Keresés

Részletes keresés

SpinyNorman Creative Commons License 2009.02.18 0 0 2097

II. Erzsébet brit királynő szerdán lovaggá ütötte Terry Pratchett brit sci-fi és fantasy írót, ezzel ismerve el írói munkásságát. A hatvanéves író a szatirikus Korongvilág sorozatával vált világhírűvé, könyveit 33 nyelven, köztük magyarul is lehet olvasni.

 

 

Pratchettet a Buckingham-palotában tartott ünnepségen ütötte lovaggá II Erzsébet brit uralkodó, az egész világon sikeres Korongvilág sorozatáért. A karrierjét újságíróként kezdő Sir Terry 1971-ben jelentette meg első regényét, de a világsikert az 1983-ban megjelent első Korongvilág regénye, "A mágia színe" hozta meg.


A fantasy és a sci-fi elemeiből építkező, és azt kifigurázó Korongvilág sorozata nagy siker lett: az első regényt 35 további követte, összesen 55 millió darabot adtak el könyveiből a világon, és 33 nyelvre fordították le, köztük magyarra. Pratchett a kilencvenes években a legolvasottabb brit írónak számított - most a második, JK Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője mögött. Írói munkásságát többek között a Brit Birodalom Tisztje kitüntetéssel ismerték el.


Prachett 2007 decemberében jelentette be, hogy az Alzheimer-kór egyik ritka fajtája támadta meg. "A fenti bejelentést úgy kell értelmezni, hogy még nem haltam meg" - írta akkor a betegségéről szóló közlemény végén, és jelezte: szeretné, ha az emberek jókedvűek maradnának, hiszen még pár könyvre azért marad ideje.

werewulf Creative Commons License 2009.02.18 0 0 2096
Persze, tudom. Egyszerűen számos hasonlóságot véltem/vélek fölfedezni a két karakter között. That is all.

Inkább ezt mondja meg valaki: láttátok esetleg a Living with Alzheimer's Pratchett-interjúkat?
Előzmény: Pepin (2095)
Pepin Creative Commons License 2009.02.18 0 0 2095
Lécci, ez a fórum nem a polidili. Egyébként a figura modellje Macbeth - de ez nyilván nem volt nagy újság.
Előzmény: werewulf (2093)
Ewwy Creative Commons License 2009.02.17 0 0 2094
Emberek!

Elvileg megjelent a Fegyvertarsak, irany a bolt! :)

Ewwy
werewulf Creative Commons License 2009.02.16 0 0 2093
Érdekes kapcsolatra bukkatam a Wyrd Sisters és a való élet között. Az l-space-en még nincs fent, de reméljük egyszer elér odáig is kis hazánkból a hír...

Gyurcsány = Felmet
SpinyNorman Creative Commons License 2009.02.11 0 0 2092
Térképeket és Terry Pratchett könyveit lopkodják leginkább az angolok 2009.02.11. 13:26 .:wendy:.  

A Times összegyűjtötte Nagy Britannia legtöbbször ellopott könyveinek listáját. Az első helyezést a London A-Z útikönyv érte el. Az emberek nemcsak azért lopják el inkább az ilyen könyveket, mert szükségük lehet egy hasznos és naprakész várostérképre, hanem mert egy ilyen "személytelen" kiadvány elcsenése nem okoz akkora lelkifurdalást, mint egy regényé például. A tízes listán sok kézikönyv, szótár, és térkép szerepel, az egyik legbizarrabb ellopott kiadvány pedig a Times Világatlasza: a száz fontba kerülő hatalmas albumot igencsak nagy kabátba kellett rejtenie a tolvajnak. Az Egyesült Királyságban évente mintegy 100 millió könyvet lopnak el, amelyek becsült értéke 750 millió angol font.

A lopott könyvekkel való kereskedés is igencsak elterjedt Angliában, 2004-ben letartóztatták az egyik legnagyobb könyvlopó banda vezetőjét, aki leginkább Lonely Planetek lopására szakosodott, évente mintegy 35 ezer könyvet lopatott el. Egy másik férfit pedig tavaly ítéltek el 26 hónapra, miután kiderült, hogy 50 ezer font értékben árult lopott könyveket az eBayen.

A kedvelt lopott könyvek között előkelő helyen állnak még a krimik, Martina Cole, sikeres krimiszerző könyvei nemcsak a börtönökben tartoznak a lekedveltebb olvasmányok közé, hanem előszeretettel lopják is őket, amivel a szerző teljesen elégedett: "Szerintem ez nagyszerű, az emberek annyira akarják a könyveimet, hogy akár el is lopják őket, ez számomra megtiszteltetés."

Az irodalmi tolvajok természetesen rengetegfélek lehetnek, a Derbyshir-i  Bakewell könyvesboltba például minden héten betér egy idős hölgy és ellop egy Terry Pratchett-könyvet, otthonában több mint hatvan lopott Pretchett-könyvet találtak a rendőrök. - Pratchett egyébként a legnépszerűbb szerző a könyvtolvajok között Angliában. Az  eddigi egyik legérthetetlenebb angol könyvlopás Arnold Schwarzenegger A modern testépítés új enciklopédiája című opusza volt, amit annyiszor loptak el a liverpooli központi könyvtárból, hogy a könyvtárosok egy idő után feladták és nem pótolták többé.


Az angol könyvesboltokból legtöbbett ellopott tíz könyv

1. London A-Z (London utcáinak Atlasza)

2. Ordnance Survey térképe

3. Terry Pratchett regényei

4. Harry Potter-könyvek

5. Lonely Planet-könyvek

6. A Gyűrűk ura-trilógia

7. Martina Cole regényei

8. Jacqueline Wilson regényei

9. The Oxford English Dictionary

10. Highway Code (az angol KRESZ)

 

http://konyves.blog.hu/2009/02/11/terkepeket_terry_pratchett_konyveket_de_meg_schwarzi

zsooo Creative Commons License 2009.02.10 0 0 2091
fene, nem tudtam. iPlayerrel se lehet leszedni valahogyan?
Előzmény: cc (2090)
cc Creative Commons License 2009.02.10 0 0 2090
Sorry, this video is only available in the UK
:(
Előzmény: zsooo (2088)
zsooo Creative Commons License 2009.02.10 0 0 2089
matol szamitva meg 8 napig nezheto!
Előzmény: zsooo (2088)
zsooo Creative Commons License 2009.02.10 0 0 2088
BBC doku az alzheimerrol (szo szerint) TP agyan keresztul , part 1

http://www.bbc.co.uk/programmes/b00hhgsb
Arilian Creative Commons License 2009.02.10 0 0 2087
Kaptam ajándékba egy ilyet:
http://www.amazon.co.uk/Wit-Wisdom-Discworld-Terry-Pratchett/dp/0385611773
Igazi rókabőr, kizárólag idézetek ami önmagukban annyira nem is jók néha - kizárólag gyűjtőknek ajánlom, szerintem olvasásra alkalmatlan.
cc Creative Commons License 2009.01.16 0 0 2086
http://www.libri.hu/hu/konyvek/hangoskonyv/vilagirodalom/a_magia_szine_hangoskonyv
Rudolf Péter előadásában.
ölég jó.
agnes_nagy Creative Commons License 2008.12.29 0 0 2085
KukacAV!

Nagyon szépen köszönöm az információt! Azonnal felkutattam a filmet, megnéztem, és pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Pratchett megint szerepel benne, ismét övé a zárómondat. Persze a könyvek még mindig verhetetlenek, de nagyon örülök egy-egy megfilmesített történetnek. Amúgy a Hogfather-höz képest a Colour of Magic (és Light Fantastic) sokkal pörgősebb, tanultak az előző hibáiból (minimális mennyiség sztem).
Melyik történet lesz a következő?
Előzmény: KukacAV (2081)
CaWarin Creative Commons License 2008.12.27 0 0 2084
Papp János.

Én rosszabbra számítottam, ugyanakkor jobb is lehetett volna. Mindegy, öröm, hogy bemutatták.
Előzmény: werewulf (2083)
werewulf Creative Commons License 2008.12.27 0 0 2083
Jó a szinkron, valóban, kivéve Teatime hangját - szerintem őt túl agresszív szinkront kapott. És a Té-á-zsű is kimaradt :D Meg a tegezést-magázást se igazán találták el, de sebaj, én egy 95%ot megadnék neki!
Halálnak kicsoda volt a hangja?
Előzmény: The Glowface (2082)
The Glowface Creative Commons License 2008.12.27 0 0 2082

Én is csak darabokban láttam, de nagyon kellemes volt. A fordítás többnyire egészen kellemes volt, a szinkronhangok is jól eltaláltak.

 

És igen, nekem is feltűnt, hogy némelyik, a feliratok készítésekor kiötlött fordítói leleményem pont ugyanúgy jutott a hivatalos fordító eszébe - nagyon derék! :)

Előzmény: KukacAV (2078)
KukacAV Creative Commons License 2008.12.26 0 0 2081
Így teljesüljön minden kívánságod: pont a Mágia színe & fénye alapján készült a második Korongvilág-film. Rincewindet a Hogfather Albertja alakítja, a turistát meg Samu A gyűrűk urából. :)
Előzmény: agnes_nagy (2080)
agnes_nagy Creative Commons License 2008.12.26 0 0 2080
Most láttam először a Hogfather filmet, m eddig nem sikerült megszereznem. Nagyon kellemeset csalódtam benne. Féltem, h teljesen más lesz, mint ahogy a könyv alapján elképzeltem a történetet, de nagyon hűen követték a filmkészítők az eredeti szöveget és történéseket. De az, h a műsorban és a porton is VarázsKapuként volt fent, egyenesen szégyen gyalázat...
Segítsetek: Mely Pratchett könyvből készült még film? Én tuti megcsináltam volna a Mágia színe és fénye duplát! :)
Előzmény: Soonkaa (2079)
Soonkaa Creative Commons License 2008.12.26 0 0 2079
Most láttam, hogy a Hogfather végén a játékárús maga Terry Pratchett. Amúgy 2009-re ígérik a Going Postal film verzióját... :)
KukacAV Creative Commons License 2008.12.25 0 0 2078
Sajnos csak pár rövid részletet kaptam el a filmből, de az alapján, amit hallottam, kellemes meglepetést okozott a fordítás színvonala. A "disznókirályt" leszámítva egész korrekt volt a szöveg. A fordító biztosan látta a neten keringő fansub-ot, mert a vaddisznók neve megegyezett, hál isten. :))))

Kár, hogy sem a cím, sem a műfaji besorolás nem segített a nézettségnek. Viszont két ismerős is sms-ezett, hogy "megy egy terry pratchett-film a tévében!"... :)))

Szerintem ha alaposan bereklámozzák és találnak egy ügyes címet neki, simán elmehetett volna esti főfilmnek.
KukacAV Creative Commons License 2008.12.25 0 0 2077
A Porton már egyenesen "Varázskapu".
Előzmény: Soonkaa (2075)
Vimes Creative Commons License 2008.12.25 0 0 2076
és a második rész 26-án 1-kor
Előzmény: Soonkaa (2075)
Soonkaa Creative Commons License 2008.12.19 0 0 2075
én is most láttam, azért furcsa a cím "Varázsapu"... hmm mindegy dec 25. 13:05
Előzmény: werewulf (2074)
werewulf Creative Commons License 2008.12.18 0 0 2074
VIASAT 3, Dec. 25, 13:05 - Hogfather

http://www.viasat3.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2233&ttid=428250&Itemid=99999999
johnplayer Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2073
Mindegy, csak jöjjön már! Utána majd kritizáljuk ezerrel. :)
werewulf Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2072
Fegyvertársak?
Hát...
Nem tudom. Én inkább egy napóleoni "Katonák! Férfiak!", vagy valami hasonló címet adtam volna néki.
Delta Vision Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2071
Bár elkészül még idén a Fegyvertársak (Men at Arms), nyomdai és terjesztési okok miatt sajnos csak a jövő év elején lehet majd rendelni - sajnáljuk. :(

Igaz, ez azt is jelenti, hogy 2009-ben a tervezettnél eggyel több Korongvilág-könyvet jelentetünk meg.
Előzmény: Soonkaa (2069)
maplesyrup Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2070

Kaptam ajándékba egy Ogg ángyi szakácskönyvet.  :)))))

Nagyon mulatságos, óriási poénokkal, illusztrációban is.

(Diaries and Nanny Ogg's Cookbook)

Soonkaa Creative Commons License 2008.11.26 0 0 2069
no mi van delta visionnal? nagyon ígérgették hogy idén megjelenik 3 új pratchett regény is magyarul... bár őszintén ebben én sem hittem, de azér egy még belefért volna... :)
ja és nem lesz újra vmelyik regénynek tv-s változata karácsonyra?
Arilian Creative Commons License 2008.11.10 0 0 2068
Igyvan Őröket meg Boszorkákat a népnek. Esetleg egy Szuzant.
Előzmény: werewulf (2067)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!