A misztikus, ezoterikus hajlamú emberek jeleket
keresnek, értelmeznek és jelekben hisznek, ebből kifolyólag manipulálhatók, vagy simán önmagukat vezetik félre, ott
is kedvező vagy rossz jeleket látva bele az összefügésekbe, ahol másra kéne koncentrálni.
Hmm, van benne valami. Tény, hogy sokakra áll ez az ilyen irányultságúak közül. De azért akadnak kivételek... (pl. szerény személyem 8-)))
Kedves Musaic!
Irtad:
És mégegyszer: a sors elfogadása nem jelent feltétlen passzivitást.
És még ezerszer! Persze, hogy nem jelenti azt. Ez azt jelenti, hogy amire tudunk hatni, arra a lehetőségeink szerint próbálunk a legjobb tudásunk és akaratunk szerint hatni. Amire meg nem tudunk, amiatt nem idegeskedünk, nem panaszkodunk, nem válunk reménytelenné.
Lufi:
"Bármilyen misztikus hozzáállás azonban arra csabíthat, hogy passzív elviselőivé tegyen a "sorsunknak", ahelyett, hogy megpróbálnánk irányítani azt, amennyire csak tudjuk."
Igazad lehet, DE:
Nem teljesen értem, mit értesz misztikus hozzááláson. Amit írtál, az az én értelmezésem szerint VAKHIT. Egyébként is, ha pozitívan állsz hozzá valamihez, akkor az milyen hozzáálás? Hibás? És ha pesszimistán teszed mindezt? Vajon melyik hozzáálás a "helyes"?
Amiről én beszélek, az kitapasztalható, reprodukálható, tudományos módszer.
Más:
A kardántengely, és a gondolkodás termékeinek hol a forrása? Valahonnan "szintetizálódik", valahonnan származik.
Én nem hirdetek semmilyen egyházi dolgot. Az egyházak amúgy is egyrészt tévednek, másrészt nincs tapasztalatuk, és pénzért adnak valamit, ami ingyen van. Még egy dolog: Életünk egyfolytában arról szól, hogy figyelmünk kifelé irányul, kivéve az álmokat, melyek a legritkább esetben tudatosak. Eszünk, iszunk, szórakozunk. Annyit igazán megér a dolog (meditáció), hogy napunk alig 5-10%-át erre fordítsuk. Bizonyított fiziológiai hatása mellet, ez minden, amit az "élet utáni élet" kedvéért tehetünk. Ha nem tetszik, nem kell. De amiről nincs semmi tudomásom, addig megpróbálom nem leszólni, inkább az "enyémet" helyezem előtérbe.
Amúgy gratulálok a 31 éved eddigi nem épp megszokott eredményéhez, mert ez nem túl gyakori, hogy valaki ennyi idős korára már érti azt, amit te értesz..
DE vigyázz: az általad említett derűs életfilozófia lehet hogy csapda. Minden, ami kényelmes, megszokott, az általában csapda. Kezd szűkülni a látókör, elkényelmesedik, az ember. Nem depressziósan kell élni, nem totális bizonytalanságban, nem ezt akarom mondani, hanem bizonyos alapokkal, amik ellenőrizhetőek, és tiszták. De hogy valaki "előre látja" a sorsát, stb., az az ego csapdája (nem a lopásra, stb. gondoltam).
És mégegyszer: a sors elfogadása nem jelent feltétlen passzivitást. A lényeg a MA, MOST. Mindig résen kell lennünk. Ha ezt érted boldogság, életfilozófia alatt, akkor egyetértünk.
". Ilyenkor kell segítségül hívni az értelmet, hogy rendet vágjon a kavargó érzelmek dzsumbujában. "
Pontosan errol van szó!
Az érzelmeket az értelemnek, az akaratnak kell helyes irányba terelnie!
Tehát nem arról van szó, hogy melloznünk kellene az érzelmeket, hanem csupán a helyes mederben kell tartanunk oket, illetve oda kell beterelnünk, ha nem ott lennének.
Az értelem segitségével irányitott érzelem igy már nem gátja lesz a fejlodésünknek, hanem elosegitoje. Méghozzá olyan elosegitoje, amely segiti, hogy mi magunk jobb irányba változzunk. A fejlodéshez kell az érzelmi átélés is, de az irányt az értelemnek kell megszabnia.
S hogy miért ilyen fontos kontrollt gyakorolni az érzelmek felett?
Azért, mert az érzelmek nagyon hullámzók, ki vannak téve a körülmények hatásának, a hangulatunknak, a kedélyállapotunknak. Ha pedig hagyjuk, hogy ezek az érzelmi hullámvölgyek cselekedeteinkben is jelentkezzenek, akkor sajnos sok butaságot követünk el, olyant, amit késobb magunk is megbánunk. (megbántunk másokat, elhamarkodottan cselekszünk, stb.)
Akinek CSAK az érzelmei irányitják életét, sajnos egy kiszámithatatlan, és éppen ezért embertelen emberré válhat. (az érzelembe a negativak is mind beletartoznak!)
Talán mert az, ami tündöklő jó tanácsnak tünik ez egyiknek, sutaság a másiknak. Meg azért is, mert felépíteni a napi boldogság személyes alkotmányát összességében mégiscsak egy nagyon bonyolúlt, egyszersmind dinamikus dolog. Igaz, éppen ezért elkell a segítség. De a vége úgyis az: "segíts magadon, Isten is megsegít".
Az iIndulatok nem feleslegesen vannak, emiatt ne legyen bűntudata senkinek. Más kérdés, hogy nagy pazarlás hagyni, hogy aránytalanul sok energiánkat elszívják, hasonlóan érző szívünk sérelmeihez. Ilyenkor kell segítségül hívni az értelmet, hogy rendet vágjon a kavargó érzelmek dzsumbujában.
Ketté kell tudni vágni magunkat, ez az én tanácsom. (Tisztában vagyok vele, hogy nickname-em tanácsomat röhejessé teszi. )
Életünkben mindig tartsuk be az alábbi három alapelvet, és tudatosan figyeljük saját gondolatainkat, szavainkat és tetteinket, hogy megfelelnek-e ezeknek.
1. Segits mindig minden rászorulón.
Hogy ki a rászoruló, azt neked kell eldöntened józan eszed és szereto szived alapján.
2. Soha ne árts senkinek.
Ebben bennefoglaltatik, hogy sem gondolatainkkal, sem szavainkkal, sem tetteinkkel ne ártsunk senkinek.
3. Bocsáss meg mindig mindenkinek.
Ennek lényege, hogy a visszavágás, a bosszú érzését, indulatát csillapitsuk le, és békéljünk meg azzal az embertársunkkal lelkünkben, aki nagyon-nagyon megbántott minket.
A fenti három elvet természetesen nem mindig sikerül betartani nekem se, de törekszem rá. Mindig a szándék és a törekvés a dönto!
Ha szándékunk jó, akor már csak elegendo tudás és akarat kell ahhoz, hogy valóban jót is tegyünk, ill. hogy meg is tegyük azt.
Sziasztok:
Mici Maci
u.i.: Miért nem irnak mások is gyakorlati tanácsokat? Olyant, amitol tényleg boldogabbá válhat az életünk.
Az élet apró, mindennapos, ha úgy tetszik pitiáner dolgaiban legyünk engedékenyek!
Ne kapjuk fel a vizet apróságokon, ne akarjuk, hogy mindig a miénk legyen az utolsó szó, ne ellenkezzünk a kis dolgokban!
Nagy és meghatározó döntéseknél pedig beszéljük meg a dolgokat! Az sose jó, ha nem merünk, nem akarunk megbeszélni valamit, ami fontos. Az ilyesmiből mindig belső félelmek, szorongások és egyéb problémák származnak.
Egy tanács a mai napra: mindennek gyözödj meg a valódi értékéröl és annak megfelelöen dönts, hogy érdemes-e megvenned-e vagy sem.
Soha ne akarj hasonlítani senkire és soha ne akarj más lenni mint a többiek.
Musaic!
Az az agyad, amelyik kitermeli ezeket az állító mondatokat, a halálod pillanatában sajnos leáll. Megszünik működni tehát az a közeg, amely befogadja, feldolgozza, reagál az információkra. Nincs érzékelés, mert nincs érzékelő közeg. Az anyag, az energia és az információ járja a maga útját nélküled is. Szerencsés esetben, ha sikerül utódot hátrahagynod, akkor a téged jellemző információk egy része a genetikai kódok átöröklésével tovább áramlik, generációról generációra, keresztül bukdácsolva az évezredeket, mint ahogy eddig is ezt tették évmilliókon át. De mindig egy más lény testébe zárva.
Az emberi gondolkodás termékeit, mint a kereket, a kardántengelyt, vagy a különböző vallási rendszereket pedig az aktuális információ szállító közegek, mint szájhagyomány, tanítók, tanárok, szűlők, médiák, a társadalom, a könyvek, számítógép memóriák közvetítik az új nemzedékeknek. És ez vígan folytatódik a legközelebbi meteorit becsapódásig, ami statisztikailag kb. 30 millió évenként elpusztítja a Főld felszínén aktuálisan uralkodó élőlényfajok nagy részét.
A mi felelősségünk talán az, hogy ne magunk miatt pusztuljunk már ki. Sok tudatosság kell hozzá, ráadásul nem elég az egyén tudtossága, ennek társadalmi szinten kéne tudni működnie. Amíg a felelősséget folyamatosan valamilyen szinten egy természetfölötti szellemi közeg feltételezésével nem vállajuk fel 100 százalékosan, addig mindig helye lesz a társadalmi szinten elkövetett manipulálásnak. Ez nehezíti a dolgot.
Ezt a magam részéről belátva én a boldogságot a rendelkezésemre álló idő alatt igyekszem nyakon csípni. Ehhez így, 31 éves koromra ki kellett alakítanom egy derűs életfilozófiát. Muszáj volt keresztűl vergödnőm egy-két metafizikai alapkérdésen, de mostanában kezd az az érzésem lenni, hogy ennek önmagában is tudok örülni. Ahogy a dolgok állnak, számomra csak "kellemes ráadás" lenne, ha netalán tán kiderülne, hogy mégis van valami jó "odaát", a halálon túl. De egyáltalán nem borul a személyes alkotmányom, ha nincs ott semmi.
Bármilyen misztikus hozzáállás azonban arra csabíthat, hogy passzív elviselőivé tegyen a "sorsunknak", ahelyett, hogy megpróbálnánk irányítani azt, amennyire csak tudjuk. A misztikus, ezoterikus hajlamú emberek jeleket keresnek, értelmeznek és jelekben hisznek, ebből kifolyólag manipulálhatók, vagy simán önmagukat vezetik félre, ott is kedvező vagy rossz jeleket látva bele az összefügésekbe, ahol másra kéne koncentrálni. Energia pazarlás lehet ez is.
Mici maci!
Ismet fejen talaltad a szoget..
A hozzaszolasodhoz hozzatennem, hogy a tulvilagba vetett hit gyakorlati oldala az ima (keres istenhez), es a meditacio (isten hallgatasa).
Ehhez kapcsolodoan "napoleonnak" van egy apro hibaja: nem nezett utana rendesen, tenyleg o az? Ezt megtehette volna. Ameddig errol nem bizonyosodott meg, addig ez csak onamitas.
A halalrol: gyakorold mindennap! egyszer sikerul. A halal nem mas mint a test elhagyasa. Amikor a test idje lejar, akkor az aktualis test vegleges elhagyasa. Ez a folyaamt kitapasztalhato, es gyakorolhato.
Es teljesen egyet ertek veled: a (fizikai test) halalakor mindenki megtudja az ezzel kapcsolatos valaszokat...
Először is, te is öröklétű szellemi lény vagy, nem sajátitom ki magamnak. Csak te még nem akarod ezt elhinni, de majd a halálodkor úgyis észreveszed...
Azután pedig utolsó hozzám irt mondatodra reagálnék:
"De nem mondom, ha világképed tényleg boldogabbá varázsolja mindennapjaidat. Akkor neked jó."
Erről van szó!
Ha nekem ez a világkép nyújt boldogságot, akkor miért ne higyjek a túlvilágban, stb.-ben. Én azért hiszek mindezekben, mert nekem ettől jobb lesz. De szerintem mindenkinek jobb lenne ettől.
Mert miért ne lenne jobb mindenkinek, ha mindenki úgy állna hozzá az őt körülvevő dolgokhoz, hogy neki minden a javára válik?
Ha mindenki elhinné azt, hogy minden a javára válik, bármi is történjen vele, akokr mindenki boldog lenne.
Szóval a hit nagyon nagy dolog. VEgyünk például egy őrültet, aki azt hiszi, hogy ő Napóleon. Teljesen úgy él, mintha az lenne. Neki tehát tényleg ő Napóleon. Mi tudjuk, hogy ez nem felel meg a valóságnak, de neki az a valóság, hogy ő Napóleon.
Én is ilyen "őrült" vagyok. Nem tudom bebizonyitani senkinek, hogy van tulvilág, mennyország, angyalok, Isten, hogy mind szellemek vagyunk, stb., de hiszek bennük, ezért nekem ez a valóság. Hiszek abban, hogy nekem minden a javamra válik, ezért ez is valóság nekem.
Az meg kit érdekel, hogy ez a valóság megfelel-e az igazi valóságnak? Azt se tudta még senki bizonyitani, hogy nincs Isten, túlvilág, angyalok, stb. Tehát nem tudjuk, hogy kinek van igaza vagy kinek nincs. Nem tudjuk, hogy ki az igazi "őrült", aki hisz vagy aki nem hisz?
Mindenesetre a halálakor mindenki megtudja.
Én rosszul nem járhatok, mert legfeljebb kiderül a halálomkor, hogy nem voltam "őrült".
Aki viszont nem hitt ezekben, az rosszul járhat, mert z derülhet ki róla, hogy "őrült" volt.
Bocs a kissé elvont "őrültezésért", csak érzékeltetni akartam, hogy nem biztos, hogy az a hülye, aki annak látszik itt evilágon...
Mici Maci neked jó.
Te tudod, mi az igazi boldogság.
Az evilági boldogság ( pl.tenisz, szex, v. regényírás, kutató munka, stb) alantasabb a túlvilágihoz képest (Jézuska és a mennybéli angyalkák szeretete).
Jó lehet öröklétű szellemi lénynek lenni, amilyen pl. Te vagy.
Az energia, az anyag, az információ áramlás összes törvényszerűsége és paramétere úgy van szinkronizálva, megteremtve, hogy neked jó legyen, még akkor is, ha nem ( hiszen az evilági nyomorúság éppúgy, mint az evilági boldogság, mint a tenisz, meg a szex, csak ideig óráig tart, hol vannak azok az örökérvényűségtől?)
Én ugyan mondhatnám, hogy ez nem más, mint sóvárgás...
..sóvárgás az igazi boldogság világába, amit a félelem, vagy egyfajta kiút kereső szorongás táplál, hogy az evilági viszonyrendszerből esetleg nem tudjuk megkapni a boldogságot...
és táplálja még a sóvárgást e finom, öröklétű szellemi lénység iránt az elutasítása annak a világképnek, amit a természet törvényeinek sívár közömbössége, és saját szellemi létünk (tudatunk) kialakulásának céltalansága jelenthet...
Mondhatnám, hogy ez az összes sóvárgás közül a legmesszetörőbb...
..De nem mondom, ha világképed tényleg boldogabbá varázsolja mindennapjaidat. Akkor neked jó.
ÁMEN.
Jungfrrau lemondás metodikája is sóvárgás, mert miért lenne jó lemondani mindenről, ha nem azt várnánk, hogy ettől majd jobb lesz, vagy legalább kevésbé rossz, amikor éppen nagyon rossz...
Szerintem az egyik igazi boldogság ( a sok szubjektív alapon megragadható változat közül) az, amikor az ember 18 éves, és boldog szerelmes. Punktum.
En is hasonlot tudok mondani:
Minden nap egy tizedet, 2.5 orat szanjunk meditaciora (ezt hallottam), 1.5 orat fenyre, 1 orat hangra. A hangra meditcional nem mondjuk az elmelekoto szavakat.
Olyan szavakra gondoljunk, ami szamunkra a tokeletesseget, az abszolutot fejezi ki.
(ahol a gondolataink, ott vagyunk mi is)
Szánjunk naponta legalább negyed órát arra, hogy elcsendesedünk, relaxálunk, meditálunk. Ezt az idot szenteljük annak, hogy befelé fordulunk, figyelünk belso hangunkra, lelkiismeretünkre. Hivok imádkozzanak eközben, beszélgessenek Istenne, Jézussal.
Nem hivok pedig próbáljanak pozitiv dolgokra gondolni, magukban pozitiv érzéseket átélni. Ilyenek lehetnek: szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, huség, szelidség, szerénység, tisztaság, mértékletesség, stb.
Megéri minden nap egy picit elcsendesedni, az embernek megsokszorozza a teljesitoképeségét is, illetve belso békénket is elosegiti.
Egyáltalán nem baj szerintem, hogy elment elméleti irányba is a topic, mert fontos tisztázni, hogy mi is a boldogság. Ez kulcskérdés, hiszen valahol minden ember ezt keresi. De persze a gyakorlati tanácsokat is fontosnak tartom.
Amit K. Béla irt a 35. hozzászólásban, azzal abszolút egyetértek, én se irhattam volna szebben.
Jungfrau irta:
nem akarom keverni a kettöt, csak azt nem értem, hogyan magyarázza meg egy istenhivö a boldogságát (amikor a földi élvezeteket kizárja életéböl) az egyház nélkül?
Hát úgy, ahogy én például. Ti. nem vagyok egy egyház tagja sem, és nem is kivánok lenni. Az egyház egy szervezet, semmi más, mint egy földi hierarchia. A hit az pedig egy személyes bizalom Istenben, de a kettőnek vajmi kevés köze egymáshoz.
Még mindig Jungfrautól:
Amikor sokmindent nem tud megcsinálni mert nincs eszköze hozzá és sokmindent azért nem csinál meg, mert ilyen a társadalmi elvárásunk...
Az ember boldogsága csakis önmagától függ, semmi mástól. Nem függ az semmiféle eszközöktől, semmiféle társadalmi elvárásoktól. Ha valaki ezektől teszi függővé a boldogságát, az sohasem fogja az igazi BOLDOGSÁGOT megtalálni. Az csupán pillanatnyi megfeleléseket fog elérni, amik lehet, hogy sikerélményt nyújtanak ugyan, de hamar eltűnnek a múlt ködében.
A BOLDOGSÁG LÁTÁS KÉRDÉSE. A világ olyan lesz, amilyennek látjuk, nem pedig olyan, amilyen, és mi jól látjuk. Amilyennek látjuk, olyanná válik a számunkra. Ilyen egyszerű. Csak el kell hinni, hogy minden, ami körbevesz minket, az a javunkra válik. Ha ezt elhisszük, máris elindultunk a boldogság útján.
Kedves lufi!
A "a tenisz, a tudományos kutatómunka, a sex meg a regényírás stb. " szerinted tényleg tud boldogságot nyújtani??? Nem keveri az ilyen ember a pillanatnyi jó érzéseket a boldogsággal??? A regényirást és a tudományos kutatómunkát még nem próbáltam, de nekem a másik kettő sem nyújtott boldogságot, bár tény, hogy kellemes érzéseket kiváltott... De ez nem boldogság, ez tart két percig vagy másfél óráig, és utána mi van? Egyszer boldog vagyok, aztán meg nem? két percig igen, 23 óráig nem? Hát én az ilyen boldogságot meghagyom másoknak.
KEdves Jungfrau megint!
irod: Én akkor is a lemondást tekintem a boldogság elsö forrásának.
Ezzel teljesen egyetértek. Aki BOLDOG akar lenni, annak le kell mondania először is.
Le kell mondania arról, hogy bármi olyantól várja a boldogságát, ami tőle független. Le kell mondani arról, hogy majd az új autó, majd az új ház, majd a gyerek, majd az új nőm, majd a nyugdijas éveim meghozzák a boldogságot. Aki ilyenektől teszi függővé a boldogságát, az valóban csak függőséget alakit ki. Le kell tehát mondani ezekről az evilági "boldogságokról", és helyette a túlvilágiban kell elkezdeni hinni. Abban, hogy bármi is történjen itt velem, telejesen mindegy, hisz úgyis csak ideig-óráig tart, s hamarosan meghalok, s ki vár rám odaát? A mennyország ezernyi angyala vár, s fog örülni nekem, ha szivemben a szeretetet élesztettem fel.
Nekem személy szerint az nyújtja a legnagyobb boldogságot, hogy tudom, hogy öröklétu szellemi teremtmény vagyok, és tudom, hogy ISten, Jézus végtelenül szeretnek, és a szeretetük soha nem gyengül az irányomban. Ok mindig a legjobbat akarják nekem. S a szeretetük nem függ attól, hogy én milyen vagyok, tehát hogy rosszat vagy jót teszek, mert ok nem azért szeretnek, mert én ilyen vagy olyan vagyok, hanem ok azért szeretnek, mert ok JÓK. Ez a tudat tud engem boldogitani személy szerint.
Melyek azok a ,amelyeket nem tudunk kifejezni semmilyen fizikai vagy szellemi kapot teszközeinkkel, szerveinkkel!?
Létezhet-e olyan, hogy a csöndet létre kellene hozni?
Létezhet-e olyan, hogy a boldogságot létre kellene hozni?
Nevezhetö-e magányosnak egy hangszer, mikor megszólal?
Miben különbözik nekünk az állítás és a kérdés?
Csak egy jelben.
Csako!
Szerintem olyan hogy satan nincs. Van viszont elme, ami mindent elkovet, hogy ne jussunk tovabb mint ahol o mukodni kepes.
Az elmenek egyszeruen halalfelelme van, es sejti, hogy egy bizonyos hatron tul, amin o mar nem lephet at, nala sokkal tobbet es jobbat nyujto dolgok vannak. Igy hat megprobal mindenfele jot nyujtani nekunk is, hogy elegedjunk meg vele. Nem akar rosszat, ertunk is megtesz mindent, mert nem gonosz, de o nem akar megsemmisulni.
Hiaba akarunk tullepni rajta, es tudatni vele, hogy ha tullepunk rajta, utana meg visszajovunk, es ot ujra "hasznaljuk". Ez kb olyan, mintha egy pc-nek mondanam ezt: most kikapcsollak, de ot perc mulva visszakapcsollak. Hat en is ideges lennek... Az elme olyan dolgokra kepes, amit mi ritkan tudunk elkepzelni. Tud satanista lenni, istent jatszhat, mindezt azert, mert nem ismerjuk meg az elme hatarait sem, es azt etet meg velunk amit akar. Hiszen a fizikai vilagot rajta keresztul latjuk. Ha pedig belso meggyozodesbol "mindenrol" lemondunk, es nem akarunk tobbet, akkor az elme megsemmisul, mivel nem lesz jelen. Ha pedig ugy akarjuk, ujra eloszedjuk...
Ennyit a "satanrol"...
Konkret elemei nincsenek a boldogasgnak, olyanok amiket a boltban megvehetsz, vagy megtanulhatsz. Boldogsag csak belulrol, a bensobol fakad, es nem feltetlenul "jotettekbol".
Ez ugyanugy igaz a fenyre is. Fenyt sem lehet a boltban venni...
A boldogsag mindezekkel egyutt nem semmitteves, hanem egyutterzes, onzes nelkuliseg, es az elme teljes kontrollja (nem agykontroll).
Szoval a boldogsag nem emberi viselkedesi semakon alapszik..
Mindenesetre a te helyedben elgondolkoznek: mi kesztetett arra, hogy ilyen topicot nyissak?
Ird le a valaszt papirra, valodi iroeszkozzel.
hát, ha szerinted ebben van bármilyen emberi érintkezési forma, akkor az jó. Én nem találtam benne...
Mi az, hogyha valaki odajön, akkor elbeszélgetsz veled - Musaic kérdezte, hogy miért nincs a szavaknak jelentése - hát éppen ezért, mert pl. Te szavak nélkül semmit nem tudnál csinálni.
Mi az hogy beszélgetni? Szavakkal könnyü meggyözni bárkit - de az emberek a szavaknak már nem hisznek...
Egyébként is barom ötlet volt ilyen topicot nyitni, mert mindenki elkezdni kifejteni véleményét a boldogságról, ahelyett, hogy konkrét, gyarkorlati elemekröl beszélnénk...
Olyan ez, mint a gondolat, mely meginditja a kezedet a pohár felé, mikor szomjas vagy...
Vajon mit csinálnál akkor, ha nem lenne kezed és megszomjaznál???
Akkor megint egy ajánlással fejezem be soraimat:
Ismerd meg szomszédaidat. Menj át hozzájuk egy üveg borral és igyátok meg együtt.
Arra kértél, mondjak egy aktiv, kézzel fogható példát arra, hogyan szeretem az embereket.
Szeretném, ha mindenki üdvözülne és Istennel élne boldogan a mennyországban, ahol nincs halál, szenvedés, betegség stb. viszont van szeretet, öröm, béke. Szerintem erre minden ember vágyakozik. A sátán viszont el akarja hitetni velünk, hogy ez mese. De ez nem mese! Ez az igazság! Isten mindenkit vár tárt karokkal a mennyországban!
Ezért imádkozom értük és akit érdekel, azzal beszélgetek Isten szeretetéről. Mert hiába szeret az ember, ha a halállal mindennek vége. Akkor igazuk van azoknak, akik az "élet tortájából" minél nagyobb darabot akarnak maguknak kivágni. De nincs halál! Jézus legyőzte a kereszten! Emberek, térjetek Istenhez, Ő tárt karokkal vár benneteket! Jöjjetek, úgy ahogy vagytok Isten ölelő karjaiba!
Musaic,
szerintem te nagyon zárkózott ember lehetsz - ezért sem lennél alkalmas arra, hogy bármit is ki tudj fejezni ha nem lenne kezed, szád, tested...
Nagyon elmentünk a misztukis, filozófikus elméletek felé, pedig én azoknak próbáltam megnyitni ezt a topicot, akik mikor boldogtalanok - gyakorlati tanácsokat kaphatnak bekukkantva ebbe a topicba.
Úgyhogy én mára egy ilyennel búcsúzom:
Soha ne legyél komor az utcán sétálva és mindig nézz a szembejövök szemébe..
Jungfrau!
MUSAIC nem muzaic. rossz a latasod?
A fiamnak sot senkinek nem tudom atadni a boldogsagomat. Te sem tudod senkinek atadni. Csak annyi tortenhet, hogy a masik is hasonlo allapotba kerul valami miatt.
En nem hiszek az invidualis boldogsagban, hanem ertem mit jelent a boldogsag. (ettol meg nem kell boldognak lennem)
Ki mondta hogy megszunnek a szavak? hmm?
Belahoz szolasodhoz (bocsi Bela:) :
Miert hiszed azt hogy csak egy hivo tudja a szeretetet kozvetiteni masok fele? Miert hiszed azt, hogy ahhoz, hogy szeretetet "adjunk", hivonek kell lennunk?
azt irod:
>Nem olyan, amely csak akkor ad, ha kap valamit,<
Kérlek, mondj egy aktiv, kézzel fogható példát arra, hogy szereted az ember(eke)t.
Te, mint hívö, hogyan tudod közvetiteni szereteted mások felé? Ne kamuzz! : )
Muzaic, elnézést az elírás miatt,
arra lennék kiváncsi, hogy a fiadnak hogyan adnád át a boldogságodat? Hogyan mutatnád meg neki, hogy mi a boldogság - mert irásod szerint te csak az individuális boldogságban hiszel...
most annyi, és ne tévesszenek meg a szavak jelentései - hiszen a boldogságban megszünnek a fogalmak és az értékek - nem!? : ))
Jungfrau!
Musaic, nem mozaic.
Az egyhaz nem azonos sem a hittel, sem a boldogsaggal. A puszta hit senkit nem tesz boldogga. Ebbol kovetkezik, hogy az istenhivo, aki "csak" hisz, ettol meg nem lesz boldog.
A boldogsag nem egyenlo a lemondassal, a vilagi elvezetek kizarasaval.
Gondolom te is hallottal olyan emberekrol, akik meg azt sem tudjak mi az a templom, vagy egyhaz, vagy hogy melyik istenben kell hinni (ez egyebkent is az osszes egyhaz hibaja, hogy kisajatitja isten egy-egy megjelenesi formajat (raadasul erre epitik az egesz szervezetet!)). Megis van hituk, meg tapasztalatuk is, (es itt nem a benarkozasos revuletbe esesrol beszelek), es netantan meg boldogok is.
A kutyas peldaval ratapintottal a lenyegre: istent nem lehet meglatni, es megtalalni, amig nem mutatja meg magabol azt, amit el egyaltalan el tudunk viselni. Ez bizony a fejletlensegi fokunkat mutatja.
A lemondas talan elso lepeskent elvezet a boldogsaghoz elso forrasahoz, de a onmagatol a lemondastol,meg senki nem lesz szuksegszeruen boldog.
Inkabb az teszi meg az elso lepest, aki tudja mirol, es miert mond le dolgokrol. Kijelolte a celt, kapja a visszajelzeseket, egyensulyba kerul. Es attol hogy valaki boldog, nem fogja kinyilvanitani ezt masoknak, mert eleg csunya lenne, ha valaki benso meggyozodeset befolyasolna masok velemenye az o boldogsagarol, es egyaltalan sajat magarol. Ki tudhatja ezt maganal jobban?
Kovács Bélának:
tok mindegy minek nevezed. minden nev az ove. belole epitkezik minden. a tettek akkor "tettek" ha nem mi tesszuk, hanem isten a cselekvo. max alazatosak (nem megalazkodottak) lehetunk, hogy ez letrejojjon.
