Keresés

Részletes keresés

_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.09 0 0 3520

KMOP-ben 441,5 millió euró van a 15%-os állami önrésszel együtt közlekedésre, és öt helyen említik az "M4 gyorsforgalmi út fejlesztését", ami az Üllő-Monor, Monor-Albertirsa szakaszt jelentheti csak, meg esetleg négysávosításokat Albertirsa Cegléd között; mást név szerint nem is említenek. Ez az egy projekt az OP-ben, amit nagyprojektként terveznek, azaz min. 50 millió euró megy rá és Brüsszelben is jóvá kell hagyni. Szóval legkésőbb 2013-ig nekikezdenek és 2015-ig megépül; az én tippem a szakasz(ok) elkészültére leghamarabb 2011, de inkább 2012.


Más projekteket még ennyire sem említenek, de a célok közt felsorolják, hogy az 1,2,3 ill. külön a 4,5 számjegyű utakat is fejleszteni kell, meg közösségi közlekedést, meg környezetkímélő közlekedést kell még támogatni, stb. ebből a keretből.

Előzmény: part_wish (3509)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3519

M43 állítólag elég jól elő van készítve, akár 2010-re is megépülne (eleje 2x2 sáv, aztán csak 2x1), ráadásul ez az egy gyorsforgalmi utunk, amit az EU kiemelten favorizál.

 

Van kb. 30 nagyon fontos projekt kiemelve EU határozat szinten és az egyik közöttük a Budapest-Szófia-Athén "közúti tengely" Románián keresztül, ez az egy, ami magyar közutat érint, meg van két vasúti is. Az M43 román csatlakozására azt írják, hogy 2007-ben már neki kell kezdeni, a magyar oldalon meg gondolom természetesnek veszik, hogy záros határidőn belül megépül valami, mert arra nem írtak semmit.

 

Szerintem a 4 közül, amit írtál M43 lehet a legjobban előkészítve, aztán M0 51-M5 között, szerintem az is leghamarabb 2009, de inkább 2010-re épül csak meg. A többi még messzebb van.

Előzmény: part_wish (3509)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3518

Hasonló a helyzet, mint a 11,5 tonnás megerősítéseknél, amikor párhuzamos utakon dolgoztak egyszerre.

 

- M0 déli szektor, M43 KözOP nemzetközi prioritásban van benne és a Kohéziós Alapból (KA) finanszírozzák,

- Eger bekötőútja (M25) KözOP regionális prioritásában van benne, az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból (ERFA) finanszírozzák,

- M4 Üllő- Albertirsa pedig a Közép-Magyarországi OP (KMOP) keretei között fog menni valószínűleg, szintén ERFA-ból, ezért is nincs a KözOP-ban.

 

Más-más kalap mindegyik, nincsenek igazából hivatalosan rangsorba rakva, az előkészítettség szerint megy a prioritás a kalapon belül. Azt pedig nem tudni, miért egyiket vagy másikat készítik elő hamarabb, innentől már politika is az egész.

 

A regionális OP-kből (ÉDOP, KDOP, DDOP, ÉMOP, ÉAOP, DAOP) mennek a 4-5 számjegyű utak beruházásai, de KMOP kivétel, mert nem felzárkozó régióként kap támogatást, hanem a versenyképesség erősítése miatt, ezért lehet benne M4, de szerintem nincs beleírva konkrétan az OP-ba, meg kellene nézni www.nfu.gov.hu-n

 

Sajnos nincsen átlátható prioritási lista a projektekről, ahol a társadalmi, gazdasági szempontok egymással összevethetően érvényesülnének, pedig kellene ilyen lista és ezen belül mehetne már előkészítettség szerint, de egy idő után nyilván azt a projektet készítenék elő hamarabb, amelyik fontosabbnak van rangsorolva.

 

 

Az M25-ről ez van a KözOP-ban:

projekt megnevezése:
Füzesabony–Eger útvonal fejlesztése Andornaktálya és Maklár elkerülő szakaszokkal
fejlesztés jellege: korszerűsítés + elkerülők
prioritás tengely: Regionális elérhetőség
forrás: ERFA
összhossz: 15 km; 2×1 sáv
kivitelezés várható kezdete: 2008
beruházás összege: 5,3 mrd. Ft (azóta 6,1 lett...)

Előzmény: part_wish (3509)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3516
Azt hiszem, egy komolyabb dolgot kell ott kikerülni, az olajosok útjánál van talán a MOL-nak egy telepe, ha működik még (Eger környékén a 80-as években még folyt olajkitermelés, olajmotoros csápos kutat húzták fel a naftát).
Előzmény: _roadrunner_ (3515)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3515

Ezek szerint annyira mégsem kell megküzdeni a "természetföldrajzi adottságokkal", végig szintben halad a völgyben a tervezett új nyomvonal  a vasúttal.

 

Ha Füzesabony és Mezőkövesd között indulna el az út az Pest felöl elég nagy kerülő lenne, de ha gyorsasággal lehetne kompenzálni, akkor még belefér. A Szekszárd-Bóly-Pécs nyomvonalon is csodálkozok nagyokat, nem tudom ki vállalja be, ha tényleg megépül, én lehet, hogy a régi 6-oson döcögnék végig.

 

Eger bekötése mindenképp kompromisszumokkal jár, mert elég messze van az autópályától ahhoz, hogy egyetlen bekötőút esetén nagy kerülőkre kényszerüljenek legalább az egyik irányból az M3-ról.


 

Előzmény: RadiX (3514)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3514


Így belegondolva talán nem is annyira rossz ez, bár személyautóval a 25-ös hullámvasútja sokkal élvezetesebb :).
Előzmény: RadiX (3513)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3513
Ahogy nézem ez 10 km új út lenne a maklári úttól az átkötésig (12-13 a körforgalomtól), az elején 2km-en felmenne 120 méterről 150-re, majd gyakorlatilag végig ezen a szinten maradna.
Előzmény: _roadrunner_ (3508)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3512
Nyomvonal
Előzmény: RadiX (3510)
attus germanicus Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3511
1997 őszétől 1998 nyaráig laktam Székesfehérváron. Elég rövid időszak, de tudom hozzá kötni, hogy ebben az időszakban számozták át a 70-est 7-esre. Legalábbis a táblákon. Ha tehát január 1., akkor 1998.

Az első kék autópálya-táblákat az M7 felújított Bp-Szfvár szakaszán láttam. Az persze már később volt :-)
Előzmény: _roadrunner_ (3489)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3510
Kösz, ezen tényleg rajta van az M25 útvonala, de továbbra sem értem, miért pont oda akarják tenni.

Ami meg erdekes rajta, hogy nincs rajta az az út, amit a 25-ös és a 2500-as (déli átkötés) kereszteződésétől kezdtek el építeni nyugat (Egerszalók) felé.

Ha én akarnék M3 bekötést és elkerülőt építeni Egernek, az kb. így nézne ki:

M3 csomópont a füzesabonyi és mezőkövesdi között kb. félúton, Szihalom és a halastó között, kb. 100m tszf., délre folytatható egy Mezőszemerét és Mezőtárkányt összekötő útig, és távlatilag tovább a 33-masra.

Maga az M25 nyílegyenesen északnak indulna, keresztezné a vasutat (1km), majd a 3-mas utat (3 km), a terep emelkedését követve kb. 140m tszf. keresztezné a villamos távvezetéket (7 km), a dombsor keleti oldalan emelkedve 160m tszf. találkozna az Andornak-Mezőkövesd úttal (9 km), tovább emelkedve Ostoros magasságában érné el a 200m tszf.-et (13 km), 15km-nél 210m-en találkozna az Eger-Ostoros úttal (innen lehetne egy elég meredek bekötést építeni az említett 2500-as útra, 60m szint kb. 1 km-en).

Innen kb. 1 km-et együtthaladna az ostorosi úttal, majd északnak haladva a 230m szintvonalat követné a Vécsei völgyben futó útig (19km), ahonnan a Kis-Eged keleti oldalán emelkedne tovább, 20km-nél 250m-en a nyergen átvágva a dombsor nyugati oldalára kerülve kezdene el É-ÉK irányban szerpentinezve ereszkedni, 23km-nél kb. 185 méteren (+ töltés) keresztezné a felsőtárkányi utat, nyugatnak fordulva 24km-nél 200 méteren a bervai utat, és 26 km-nél 190m-en Almár előtt a 25-öst.

A távolságokat és magasságokat a turistautak.hu szintvonalas térképén néztem MapSource-ban, a valódi nyomvonal az ívek miatt max. 10%-al lehet hosszabb. A magassági profilok elfogadhatónak tűnnek, a legmeredekebb rész 70m szint 3 kilométeren az északi végen.
Előzmény: _roadrunner_ (3507)
part_wish Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3509
szerintem is jobb és olcsóbb megoldás lenne a 25-ös 2x2 sávossá fejlesztése, kerecsend 1,5 kilométeres elkerülő út építésével. meg igazából szerintem vannak ennél a projektnél magasabb prioritásúak is, csak gondolom ez jobban elő van készítve, mint akár az M0 51-M5 új szakasza, vagy az M43-as szegedi elkerülése, a 10-es út fejlesztése, az M4 üllő-albertirsa szakaszáról pedig én még semmilyen időzítést nem olvastam.
Előzmény: _roadrunner_ (3508)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3508

Ha jól látom M25 Maklárig feljön a mostani bekötőúton, de nem keresztezi a vasutat, hanem tőle balra párhuzamosan megy felfelé "egri elkerülő meglévő déli részéig".
Maklár és Andornaktálya annyira hosszában terül ezen az úton, hogy innentől nem lehet fejleszteni már, másik nyomvonal kell.

Ha már mindenképp 2x1 sávban épül meg, szerintetek járható a macedón példa; egyiken fel, a másikon (25-ösön) le? vagy fordítva...

 

Szerintem ennek feltétele, hogy Maklárig 2x2 sávos legyen a meglévő út (hogy a makláriak a 3-as útig két irányban járhassanak, ha ez megvan, akkor talán működne. Kell még egy 3-as út négysávosítás a 25-ös és 33-as utak között, meg Kerecsendnél 1 km új út (elkerülő 25-öshöz) és akkor kijön a 2x2 sáv a 3-as úttól (Füzesabonytól) Egerig.

Lehet, hogy már megvan, de a 33-as út rövid szakaszának is négysávosnak illene lennie a 3-as és az M3-as között Füzesabonynál.

Ja és szerintem kell egri elkerülő, ha már 2x2 sávon el lehet jutni Egerig, ne kelljen végigbumlizni a teljes forgalomnak a városon, akinek nem ott van dolga, el tudja legalább kerülni keleten. Meg így talán kijönne az elzártságból egy kicsit az Egertől északra eső rész.

Szóval ha már 2x1 sávos új út, akkor így talán van valami értelme, de így meg elég macera az egész a 25-ös négysávosításához képest szerintem.

Előzmény: _roadrunner_ (3507)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3507

talán ebből ki lehet olvasni valamit, ha még igaz:

http://www.eger.hu/Portals/0/Rendezesi_Terv/2005/atnezeti.PDF

Előzmény: RadiX (3505)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3506
hat en ezt a tervet elkerulonek nem neveznem. tehermentesitonek talan
Előzmény: mestska (3504)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3505
a rend. terv szerint a 25 es a vasut kozott feluton terminalna az M25 a deli atkotesen. hmmm....
Előzmény: RadiX (3495)
mestska Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3504
keleten lesz az egri elkerülő.
Előzmény: RadiX (3495)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3503
huha, ez a vasut mellett vegigvitt elkerulo nagyon beteg terv szerintem.
Előzmény: Törölt nick (3501)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3502
alapvetoen egyetertek, a negysavos csucsidoben zsufolt, de az joreszt belso forgalom, azt semmilyen elkerulo nem fogja elvinni. azon max. a kozl. lampak jobb hangolasaval, balkanyarok korlatozasaval, keresztezodesek szamanak csokkentesevel lehetne gyorsitani.
Előzmény: felucca (3498)
Törölt nick Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3501
pedig má nagyon kivan dolgozva...
Előzmény: felucca (3498)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3500
> valóban, a forgalom az M3-asról a 3-as úti körforgalomban inkább egyenesen megy tovább Andornaktályának Eger felé, én is így tettem anno, mikor arra mentem.

Terkepen tenyleg rovidebb, de ha gyakran jarsz oda, akkor rajossz, hogy a 25-os joval gyorsabb (a masik utvonal Maklartol joreszt lakott terulet), kiveve talan ha Eger delkeleti csucskebe tartasz. Es ha lenne egy atkotes Kerecsendtol keletre a 3-25 kozott, akkor meg 5 percet lehetne hozni rajta.
Előzmény: part_wish (3497)
urál Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3499

Ez így egyenlőre vicc. Ha majd valami konkrétumot is tudsz, akkor mondjad!

Előzmény: felucca (3496)
felucca Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3498
Szerintem a 25-ösön nincs akkora átmenőforgalom, ami elkerülőt indokolna Egerben. Egri belső forgalom az van, de azon az elkerülő nem fog segíteni....
Előzmény: RadiX (3495)
part_wish Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3497
igen, de erre meg mondhatják azt, hogy a 25-ös út az legalább egy 4-5 kilométeres kerülő. valóban, a forgalom az M3-asról a 3-as úti körforgalomban inkább egyenesen megy tovább Andornaktályának Eger felé, én is így tettem anno, mikor arra mentem. De az egész megoldható lenne két elkerülővel kb. 3-4 kilométeres nyomvonalon (Maklár és Andornaktálya), és meg lenne oldva az egész. Ehhez képest vadiúj nyomvonalról beszélnek, mintha itt olyan irdatlan nagy forgalom lenne, és ugye ez top prioritású beruházás.
Előzmény: _roadrunner_ (3492)
felucca Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3496
nem vicc, tervezgetnek az urak, nem közvetlenül az 5-ösmetróval, inkább a parti területeket feltáró úttal és a vasút új nyomvonalra helyezésével kapcsolatban, de nem lehet itt megkerülni az 5-ös metró nyomvonalát sem. Most afelé áll a zászló, hogy maradjon párhuzamos a Soroksárival.
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3495
vszeg letesznek egy uj csomopontot az M3-ra feluton Fabony es Mkovesd fele, es onnan felviszik a Maklar-Andornak feletti dombsoron az uj utat. Mondjuk onnan a volgybe lejutni megintcsak kunszt lesz (pl. Kőporos u.).

Hosszu evek ota van szo egy uj elkerulorol Egernek, de sokaig azt sem tudtak eldonteni, hogy a keleti v. a nyugati szelen menjen. szerintem keleten lenne egyszerubb elvezetni az Almagyar-domb felett a szolok szelen, es az Eged alatt EK-re levezetni a tarkanyi utra, es onnan Berva alatt tovabb a 25-re. egy ilyen nyomvonalnak lenne veguls del fele logikus folytatasa a fentebb emlitett ut.
Előzmény: _roadrunner_ (3494)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3494

most látom, a 25-ösön nincs falu Egerig.

Van viszont Maklár Andornaktályán át egy másik út Egerbe Füzesabonyból, a KözOP szerint azt kell fejleszteni elkerülőkkel 2008-as kezdéssel. Ez akkor a 3. út lesz Egerbe, vagy csak az elkerülők miatt mondják új útnak?

 

Mindjárt megnézem a NIF honlapján a terveket. Bocs, csak vicc volt, nem tartozik ránk.

Előzmény: _roadrunner_ (3492)
urál Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3493

Nyilván a Füzesabony-Ózd autópálya első eleméről van szó! :)

Előzmény: RadiX (3491)
_roadrunner_ Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3492

A kétszer egy sávos szakasz Egert és az M3-as autópálya füzesabonyi szakaszát köti össze - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Ilyen út már van egy, a 25-ös, köszönjük...

 

Miért nem lehet négysávosítással, elkerülőkkel megoldani... biztos a hegyek... Ha meg nem lehet, akkor miért nem 2x2 sávos az új út? Vagy a macedón példában gondolkoznak? Egyik úton felmegyünk, a másikon meg le. Mert már csak így lenne értelme a 2x1-nek, igaz elkerülők akkor is kellenek a régi útra.

Ha én gazdag lennék...

 

Megint a bolondját járatja velünk a természet. Miért bánt minket mindenki...

Előzmény: part_wish (3490)
RadiX Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3491
agyhalal. ott van a 25-os, aminek Kerecsend-Eger kozott mar igy is 3 savos a ketharmada, elviselheto mennyisegu foldmunkaval vegig ki lehetne epiteni 2x2 savra, es Kerecsend felett le lehetne hozni uj nyomvonalon a 3-masra es akar onnan tovabb az M3-ra, ehelyett epitenenek egy teljes uj nyomvonalat?
Előzmény: part_wish (3490)
part_wish Creative Commons License 2007.03.08 0 0 3490

Az évtized végére összekötik Egert az M3-assal

 

ebből ez a rész tetszik nekem:

 

Garamhegyi Ábel hozzátette: az út kivitelezése műszakilag igen nehéz lesz, hiszen új nyomvonalon halad, és az építőknek bonyolult természetföldrajzi adottságokkal kell megbirkózniuk.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!