és elvileg pont a csúcsot fogja levágni sőt nyugaton már tegnap is esett de itt szolnokon ebből semmi nem lett. Viszont holnap már ide is igéri , és tavaly 3.-án volt a csúcs
remelem bejon a joslatom, es idenre a parlagfu temat ezzel a zivatarfronttal.. jo kis brutal eso jol kitisztitja a levegot, a viharos szellokessel egyetemben.
nagyon szerencsés az akinek az ilyen olajivás-rágcsálás stb dolog bejön, ez szerintem kb az immunterápia "sufni" verziója... Én nem kockáztatok mert érzékeny vagyok a pollenre eléggé és ki tudja mi jönne ki ebből a dologból..
én két hónapig ettem frissen nyersen és nem segített ez idő alatt illetve ittam a magjának kisajtolt olajátés az ugyan gyengíti de van azért mellette is még szenvedés. Idén elkezdtem orrsprayt használni (dymista) és szinte teljesen megszüntetett minden tünetet már nem félek kimenni a természetbe sem ilyenkor. Az más kérdés hogy ez mit okoz rejtetten a szervezetemben mert ez bizony szteroid és antihisztamin keverék . mellette napi 1 szem cetirizin és gyakorlatilag tünetmentes vagyok 2 hete egyet sem tüsszentettem és tiszta az orrom és érzem a szagokat . Csak egy minimális szem viszketés van időnként de az orrspray azt is visszafogja. Soha nem volt még ilyen jó szezonom . jövőre is megveszem
1988-óta vagyok széna náthás. Tinsettel, majd cetirizin gyógyszerekkel vészeltem át a késő nyarakat. 90-100 darabot használtam el szezononként.
Mára ez teljesen megváltozott!
Napi két levélke szárított fű az adagom :)
Az utóbbi 4 évben 2-4 db gyógyszert eszek meg. Mellette naponta 2X rágok el szárított parlagfüvet.
Ébredéskor, fél liter víz megivása után jön az első adag, amit jó sokáig rákom. Elég keserű, de azt tapasztaltam, hogy sokáig kell a számba tartani, nem hamar lenyelni. Lefekvés előtt megismétlem a rágcsálást.
Néha tüsszögök párat, de messze nem a régi, könnyfakasztó mennyiséget.
Ami idén jött elő, hogy érzem az illatokat! Az erjedő mustot régen éreztem. Érzem a szilvák illatát. FANTASZTIKUS!
Két marékkal szedem, amikor éppen kibújnak a földből, megszárítom a lakásban, s igény szerint majszolok belőle.
szerintem a meleg es eso elofordulasaban mazlink van eddig. illetve korabban kezdodott a szoras, emiatt remelem nem lesz nagy csucs. de meg a diagrambol az latszik a java meg hatravan. de nincs sok hatra a csucs idoszakbol mar.
Sejtettem, h vmi ilyesmi lehet. Szóval ezért érzem úgy, h szinte nem is vagyok allergiás. Még a tavalyihoz képest is nagyon gyenge a pollenkoncentrátum, a sok évihez képest meg pláne. Bárcsak így maradna.... ;) Vki tudja vagy sejti a választ, h mi a gyenge pollenszórásnak az oka? Nem baj ha hipotézise van, azt is szívesen meghallgatnám. Üdv mindenkinek!!!!!!
Köszönöm a segítséget! Az a baj, hogy a legtöbb készítmény laktózt tartalmaz 🤨 A tejet és származékait teljesen kerülnöm kell😞 Van itthon Cetirizin, de emiatt nem lehet!
Ha vény nélküli gyógyszert keresel próbáld ki a Loratadin Hexal-t nekem bevált, csak minimális szemviszketés van arra meg az Antalerg szemcsepp a jó igy szinte tünetmentesen átvészelem a szezont.
dymista orrspray igaz gyakorlatilag a legdrágább de az orvos azt mondta hogy a legjobb is szteroid és antihisztamin keverék . mellé szedek még napi 1 szem cetirizint amely lehet nem is kéne. a tabletta önmagában amikor erős lett a szórás már nem sokat ért de a dymista 2-3 nap alatt lenullázta a tüneteket parlagfű mezőbe is belemehetek még a szem viszketést is visszafogta és ez nem csoda mert le is van írva a tájékoztatóba hogy kihat a szemre esetenként önálló teljes kezelésnek is megfelel
Szerintem csak orvos által felírt készítmények a hatásosak igazán. A vény nélküli szerek nekem nem működtek. Én Avamys - szteroidos orrspray, Opatanol - szemcsepp és Lendin antihisztamin tablettával vágok neki ennek a szezonnak. Mindegyik vényköteles.
Sziasztok! Én nagyon szenvedek a parlagfű allergiától! Minden tünet jelentkezett, ami csak meg van írva😰 Amúgy azt olvastam, hogy egyik évben alig, mâsik évben nagyon előjönnek a tünetek! Tavaly alig voltak tüneteim! Most jöttünk haza a 4 napos nyaralásból, gyuláról indultunk /Budapest, Miskolc, Miskolctapolca, Kékestető, Visegrád, Bükkeresztes/ mindenhol nagyon szenvedtem.😞 Pollengrappen kapszulát, valamint allergiára való teát iszok, de nem használnak! Esetleg valaki tud olyan gyógyít, ami nem álmosít még jobban, mert igy is egésznap tudnék aludni😱
a hőség szerintem is fog rajta bár most lekopogom a dymista spray rendesen helyretett és nem aggódom a szintek miatt. Amúgy ez hamar ki fog derülni mert hétvégén jön az eső . Az átmenetileg tisztít majd utána az erőre kapott gyomok még jobban szórnak. viszont azt se tudom most perpillanat meddig van a csúcspont lehet addigra már szept elején kezdődik majd egy lassú lecsengés
Üdv mindenkinek! Tényleg jó lenne tudni, h mi folyik itt, mert még mindig napi 2-3 tüsszentés és ennyi a tünet. Pedig én elég durván allergiás vagyok a parlagfűre. Lehet, h ez a nagy meleg nem jó a parlagfűnek??? Ill. a pollenek nem tudnak úgy aktivizálódni? Lehet, h orbitális hülyeséget kérdezek, de tavaly ilyenkor meg azelőtt is, már rég minden tünetem megvolt. Jó persze, örülök meg minden, remélem így is marad, csak ezt az egészet most vhogy nem értem.... Másvalaki h van manapság??? Üdv! :)
egy pici mindig lesz. elektromossaggal/statikus elektromossaggal dolgozik es emiatt minimalis ozon jon letre. volt ujszag is az ki fog szellozni de a pici ozon megmarad.
neked a daikinnak elmúlt az "újszaga " vagy ennek a gépnek mindig lesz egy gyenge savanyú szaga ? Inkább úgy kérdezném hogy soha nem lesz egy semleges tiszta illat a szobában pl 2 hét múlva? Persze csak olyankor tűnik fel ha elmegyek a lakásból kiszellőztetem az orromat és amikor hazajövök érzem hogy egy furcsa gyenge illat járja át a lakást . A gép típusa mc70lvm és 3 napos éjjel nappal járatom automatán ami gyakorlatilag a legcsendesebb üzemmódba dolgozik 99 % ba . Bocs hogy itt kérdezem meg de végül is az allergia ellen van ez a gép is.
én meg úgy érzem hogy az én orr sprayem rendbe tette a az orromat. Már nem szárad ki véresre hanem pont jó. Majd kíváncsi leszek ha elhagyom szeptember közepén akkor mi lesz utána
koszi a tippet eddig a gyogyszer mellett nasonex van par eve ha ki kell menni, de van amikor az se az igazi. mondjuk orrsprayt csak akkor hasznalom ha muszaj mert nagyon leamortizalja az embernek az orrnyalkahartyajat.
ahogy nezem az idojarast az esos idot elorehoztak csutortok magassagara, ha az kitisztitja a mostani allapotot akkor utana mar ha nem varhato kanikula csak 25 fok korul akkor elmondhato szerintem hogy ezek a napok jelentik remelhetoleg a csucsot... remelhetoleg.