Valaki szokott utcán bepisilni? Hogyan és mennyit? Volt hogy észrevették? Szívesen olvasnék tapasztalatokat,ötleteket!
Ma hazafelé a buszon engedtem be egy nagyobb adagot,majd mikor leszálltam gyaloglás közben annyira bepisiltem hogy már tenyérnyi folt volt a kék farmeremen!Élveztem,bennem volt a kisördög hogy még akarok pisilni és mielőtt hazaértem elengedtem mindet,kb 10 perc volt még hazáig!Az első teljes bepisilésem volt utcán,nagyon felizgatott!
A barátnőm nem tud a fórumról, mert ő annyira nem laza mint én. Talán később. Ő az a lassan nyíló típus.
Olyan, hogy úgy bepisiltem volna, hogy nem akartam, utoljára évtizedekkel ezelőtt még gyerekkoromban történt.
A visszatartást én nem igazán élvezem, inkább magát a pisilést. Meg olyan dolgokat amiket más már perverznek esetleg undorítónak tart. Pl. van, hogy beleguggolok a kádba és a saját tenyerembe pisilek kis adagokban, majd az adagokat szétkenem a melleimen. Nem tudom ezt miért élvezem, de baromi jó érzés.
Vagy olyat is szoktam, hogy farmerben és egy szál pólóban vagyok otthon és az ablakon kihajolva beeresztek, miközben (főleg mostanában) a hideg szélben a mellbimbóim megmerevednek. Isteni érzés!
Na meg pár hónapja történt valami ami számomra nagyon zavarba ejtő és mégis nagyon izgalmas volt, de nem merem megosztani a fórumon, mert lehet az már kiverné egyeseknél a biztosítékot. :)
Még viszonylag új tag vagyok a fórumon,de régebben olvastam néhány írásodat. Legjobban az maradt meg, mikor egy vizsgálat során hugyoztad össze magad.
Az általad írt jelenetet nem láttam.
Én magam sem vagyok nagy foci rajongó, de ha EB vagy VB van, akkor gyakran nézek meccseket (az interjút viszont már soha). Ilyenkor mindig beeresztek kisebb-nagyobb adagokat, ritka, hogy az alsógatyám megússza szárazon...
Én is üdvözöllek és örülök annak, hogy visszatértél.
Köszönöm, megvagyok és még mindig nagyon szeretem a pisis dolgokat, úgy általában mindenfélét, mint eddig is.
Valóban több hölgy van a Fórumon, de sajnos, még így is kevesen vannak, nagyon kevesen.
A focit nem szeretem, nem is nézem, úgyhogy az általad említett esetet sem láttam, de így, hogy felkeltetted az érdeklődésemet, amennyiben valahol megnézhető, szívesen megnézném.😊😊😊
Tetszett a hazautad a barátnőddel, mikor neki nagyin kellett pisilnie. Ő leguggolt és te kisvártatva a pisisugárba helyezted a tenyeredet. Óriási!! Micsoda döntés!!!! :) Na azért bátornak is kellett lenned. De igazad volt, semmi baj nem történt belőle. (barátnőd pillanatnyi sokkhatásától eltekintve:)
Bár én ösztönösen máshogy cselekedtem volna, mikor a barátnődnek pisilnie kellett. Én megpróbáltam volna megakadályozni vagy lebeszélni arról, hogy pisiljen, és győzködni, hogy ki kell bírnia, hiszen megbírságolhatják vagy megláthatják, esetleg azt is mondtam volna, hogy a huligánok épp erre tartanak stb :) ...szóval tartsa vissza, míg hazaértek.
Tudod, engem ez izgat leginkább, mikor egy nőnek nagyon kell, ám mégis tartani kell.
Amúgy visszatérve a tenyérbepisilésre, azért belátom az se rossz! :) Már önmagában a női pisilés látványa szerintem gyönyörű. Én különösen azt szeretem amikor egyenes, koncentrált közepes sugárban pisil a nő és nagyon sokat és egyenletesen. Mikor nem nyomja, hanem a hólyag erejéből történik az áramlás. Ilyenkor a tenyeret alátartani a forró pisisugárba, érezni a hólyag kiűrítő erejét, az csodálatos érzés lehet. Még mint annak, aki pisil.
Ildi! Búcsuzóúl kérdeznék valamit. Történt már olyan veled, hogy igaziból bepisiltél? Mikor nem akartál, csak már nem bírtad tovább..? Elmeséled? Milyen volt?
Ha jól sejtem, te magát a bepisilést szereted, annak áztató, melengető hatását, és nem pedig a tartogatást.
Bár, ha a tartogatást mégiscsak szeretnéd, azt okvetlen mondd el nekem, mert engem ez izgat a legjobban az egészben. Vagy tudod mit!? - Akár szereted akár nem, mindenképpen beszélj nekem arról, hogy nőként milyen érzés az, ha nagyon kell pisilned, ám vissza kell tartanod hosszú ideig! - Mit érzel a hasadban, a medencédben, a húgycsövednél, és magában a hólyagban? Milyen magasra emelkedik a teteje, mikor nagyon tele van? A köldöködnél érzed, ha megnyomod, vagy kicsit alatta? Furcsákat tudok kérdezni, de el sem hiszed engem ez mennyire érdekel és hogy tudok örülni minden pici információnak. Én még mondd el azt is, hogy hogyan szoktad tartogatni, hogyan tartod a lábaidat közben? Keresztezed, bedöntögeted, egyik lábadról a másikra állsz? MI a legjobb ilyenkor?
De azért engem sem csak kzárólag a tartogatás érdekel. Izgat az is, ha eláztatom magam vagy egy lánnyal közösen áztatjuk el egymást. Persze lehetőleg úgy, hogy azért pisilünk be, mert már nem tudjuk tovább visszatartani.
Csak lenne már elázni valakivel.
Majdnem elfelejtettem... Szívesen olvasnál történeteket - mondtad. Örülnék, ha elolvasnád a történeteimet és elmondanád róluk a véleményedet. Alfrédi néven 2007 eleje óta rengeteg történetet is írtam ide. Van köztük megtörtént és képzeletbeli is, mimdegyikről tudni, melyik... Ja, és "Alfrédi még ez is" néven szintén érdemes keresni, talán ott is van néhány.
Olvastalak és nem találok szavakat arra, mit is mondjak..?... Annyira hasonló a fétisünk! :) A pisis dolgok összes vállfaja érdekel (ja nem, mert a szájnapisilés az már nem (fűjj) ) :) de ezen pisis dolgok közül legesleginkább a pisilés visszatartása. Úgy mint: saját pisim visszatartása szabad akaratból, illetve kényszerből (mikor nincs lehetőség és alkalom űríteni), más szabad elhatározásból vagy kényszerből történő tartogatása és úgyanígy, ha ketten egyszerre tesszük ez vagy kerülünk (véletlenűl) :) ilyen helyzetbe. (Kicsit tudományosra sikerült)
Írtad, hogy addig tartogatod, amíg fájni kezd és a végén már saját magától indul meg. Hát ez az! Én is pont így szeretem. A legvégsőkig visszatartani, és csak akkor bepisilni, mikor ez már tovább egyszerűen lehetetlen.
Más ölében bepsilni... - Írtad. - Én pedig már álmodozam is róla. Képzeld! - Na persze csakis virtuálisan.. :) Ülnél az ölemben, miközben néznénk a tv-t. (De alighanem ez mindegy. :)) Sűrün kérdezgetném nem-e vagy szomjas. És ha nem, akkor is megállás nélkül öntögetnék a poharadba a kedvenc italodból. Ha pedig pisilned kellene, akkor ott kezdődnének a bajok, ugyanis 2 dolgot szigorúan tilos volna: 1. felállni az ölemből. 2. Bepisilni.
Nem hagynám magam megfűzni. Tartogatnod kéne és kész! Az örökkévalóságig. :) Na de viszont nagyon rendes is lennék, mert segítenék közben a visszatartásban, mégpedig úgy, hogy a kezemet a combod közé tenném és engedném, hogy megszorítsd. Azért ez már nagy engedmény, hiszen így sokkal könnyebb így visszatartani. Másik kezemmel ellenőrizném a hólyagod teltségi állapotát, hogy mennyire kemény és mekkora, mettől meddig terjed a kontúrja. Nem nyomnám meg nagyon, hiszen nem az lenne a célom, hogy mihamarabb bepisilj. Ellenkezőleg, hogy minél tovább "szenvedj" és tartani tudd a sok pisit.
Bocsi! Jól beleéltem magam, de nagyon jó volt!
És te milyen tartogatós játékokról szoktál fantáziálni?
Veled kezdem azért, mert igértem neked valamit (másfél éve?) - mégpedig egy emlékem elmesélését, ami egy fogorvosi rendelőben történt meg velem. Emlékszel? - mármint az igéretre? - Mert én nem.. - mármint a történetre. :) Jó, csak vicceltem, az ilyesmit nem lehet elfelejteni, bár igaz az emlékek kissé megkoptak, hiszen mindez kb 2 éve történt. De megpróbálok minél jobban visszaemlékezni és igérem (most nem) de hamarosan elmesélem. Elgondolkodtató, de azóta sem éltem át sem hasonló, sem semilyen pisis kalandot sem. Úgy érzem a kieséseket ideje lenne bepótólni! :)
Igazán remélem te bővelkedtél mindebben, tartogatásban, bepisilésben.
Sziasztok fiúk! - Igen, most rendhagyó módon először a hímnemű fórumtársakat szeretném üdvözőlni. A régieket, mint Pee she, Spriccpumpa, Oldman - és az újakat is.
Először is mit szóltok ahhoz, hogy mennyi lány csatlakozott hozzánk az útóbbi időben? - Mármint, hogy milyen sok! Én el sem akartam hinni mikor visszaolvastam. Szerintem ennyire szép napokat sosem láttunk még. :) Egyetértetek?
Egyébiránt remélem élitek az életeteket és kalandjaitokat ritkán ússzátok meg szárazon.
Bucsúzóúl egy kérdés, amiből kiderül mennyire szeretitek a focit? Volt pár hónapja egy Eb. selejtező meccs, asszem Magyarország - Finnország, de biztos itthon rendezték. Megnyertük. A végén volt több hosszú öröminterjú szakértőkkel a pálya széléről. Mérei Andrea volt a kérdező. Nagyon hideg volt. Folytassam? :) Emlékeztek? - (á, ez hülye kérdés volt..) Szóval láttátok az interjút is? _ Mert ha igen, akkor csak felfigyeltetek arra, hogy szegény Andinak mennyire kellett már pisilnie az interjuk (kb 30) perc eleje óta, sőt feltehetőleg már a meccs alatt is, ám ilyenkor, élő közvetítések idején nincs idő és lehetőség elmenni a wc-re, ami messze van, esetleg bármikor be kell jelentkezni a tervezetten kívül is. Látszott, hogy Andreát zavarja az inger és időnként a lábát is lehetett látni amint összeszorítja, de le a kalappal, mert állta a sarat, nem zökkentette ki nagyon a kérdezésből.
Kár, hogy nem tartott még legalább egy órát a közvetítés. :)
Szintén a Chat-es korszakomba megismerkedtem egy Paksi lánnyal.Még randi elött felvezettem neki,hogy rossz a vesém ezért éjszaka előfordul,hogy bepisilek.(szoktam arra kelni,hogy akaratlanul eláztattam az ágyat).A lány azt mondta őt nem zavarja.Második együtt alvásunknál meg is történt.Ügyet sem vetett rá.Pár nappal később gondoltam fokozom a dolgot.Kocsival voltunk lak helytől elég messze.Bementünk egy dohány boltba cigit venni.Vettem 2 kávét is.Iszogattuk a kocsi mellett.Közbe én szépen be csurgattam.Nem vette észre.Vissza ültünk a kocsiba folytatva az utunkat.Elkezdte simogatni a lábam.Rám nézett,mondtam sajnálom.Nem szólt semmit simogatta tovább a lábam.
Ugyan csak vele egyszer szlovákiába mentünk.Megérkeztünk a célhoz elintéztem az irodai munkám.Mikor kijöttünk szóltam neki el felejtettem pisilni menni.Erre át ölelt,fülembe súgta pisiljek be.Mondtam ok,de akkor te is olyan leszel.Válasz nem gond.Erre én mindet beengedtem.Mind ketten eláztunk.Nagyon jó érzés volt.Utána hatalmas sex.
Ezt a lányt sikerült rá vennem,hogy pisiljen be.Kócsmárosként dolgozott.Este 10 kor zárt.Mondta 6 körül el kezdi gyűjtögetni majd ha haza ment mindenki elengedi magát.Mire érte mentem hatalmas folt volt a kék farmerján.Persze nekem sem kellett több hamar elengedtem magam.Hazafelé sétáltunk találkoztunk egy odajáró vendégével.Megáltunk beszélgetünk 10 percet majd irány haza.Hozzájuk mentünk egy rokonával lakott együtt.Abba a hitbe voltunk már aludni fog,de lebuktunk.Kérdezte mi történt velünk.Csaj oda vágta,hát bepisiltünk.Ezután irány az ágy,és....
Lehet azzal kellett volna kezdenem nálam,hogy kezdődött.
Ált.1 voltam.Ránk fogtak valami csíny tevést ezért nem mehetünk be a wc re.Büntetésbe gugoltunk kint az udvaron.Egyik osztály társam nem bírta,és bepisilt.Nekem ez valamiért nagyon tetszett.Ki akartam próbálni én is.Nem mertem csak kicsiket beengedni.Nem látszott semmi,nem éreztem semmit.Így nem foglalkoztatott tovább a téma.
Míg nem egyszer 17 évesen szakítottam a barátnőmmel.Vigasz kép elmentem a legjobb barátomhoz egy másik városba.Iszogattunk a lakásába majd elindultunk kocsmázni.Közel 3 km gyalog.Út közbe találkoztunk ismerőseivel.Megálltunk beszélgetni.Nem voltam részeg mégis valami oknál fogva bepisiltem.Szerintem akkor még nem vették észre.Akkoriba bő farmert hordtam.Az után,hogy eláztattam magam aznap nem is mentem wc re.Mikor pisilni kellett ment a nadrágba.Később persze észre vették mi történt,de nem foglalkoztak vele.Nekem nagyon megtetszett.Azóta pisilek be.
Kb 2-3 hétig nem mentem a bolt közelébe.3 lány dolgozott az üzletbe.Az egyik nagyon tetszett udvaroltam is neki.Mikor újra mentem kávézni ő dolgozott.Ki kértem a kávét.Nagy mosollyal mondja,hallom a múltkor baleseted volt.Hát mondtam igen.Magyaráztam,hogy rossz a hólyagom.Így sajnos velem előfordul.Másnap megint mentem kávézni,tudtam ő dolgozik.Műszak váltás elött volt.Persze már bepisilve mentem.Üzletbe igyekeztem úgy forgolódni,hogy ne vegye észre.Majd meg kérdezte azért csinálom,hogy ne vegyem észre a dolgot,Mondom igen,de akkor már mindegy.Megkérdezte el vinném e a busz megállóig.Gondoltam akkár hazáig is.Út közbe felhoztam a témát mennyire zavarja.Mosolygott csak rajta.Semmi olyan nem történt köztünk barátok maradtunk.Kb még fél évig jártam oda,hol átázva,hol szárazon.Függetlenül attól ki dolgozott.Azóta is bemegyek bár milyen boltba látványos pisisen.Vagy vásárlás közbe eresztem be kis adagokban.
Régi munkahelyem kb 20 km-re volt a lakásomtól.Ut mentén volt egy kis bolt.Hazafelé mindig bementem kávézni.Nagyon jobba voltam az eladó lányokkal.Olyan 22-25 év közöttiek voltak.Egy idősek velem.Egyszer kitaláltam bepisilve megyek kávézni.Legfeljebb nem megyek be többet.Nagyon készültem az akcióra.Mire oda értem a kis bolthoz próbáltam eláztatni magam,de nem sikerült.Épp csak egy kis folt látszott.Bementem kávéért.Ki hívtam az eladó lányt is kávézni.Beszélgetünk,én beálltam a kinti jég krémes hűtő takarásába.Szép lassan mind beengedtem.Kérdezi a lány miért vagyok zavarban.Vékony hanggal mondtam bepisiltem.Nem akarta elhinni.2x vissza kérdezett tényleg?Mondom igen.Majd megnézte,és látta a nagy foltot,meg a kisebb tócsát alattam.Ez után elköszöntem,és indultam haza.
Van egy randizós sztorim.Régen sokat próbálkoztam az internetes pár kereséssel.Chat-en megbeszéltűnk egy randit.A lány nem egészen úgy nézett ki ahogy leírta magát.Gondoltam ha már találkoztunk el vagyunk pár órát.Búcsuzoul meg bepisilek.Este volt sétálgatunk a városba.Szépen lassan be-be csurgattam.A randi végén meg teljese beeresztettem.Kérdezte a lány mi történt.Mondtam ne haragudj nagyon kellett pisilnem nem bírtam vissza tartani.Annyit mondót hát megesik.(30 éves voltam).Majd megkérdezte amúgy,hogy tetszek találkozunk e legközelebb is.