Nos, ez is megvolt újra... és ugyanúgy vegyes érzésekkel, mint két és fél éve. Még úgy is, hogy közben kaptunk egy új lemezt, amit jobbnak tartok, mint a két elődjét, mert a múltidézés mellett benne van az Unbreakable ereje és még a Humanity kísérletezése is - ráadásul attól se riadtak vissza, hogy ez utóbbira jellemző számok közül is műsorra tűzzenek egyet. Lett volna hely azonban még többnek is.. például a When You Know...-nak, kimondottan a Wind Of Change helyett. Én értem az üzenetét annak, hogy miért facsarták ki, de sokkal jobban hatna, ha teljesen kihagynák, amíg ez a cirkusz tart. Pláne hogy a hangszeres előadás se stimmelt, a szóló nem volt sehol... és bennem se hatott így. Miközben azért a Send Me An Angel (habár Kóbor emlékére előkerülhetett volna a White Dove is, pláne ha Klaus megpróbálja a magyar szöveget is, akármennyire is cseszre volna el, szebb tisztelgés lett volna), a Still Loving You, vagy a keményebbekből a Blackout, Big City Nights még mindig hatékony... illetve általában ami a Love At First Sting-ről szólt.
A másik jó kérdés ehhez: miért csak az életműnek az egyötödét illetve egyharmadát (években illetve lemezekben mérve), kaptuk meg újra, ráadásul a Bad Boys Running Wild kivételével egy se volt olyan, amit ne hallottunk volna 2016-ban és 2019-ben. Hová tűnt az utóbbi 30 év, meg ami Mathias érkezése előtt volt? Illetve kit akarnak kiszolgálni ezzel? A kocanézőkön látszik, hogy a The Zoo-t, a Coast To Coast-ot, de még akár a Blackout-ot is csak azért ismerik, mert azok minden koncerten vannak, de azt se nagy meggyőződéssel. Miért ne lehetne akkor megint mondjuk Robot Man, Pictured Life, Is There Anybody There, Dynamite, Holiday, When The Smoke Is Going Down, Rhytm Of Love, Alien Nation (sőt, No Pain No Gain) vagy akár a későbbi lemezekről is bármi szeretett vagy szokatlan. Ez azért mégse McDonald's... de ha egy kedves nőrokonunk házikosztjához is mérjük, amit mindig szívesen fogyasztunk, ott is elvárjuk néha a változatosságot és az újítást, mert a vége csak csömör lehet - illetve általában az emberi kapcsolatokra is igaz ez.
Vagy örüljünk, hogy még ezt a lakossági tempót is megkapjuk, hiszen hány zenészt lehet felsorolni, akinek nem adatott meg, hogy 74 évesen kiálljon a színpadra. Klaus időközben jól megtanulta beosztani az erejét - ez a lemezen is hallatszik, Rudolf és Mathias pedig ugyanaz, mint amikor 56 és 48 éves taknyosokként :-DDDDD először láttam őket Bécsben. A hangzás megint hullámzó volt, de alapjában véve nem fogyaszthatatlan... a látványról pedig üvölt, hogy a vegasi koncertekre találták ki, mégis jó volt, hogy Lemmy-re is utaltak Mikkey Dee dobszólója alatt. Aki ezt ugyan szintén visszafogottan tette a mocifejes idejéhez képest, mégse unalmassá vagy nevetségessé válva.
Persze lehet, nemcsak a Scorpions tagsága öregszik, hanem mi is... és már más koncerten is éreztem idén, hogy nem volt jó ez kimaradt két év. Viszont akármennyi szarral is tömnek minket a mindennapokban, illetve még odaúton a metrón is úgy éreztem, hogy majdnem bealszok, ez odabent teljesen elszállt. Az igazán nagy öröm és katarzis persze már hiányzott... de igyekszek úgy felfogni, hogy belőlük is minden újabb alkalom ajándék már. Azért bízok abban is, hogy Rudolf és Klaus ígérete alapján még belefér egy élő szereplés és lemez is, még akkor is, ha már 300 évnél több megy ki a színpadra egyszerre - de a DP még negyvennel többel áll ki, a Stones-t ne is emlegessük, és Júdásékat is csak Downing távozása fiatalította meg egy kicsit - de oda azért kéne már némi változatosság. Vagy éppen újabb szimfonikus vagy unplugged koncertek... utóbbi még úgyis hiányzik, és azokat talán még jobban úgy alakítanák, hogy ne a tömegeket szolgálják ki...
Tegnap megtudhattuk, hogy a Föld körbejárásához valamivel több, mint három és fél év kell... ennyi idő kellett ahhoz, hogy ugyanaz a turné visszajusson hozzánk. Az, hogy most már nem 50. jubileumi - pedig lassan lehetne olyan szempontból, hogy másfél hónap múlva lesz fél évszázada Klaus csatlakozásának - hanem Crazy World, az egy dolog... a Sting In The Tail utáni időszakot is többféle néven, de hasonló tartalommal koncertezték végig. (Sőt, még a látvány is ugyanaz maradt.)
Most azonban a legutóbbi koncerthez képest kevesebb jutott ki... a Tease Me Please Me két számot ütött ki, az akusztikus blokk pedig egy szál Send Me An Angel-re fogyott. Ennyire nem bírnának már szusszal többet? Lehet, hiszen ezen három év alatt viszont Klaus és Rudolf is túllépett a hetedik X-en... szerencsére ez sem előbbi hangján, sem utóbbi energiáin nem látszott meg, ez a végén is jól bebizonyosodott, amikor belerikkantott a mikrofonba és külön megköszönte az estét.
De igazából az elmúlt húsz évben már nem volt hová öregedniük, néhány hete előszedtem a Moment Of Glory DVD-t, és azon is kb. ugyanúgy néztek ki, mint most. Matthias is tartja magát... inkább csak Pawel az már, akin egyre jobban meglátszik a kor. Viszont az is durva, hogy ő is már 16 éve tag, még két év és behozza Rarabell meg Buchholz bandában töltött idejét. Aztán még kettő, és Kottak-ét is... pont a legutóbbi pesti koncertjük volt az egyik utolsó, amikor még a Scorpions tagja volt. Mikkey viszont igen jó csere... lehet, hogy nem tolja magát úgy előtérbe, de az az energia, amit a szólóiba beletol, az legalább olyan ütős, mint bármilyen magamutogató bohóckodás.
A hangzás viszont most nemcsak az elején volt elég zavaros, később is sokszor visszhangos volt főleg az ének, de máshol is akadtak katyvaszok. A Top Of The Bill-re meg mintha valami tök más szöveg jutott volna ki, mint az eredeti... de miután a Speedy-nél is már az unplugged koncertre is átírták a második versszakot, ezen annyira nem lepődök meg. Innen még mindig a Steamrock Fever ütötte a legnagyobbat, de egy Blackout sem lehet mellényúlás, ahogy a Big City Nights és a Hurricane sem. De persze a Scorpions mégis csak a lassú számaival futott be, és ebből is megkaptuk a három kötelezőt...
...amit még ha sokan unhatnak is, nekem most is ugyanúgy jól estek. Egy kicsit megszűnt a világ mindennel együtt, ahogy a korábbi alkalmakkor is... noha közben én sem lettem fiatalabb, és talán a változatosság hiánya miatt én sem voltam "in trance". Lehet, hogy például egy Robot Man sem egy olyan, amivel sokan mit tudnak kezdeni, de kérdem én, a The Zoo vagy a Coast To Coast az? Lehetnének kevésbé biztonsági játékosok, ahogy a Priest is meglép szokatlan dolgokat...
...viszont akkor is nagy teljesítmény, hogy valakik 71 évesen is ugyanúgy odateszik magukat, mint amikor még 56-nál tartottak... és ezt már akkor lenyűgözött, először látva őket az Unbreakable bécsi koncertjén. Meg hát mégis csak a legnagyobb kedvencről volt szó... így most is ott voltam a kiemelt álló 4. sora környékén, és nemcsak néhány elég jól sikerült fotó lett így a részem, hanem végre egy pengető is Matthias-tól.
Most viszont eljön majd lassan az ideje, hogy kipihenjék ezt a négy-öt év turnét (még akkor is, ha ez már nem egy hónap alatt húsz koncertet jelent hálóhelyes busszal végigtolva...), és a stúdióba is benézzenek. Még akkor is, ha csak az Unbreakable kimaradt számait porolják le - lehet, hogy jobban járnánk, azok jóval eredetibbek voltak az utolsó két lemezhez képest - akkor is kéne valami frissítés, mert az a következő koncertekre is ki fog hatni. Mert biztos lesznek még következők... Klaus édesanyja 92 évig élt, tehát a gének megvannak neki, Rudolfnál meg minden másra ott a jóga. :-) Én pedig ugyanúgy ott leszek majd a kiemelt állón...
Egyszer láttam csak a Motörhead-et, akkor is fesztiválon... nem az én világom, amit csináltak, akkor se győztek meg, de Mikkey dobolásáról - szólózott is - csak elismerően tudtam nyilatkozni. Szerintem látványban sem fog elmaradni Kottack mögött.
Na én jó régen voltam itt, de mivel soha nem láttam senkit így csak most néztem be. igaz ugyan, hogy egy pár hónap már eltelt 02. 29 óta, de megint csak megerősíthetem, fantasztikus volt!!! Kottak-kal mi van megint? Nem tudjátok?
Hú, azt a bizonyos első koncert utáni hallgatás érzést lehet, hogy én mondtam? 2007-ben Pozsonyban alig bírtunk magunkhoz térni. Sosem felejtjük el.
Azt az örömöt kb. 80-90%-ban most is érezni lehetett és ezt láttam a többi ember arcán is. Szinte mindenki kisebb-nagyobb mosollyal jött kifelé, látszott, hogy nagyon meg vannak elégedve.
Mi is meg voltunk és meg is vagyunk elégedve.
Pláne, hogy két nappal később Kassán a Steel Arénában folytattuk a bulit. Gyakorlatilag ugyanaz volt a műsor, de Scorpions koncertből soha nem elég. Talán a hangzás egy picit jobb is volt, de gyakorlatilag ugyanúgy, jó értelemben lehengereltek bennünket, igazi örömzenét játszottak.
Hálás vagyok a Srácoknak a feledhetetlen élményért. Srácoknak, mert kortalanok, lenyűgöző a színpadi dinamizmusuk. Hatalmas energia és lendület jellemzi őket a mai napig, ami megnyugtató is, hiszen így még biztosan lesz folytatás.
Kérdés, hogy hol találkozunk újra. Mert találkozunk még, az biztos...
Mi ez a csend?! Az egy dolog, hogy én nem szóltam hozzá, mert tegnap hajnalban kellett kelnem, és a tegnapelőtt estével együtt az azért nem éppen kedvezett ahhoz, hogy írjak... :-)
Vagy már mindenki úgy van vele, mint a barátnőm, hogy minek működnek még, ha már egyszer tartottak egy búcsúturnét? Akkor miért is volt tele meglepően a papplaci, főleg hogy most a kiemelt állót is kisebbre vették, és ott is jobban érződött a tömeg?! (De lehet, hogy ez csak a 2011-es koncerthez képest sokkal jobban kihúzott színpad miatt volt így.) Az igény tehát megvan még a Scorpionsra, és bennük is megvan az az igény, ami több mint 50 éve viszi őket előre. Őket?! Hiszen amikor Rudolf ezt a nevet adta a bandának, Mathias még kisiskolás volt, Kottak a csattogó lepkénél tartott, Pawel pedig még csak egy pajzán gondolatként létezett... csak Klaus nyomta a The Mushrooms-ban...
Nekem ez még "csak" a hatodik koncertjük volt, és az elsőre is "csak" 12 éve került sor - az a bizonyos bécsi fellépésük, ami DVD-n is megjelent. A rutin azóta is megvan. Kottak ökörködik, Mathias szólózik jókat, Rudolfot le se lehetne kötözni és még mindig tud valami újfajta flying V-vel előrukkolni... Klaus sebésze pedig igazán érdemelhetne egy orvosi Nobelt azok után, amit a hangszálaival művelt, főleg hogy azok még most is ilyen minőségben működnek!
Az értékek persze megint csak 2-3 szám után jönnek ki, addigra áll össze úgy a hangzás, hogy a gitárok és Klaus is a megérdemelt módon legyenek hallhatóak - most is a Coast To Coast után sikerült. De így legalább megint hibátlan tud lenni mindaz, amit a nagy többség ismer... és sokadjára is oda tudnak verni egy Blackout-tal meg egy Still Loving You-val. De mindez most sehol sem volt a '70-es évek blokkjához képest. Pontosabban azok közül is egy emelkedett ki igazán... a Steamrock Fever!!! A többit elég érdekes módon játszották, nem mindig lehetett rájuk ismerni. Uli a Catch Your Train-t még a Sky gitárral is autentikusabban tolta...
A körülöttem állók közül valaki azt mondta, hogy amikor először látta a bandát, és vége lett a koncertnek, csak álltak ott szótlanul, nem tudtak mit mondani, mert annyira a hatása alá kerültek az egésznek. Persze egy első alkalom az mégiscsak más, de még most is tudtam ezt érezni, 20 év rajongás után is. Amikor pedig a metrón mentem hazafelé, egy idősebb, "szüleim lehetnének" korosztályú pár ült velem szemben, azok, akiket "kispolgárnak" is be lehetne skatulyázni kinézetük alapján. Ők ott hallgatták vissza a koncerten felvett dalrészleteket... és pár üléssel odébb valaki ugyanezt csinálta. Egy kicsit úgy éreztem magam itt, mint Axl Rose, aki megállt a piros lámpánál, és a körülötte lévő összes autóban más-más Scorpions-szám szólt. Most ez 30 év után is működik... és ez a lényeg!
A franc egye meg, hogy a történelem ismétli önmagát... be volt tervezve, hogy megyek holnap Zlínbe Uli Roth fellépésére, erre az marad el egyedüliként - megint csak "logisztikai okokból", mint a pesti nyolc éve. Igaz, elég merész is volt egy regensburgi koncert másnapjára tenni úgy, hogy harmadnap meg már az angoloknál lép fel. Azt meg nem tudtam, hogy Pozsonyban is játszik, meg az pont nem is fért bele az életembe... :-(((((
