Keresés

------------------

A holdsugár csendben haldoklott a falon,
Lassan ölte meg őt a gyertyák fénye.
Tudva jól, most nincs bennem szánalom,
Kínozta, mintha semmitől sem félne.

Ezüst pohár állt a sötétszín asztalon,
Vérszín bor talán rubinnak tűnt benne.
Magával ragadó, rég érzett izgalom,
S a kehely mintha többet követelne.

Ahogy ágyban fekvő kedvesem figyelem
- Hosszú, fekete haj koronázta tündér arcát -,
Láttam, miképp lesz szürkévé a selyem,
Elvesztve a hófehér bőrrel vívott harcát.

Találkoztunk, én azt hittem, megszeret
Gyönyörű nap volt, és még inkább szép éj,
Emlékszem, mint történt, valóban meglehet
Érzelem vezette, több mint egyszerű kéj.

Majd azt hitte, erősebb lesz nálam,
Ám reméltem, végül nem rontja el,
Akkor jöttem rá: a mai napra vártam,
Örökre enyém, egyéb nem érdekel.

Szerelmünkre ezüst-poharam emeltem.
Eltűnt belőlem a fájdalom, a részvét.
Mit nekem szánt, ő kapta helyettem.
Boldogan ittam a vámpír-lány vérét.