültek Londonban több zenész közreműködésével, mintegy jam session-ként. A hetvenes évek végén jelentek meg LP-n, Vangelis tudta és engedélye nélkül; majd miután Vangelis beperelte a kiadót, mondván hogy a lemezek nem „reprezentatívak”, pár éven belül mindkét album eltűnt a boltokból. Természetesen hivatalos CD kiadásuk sincs, de a nem hivatalos verzió beszerezhető, sőt az ezredforduló körül magyar kiadású CD-n is kapni lehetett a Dragont:
Valóban, nem tipikus Vangelis zenék ezek (már ha ugyan egy ilyen változatos életműben van tipikus), például a lemezborítókról az sem derül ki egyértelműen, hogy Vangelis szerzeményei lennének – gondolom, mivel jórészt improvizációk – viszont tartalmaznak élvezetes részeket. Kedvenceim a Dragon B oldalán található számok (Stuffed Aubergine, Stuffed Tomato). Az előbbi Silver „Arghiris” Koulouris melankolikus gitárjátékával kezdődik, majd Vangelis csatlakozik orgonán. Erős mediterrán hangulata van. A következő szám, a Tomato is gitárral (vagy talán citerával, meg tudná ezt fejteni valaki?) indul, azután a tutti rész vérbeli örömzene, emlékeztet a Ki fizeti a révészt? filmsorozat címzenéjére. Kár lett volna, ha ezek a felvételek dobozban maradnak. Az alábbi részleteket a producer Giorgio Gomelsky visszaemlékezéséből ismerjük, ld. elsew.com:
"The sessions were actually very enjoyable. The idea was to find "grooves" that could lead into long, (sufi)trance-like but evolving rhythmic patterns with a lot of improvisation on top. Vangelis hardly spoke English, but there was a good, natural, understanding between all concerned. Music, when intelligently perceived, IS a universal language."
"We had a few technical problems with all of Vangelis' "gear" (equipment), some of which was custom-made and unknown to the technicians there, so we didn't have all the time we wished for the "performances", or for overdubs."
"The guys would come in and we would talk to them about general outlines and after establishing a few basic riffs and an acceptable "balance", we would jump right into it."
Éjfél után valóban leadták a CA-t. Téma és ritmus nélküli, szimfonikus hangzású szám. Lehet, a szimfonikus nem a jó szó rá, mert Vangelis legjobb művei is szimfonikusak, inkább olyan zenekari imitáció, valóban a Zeus Almighty világa. 9 perces szám, de hogy honnan hová halad, azt talán csak az "Autopator" tudja. Nem okozott maradandó élményt, de ez csak az első benyomás persze.
So we will listen to music by :- Michael Garrison "Airborn" (Eclipse)- Paul Ellis & Jared White "Incoming Electrical Storm" (Unbroken Spirit)- Erik Wollo "Crysalis" (Sojourns)- Micado "Day 01 - Amazing first day" (One Week in Heaven)- Pierre Henry "La Note Seule" (Galaxie)- Kitaro "Mirai E No Sanka - Epilogue" (Sennen Joô - Queen Millenia)- BySenses "Chroom Excerpt" (MonoChroom)- Michael Brückner "Umkerhpunkt" (Umkerhpunkt)- Tangerine Dream "Ride on the Ray" (Underwater Sunlight)- Richard Anthony Bean "Life Part 6" (Life 5-8)- Chloé & Vassilena Serafimova "Mare a Mare" (Sequenza)- Michael Giacchino "The Riddler" (The Batman)- Jean-Michel Jarre "EoN" (Exclusivité Mirage)- Pierre Rousseau "3 Tracks" (Mode par Défaut)- Vangelis - Cosmos Autopator- Mark Shreeve "the Stand" (Legion)
Ez mind csak biznisz meg átverés. Úgy tesznek néha a kiadók, mintha érdekelné öket a vevö / rajongó elégedettsége, de ez, mondhatom akár, hogy soha, sincs így. Itt is. Szerintem Vangelis simán már az elején leadta az egész anyagot, Cosmos Autopator-al együtt, és a kiadó játszadozott vele. Azt már nem is említem, hogy simán csinálhattak volna egy 84 perces lemezt (sok példa van rá manapság - nekem a rekord egy 87 perces lemez - Muting The Noise 01, 2008-ból), de legalább 20-30 lemezem van, ami 80 percnél hosszabb. OK, azt mondják, hogy a 30-40 évvel ezelötti lejétszók lehet, hogy nem játszzák le ezeket, de ez is bullshit - nekem van egy Technics-em (amit csak azért tartok, mert kiírja az indexeket is a CDn - már ha vannak:) az 1990-es évekböl és simán olvas mindent (hamarabb mint az UD7007-es) és le is játssza a 80 percnél hosszabb lemezeket probléma nélkül.
Gondolom eredetileg esetleg 2 CDs kiadásra gondoltak, de aztán valamelyik nagyokos úgy döntött, hogy a CA-t csak az Lp-re teszik rá és jól felpumpálják az Lp árát, mert a hülye rajongó úgyis megveszi. Azt már említeni sem merem, hogy ezért az árért egy kicseszett download card-ot is tehettek volna az Lp-hez, de nem. És ez nem a fos Music on Vinyl - egy "garázs" kiadó, ez a Decca - egy világhírü rajongó lehúzó cég!
De a legtöbb rajongót le lehet húzni, még ma is, még akkor is, ha a rajongó már 50-60 éves. A hülyítés / hülyének nézés módiban van a rajongókat illetöen - ez manapság igzabb mint valaha. És akkor olvasod a review-ket az albumról, ahol leírják, hogy mennyire fantasztikus a lemez, többször kell meghallgatni, mert ha nem hülye vagy és nem értesz a zenéhez (érdekes, hogy nekem a Beaubourg, Soil Festivities, Hypothesis, The Dragon, Invisible Connections már elsöre bejöttek - nem úgy mint az Albedo, Direct, The City, Antarctica, Opera Sauvage stb., de éreztem, hogy van potenciál az elöbbiekben és szívesen meghallgattam öket másodszorra és tizen meg huszonvalahanyadszorra is - de a Juno továbbra is semmi. Egy kín volt végigverekednem magam az Lp-ken az este, pedig még közben a 14 Morricone CDt is berippeltem, hogy érezzem magam valahogy:((( meg, hogy mennyire kafa meg csicsás a 30x30 cm-es könyv!!! Meg milyen szép színes a borító és milyen fantasztikusan mutat 30x30 cm-esen. De azt senki sem írja le, hogy mennyire el van b@szva a zene - én spéci majdnem hanyattvágódtam, amikor a B oldalt feltettem és arconcsapott a dinamikailagg igencsak elb@szott zene.
És írom ezeket úgy, hogy én amúgy imádom Vangelis szinte minden lemezét. Nagy rajongója vagyok a Nocturne-nk meg a Rosetta-nak - amit sokan köpdösnek meg a Voices-nak meg az Oceanic-nak, amiket sokan csak xar new-age lemezeknek tartanak, és a Soil Festivities számomra minden idök legjobb lemeze (abból a kb. 15000-böl, amiket életem során meghallgattam)
Hát nem győztél meg, hogy reaktiváljam a 20 éve porosodó lemezjátszóm, és 15 ezer forintért megvegyem a dupla LP-t :) Azt hiszem, türelmesen kivárom, míg YT-on hallható lesz az Autopator.
Régen a CD-k oldalán volt az előny, mert több anyag fért rájuk, mint egy LP-re. Most visszájára fordul a dolog, mert kevesebb anyag fér rájuk, mint két LP-re :(
Na meghallgattam a Juno Lp-ket ... Hát kb. úgy vagyok vele, mint a halottakkal - ha jót nem tudok írni, akkor rosszat ne írjak... De azért leírom, hogy a zene xarrá van komprimálva, a hangos részek sercegnek meg torzítanak az én trendszeremen (nem hiszem, hogy a rendszeremmel van a baj). Szerencsétlen PM8006-somnak a hanerö gombját szinte meg sem tudtam érinteni a hangos részeknél:( Szerintem felfogadták Jarre hangmérnökét (igen, igen, azt az idiótát, aki még díjakat is nyert a baromkodásaiért).
A 4 Lp oldal összesen 80:30 perc (a CD 73:00) tehát vagy a Cosmos Autopator nem 10 perc, vagy 3 perc le lett vágva az eredeti lemezböl. Ez így nagyon kafa "kedves" Decca.
A Cosmos Autopator nekem olyan Zeus Almightysan hangzik (nemcsak a hossza miatt), meg amúgy, olyan semmilyenesen, mint az eg´sz lemez továbbra is:(((
Van ahol az Lp olyan 50 ajró + posta körül van - "kurvára" megéri. Ma jött meg Ennio Morricone Original Soundtracks Vol. 2 14 CDs kollekciója - az 95 Euróba került postával, és ezen van a kedvenc Morricone filmzenéim zöme - csak az összehasonlítás végett...
Lp version: Jupiter Rex and Juno’s accomplicement is 1 number Apo 22 is the same In Serenitatum is reduced too 2.02 min Cosmos Autopator is beautiful 👌🏻👍🏻 😉
Zeus Almighty is complete version as on cd
Előzőleg kérdések merültek fel ezekkel a számokkal kapcsolatban
6. hét/album: Fais que ton rêve soit plus long que la nuit (poeme symphonique)
Elnézést a kis kronológiai következetlenségért (ígérem, rövidesen jön a Dragon/Hypothesis), de ha már a múlt héten említettem a Platinum Music féle Sex Power CD kiadást, akkor folytatom ugyanezen a CD-n hallható másik albummal, mely alcíme (műfaja) szerint Szimfonikus költemény, a rövid lemez hosszú címe pedig magyarra fordítva: Legyen álmod hosszabb, mint az éjszaka.
Négy évvel a párizsi diáktüntetések után Vangelis emléket állított az eseményeknek ezzel a különös albummal, mely a diákok éneklését ötvözi utcai jelenetekkel (szirénázás, lövések hangja, a diákok vitája) és többnyire meditatív, álomszerű instrumentális részekkel orgonán, zongorán, hegedűn vagy éppen trombitán előadva. Hasonló montázs-technikát hallhatunk, mint a 666 album „All the seats were occupied” számában, viszont a Fais que tone reve inkább tűnik a párizsi demonstrációk dokumentációjának, egyfajta hangoskönyvnek, mintsem önálló zeneműnek. Valószínű, hogy a fiatal Vangelist élénken foglalkoztatták a ’68-as események, és generációjának befolyása a politikai döntéshozatalra – ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban odahaza katonai junta kormányozta Görögországot. Az A oldal végén elhangzik egy ének, amit két évvel később majd Melina Mercouri is előad protest songként „Athenes Ma Ville” néven, Vangelis közreműködésével. Megkapó a B oldal utolsó tétele, ahol a rádión beolvasott közleményt egy ereszkedő dallamú, elégikus zene követ, aláfestéseként a demonstrációk végének: https://youtu.be/7g63DC_MdC0 Nem gyönyörű?
Említést érdemel, hogy 2008-ban „Paris May 1968” címmel egy hivatosnak tűnő CD kiadás is napvilágot látott Görögországban, sikerült is beszereznem, viszont nagyon úgy tűnik, hogy a felvételt LP-ről másolták át, és ennél is nagyobb baj, hogy megrövidítették az album mindkét oldalának elejét (ugyan miért kellett egy 31 perces lemezből 28 és fél percest csinálni?), szóval ez így kuka. Egyébként az eredeti LP borítóján szereplő szövegek (az A oldalon „C'est une nuit verte / Celle des barricades / Nuit verte ou rouge ou bleue ou noire / Qu'importe mon ami / Cela importe mon ami / L'espoir de la victoire”; a B oldalon „La rêve est réalité / Jouissez sans entraves / Vivez sans temps morts / Baisez sans carottes”) nem külön számokat jelölnek, ahogy a Discogs feltünteti egynémely kiadásokon, hanem a két énekelt szám (a Paris May CD-n a 4. és 6.) szövegét, állítólag ezeket graffitizték a falakra a diákok.
A Platinum Music kiadás emellett két redundáns dalt is tartalmaz: a Song One és Song Two régebbi Forminx dalok (A hard night’s day, Until the end), amiket az 1. héten már meghallgattunk.
Ezt reklámozták a FBon, de nem hallgattam bele. Én spéci utálom az ilyen rövid ízelítőket. Ha nem veszem meg csípőből a lemezt, akkor meghallgatom az egészet valahol (YT, Spotify, Deezer, Bandcamp) és utána eldöntöm, hogy kell-e. Persze a Vangelis, Klaus Schulze, Wakeman lemezeket csípőből megveszem. A többit először megsasolom
Ha minden igaz holnap jön meg az Lp. Csak olvastam én is, hogy kb. 10 perc, de sokkal több infót én sem láttam hallottam. Remélem, hogy a 3 gyerekem megengedi, hogy legkésőbb holnap este meghallgassam és ha addig senki sem jelentkezik, akkor megpróbálok írni róla pár szót. Az a baj, hogy engem úgy egészében nem fogott meg ez a lemez. Meghallgattam vagy 3x, de nem "érzem" még. Biztosan bennem van a hiba... Ma este (ha az említett kis személyek megengedik:) megpróbálom átverekedni magam a CDn, hogy holnap legyen valamilyen összehasonlítási alapom (pedig ma este Gurdjieff/De Hartmann zongorazenéjét szerettem volna részben meghallgatni, Jeroen van Veen előadásában, de egye fene, jöhet a Juno helyette... Meg nagyon remélem még egy mínusz!
Most értettem csak meg, mi az a mínuszolás. Tényleg, mintha valaki 10 kommentet egymás után dislike-olt volna, biztos tévedésből. Vagy utálja Vangelist.
Na milyen a Cosmos Autopator? Megkapta már valaki? YT-on még nem látom...
Egy (másik) kis OFF: láttad, hogy a győri Richter Teremben 9-én Rick Wakeman koncert lesz? Csak azért írom ide, mert nincs Wakeman fórum (persze mélben is leírhattam volna, de ráizgultam a mínuszokra:)))
Szia! Biztosan túl sok mindent észreveszek (szakmai árralom:). Mint írtam, csak meg szerettem volna érteni a mínuszoló (szétesettnek tűnő) gondolatmenetét. De persze az is lehet, hogy nem ugyanaz a mínuszoló (én arra tipelnék, hogy igen:)
Komolyan, tegye fel a kezét, aki (rajtad kívül) észreveszi ezeket +/- jelöléseket.
Ha nem hívod fel rá a figyelmet, én biztos nem. Ne foglalkozz vele. Amíg nem áll ki "arccal" valaki, hogy neki erről vagy arról más a véleménye, mint a posztolónak, addig egy ilyen légypiszok, az az marad - légypiszok.
A feljebb való lépésnél már előjönnek a térérzés, jelenlétérzés, levegősség, a hangszerek teste, a prezensz tartomány stb
Igen, csak itt már az is nagyon fontos, hogy milyen szobában hallgatod (mekkora, esetleg hangszigetelve van-e, a város közepén laksz-e és a villamos ott csörög el melletted, vagy tanyán, ahol meg a tehénbögés hallatszódhat be a szobádba ha nem eléggé izolált a szoba:) a zenét, arról már nem is beszélve, hogy bármennyire is kíméljük a fülünket (de általában nem tesszük) már nem úgy hallunk 15-20 évesen (pont amikor még nincs annyira lehetöségünk egy kurva jó rendszert kiépíteni) mint 40 vagy 60 évesen.
Bírom az interneten a 60-70 éves csókákat tizen milliós rendszerekkel, akik egy kábelkicserélés után oldalakat tudnak írni arról, hogy emiatt mennyivel jobban szól az egész rendszer - persze, bruhaha. Hallani azt hallok amit akarok és azt mondok amit akarok, mert úgyis én hallom, a másik hülyének xarabb a rendszere mint az enyém, tehét be tudok neki bármit magyarázni, ha meg hazahívom, hogy meghallgassa a kurva jó rendszeremet és mást hall mint én, akkor vgy a másik hülye és nem ért a zenéhez, vagy akkor elismerem, hogy hát, tényleg, lehet, hogy ma´r nem olyan a hallásom mint 20 évesen:)))
Kon-Tiki, music picture: látom valaki kurvára unatkozik. Kurvára nem zavarnak a mínuszok, csak meg szeretném érteni a minuszoló gondolkodását. Valami logikát szeretnék találni benne - nem értettem, hogy miért kaptam mínuszt arra, hogy azt írtam, hogy a Mester halála után nagy valószínüséggel kapunk egy megaboxot a kiadótól, kiadatlan munkákkal, de nem azért, mert a kiadó szereti a rajongókat, hanem azért, mert pénzt lát benne. Az audios elkalandozásunk music picturE-el lehet, hogy megérdemel egy mínuszt, mert offtopic, de, hogy Kon-Tiki mi a faxért kapott mínuszt az album review-ért, meg aztán miért van mínuszolás, mert azt írom, hogy az Amore-ról írok majd pár szót az Earth elött, végképp nem értem. Mivel, ha jól vontam le a következtetest az évek során, music picture is kicsit azzal a területtel foglalkozik mint én (pszichiátria/pszihológia), lehet, hogy ö látja ebben a logikát. A baj akkor kezdödik, ha már a mínuszoló sem látja a logikát a mínuszolásiban:) Mondom, ha a mínuszoló "mester" azt gondolja, hogy álmatlan éjszakákat okozott nekem ezzel, nagyon téved. Kurvára nem érdekel, hogy mínuszol, csak simán szakmai okokból meg szeretném érteni, hogy miért :)))
Azt hiszem ténleg van az a határ, ami már nem ésszerű, de a hifizés bizonyos mértékig abszolút ár érték arányos. Ha abból indulok ki mekkora a különbségeket hallottam a középkategóriáig vezető úton az döbbenetes. A feljebb való lépésnél már előjönnek a térérzés, jelenlétérzés, levegősség, a hangszerek teste, a prezensz tartomány stb. Az audiofília is valami olyasmit jelent, hogy a zenében való teljes feloldódás a megszólaláson keresztül a kiváltott hatásig. Nem hallottam még milliós összetevőkből álló rendszert, de valószínűleg dobnék egy hátast.
Ha abból indulok ki mekkorát javult a rendszerem minőségi tápellátás, tápkábel egyéb kábelezés okán, hát...
Az biztos most elégedett vagyok azzal, amim van.
Na jó nem teljesen... mert hangfalban is feljebb kellene lépni a középbe, már ki is gondoltam az ideálisat.
Azért, amit írsz az egy elég rendben lévő cucc!!!
A Juno-val kapcsolatban, szerintem sem egy sikerült darab, olyan mintha régebbi ötleteket, zenei vázlatokat rakott volna össze, nem sok koncepciót vélek benne. Nem egy kidolgozott, kiérlelt munka.
Igen, nagy a különbség, habár szerintem maga a zene élvezete talán nem annyira rendszerfüggő.
Ha figyeled nagyon és analizálod és akarod hallani ahogy a karmester lába alatt recseg a pódium, akkor bele lehet nyomni a rendszerekbe tizen meg tizen milliókat. Meg lehet magyarázni, hogy melegebben szól, meg meghallom a 22. hegedűst is, de szerintem ez magához a zene élvezetéhez nem nagyon sokat tesz hozzá. Megvettem / felépítettem a rendszeremet, mert megengedhettem magamnak és magasabb kategóriában is gondolkodhatnék, de nem hiszem, hogy sokkal többet kapnék egy 4-5 vagy akár 10x többe kerülő rendszertől. Én ugyanúgy élveztem a zenét már 1990ben, amikor elkezdtem gyűjteni a kazettákat és ezeket a szüleim 1980as monó Sanyo magnóján hallgattam.
Egyébként ez csak a kis szerény sztereo rendszerem. Van még egy 5.1-es (amit persze ki kellene bővíteni 7.1sre, bla, bla:) rendszer 5 másik Triangle hangfallal (az elülsők, azok magas, padló, vagy hogy a tökömbe hívják) hangfalak, a hátsóak persze kissebbek. A mélynyomó SVS. Az elülső hangfalak Triangle kábelekkel vannak összekötve az erősítőkkel, a két hátsó meg SVS kábelekkel). Az 5.1-es rendszer lejátszója egy relatív régi Marantz UD7007, az erősítő meg egy SR 8015ös. A lejátszó megtért egy cserére de jelenleg csak a Reavon 200as jöhetne szóba helyette, mivel ez SACDket is lejátszik, amiket én nagyon szeretek és van vagy 350 belőlük.
A "cuccokat" én is csak pár éve veszem komlyabban, mert bár nagy cd gyűjteményem volt, mindig a zenék gyűjtése, kiválasztása volt erősebb addig. Aztán megelégeltem. Kezdődött azzal, hogy halódott az erősítőm. Magyarország, szociális szféra... szóval nem rám szakadt a bankszektor. Viszont több évtizednyi zenehallgatás van mögöttem, fiatal korom óta állandó és legfontosabb töltekezés számomra a (többi művészeti ág szeretete mellett). Így belevágtam némi rendszerépítésbe. Tőled is érdeklődtem, mert Marantz-ban gondolkodtam.
Először csak egy alap erőlködőt sikerült, meg a hangfalaimat lecserélni. A változás döbbenetes volt. Ha addig szerettem zenét hallgatni hát azután szavak sincsenek rá mennyire fontossá és még sokkal élvezetesebbé vált. Rájöttem mennyire lényeges a hardver. Rengeteg zeném volt és most végre rendesen is hallhattam őket. Viszont elindult a "hifi bogár".
Megcéloztam a középkategóriát, mint még elérhetőt (spórolás árán). Továbbra is ki volt nézve egy Marantz, de ez már majdnem 3x olyan drága volt, mint a meglévő. Aztán egy nap nagy mákom lett, mert hirtelen belefutottam egy használtba a ..fogáson. Azonnal lecsaptam. Körülbelül a te 8006-osoddal egy kategória, (bár már azóta majd egy százassal többe kerül már).
Csak azt akarom mondani nagyon megérte! Más szintre helyezte az élményt. Újra rendszeresen hallgatom a régebbi zenéimet.
Ha az ember megteheti, hogy átcsoportosít forrásokat, mindenkinek javaslom tegye meg azonnal.
Azt hiszem te is sokféle és nem csak elektronikus zenét hallgatsz. Nem olyan rossz a cuccod. Én a padlón álló hangfalak mellett döntöttem, mert akusztikailag az alsó tartományt jobban visszaadják és mind elektronikus mind hangszeres zenénél gazdagabban textúrált megszólalást eredményeznek.
Elkezdték kipostázni a Juno to Jupiter Lpket. Van aki már meg is kapta. Az enyém is úton van, de különösebben nem izgulom agyon magam miatta. Nekem sajnos ez a 3. leggyengébb Vangelis lemez a Fais Que Ton Reve és a 2007es El Greco után☹️ Jöhet a minuszolás 😃😃😃😃😃
