Keresés

Részletes keresés

szoky1 Creative Commons License 2019.05.15 0 0 58131

Szereztél néhány nyugtalan percet :)

Előzmény: Gödény (58126)
Gödény Creative Commons License 2019.05.15 0 1 58130

Megint minden rendben van.

A Tengerszemben nevezettek (akik tényleg neveztek, és náluk van az ellenörzö lapjuk) megnyugtatasképp ellenörizhetik a személyes lapjukon, hogy "Nevezett" állapotban vannak.

 

A többi boltban illetve a BTSSZ-ben meg nem jelentek megkapták az értesítést, a várólista pedig elörelépett.

Még kb 170-en vannak a varólistán.

 

Aki nem kerül sorra a várólistáról (erre már kicsi az esély, csak lemondásokra, és a most a várólistáról sorrakerültek közül a jelentkezésüket nem megerösítökre vagy nem fizetökre lehet számítani, mint további helyekre), az, ha vállalja a bizonytalanságot, eljöhet a rajtba. 7:30-tól elkezdjük kiosztani a megjelent, várólistás regisztrációval rendelkezök között a meg nem jelent helyszíni nevezök helyeit, 8:00-kor a már nevezett, de el nem indult emberek helyeit is, érkezési sorrendben. Természetesen érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkezni kell - ezért elönyben vannak azok, akiknek egyébként is van sportorvosijuk. Célszerü kitöltött jelentkezési lappal jönnie annak, aki a meg nem jelentek helyére pályázik.

Előzmény: Gödény (58129)
Gödény Creative Commons License 2019.05.15 0 0 58129

Nem, a várólista még nem lépett elö. Majd ha rendbehoztam a dolgot, akkor lesz elörelépés a várólistáról - de lesz egy elég jelentös mozgás, mert minden boltban jónéhány nem megjelent volt.

Előzmény: oszkar00 (58127)
Anízia Creative Commons License 2019.05.14 0 5 58128

Kedves túrázók!

 

Örömmel értesítelek benneteket, hogy mint már jó pár éve idén is számíthattok a kesztölci slagra mint ivóvíz vételi lehetőségre a falu végén, az Akácos u. 28. szám alatt!

 

Természetesen a slag a vezetékes ivóvíz hálózatra van kötve, iható és nem kérünk érte cserébe semmit!

 

Kellemes túrázást kíván mindenkinek a "kesztölci slagos" 

 

oszkar00 Creative Commons License 2019.05.14 0 0 58127
Köszi, hogy jelezted. A Facebook K100 csoportba is továbbítottam az aggódok megnyugtatasa végett.

Egy kérdés: akkor 200 varolistas is lett értesít e tévedésből?
Előzmény: Gödény (58126)
Gödény Creative Commons License 2019.05.14 0 0 58126

A Tengerszem boltban nevezetteknek mindenkinek kiment tévedésböl egy e-mail, hogy nem jelent meg, ezért regisztrációja törölve lett.

Elnézést kérek !

Hamarosan javítom, és visszaáll a rend.

CsST Creative Commons License 2019.05.10 0 1 58125


Kinizsi Százas 2019. 05. 25 - 26.

 


  + /  -  |   PB    |  terv.  |  rajt | mottó

 

asciimo
17 /  1  | 15:01 | 22:00 | 7:00 | Egészségesen teljesíteni
Balu
  3 /  0  | 13:59 | 13:00 | 8:00 | #esnifog
Bumbanas
  0 /  0  |     -    | 22:30 | 7:00 | Csak megyek, hogy felejtsek
CsST
12 /  0  | 21:44 | 19:00 | 7:30 | Most tényleg nem szintidőkihasználósan.
Elijah Baley
10 /  1  | 22:40 | 24:00 | 7:30 |
enakivagyok
  1 / 0   | 21:10 | 19:59 | 7:00 | Lámpa nélkül Bányahegyre érni!
gurtnis
  6 / 1   | 13:17 | 13:59 | 8:05 | UB után lelkesen
mancocka
  0 / 4   |     -    | 22:59 | 7:00 | Úgy kerek, ha én nyerek.
martonvásári túrázó
  3 / 0   | 21:10 | 19:00 | 7:00 | végig full gázzal
Oczal
  9 / 0   | 19:17 | 23:59 | 7:00 | Előre a szép jubileumért és a pólóért!
Off
  4 / 1   | 20:16 | 19:59 | 6:45 | Bányahegy után már csak 6 óra!
oszkar00
16 /13  | 20:23 | 24:00 | 6:45 | A 30 egy szép kerek szám.
Serf110
  3 /  1  | 22:10 | 23:00 | 7:55 | Könnyedén, nagyon-nagyon melegben
szoky1
  9 /  2  | 19:03 | 18:59 | 7:00 | A mottó: Talán marad póló...
VenczelGy
  4 /  0  | 18:00 | 22:00 | 7:20 | Majd kiderül. :-)
zimurgy
  4 /  0  | 19:46 | 19:45 | 7:10 | elsőbálozót kísérek, sok minden történhet


Eddigi jelentkezők száma: 16 fő.
Jelentkezz a listára!
A listára bárki jelentkezhet, aki tervezi a 2019-es Kinizsi Százas teljesítését bármilyen formában.
Ne felejtsd el megadni a tervezett rajtidődet!

 

Jó felkészülést mindenkinek!
(frissítés: kb. hetente)

Előzmény: CsST (58077)
gyalogolok Creative Commons License 2019.05.10 0 0 58124

És annak a kissrácnak is köszönet aki ásványvizet adott amikor utoljára jártam arra. Nem álltam meg az elötte levő "fröccsözőnél ", de nagyon szomjas voltam. Észrevette...Akartam fizetni, de nem engedte. Talán 10 éves lehetett...

Előzmény: sistergő (58110)
mancocka Creative Commons License 2019.05.10 0 0 58123

Az ajándékkötözőt én is pótlom. Új hátizsákom van.

+ ismertető jel tervek szerint Szuperkatlanos technikai póló. :)

Előzmény: Bumbanas (58121)
oszkar00 Creative Commons License 2019.05.09 0 0 58122
Jaja, ajándékkötöző, ha el nem felejtem.
Előzmény: Bumbanas (58121)
Bumbanas Creative Commons License 2019.05.09 0 0 58121

Lesz a fórumtagokon különös ismertetőjel? Régebben volt valami díszszalag, bár engem mindenki meg fog ismerni a hátizsákomon utazó gumicsirkéről. :)

zimurgy Creative Commons License 2019.05.09 0 0 58120

Csatlakoznék a listához:

 

4/0     | 19:46 | 19:45 | 07:10         |   elsőbálozót kísérek, sok minden történhet

oszkar00 Creative Commons License 2019.05.08 0 0 58119

A briteknél pedig Right of the Way.

Előzmény: Ermak (58117)
oszkar00 Creative Commons License 2019.05.08 0 0 58118

Mivel voltam az MTTSZ kihelyezett sportorvosi vizsgálatán, lemondtam a Sportkórházban az időpontomat. Ezzel együtt a rajtig három szabad időpont van sportorvosi vizsgálatra, ha valakinek kell (mert a háziorvos, üzemorvos, stb. nem akar igazolást adni), siessen jelentkezni rá, gyorsan el szoktak fogyni.

A szabad időpontok: 2019.05.09 08:40, 2019.05.13 12:10, 2019.05.20 10:50


Jelentkezés (regisztráció után): https://online.osei.hu/idopont-foglalas/bejelentkezes/

Ermak Creative Commons License 2019.05.07 0 0 58117

Csak érdekességképpen:

Egyes országokban létezik kifejezett úthasználati jog (Wegerecht, droit de passage stb.)

Itt Belgiumban a tipikus eset az, amikor lakótelkek (vagy legelők) között vezet egy szűk ösvény, aminek gyakran mindkét oldala le van kerítve.

 

Lehet ilyen:

http://fredrando.be/img/TBW/TBW-018.JPG

 

 

De lehet ilyen keskeny is (a lyuk a sövényben a táblától jobbra az ösvény kezdete):

https://www.google.hu/maps/@50.7121316,4.4434999,3a,39.8y,292.98h,75.19t/data=!3m6!1e1!3m4!1sTCEG6L4k5Fmrr5ECp3onzA!2e0!7i13312!8i6656

 

Ugyanaz az ösvény kicsit arrébb, legelők között. Itt az irányjelző tábla is látszik:

https://www.google.hu/maps/@50.7154339,4.4427072,3a,75y,4.97h,70.56t/data=!3m6!1e1!3m4!1sckUi-V1CNo33qlU2VsU8GQ!2e0!7i13312!8i6656

Előzmény: Sánta Kutya (SK) (58112)
kutyA Creative Commons License 2019.05.07 0 0 58116

Köszi!

Előzmény: Ermak (58115)
Ermak Creative Commons License 2019.05.07 0 0 58115

A hozzászólásod linkjét beszúrom az OKT FB-csoportba, ahol szintén volt erről szó.

Előzmény: kutyA (58114)
kutyA Creative Commons License 2019.05.07 0 0 58114

Megnéztem ma tegnap a Dorog--Koldusszállás szakaszt. A pincéknél nem mentem be a lefaragott/letáblázott részre, a kerülő érdekelt.

 

Maga az út nagyon jó ott, az volt az első sármentes szakaszom (az aszfaltot leszámítva). Teljesen felesleges a gazdával szívózni, a kerülőt (190 m-rel hosszabb) mielőbb hivatalossá kéne tenni és felfesteni rendesen. (Jelenleg csak a két végén van a mázolmány, nyilván nem az útvonal jelölése volt a cél, csak azt akarta mondani a művész, hogy arra és ne erre. Így van két nézegetős pont, az egyiken el is mentem be egy távolabbi pincéhez.)

 

A +190 m-rel a Százas még mindig nem lesz 100-as, de egy tyúklépéssel közelebb lesz a névértékéhez.

Ermak Creative Commons License 2019.05.06 0 0 58113

1.

A GIMP az jobb, csak nem értek hozzá (meg nem túl intuitív), jó, hogy megcsináltad. Ez alapján tényleg bemegy a telekre - viszont tényleg csak a helyszínen lehet pontosan látni, mi a helyzet.

A GPS-es útrögzítésben is lehet ennyi hiba, bár az inkább akkor igaz, ha csak egy mérés van, itt vszeg több track alapján dolgoztak.

 

2.

A Google Earth képei alapján úgy tűnik, hogy a következő a helyzet:

Elvileg ott van a "közút", ami kb. egyenesen megy, de már 2001-ben is eléggé benőtték a fák. Ezért aztán a turisták kénytelenek voltak a telken menni, amit a gazda (új tulaj???) most unt meg.

Mostanáig talán a telekkönyvi helyzet sem volt egyértelmű, mert az új kataszteri felmérés talán 5-10 éves történet, a régi sok helyen pontatlan volt.

Előzmény: _ZE (58109)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2019.05.06 0 0 58112

Ami 10 év alatt megszerezhető, az a tulajdonjog, ezt hívják elbirtoklásnak, ez a terület használójának kedvez.

A szolgalmi jog valamilyen szempontból az ellentéte, bizonyos esetekben áthaladási jogot biztosít másoknak (nem feltétlenül mindenkinek), amit a tulajdonos tűrni köteles. Ez nincs időhatárhoz kötve.

Előzmény: sistergő (58110)
Oczal Creative Commons License 2019.05.06 0 0 58111

Én pedig drukkolok, hogy idén elindulj és teljesítsd ismét a K100-at. :)

Előzmény: _ZE (58099)
sistergő Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58110

Akkor ezek szerint igaz az, hogy:

a.) A Rakk Gyula féle térképen nem a mostanában használt útvonal van megjelölve kékként.

 

b.) A "magánterület" tábla közútra van kitéve.

 

c.) Magánterületen is haladtunk eddig.

 

Valószínűnek tartom, hogy:

- A közút alsó fele járhatatlan, ezért is ment mindenki a présház kertjében.

- A tulaj ezt most unta meg, és számára az a logikus, hogy a kerülőútnál terelje el a népet, mert később az út járhatatlansága miatt úgyis az ő telkén mennének tovább.

 

Ez a meccs még nincs lefutva, - lehetne hivatkozni a 10 év alatt megszerezhető szolgalmi jogra, - de én mindenképp a békés kerülő/terelőutas megoldásnak örülnék. Ebben az esetben is köszönetet érdemel a tulaj, hogy eddig megengedte az átjárást.

Előzmény: Ermak (58108)
_ZE Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58109

Én GIMP-ben raktam egymásra a TuHU-s térképrészletről készült képernyőmentést és a Gyula által feliratozott kataszteri térképet, és nekem úgy tűnik, hogy az OKT bizony keresztülmegy a 6482/2 helyrajzi számmal jelölt ingatlanon, és onnantól a rossz oldalán halad. De ezt ténylegesen csak a helyszínen lehetne eldönteni, hogy mi is a valós helyzet.

 

Előzmény: Ermak (58108)
Ermak Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58108

Képszerkesztésben nem vagyok profi, úgyhogy Wordben pakoltam egymásra a két térképet. A kérdéses szakaszon a Kék a közútnak minősülő szakaszon megy, csak a csúcs felé továbbmenve kerül kicsit délebbre.

A "magánterületen" menő részt és a kerülőt sárgával kiemeltem, remélem, átlátható, amit csináltam.

 

Előzmény: sistergő (58107)
sistergő Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58107

Tudom (néha) fafejű vagyok, és nehéz meggyőzni... A netes dolgokat se kezelem profi szinten (sokszor béna vagyok hozzá), ezért nem teljeskörű információkból alakítom ki a véleményem.

Most is úgy tudom azt hiszem nem egyezik meg a TUHU-n és a Gyula által említett Tokod ?kataszterin? a kék útvonala.

 

a.) az 58103-as sz. hozzászólásodban linkelt térkép szerint kb. az aszfalt út utáni második jobbra leágazás egy "Y" csúzli ágas formájú. Ez és az eredeti út (tehát 3 út) legyezőszerűen majdnem párhuzamos. A Gyula általin a legyező alsó (egyenes) útján megy a kék, a tiedben pedig a legyezős 3 út alattin.

 

b.) A TUHU-n és az 58103-as szerint picivel a kerekes kút előtt (kb. 50 m-rel) a kék enyhén balra kanyarodik.

      A Gyula féle térképen nincs törés, majdnem egyenesen vezet a kék.

 

c.) Kerestem egy "fix irányt" ez Tokodi pincék előtti Tokodi műút iránya. 

     A Gyula félén ez kb. 86 fokos szöget zár be a kék útvonalával. 

     A TUHU-n és az 58103-ason ez a szög kb. 112 fok. 

     (Ezek hozzávetőleges adatok, mivel a monitoron mértem le fém (acél) szögmérővel.)

 

Ha van energiád rá, akkor légyszi nézd át ezek figyelembevételével.

Előzmény: Ermak (58106)
Ermak Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58106

Ránéztem a Gyula által linkelt térképre. Szerintem egybevág a TuHu-val és az OSM-mel.

 

Előzmény: sistergő (58104)
pbalu Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58105

Közben nekem válaszolt az MTSZ, egyeztetnek a helyi önkorival, addig kerülőt javasolnak:
http://mtsz.org/cikk/orszagos_kektura_hirek

Előzmény: _ZE (58100)
sistergő Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58104

Alakul a bizonytalanság!  :-)

 

Szerintem, a TUHU-s térkép nem a Rakk Gyula-féle hivatalos(?) térkép szerinti úton jelzi a kéket, hanem attól eggyel lejjebb levő úton!

 

Rakk Gyuszi segíts!

Előzmény: Ermak (58103)
Ermak Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58103

Megnéztem az útvonalat a TuHu-n és az OSM-en is. Mindkettőn a GPS-sel rögzített adatok alapján vannak fenn az utak. Picike balra- aztán jobbrakanyar van bennük; kb. annyi, hogy a házat kikerüljük.

https://turistautak.openstreetmap.hu/index.php?osmid=3365989255

 

Nekem mindig furcsa volt, hogy arra megyünk, de ha a kataszter szerint közút, akkor közút.

Előzmény: sistergő (58101)
enakivagyok2 Creative Commons License 2019.05.03 0 0 58102

Listára jelentkezem

 

enakivagyok | 1 / 0 | 21:10 | 19:59 | 7:00 | Lámpa nélkül Bányahegyre érni! 

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!