Már valószinű, hogy nem aktuális a problémád. Ha köztünk vagy még megírhatnád mi lett a vége a játszmának.
Az eredeti problémánál maradva én először elbeszélgetnék a hugommal, hogy mit akar a sráctól ( csak sex, együttjárás, tartós monogám kapcsolat, házasság; kis kilengésekhez mit szólna bármely részről, állandó másikhoz esetleg).
A válaszától tenném függővé, mit teszek. Ha amit ő szeretne szöges ellentétben áll a srác igazi énjével, akkor jobb ha mielőbb befejezik a " kefélést" ( te írtad így, amiből arra is következtethetünk, hogy nem igazán romantikáról van szó, vagy tévedek?).
Az is igaz a pasi szemét és mint ilyen megérdemli, hogy , megegye, amit főzött.
A srác azt mondta, más adta fel a hírdetést az Ő nevében.Bár ebben lehet kételkedni, ha tényleg az egyik barátja adta fel az Ő tudta nélkül, akkor miért nem valami kamu adatokat adott meg?A tesóm hisz neki.Ezután ugyan mit is tehetnék?Még csak annyit, nem szokásom más leveleibe beleturkálni,
csak a srác magyarázott hogy nem kapja meg a leveleit, mivel webes alapú a levelezés, a levelek is a weboldal tárterületén voltak tárolva,
így fordulhatott elő hogy az mp3-aktól nem fértek
el a levelek.Ha nagyon akarnám törölhetném a tagságiát, távolról piszkálhatnám a gépét, vagy írhatnák csajok nevében az anonim illetőnek leveleket, de nem látom különösebb értelmét.
Nekem is volt egy hasonló élményem, csak ott tuti volt, hogy az öcsém csaja félrelép, mégpedig egy közös haverunkkal. Sokáig őrlődtem magam is, mit tehetnék, majd felszólítottam a kiscsajt, hogy szedje össze magát és rendezze a dolgokat, vagy kénytelen leszek én tiszta vizet önteni a pohárba. Hatott. Itt azért nem kapnám le a fiút egyből a tíz körméről, hagynám, hogy megmagyarázza a bizonyítványt, addig meg felesleges bonyodalmat, fájdalmat okozni a tesódnak. (Elgondolkodtató, hogy van e joga valakinek bármilyen módon is beleszólni és ezáltal befolyásolni a testvére életét. Végül is ha a pofonnak csattania kell, akkor fog is. Egyik-másik még tanulságos is lehet a jövőre nézve.)
Ha nem is akarod neki bevallani hogy beleolvastál a leveleibe, attól még megemlítheted hogy láttál valami fejlécet és hogy azért nem ártana ha nem okozna csalódást a hugodnak, hanem nyiltan, egyenesen viselkedne. Főleg ha valóban a tettek mezejére kíván lépni.
Sinn velemenyet osztom,
masreszt en is megkerdeznem, hogy hogy jossz Te ahhoz, hogy mas emailjeit olvasgasd?
De ha mar mindenaron tenni akarsz valamit, akkor jelentkezz egy hirdetesere :))) - aztan majd kettesben szepen megbeszelhetitek a dolgot.
Hogy mit ersz el vele az mar mas kerdes: ettol nem lesz jobb kapcsolata a hugoddal, de Te biztos elkapalod magad nala.
Az, hogy hirdetget, még nem jelenti azt, hogy a tettek mezejére szándékozik lépni. Lehet, hogy csak próbálkozik, hátha bejön valami, de konkrét tervei nincsenek. Mindenesetre jelent valamit, ha kifelé kacsintgat, de ez még messze van a tényleges félrelépéstol.
Most, hogy bármi módon a tudomásodra jutott, nem tehetsz úgy, mintha nem tudnád, mert akkor cinkos közösséget vállaltál a fiuval. Vagy persze ha szolidáris akarsz vele lennei, akkor csöndben maradsz.
Ebben a helyzetben előbb a fiuval beszélnék, megkérdezném, hogy mit tervez. Ha vállalja a hugod előtt a kalandozó hajlamát, és a hugod nem bánja ezt (van ilyen), akkor neked nincs mit tenni. De ha a srác megpróbál hallgatásra bírni, ne próbáld meg takargatni őt a testvéred előtt.
Hát a helyzet iszonyatosan gáz. Viszont az egészet elkerülhetted volna ha nem turkálsz a srác levelei között. Elvégre az, hogy felkért téged a honlapja megépítésére, még nem jogosít fel téged arra, hogy csemegézz a leveleiben... Nem szép dolog, mondhatom.
Egyébiránt személyesen is tanusíthatom, hogy a szex.orgról, a randivonalróül és a bulinetről is lehet "baszópartnert" találni. Nekem sikerült.
Csak azt tudom mondani erre, hogyha lenne egy hugom, akit a pasija átver, akkor az ifjú versenyző fejét többször erőteljesene nekiverném a falnak.
Kicsit más a helyzet, mintha a haveromat verné át a barátnője.
Azért egy hugi mégiscsak más.
Én nem merek ezügyben tanácsot adni, csak abba gondolj bele, hogy milyen következményekkel járna, HA
... egy idő után kiderülnének a pasi esetleges félrekóválygásai, hugi megbántva persze, naná, és kiderülne, hogy te már erről tudtál korábban, de nem szóltál neki.
Hogy reagálna erre a testvéred?
Megértené, hogy te ilyen helyzetben nem tudsz mit tenni, inkább csöndben maradsz, vagy kiakadna, hogy miért nem voltál hozzá lojális, hiszen a húgod?
Hm?
Szerintem érdemes eljátszani a gondolattal.
Nagyon nem értek ezekhez, de ezek e randivonalak, sex.org-ok és egyebek bizonyító erejűek?
Mert ha az egész nem jelent semmit, nem is történt semmi, és te megkongatod a vészharangot, baj lehet....
Még akkor is, ha történne, de te korábban kongatsz.
Hm?
Ha szólni akarsz, én a helyedben várnék, amíg valami történik egyáltalán, ezek a bulinetek, meg hasonlók nem jelentenek semmit. Vagy igen?
Hi!
Teljes mertekben egyetertek Art-hurral.
Persze a hugi 16 alatt van, az mas...:)bocs
Nade komolyan: nem lehet tanacsot adni,
attol fugg, miota tart es mennyire bensoseges
a kapcsolat, stb. Celozni persze lehet.
Tudod mit, ha bosszut akar allni a lany
a palin, tudod az emilcimem...:)
bye.
Mindenképpen beszélnék a húgommal, mert az hülyeség, hogy minden hapsi ilyen stb. Ha már az elején ilyen gondok vannak, vagy csak egyszerűen az a gond, hogy a srác még nem élte ki magát rendesen, az O.K., de a húgodnak tartozik annyival, hogy ezt tisztázza.
Nem beszélve akkor még az esetlegesen előbb vagy utóbb bekövetkező lebukásról vagy a lehetséges nemi betegségekről...
Ez asszem kisertetiesen hasonlit arra a problemakorre, amikor a baratod baratnojerol tudod, hogy masfele tekergeti a nyakat, es kozben jatssza a husegest, es nem tudod, hogy mi lenne a jo megoldas. Tekintettel arra, hogy a hugodrol van szo, szerintem erdemes lenne valami ovatos hadmuveletet tenni, amivel felnyithatod a szemet. Talan esetleg szuloi segitseg is szoba johet? Mondjuk ez csaladfuggo, hogy ki milyen viszonyban van a szuleivel, x evesen mi mindent beszel meg veluk. Soxerencset!
A hugomról van szó.Már fél éve kefél egy sráccal,
akiről azt hiszi hűséges hozzá, és szereti.
A gond csak ott van hogy a srác megbízott hogy
készítsek neki honlapot, így viszont hozzáférek
a leveleihez is, nos ide tegnap a randivonaltól
jött a tagsági visszaigazoló levél, ma meg a szex
orgról hirdetés visszaigazolás, ahol hirdetésében
egyértelműen más nők után áhítozik.Tanácstalan vagyok mit tegyek?Szabad egyáltalán beleavatkoznom
a kapcsolatukba?