hogy lehet ugy leszakitani az elsö lökháritot hogy vele együtt szakadt ki a két fényszoro? ezek függetlenek egymástol. az auto értéke megközeliti a minusz nullát
A nagyfehér majd 20 évig jol elvolt,két éve nálam összetörték a hátulját,ma az uj tulaj rendesen összetörte az elejét meg még másik két kocsit,ebbül méhecske lesz hamarosan
Egy szett 17es Nervasport felni rajta 2023as 16ekmt futott ujszeru Westlake 4 evszakos gumiķkal elado, 110eft a garnitura. Nem ut, nem raz, blablabla :)
+362042ötnullahétötvenhét.Telorol nem megy a kep feltoltese :(
Tavaly februárban lelkes, de a múlt században ragadt autószerelő ismerős (okostelefon is magaskultúra már neki) rábeszélt, hogy elég a 20 éves autóba bontott kormánymű is. Én vettem volna felújítottat, de hagytam magam rábeszélni, mert bizonygatta, hogy a bontós neki haverja, és 8ból kiválasztják azt, ami tuti jó (ennyi az előzmény). Axiáls csuklókból stb új lett véve.
Most egy ideje azt tapasztalom, hogy álló helyzetben ahogy tekerem ki (pl reggel kiállásnál), mindkét oldalon a végállás előtt koppan egyet.
Szerelőnél (másik) ránéztünk, és beír DF055-s hibakódot, ami elvileg memória hiba (törlés után egyből visszaírja). Neten találtam leírást, az azt írja, hogy EPROM irregularity.
Ez a szerelő azt mondta, hogy kicsit lóg a fogasléc, de nem vészes, és szerinte nem volt rendesen bezsírozva. Kalibrálást nem akarta most elindítani, mert úgyis viszem kuplungoztatni az autót, azt mondta, majd akkor megnézi.
Vajon a probléma az, hogy a kormányműcserénél elmaradt a szükséges kalibrálás?
Vagy sanszosabb, hogy a bontott kormánymű is szar volt?
Egy utángyártott kormányműre még beruháznék, de komolyabb költségbe (tekintve az autó életkorát, értékét) nem verném magam.
semmit nem tart,a kerekektöl érkezö fröcskölés állitja meg hogy ne menjen a motorra,a jobb oldali vezérlés cserekor általában nem kerül vissza a baloldali lengökar cserekor nem kerül vissza
Úgy gondolom, hogy se felülről, se alulról, se sehonnan nem kaphat komolyabb mennyiségű vizet. Ennek ellenére alig maradt belőle valami. Az is kérdés lehet, hogy mit tart egyáltalán? Mennyire fontos? Ha nem kapok sehol, akkor jó lesz anélkül is, vagy csináljak újat acéllemezből?
Üdv! 2-es Megane-om kasztniját makulátlan, rozsdamentesnek gondoltam. Most tűnt fel, hogy ez a lemez mindkét oldalon gyakorlatilag eltűnt. :( Lehet valahol kapni ilyet?
Tavaly vettem egy MeganeIV Grandcoupe-t. Az eladó lelkesen mutatta, hogy kicsit repedt a bal hátsó belső led lámpa, de ad hozzá egy gyári újat. Itthon próbálram beszerelni, de sajnos az ötajtóshoz való. Hirdetem ezer helyen, nem kell a kutyának sem. Esetleg itt valaki nem szeretné? Csere is érdekel, egyébként egy húszas. Fólia rajta van, teljesen új.
Megane II 1.5 dci. jobb oldali lengőkar csere érett, melyik típus ajánlott? Gömbcsukló kotyog.
A mostani talán 30 ezret bírt, de nem látok rajta feliratot.
A mostanit meg előző TRW volt, azon a gömbcsukló jó volt, a hátsó gumi csap gumi része szakadt szét, az nem tudom mennyit ment, nem nálam lett cserélve.
Ülés alatti csatlakozó érintkezési hibáját ki hogyan oldotta meg? A gyors kötözőn és kontakt spray-n már túl vagyok. Ha napon állok és fel melegszik az utastér csak akkor kezd el világítani a jelző lámpa, megmozgatom és egy darabig jó.
Főleg hidegindításnál csinál olyat, hogy alapjárat ingadozik vagy eleve alacsony (pl indítás után 5-600rpm), vagy ha 750-800 körüli, akkor is 'ringatózik' az autó álló helyzetben. Olyat is csinál néha, hogy az alapjárati fordulatszám fel le ugrál (pl 500-800 fel le).
Mondanám, hogy melegen ez teljesen megszűnik, de nem, csak akkor talán nem ennyire észrevehető/gyakori.
Nem tudom, hogy összefügg-e ezzel, de néha gázadásra elég nehezen reagál. Kikanyarodásnál szokott ez jó lenni, amikor várnám, hogy húzzon, de másodpercekig semmi (igen, visszaváltom kettesbe :D).
Másik: manuál klíma csak utasoldalon hűt rendesen, és búgó hangja van, ha megy. Akár AC gomb, akár ventilátor kikapcsolásával megszűnik. Ez csak egy töltés, vagy klímakuplung? (esetleg is-is)?
Köszönöm
UI: kuplungcsere kb mennyibe fáj mostanában? Csak munkadíj.