Kádár Kata
Gyulainé édesanyám,
Engedje meg azt az egyet,
Hogy kérjem meg Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.
- Nem engedem Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.
Vagyon itten az faluban
Királyleány s báróleány.
- Nem kell nekem királyleány,
Nem kell nekem báróleány,
Csak kell nekem Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép leánya.
- Szolgám, szolgám, édes szolgám,
Vezesd elő pej paripám,
Mert elmegyek bujdosásba
Hidegmező városába.
- Mondd meg nekem, szőlőpásztor,
Mi hír vagyon a faluban ?
- Semmi rosszat nem hallottam,
De kelmedről elég rossz van :
Elvesztették Kádár Katát,
Kádárnénak szép leányát.
Belévették a nagy tóba,
A feneketlen nagy tóba.
- Jere velem, szőlőpásztor,
Feneketlen tó martjára :
Néked adom szürke lovam,
Szürke lovam, paripámat !
Elmenének a nagy tóhoz,
Feneketlen tó martjára:
- Itt vagy-e, szólj Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép leánya ?
- Itt vagyok, Gyulai Márton,
Itt vagyok, de már meghalok.
Beleszökék a nagy tóba,
A feneketlen nagy tóba.
Gyulainé ezt megtudta,
Vashorgokkal kihúzatta,
Kőkoporsóba tetette,
És szépen eltemettette.
Az egyiknek csináltatott
Fehér márványkő koporsót,
A másiknak csináltatott
Veres márványkő koporsót.
Az egyiken nevelkedett
Veres csukros violaszál,
A másikon nevelkedett
Fehér csukros violaszál.
Addig-addig nevelkedett,
Meddig összeölelkezett.
Gyulainé ezt meglátá,
Mind a kettőt leszakasztá.
