Keresés

Részletes keresés

DA Creative Commons License 2000.02.29 0 0 18
A BIBLIA egyik legnagyobb tevedese, hogy Jezust osszekeveri az Ember Fiaval. Miert varjak Jezus masodik eljovetelet? Jan.16,7-15., majd ismet egy ellentmondas. Ha a szandek jo is volt, az egyeni probalkozasok a tortentek, hallottak magyarazatara sok esetben nagyon eltavolodott az igazsagtol. Aki azt meri allitani, hogy az emberek altal leirt, majd osszeallitott BIBLIA-ban nem lehetnek hibak, az szent es valtoztathatatlan, tovabb megyek, ezt meg tanitja is, az nem az Istent, es embertarsait szolgalja. Ahol megvalaszolatlan kerdesek akadnak, ott nem lehet rend, csak az erzesek, de nem az erzetek segitenek eligazodni a keresonek. Jezus az utat megmutatta, de ki jar rajta?
Mici Maci Creative Commons License 2000.02.29 0 0 17
Sziasztok!

A reinkarnációra utaló rész az Evangéliumokban, amikor a tanitványok megkérdezik Jézustól, hogy elobb nem Illésnek kell-e eljönnie, és ekkor Jézus azt mondja, hogy igen, igy van, de mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt cselekedték vele, amit akartak. És utána ott szerepel a szövegben, hogy a tanitványok ekkor értették meg, hogy Keresztelo Jánosról szólt nekik. Vagyis Keresztelo Jánossal cselekedték azt, amit akartak, t.i. lefejezték.

Ebbol a részbol egyértelmuen az derül ki, hogy Keresztelo Jánosban Illés öltött újra testet, mi ez, ha nem reinkarnáció?

Az egyházi vezetokben nem szabad túlságosan bizni, mert még ha belátnák is, hogy tévednek, soha nem ismernék be azt, mert a hatalom sosem volt alázatos. A hatalom mindig is féltette a hatalmát, mióta a világ világ, és éppen ezért az egyház nem fogja egyik pillanatról a másikra elismerni, hogy tévedtek annak idején azok a papok, akik kiválogatták, hogy mely könyvek kerülhetnek bele a kánonba.

Annak idején ugyanis emberek voltak azok, akik kiválogatták, hogy mi kerüljön bele a Bibliába és mi nem, tehát szükségszeruen a tévedés lehetosége is benne volt ebben. Még a tanitványainak is hányszor mondta Jézus, hogy mennyire messze járnak még az igazságtól, hát akkor azok, akik soha nem látták Jézust, hogyne tévedhettek volna.
Ezenfelül persze rengeteg egyéni érdek is vezette oket, mint minden hatalomra törekvot az életben.

Aki tehát azt hiszi, hogy az egyházi vezetok szava szent és sérthetetlen, az nagyon tévelyeg. Ne feledjétek, hogy JÉzus idejében is éppen az egyházi vezetok támadták ot a leginkább...

Arany Viktor irta:
"A hit és az értelem nem egy malomban őrölnek"

Persze, hogy feltétlenül szükséges a sziv is az eros hithez, sot, eros érzelmi kötodés kell az eros hithez.

De szerintem az eszünket se tegyük félre a hit dolgában, mert sokan vannak, akik ugyan teljes szivükkel hisznek - de valljuk be nagyon gyerekes dolgokban, és totális logikai ellentmondásokban.

Szóval szerintem az ember a HITÉHEZ használja a józan eszét és a szereto szivét egyszerre, mindig a helyes mértékben. Itt is az arany középutat kell megtaláni, mint oly sok mindenben az életben. Ha az egyiket mellozzük, és eltúlozzuk a másikat, akkor könnyen eltévedhetünk.

Sziasztok:
Mici Maci

DA Creative Commons License 2000.02.28 0 0 16
Az egyhaz birtokaban nagyon sok olyan dokumentum van, ami nem publikus. Sok utalas bizonyitja,
hogy Jezus idejeben egyaltalan nem volt idegen gondolet a reinkernacio. Ha ide vesszuk, hogy a fold lakossaganak fele, 3 milliard ember hiszi ma is, akkor nem kellene annyira mereven ragaszkodni a dogmakhoz. Minden tortenes ertelmet nyeri, helyre all a torz, erdekbol elferditett kep.
Janos Evangeliuma 3,6-7., de erdemes elolvasni elejetol. Konkretabban tobb konyvben talaltam ra utalasokat, egyik jelentosebb, Jankovics Istvan, -remelem cs-vel irja a nevet, jelenleg nincs modomban ellenorizni,- Reinkarnacio cimu.
Nekem sokat segitett a keresesben. Ez mind masok velemenye, de sajat tapasztalasom a legnagyobb pillere hitemnek.
Előzmény: Törölt nick (14)
DA Creative Commons License 2000.02.28 0 0 15
A baratokat megvalogathatjuk, a rokonokat meg el kell viselni. A genetikusok hiaba kutatnak, csak anyagot lehet orokiteni. Szellemi oroklodes nincs. Jelenleg az emberiseg toredeket ismeri a szuletes titkanak. Az azonnemuseg torvenye a meghatarozo.
Bizalmatlannak lenni annyi, mint eloitelettel fogadni az ujat, felni a tapasztalastol. A kerdes az, kinek jo ez? Veszthetunk, de rengeteg uj baratot is.
Csak egy topikot akartam ezen cimmel, tapasztalatlansagom szulte a kettot.
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.28 0 0 14
Orommel olvasnam, honnan tudod oly biztosra, hogy 533-ban megcsonkitottak a Bibliat, es foleg azt, hogy mit vettek el belole.
Koszonettel
Orltran
Előzmény: DA (12)
Tróger Creative Commons License 2000.02.28 0 0 13
Kissé szomorkásan olvasom soraitokat...
Remélem hogy egyszer majd megtanultok saját magatokban és kedvelt ismerőseitekben is hinni...
És egy picit önállóbban megélni gondolataitokat...
DA Creative Commons License 2000.02.26 0 0 12
Ha a Satan elcsabitott racionalis kovetoi teljesen esszeru kepet kapnak a teremtesrol, melyben nincsenek hezagok, akkor lesz szamukra az utolso lehetoseg donteni. Megertem oket, hisz tapasztaltam a racionalitas kenyelmet. De, volt egy pont, ahol mindent felhagyva keresni kezdtem. Megdobbentoen egyszeru dolgokra jottem ra, s talaltam megdonthetetlen bizonyitekokat. A "SZENT" BIBLIA maig legnagyobb kerdese, Jezus volt-e a megvalto? Akik figyelmesen olvassak, tudjak a valaszt. A jo pasztor eletet adta juhaiert, de az Igazsag Lelke, a Vigasztalo meg nem jott el. Annyit mondhatok, az ido nagyon kozel van.
ISTEN muve tokeletes, egyedul az ember nem teljesiti kuldeteset. Ego, hatalom es birtokvagy,
Milton irta halalos bunok.
Filmeken lehet nevetgelni, de a tartalom veresen komoly. Hetedik; Az ordog ugyvedje; Oszton; Szentfazek; Hatodik erzek, ez az amit az esz elnyom, mert nem figyelunk ra. Jancso, vagy Enyedi Ildiko utolso filmjei is errol szolnak.
Evilag es tulvilag kozott nincs valaszfal, csak anyagi testunk erzekszervei nem kepesek felfogni az orok valtozast. Az ido fogalma is teves. Az emberi esz hogyan lenne kepes felfogni a korlatain kivuli vilagot. Katasztrofak, betegsegek szazai bizonyitjak az ember sebezhetoseget, de megsem tanul. Leigaz mindent, meg sajat fajat is.
Aki egy szunyogot akarva elpusztit, semmit nem ert Isten torvenyeibol! En is szerettem a hust, de feltettem magamnak a kerdest, van-e jogom elvenni az allat eletet,- meg ha kozvetve is- mikor a Teremto a novenyek termeset megalkotta? Kellemes fogyasztast!
menta Creative Commons License 2000.02.26 0 0 11
Üdv!

Mem saját a gondolat, de én is így érzem:
"A Hit emlékezés.Emlékezés kinek-kinek, ébredése szerint az Istennel eltöltött időkre !"

menta

aranyviktor Creative Commons License 2000.02.26 0 0 10
Kedves DA barátom!

A hit és az értelem nem egy malomban őrölnek. A két félteke értelmi és érzelmi felosztásából érzelmünknek jutott a hit, nem az értelmünknek.

Nézd meg, a "értelmes" emberek nem szívják a "nép ópiumát", és soha senki nem került még észérvekkel közelebb Istenhez, érzelmei, érzései alapján azonban mindenki. Isten nem racionális, hanem irracionális, ezért felesleges racionális érvekkel vitatkozni ateistákkal.

Mr. Spock barátunk borotvéles elméje minden érven kifogott, minden fel tudott boncolni, csak azzal nem tudott mit kezdeni, hogy azért hiszek Istenben, mert boldog vagyok tőle.

üdv: aranyviktor

Előzmény: DA (-)
Nayah Creative Commons License 2000.02.26 0 0 9
A 22000 bibliamagyarázat közül egyik sem a tiéd.
Az igazi az, amire Te jössz rá.
Előzmény: DA (8)
DA Creative Commons License 2000.02.26 0 0 8
A hit csak meggyozodesen alapulhat, sajat tapasztalasokon. Masok velemenye segithet a keresesben, de sose ne az eszre, az erzesre hagyatkozzatok. Az elso benyomas egy jo pelda, de az erdekek sokszor felulbiraljak. Visszagondolva mar keso, de ismet tanulhattunk hibainkbol. Kerdes, meddig akarunk tevelyegni? Ketezer eve sem a szonak, sem a tetteknek nem hittek. Megoltek azt, ki elmondta az elet ertelmet, az egyetlen lehetseges utat, csak sokak erdeket sertette. Tobb mint 22000 bibliamagyarazat letezik, milliok vidaman megelnek belole, de melyik az igaz. Zsakutcaban a keresztenyseg, es mindaddig ott is marad, mig az, mit 553-ban kivettek a bibliabol, vissza nem kerul a helyere. A reinkarnaciorol beszelek. Csak gondoljon mindenki az Otestamentum utolso ket bekezdesere. Kar teologiara jarni, ha nem szurnak szemet ekkora kerdojelek, mert nagyon sok van meg. Talan az orok elet is belefer igy a kepbe. Innet mar csak egy ugras a megoldas tengernyi igazsagtalannak velt szenvedes okara. Amit vet az ember, azt le is fogja aratni!

Mici Maci Creative Commons License 2000.02.25 0 0 7
Hali all forumtag!

Számomra nem egészen világos, hogy mi is a topic témája. A hitetleneket kéne hitre tériteni, vagy mi?

Úgy tűnik, arról ir mindenki, hogy mi a hit.

(Időközben elindult a Hitetlenek II. topic, ugyanezzel inditva, de hogy minek, azt nem tudom...)

Szóval mi a hit?

Hinni valamiben = elfogadni valamit anélül, hogy bizonyosságunk lenne róla. Magyarul nem tudjuk explicit módon levezetni a dolgot logikai úton, csak sejtjük, érezzük, hogy ez igaz lehet.

Egy másik értelmezés szerint nincs hitetlen ember.
Mert mindenki abban hisz, amiért ÉL. Kicsit leforditva, mindenki abban hisz, amitől a boldogságát várja. Feltéve, hogy minden ember valahol - ha nem is vallja be magának, de a boldogságot keresi.

Ezek szerint, aki attól várja a boldogságát, hogy előléptetik, az abban hisz, aki attól várja, hogy szép kocsija lesz, az a kocsiban hisz, aki a boldog családi élettől, az a családban hisz, etc.

Aki pedig Istenben hisz, az az Istentől várja a boldogságát.
Hát én magam ide sorolom, vagyis azért hiszek Istenben, mert szerintem a teljes, valódi, örök boldogságot csak ő adhatja meg nekünk.

De még egy fontos következtetést le kell vonnom (ez egy kicsit nagyképű...), szóval aki Istenben hisz, az az Istenért él a fentiek szerint.

TEhát NEM az hisz Istenben igazán, aki azt mondja magáról, hanem az, akinek az élete ezt tükrözi, vagyis az Istenért él.

Ki él az Istenért? Aki azzal kezdi a napot, hogy Istennek szentelje, aki azért segit másokon, mert tudja, hogy Isten mennyire örül ennek, aki azért fegyelmezi magát, mert tudja, hogy Isten szenved, ha rosszat teszünk, stb. Tehát akinek az egész élete e körül forog, még ha nem is tudatositja annyira magában.

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy nem elég kimondani, hogy én elhiszem, hogy van Isten, és akkor már Ok minden. Mert ELHINNI VALAMIT és HINNI VALAMIBEN két nagyon különböző dolog.

Kellemes hétvégét mindenkinek:

Mici Maci

DA Creative Commons License 2000.02.24 0 0 6
Kozben meg nekem a sajat irasom. Olvasddddd!
Előzmény: Törölt nick (4)
DA Creative Commons License 2000.02.24 0 0 5
Big4, nem a bibliabol ideztem,olvasd el!
Ezt kellene a papoknak predikalni, nem a taborilelkeszi allasokert tulekedni. Szellemi rabsagban tartanak minden kepmutato, templombajaro alvo lelket. Egy masik kedvenc felfedezesem,
(Mt 6,5-8.
Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.24 0 0 4
Ez jó idézet.

Az összes dogmatikus, egymás és egyházuk (szektájuk) véleményét kritika nélkül, nyakra-főre elfogadó, önálló gondolatoknak szűkében levő fanatikus vakhívőnek az orrára kéne biggyeszteni.
:-D

Üdv
Big

Előzmény: DA (2)
mgabor Creative Commons License 2000.02.24 0 0 3
Akkor én ezt a véleményt nem fogadom el :)
Előzmény: DA (2)
DA Creative Commons License 2000.02.24 0 0 2
Elfogadni masok velemenyet, egyenlo a szellem restsegevel. (Mt.23,8-9.)
mgabor Creative Commons License 2000.02.24 0 0 1
Ugyanakkor nem követelmény, hogy a hit ellentmondjon az értelemnek. Sot, szerintem nem szabad neki ellentmondania, legalább távlatilag meg kell lenni a reménynek, hogy minden ellentmondás feloldódik.

Azaz a hit nem az értelem helyett van, hanem annak támasza (illetve az értelem a hit támasza)

Másképpen mindketto egy megismerési funkciója az embernek és a kettovel együtt ismeri meg ugyanazt (!!!) a Világot - azaz ellentmondás kizárva.

mgabor

Törölt nick Creative Commons License 2000.02.24 0 0 0
Kedves DA!

Vannak,akik hisznek az ufók létezésében,mégsem értik a jelenségeket,amelyek velük kapcsolatosak.

Egyébként pedig,szerintem az ember pont abban hisz,amit nem ért;mert amit ért abban nem hisz,hanem annak hisz!

emberimádó

Előzmény: DA (-)
DA Creative Commons License 2000.02.24 0 0 topiknyitó
Amit az ember nem ert meg, abban nem kell hinnie.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!