Én vitatom ennek az egész topicnak az értelmét, hacsak az nem, hogy kedvetekre szidalmazhassatok egy liberális média-szociológust.
Én teljesen kívülállóként azért szóltam bele, mert úgy érzem, hogy ez a hozzáállás méltatlan a részetekről.
Mert egy dolog a politika, ahol minden mocskos dolog elfogadott, és egy másik a civil szféra, például az Index, ahol civil külső emberek véleményt cserélnek bármiről.
Nem vitatottan OKa mondatai személyükben gyalázták Vm-t.
Amikor azt kérdezem tőletek, hogy aki cipőkészítésről beszél élő nő arcából, az szerintetek miről beszél? Élő vagy holt emberről, arra sosem válaszoltok tényszerüen.
Én értem, amit írtok,hogy ő csak azt akarta mondani, hogy olyan vastag bőr van a képén, mint egy krokodilnak. Ez sem a legszebb népnemzeti oldali mondat, de elment volna. Csakhogy - nem beleértelmezve - még hozzátett valamit,mintegy nyomatékul. Ez a cipőkészítési cél már az előzményeket is más megvilágításba helyezi. Ti ezt a mondatot csak úgy akarjátok érteni, hogy a krokodilbőrből cipőt lehet készíteni, olyan erős.
Igen, de ne felejtsük el, hogy a krokodil már eleve egy hasonlat az arcbőrhöz. Tehát, akárhogy olvasom a mondatokat egymás után, csak azt látom, hogy az arcbőrre is vonatkozik a cipőkészítés. Akkor pedig ott vagyunk a lámpaernyőnél.
Nekem mindegy különben, mert tényleg mindegy. De ha nem szorolunk rá, nekünk miért kell továbbra is egymásnak feszülnünk egy hülyeségen.
Rámutattam még az ok - okozatra, amit nem vitattatok. Mit akartok még?
VM is nyilatkozott jól - rosszul.
Az ügyet felkarolta Seszták és Lovas, ők sem jutottak sokra vele.
Mit tehetek még értetek ebben az ügyben?
Most nem a parlamentben vagyunk, ahol mindenképpen védeni kell a pártotokat, hanem civilek, akik kedvtelésből beszélgetnek.
Mi nem interpretáltunk SEMMIT szabadon. Szó szerint idéztünk egy cikkből ahova valami le van írva fehéren-feketén (na jó, RUNAírással). Értelmezési szabadság SZVSZ ezesetben 0 (zéró).
Egyébként van egy rokonom Braziliában aki alligátorokat és krokodilokat tenyészt cipőnek. Szólok neki hogy hazaköltözhet itt is van anyag. Vagy eddig nem vette észre hogy zöldszínű agresszív, húszabáló lámpaernyőket tenyészt? :-))))
A purpli esetében valójában nincs különbség, a muki helybôl mindent úgy "értelmez", hogy átértelmez, ahogy louis írja, ökörnek tetetti magát - vagy valóban az. /netán kroki--))?/
Az talán elég meggyőző lehetne mindannyiotoknak, hogyha egy pár mondatot Ti szabadon iterpretálhattok, akkor azt adjátok meg VM-nak is.
Gondolj arra is, hogy élő krokodilból csinálnak-e cipőt, vagy előbb leölik őket.
Ha ezt így átgondolod, már látható is a másik ugyanolyan jogos értelmezés a lámpaernyőről.
Dear Purple!
Te vagy hihetetlen hülye(korlátolt) vagy , vagy csak annak akarsz látszani. Most nem tudom vagy-e vagy csak látszol esetleg látszani akarsz.
Rajtad kívül mindenki tökéletesen érti mit mond a másik téged kivéve....
Kedves Kisgazda!
Kivételes méltányosságból ide idézem az ominozus mondatot mégegyszer, mert benned látom a morzsát, hogy elgondolkodsz rajta. OKA ugyanis sajnos nem azt írta, amit Te itt irsz, az egy adaptáció.
VM-é pedig egy másik adaptáció.
O. Kovács Attila:
... őszintén szólva lesülne a bőr a pofámról. Csakhogy a krokodilbőr bírja a kiképzést. Cipőt csinálnak belőle.
Üdv!
Csak most tudtam elolvasni a 04.20-i Demokratát,és
Seszták Ágnes cikkében ( 2.bek. ) rémisztő dolgot olvastam.
"Először is az állami cégek túlnyomó többsége a mai napig is a Népszabadságot járatja."
1.Ha a KSH részére ilyen jellegű adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesíteniük kell az állami cégeknek, akkor nem csoda, hogy tönkremennek.
2.Ha nem KSH adat, akkor honnan vette S.Á. állítását?
3.Ha pedig csak saccolt, akkor az egyéb adatokat hogyan hihetem?
Mindegyik lehetőség rémisztő.
hm
tuutu
Látod Kedves Purplerain itt van a probléma, úristen, mennyi karaktert megtakaríthattál volna, ha csak egyszer elolvasod a cikket, de legalább figyelmesen a beírásokat.
OKA VM arcát nevezte vastagnak.
Tehát ha én azt mondom neked, hogy jó vastag az arcbőrőd, legalább annyira vastag mint amiből cipőt készítenek, akkor én még nem mondtam azt, hogy Purplerain bőréből lámpaernyőt kellene készíteni.
Végtelenül unalmas ez a topic. Lehetetlent akartok bebizonyítani. Nevezetesen, hogy OKA cikkében nincs benne, amit VM mondott a holland nőnek, vagy bárkinek.
Sajnos benne van.
Mondjatok olyan esetet, amikor élő krokodilt nyúznak meg és készítenek belőle cipőt. Nemigen találnátok olyan bőrdíszmüvest, aki erre vállalkozna. Az OKA féle mocskolódás sajnos igenis tartalmazza azt, amitől ennyire ki vagytok akadva.
De nyugodtan mocskolódjatok tovább.
Nem vagyok VM, nem is ismerem, nem olvasok ÉSt.
Egyszerü ember vagyok, aki az ok és okozat összefüggésében próbálja látni a világot és nem a Ti lövészárkaitok vonalaiból.
Az ügy nálam egyébként független VM politikai szimpátiáitól, bár vitatom, hogy egy médiaszakértő lehet valaki úgy, ha bevallottan nem olvas jobboldali médiát.
Nektek azt kellene megérteni, hogy nem lehet senkit sértegetni családja miatt sem idézőjeles sem anélküli krokodillal és ebből fakadóan cipőkészítéssel, amely a krokodil leölését is feltételezi.
Ti pedig alaptalanul tartotok életben egy topicot, amelyben egy nőt üldöztök. Ha ugyanennyi energiával a véleményét ideidéznétek a médiáról és azzal érvelve vitatkoznátok, lehet, hogy nektek adnék igazat. Ebben az ügyben jószándékú olvasó mellétek nem állhat. Lovas és Seszták pedig önmagát minősíti, ha a lámpaernyős téma számukra bármilyen lehetőséget jelent.
Hangsulyozom senki sem vagyok, sem a médiában, sem a politikában, és VM-t sem ismerem. De egy nőt akkor sem lehet szabadon mocskolni, ha ő nem írogat Nektek.
Én szívesen összerakom neked az "úttőrőtábor" és a "baloldali erők koncentrált elnyomását végrehajtó Orbán kormány" szavakból a "baloldaliak koncentrációs táborba zárnák az Orbán kormányt". Te nyilatkozz le Helingának (még ennél jobb is kijöhet belőle) aztán majd azt mondjuk, hogy félreértette a holland. (Kapisgálod már)?
Kedves Azazello,
még mindig ez megy?:(
Dehát tényleg...ahelyett, hogy
beszáll a Haraszti, meg majd az Eörsi,
és a jóég tudja még ki...
Nem lehetett volna annyit írni, hogy a föld
alól is előkerítem az RH-t, és helyreigazítást
kérek? Most meg habzik a ház a szerecsenmosdatástól.
Persze nem Tőled kérdezem, hanem a
kitartó purparlétól.
Purplerain 11, győzz meg hogy nem Te vagy a V.M.:)
(Nekem beleférne)
Úgy tűnik gyorsan felejtesz. Mintha a múlt héten ez ment már volna neked...
O. Kovács Attila:
... őszintén szólva lesülne a bőr a pofámról. Csakhogy a krokodilbőr bírja a kiképzést. Cipőt csinálnak belőle.
Vásárhelyi Mária:
... az olyan "krokodilokból" , mint jómagam, cipőt szoktak csinálni.
Vajon miként lényegült át OKA krokodil-hasonlata "krokodillá" Vásárhelyinél?
Ugyanis nem mindegy, hogy a krokodilok bôrébôl készül cipô, mint amivel nap mint nap találkozhatsz, ha besétálsz egy cipôboltba, vagy a "krokodilok" bôrébôl. Amire hirtelen egyetlen példát sem tudnék felhozni.
Ha a "krokodilok" bôrébôl nem is készül cipô, VM csúsztatásától nem túl bonyolult az út a holland újságírónô verziójáig...
Runa Hellinga:
... egy bizonyos baloldali médiaszociológusnak a bőréből lámpaernyőt kell készíteni.
Bunkóság ide, bunkóság oda, a harmadik idézet már köszönô viszonyban sincs az elsôvel, nem úgy Vásárhelyi verziójával...
Fiúk, nem értitek, hogy, ha OKA nem mocskolódott volna a MAo-ban, akkor az egészre nem kerül sor?
Tehát, ha kultúrált a viselkedés egyikoldalon, akkor nincs is ilyen téma, mivel OKA és a MAo bunkó volt - csámcsoghattok kedvetekre, bunkó volt a válasz is.
ANyuxxx, ha majd tudsz olyan krokodilbőr kikészítési módot, amikor élő krokodilokat dolgoznak fel, akkor írd meg. Halott krokodil vagy médiaszociológus bőréből történő cipőkészítés vagy lámpaernyőkészítés között az általatok látni vélt alapvető különbség nem jelentkezik, de nyugodtan mocskolódjatok tovább.
Már többször is kérdeztem más topicokban, hogyan lehet összetéveszteni a lámpaernyőt a krokodilbőrcipővel? Sajnos idáig nem kaptam rá meggyőző választ. A lámpaernyő (a holland cikkből tudom) lampenjarker. Mit tud ehhez képest a cipő flamandul, hogy ennyire összetéveszthető ?
Komolyan kérdezem, mert én nem beszélem a nyelvet, a lámpaernyőt is csak azért ismertem fel, mert annyira evidens.
Szeretnék én olyan védtelen lenni mint a sokat emlegetett "nő", egyébként semmi más nem történt, mint egy újabb agresszív megnyilvánulás Magyarország ellen. Ha levennéd a szoclib suemüveget, te is láthatnád. Üdv.