Lapunk információi szerint a 300 millió forintos állami kezességhez jutott
nyírlugos-cserhágói Cserfood Kft. kisebbségi tulajdonosa Balogh Gyula országgyűlési
képviselő, a Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. Egy másik
támogatott, a 280 millió forint állami garanciához jutott túrricsei VÉPISZ Szövetkezet
ügyvezető elnöke pedig Lengyel János, a hét végi időközi parlamenti választáson a
Fidesz-FKGP közös jelöltjeként induló országgyűlési képviselőjelölt. Állami garanciát
vehetett igénybe az Uránia 96 Kft. is, amelyet a hírek szerint akkoriban szintén Balogh
Gyula környezete irányított. Mindezek alapján nem lehet véletlen, hogy a kormánypárti
jelölt a kampányában ingyen konzervcsomagot osztogatott a választóknak."
Népszava 2000.03.31.
- ugyanerről a derék kisgazdáról mondta (az MSZP-sek mellett) Arday MDF-es képviselőjelölt, hogy a kisgazda jelöltet támogató polgármesteri aláírásokat zsarolással szerezte (ő ott az FVM embere, hivatalosan pedig a szabolcsi kisgazdák elnöke, a területfejlesztési tanács elnöke, az észak-alföldi tft tagja, az OGY tagja volt)
- ugyanennek a derék kisgazdának a megyéjében érezte hirtelen 20 független polgármester feltétlenül szükségesnek, hogy belépjen a kisgazdapártba (a szomszédos, szintén jelentős FVM-függőségben lévő Hajdú-Biharban 10-en)
- ugyanez a derék kisgazda játszott az emlékezetes Helmeczy-ügyben a fideszesek megosztására, azzal a szándékkal, hogy patthelyzet esetében esetleg ő lenne az elnök. Ennek ellenére azt állította, hogy mind a 10 kisgazda megyei közgyűlési tag Tóth András támogatta volna (ez akkor sem hangzott valami meggyőzően)
- ugyanez a derék kisgazda volt - konzervipari nagymenőként - igazgatótanácsi tag az FVM közreműködésével államilag garantál hitelt kapott Cserfood Rt.-ben; igaz, a saját cége akkor még nem kapott ilyen támogatást; de ami késik, nem múlik...
- ugyanerről a derék kisgazdáról mondják ti., hogy a jelenlegi területfejlesztési támogatásokból mintegy 4.5 milliárd Ft-ot utalt ki saját cégének... (ezt az információt még nem ellenőriztem)
- és ugyanerről a derék kisgazádról rebesgetik azt is, hogy ő volt az egyik fő hajtóerő a megyei földhivatalok elnökeinek a lecserélésében, az új, megfelelő emberek kiválasztásában is...
- és persze az sem lehet véletlen, hogy a iskolás tejakciót is ennek a derék kisgazdának a megyéjében vezették be kipróbálásra
- meg mintha ugyanez a derék kisgazda próbálta volna profilírozni magát azzal, hogy az Új Magyarország átvételére jelentkezett. Aztán persze eltűnt valahol útközben.
Egy szó mint száz: ő egy igazi megbízható, tiszta kezű, szimpatikus politikus figura! Több ilyenre van szüksége ennek az országnak (és hál' istennek, van is még a fajtájából...)
Igazad van, nem jó a topik cime. A Kormánykoala és bunkóságai, jobban fednék a tényeket.
Pl. az is mekkora bunkóság, hogy Székely Zoltán kisgazda képviselő a Közbeszerzési Bizottság elnöke, itéletet hirdet a tárgyalás előtt. Még nem is tárgyalták az ügyeket, de ő már hat települést csalássa vádol meg. Az itélet előbb megszületett, mint a vádirat.Ennek ellenére marad a bizottság elnöke.
Nem tudtad, hogyha Balogh képviselő tanyáján defektet kap egy más párthoz tartozó személy autója, akkor azzal az Orbán-kormány - különösen a vezetője - megsértette a demokráciát?
Egyébként mi a garancia arra, hogy igaz a tudósítás?
Bár ez a cikk némiképp egy Blikk-tudósításra emlékeztet színvonalában, de szerintem is Torgyán hazavágja az illető kisgazda urat. Jelen helyzetben ez még az FKgP-ben sem tolerálható.
Nem gondolom, hogy kirúgják. A főnöke is hasonló szellemben nyilvánul meg nap, mint napA kisgazdák szvsz úgy gondolják, hogy a vidék teljesen a kezükben van és most már azt csinálnak, amit akarnak. A Fidesz úgy sem mer szólni, mert akkor Józsi bácsi, jól az orrukra koppint.
A Kisgazdáktól még csak olyanokat rúgtak ki, akik Józsi bácsit merték kritizálni. Ez az egyetlen kizáró ok. Aki jó nagyokat nyal, annak biztos helye van a pártban, bármekkora hülye is.
A Népszabadság mai cikke szerint a régi jó elvtársi idők jönnek vissza.
Demokrácia ez tulajdonképpen, vagy most két-három párt elvtársai uralkodnak a nép felett.
Megfenyegetett rendőrök?
Emelkedett hangulatban volt a megyei kisgazda elnök
A Népszabadság információi szerint Balogh Gyula országgyűlési képviselő, a Független
Kisgazdapárt Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei elnöke a közelmúltban fenyegetően lépett
fel a rendőrtisztekkel szemben: az erről készített jelentések eljutottak a fővárosi
kormányhivatalokba.
Január 26-án délután Balogh Gyula egy hatpárti egyeztetés után közeli tanyájára invitált
több személyt: helyi politikusokat, rendőrtiszteket. A fesztelen hangulatú összejövetelen
figyelmeztette a jelen levő rendőrtisztek egyikét, hogy akkor jár jól, ha magánemberként és
rendőrként is teljesíti a képviselő vele szembeni elvárásait. Utalt arra is, hogy állásával
játszik az a rendőr, aki neki nemet mond. A találkozón jelen voltak a köztársasági őrezred
tisztjei is, akik Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter küszöbön álló
látogatását készítették elő biztonsági szempontból. Nekik a megyei elnök
hogy ha majd ő lesz a miniszter, akkor jobban fognak ugrálni. A honatya egyébként
később – telefonon – egy országgyűlési képviselő-társa feleségét is légyottra hívta a
kötetlen találkozóra, de meghívása visszautasításra talált.
Információnk szerint a köztársasági őrezred és a rendőrség tisztje is jelentette a
történteket, ezt követően az őrezred egyik, a találkozón jelen volt tisztjét más beosztásba
helyezték.
Kérdésünkre Ignácz István dandártábornok, a megye rendőr-főkapitánya csupán annyit
mondott: nem jutott tudomására olyan adat, amely miatt főkapitányként intézkednie kellett
volna. Mindazonáltal értesülésünk szerint a jelentések tartalmát koalíciós pártvezetők is
megismerték.
Balogh Gyula nem reagált munkatársunk megkeresésére.