Nem tűntünk el, csak átalakultunk. A magam részéről: utálom a fészbukot, gyűlölöm, főleg amióta bárhová hozzászólok, azt feldobja az ismerőseimnek, akiknek más véleményük lehet, és direkt összeugrasztja cukkerberg az ismerősöket, hátha meggyűlölik egymást. Persze ezzel nagyobb a látogatottság, a forgalom, a lájkok, nagyobb a reklámbevétel. És azt is utálom, hogy számomra tök irreleváns cikkeket tol a pofámba csak azért, mert valami ismerősöm hozzáírt valamit. Mindeközben szerintem harminc-negyvennél több ismerősöm posztjait nem is látom évek óta, mert nem időrendi sorrendben vannak listázva (régebben így volt, illetve lehetett még választani, hogy így legyen), hanem rá kell bíznom magam a fb önkényes algoritmusaira.
Csak az a baj, hogy mindenki átment oda. Ha valamit akarok mondani, hogy a világ tudjon róla, akkor itt hiába kiabálok, ha nincs itt senki. Tavaly belenéztem a régi kedvenc topikokba, és kábé tök ismeretlen nickkek voltak mindenhol. Akkor mi a fasznak jártassam a számat azoknak?!? Így persze, hogy itthagyjuk az Indexet.
Amúgy tegnap egy képet kerestem, és a gugli találat erre a topikra küldött, ezért találtam most ide, tök véletlenül.
Itt egy 82-es film, ami lehet 81 nyarán készült. Szereplőink eltöltenek egy fél napot a Tik-tak presszóban (persze a filmen ez öt perc), mert az árnyékok legalább 90 fokot vándorolnak közben.
https://youtu.be/kbSYtoqs33c?t=76 Reggel még szólóban jön az 59-es, míg beszélgetnek előbb szóló, majd csatolt Tátra megy a háttérben, és mikor végeznek, szintén csatolt szerelvényre teszi fel Moór Mariannát Sztankay István. Na persze, nyilván két kameraállásból, két járművön vették fel a jelenetet. De amikor a dráma eléri a csúcspontját (nem spojlerzem le a magvas mondanivalót), és Sztankay ráteszi a kezét az ajtó üvegére, nekem valami más tűnik fel (tudom, nem vagyok normális): A kédergumi fehérre van festve -eredetileg natúr szürke lenne), és különben is, az ajtó szélén, a gumi mellett is egyenetlen a festés, nem éppen gyári! Melyik az Tátra, amelyiket alig néhány évesen újra kellett festeni? Csakis a 4001-es lehet! És igen, Sztankay feje fölött látszik is a villamos oldalán a leszerelt létra helye. Később láthatjuk is, hogy a hátsó kocsi a 4000. Azért persze, mert a drámai jelenetnek vége volt, még nem kellett volna belemenni a tilosba :-) Egyébként a felvételen mindegyik csatolt szerelvény B-B véggel volt csatolva. Nekem azt mondta akkor egy járművezető, hogy nem fogadta el bármelyik kocsi bármelyiket párjának, hibát jeleztek, a csatolásnál. El tudom képzelni, hogyha ez ilyen macerás volt, akkor inkább nem tököltek vele a végállomáson, hogy forgalmi zavar keletkezzen, inkább így adtak ki kocsikat, mindig párban (B-B csatlással).
Az utóbbi pár évben én is leginkább read only vagyok itt, belépve mindig be vagyok, mert el van kedvencelve az a pár fórum, amit át szoktam pörgetni, hogy mi újság erre vagy arra...
Igen, olyan volt, hogy Farkasréten csatolás után az egyik fele a visszafogó váltón indult lefelé, a másik fele körbement a hurkon. Hogy mi történt utána délután, azt nem tudom.
hát én a teljes index fórumról alapvetően, nincs idő rá, meg ahogy mások is írták, az információcsere egy része átköltözött a facebookra. Szerintem nincs is olyan nyüzsgés az index fórumokon, mint akár 10 éve volt.
most megnéztem, a 26 ezer hozzászólásomból 2020-ra 2 db, 2019-ben 8 db, 2018-ra 4 db jutott. Idén ez az első, és szerintem először is léptem be, most is azért, mert egy konkrét fórumban szerettem volna nézni egy konkrét dolgot.
BKVT S típus. 1987-ben alakították vissza közel gyártáskori állapotába, a rendszeres nosztalgiaüzem elindulása óta rendszeres szereplő. A miértjét én nem tudom, tippre vagy a kocsit vagy a személyzetet mozgatják át.
A villamosok.hu-n azt írják hogy délután A-B céggel volt csatlás. Mivel akkoriban még kósza gondolat se voltam, így ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom :)
Btw amúgy nekem is még mindig kedvencekben van a topik bár sose írtam ide különösen sokat :)
A Kockatátra: kezdődik! bejegyzésben írod, hogy nincs kép az 59-esen a csatolgatásokról. Ismered ez a képet? Ezen egyértelműen látszik, hogy a kora délelőtti órákban járunk, amikor a 4016 otthagyja egyedül a párját, a 4017-et, ami egyelőre lehúzott szedővel várja a felszállóhelyen, hogy elindulhasson "visszafelé"
Hamster, Tomá Dvořák trolis képeinek oldalán belinkelted a Hungária krt.-ról készített oldalamat, ami nagyon jó lenne, ha működne. Annak idején az Ultrawebre tettem fül, ide is szól a link, de az Ultraweb törölte az anyagomat, a régi hozzáférési adataimmal nem enged be, újat pedig nem lehet regisztrálni. FEl kellene tenni valahova máshová, nem tudom, mi lenne a legegyszerűbb, ingyenes, sokáig megmaradó. Tudsz valamit ajánlani?
Pedig Hamster csinálja a remek fényképes nosztalgiameneteket! Igaz, én is csak most vettem észre a legújabb "Ez se így néz már ki" cikket (oldalt? posztot? nem tudom mi a jó szó). És egyből megnéztem még vagy tíz oldalt, az elmúlt egy év terméséből. Fantasztikus időutazások, köszönhetően az akkor fényképezőknek, meg Hamsternek.