Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
Mi a túrázók végével (néha mindkét értelemben) találkoztunk, az ember nem azért lassú, mert olyan jó erőben van. A ZE által említett ifjú hölgy együtt ment sérült társával, de egyessel kezdődött volna a célideje, ha nincs a probléma. Az utolértek közül nem sokaknál tűnt esélyesnek a szintidőn belüli beérkezés.
Marótról velünk indult egy első bálozó leányzó (a fájós lábú túratársát hátrahagyva), ő kellően elszántan indult meg fölfelé - tartottam vele a lépést, hogy fent, a sokágú kereszteződésben véletlen se kavarjon el - aztán egy csapatot utolérve "rájuk bíztam" :-) és megvártam Jámbort, mert nekünk Bányahegyig nagyon kényelmes, nem rohanós tempó volt előírva.
Összekevertem. Én egy másik, hasonló korú Marikát kerülgettem egész este/éjjel. Vicces, tök hasonló stílusban nyomta, persze nem tudom hányadik teljesítése.
Én a Koldusszállás utáni kavicsos emelkedön elöztelek le, akkor nem álmodtam, ott mondtam neked, ez nem semmi, be kell kerülnöd a wikipédiára is, ahol az elsö papucsos srác is bent van , anno öt is láttam de ez mindent überel. GRATULA, kemény vagy.
Kcs, és kösz a te gratulációdat is, üdv a csapatban!!
Szia! Örülünk, hogy itt "látunk". :) Először Kesztölcön láttalak, akkor csak azt hittem levetted a cipőt mosakodás idejére. Később a Getéről lefelé, amikor elágazott az út, de hamar rájöttünk melyik a jó. Később Pusztamarót után, majd a Bányahegyen kb. 15 perccel utánunk futottál be.
Ezúton is szeretném megköszönni a sok biztatást, segítő szándékot, amit a Kinizsi Százas során tapasztaltam! Végig őszinte szurkolással találkoztam, jó érzés volt így teljesíteni a távot. Adósotok vagyok egy rövidebb beszámolóval is. Még soha nem írtam ilyet, türelmeteket kérem. A fórumon is ez az első hozzászólásom. :-)
ami tavaly nem sikerült, az idén igen. Meglett a 10 teljesítésem. Ezzel meglett, amit el szerettem volna érni a K100-on. Biztos jövök még, de lehet, hogy most valami más sportos cél lesz az elsődleges - még tanakodom mi legyen :). Ennyi teljesítés után már minden kanyart ismertem, s szinte becsukott szemmel is végig mennék - persze csak képletesen.
Az idei kinizsim nagyon jól ment az elejétől: taktikusan mentem, sokat ettem, ittam, s akkor pihentem amikor elfáradtam, talán még akkor is amikor nem :) A legjobban a Koldusszállás utáni részt élveztem, amíg el nem fogyott az emelkedő.. ott 6-os tempóban toltam felfele. Aztán már lefele csak battyogtam, mert sok volt még szintidőn belül. Végül 23 óra körül értem be és átvettem a rég vágyott pólót.
Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a rendezést! Járok még errefelé.. ez nem fenyegetés :)
Szerintem a motiváció oké, különben nem mennék végig, hanem hagynám az egészet. Nagyon akarom megcsinálni minden évben.
A növérem kérdésén meglepödtem. Azt hittem mindenkinek egyértelmü a családomban, hogy én ezt nem hagyom abba.
Utólag visszagondolva, inkább csak az anyai aggódás volt benne (én már egy ideje nem kapok, ö meg még nem adhatott ilyet), vagy sajnálat, mert már régen volt Kinizsin, régen látott csoffadt állapotban.
Most nem rágodom rajta, mert hétvégén megyek egy rövidtávú triatlonra itt a szomszédban, augusztusban megpróbálok revansot venni két régi ironman feladásomért.
Ha a rajtban találkozunk, 1 ember lett volna még rajtad kívül, aki nem mondja, hogy "legalább nem esik". Előzetesen telefonon meg is beszéltük, hogy jó lenne egy esős Kinizsi. :) Na majd jövőre!
Nekem is pár éve akad néha gondom a túra közbeni kajálással, és szerintem összefügg a meleggel + az űrkajával. Iszkirin, de még a nagyrészt éjszakai Sárga 70-en is végig megmaradt az étvágyam, 50 után még ment a pizza szelet. Utóbbin hagytam el az űrkajákat is.
Idei Kinizsin már is erőltettem a meleg kaját napközben, inkább banánnal, jégkrémmel, nápolyival és kólával próbáltam bevinni a kalóriát. Mogyoróson már ment a leves, Bikavölgyben pedig a Hotdog is.
Mit éreztél, amikor a nővéred megkérdezte, amit kérdezett?
Nem lehet, hogy a motivációval van a gond? Nekem nincs már meg úgy, mint az első előtt, de azért minden évben várom. :)
Kicsit kifáradva a munkaügyektöl kezdek neki lélekben az idei Kinizsinek. Április-májusban mint egy bolygó hollandi annyit mászkáltam Tirol és Szerbia között, de legalább sokat szippantottam a meleg levegöt, gondoltam ez majd jót tesz. Folyton eszembe jut a tavalyi hasfájásom, és hát pénteken se éreztem magam teljesen okésan, megint olyan telinek érzem a hasam, pedig nem ettem sokat. Péntek reggel elindulok a Börzsönyböl, Kemencéröl, és végig esik az esö, 17 fok van. Sajnos azt irják minden elörejelzésben hogy szombatra eláll. NAgyon sajnálom, mert igaziból a számomra opitmális idö van éppen. Normál, nem túl erös esö, semmi szél, és hüvös levegö. Másnap a Kinizsin sok emberrel találkoztam, és senki de tényleg senki nem értett egyet velem. Mindenki csak azt ismételgette, "legalább nem esik". Egyszer már úgy szeretnék egy igazi esös Kinizsit, de tényleg. Szóval kiraktam a depós cuccaimat, furcsa volt a mélyfagyasztóból kiszedett jeges vizeket kitenni, valahogy el se tudtam gondolni, hogy másnap itt melegem lesz. Mivel arra gyanakodtam, hogy a mult évi hasfájásomat részben a powergél okozta, ezért idén mindenhova csak manner nápolyit meg Horalkyt, meg Milkát tettem ki. Semmi ürhajóskaja. Péntek délután a depózás végén Tatára mentem ahol egy hotelben hagytam a 2 böröndömet, meg a laptopomat. Mivel a Kinizsi elött egy hétig dolgoztam Szerbiában, azért volt ennyi cuccom. És ugyebár semmi kedvem nem volt gurulós börönddel teljesiteni. Jöttem aztán gyorsan pestre, vettem egy kompresszios szárat mivel a turazoknim Tirolban maradt. Milyen modern vagyok, gondoltam, "zokni" - micsoda ódivatú dolog. Ki vesz már fel zoknit? Tiszta ciki. "Kompressziós szár" - ez már igen. Ettöl aztán úgy fogok menni, hogy Sztancsik Gyuri meg sem ismer majd az ellenörzöponton. :)
Naszóval bevásárlás, aztán este elég sokáig tartott mire mindent leragasztottam magamaon amit kell. fél egykor mentem aludni, taxit 6ra rendeltem. 6:25kor már Békáson vagyok, benéztem még a TEsco expresszbe innivaloért, amit betöltöttem a hátizsákba. Sajnos nem tudtam a hátizsákba pont passzoló új ivótartályt venni, a réginek meg már nincs meg a csutorája, így ezzel kell induljak. Az elsö 3 alkalommal mindig folyt ki a cucc, ahányszor lehajoltam, de aztán megszoktam. A rajtolás elött Henrikkel beszélgettünk, jópofa Henna tetoválasai voltak. 6:50kor elrajtoltam, és rögtön nagy tempóval toltam fel magam a Kevélyre. A karomra irtam egy idötervet (hja, régi szép idök), de csak Mogyiig, valahogy szerettem volna 10 ora alatt Mogyin lenni. A Kevélyre pontosan az idöterv szerint értem, és kb. Kesztölcig tudtam tartani a tervet. Aztán a Dorogi pihenök, és a kritikán aluli Gete-mászás megtette a magáét, 11:10 alatt értem el a Kakukkot. De vissza a Kevélyhez. Lefelé sima szaladás, néha még a CSobánkai müút felé haladva is kocogok. A müútnál nincs pihenö, lendületböl megyek tovább, A Hosszu-hegyig folyton az órámat nézem, hogy mennyire tudom tartani a tervet. Odafent Sztancsik GYuri a pontör, mint már régóta. Megkapom a pecsétet és nyugis kocogásba kezdek, ezt egészen a Szántói nyeregig bírom. Mivel növérem hirtelen szabad lett, ezért kijött erre a pontra, én ugyse depóztam ide. Megbeszéltük, hogy esetleg kinéz Bányahegyre a hangulat kedvéért, de majd telefonálunk. Eszek itt egy marék sósmogyorót, de mást nem birok, megintcsak hasonló a problémám mint tavaly. Fel vagyok puffadva ugy érzem egy hordó van a hasam helyén, sem enni sem inni nem kívánok. Tudom hogy a só a fontos, az egész nadrágom csurom víz, meg a felsöm is. Extrém módon izzadok, ennyire azért nem szoktam. Továbbindulok, jó páran elhagynak felfelé. Rakk GYula csinál képet a szokásos helyen, próbálok önfeledt arcot vágni. Majd beállok egy tempóra, ezt tartom elöször a sorompóig, majd késöbb egész a szerpentin tetejéig. VenczelGy ér mellém, eldumálunk egy kicsit. Odafent a szerpentin tetején mind a ketten kocogni kezdünk, de nem eröltetem nagyon, nem akarom a pulzust feltornászni. Igy is egész jól haladok, a karomra irt idötervet nézegetem folyton. Nem egy felszabadult kocogas, amivel haladok, de azert elöre visz. Ez a lényeg. Örsi Anna ér utól, nagyon örülök neki hogy látom. Késöbb még a Pilis nyeregnél is találkozunk. Pilis nyereghez 3 perccel az idöterv után értem, ez elfogadható, de úgy érzem, hogy kell egy kis pihenö, Igen ám de azidötervben nincsen ide pihenö tervezve... Mindegy, veszek egy üditöt, leülök és eszem egy mannert. Nem nagyon kivánja a testem, de tudom hogy egy marék sós mogyoró édes kevés a Békás-Kesztölc távra. Igazából a sós mogyoró+1 manner se olyan sok, ezért két jó nagyot harapok a mogyorós milkába. Épp gondolkodom hogy elindulok, amikor meglátom Snippert. Meglepödök, mert az utóbbi években mindig csak a Kakukknál találkoztunk (mivel Mogyorósbányán lakik, mindig kijött a pontra nézelödni), idén indult a 100-ason. Képzeljétek milyen az, ha valaki 50 kilométernél be tud menni a saját házába, le tud zuhanyozni, tud hazait enni, stb. Nem is tudom hogy ez elöny vagy hátrány. Ha a saját házamban pihenek 50nél, nem biztos hogy nagy kedvem van továbbindulni. Snipper az Ultrabalatonról mesél, de nem akarom neki elmondani, hogy továbbra sem értem, mi jo van 9fös váltóban teljesiteni egy versenyt. Ennél már csak azt birom kevésbé megérteni, amikor a triatlonversenyt váltóban csinálják. Na mindegy, jól dumálgatva telik az idö, telik a táv, hamarosan már gurulunk lefelé Hotdogmen pontjához. Szegény egy kicsit zsörtölödik, hogy a Levendulaszörpösök hamarabbra települtek ki mint ö, de hát ilyen az üzlet, már sokan "rátelepültek" a Kinizsire. Állitása szerint most is a mezöny elején vagyok mint tavaly, amire azt válaszolom, hogy ez jó, de mot nem szeretném ugy eltolni a Katlanban mint tavaly. Elrágcsálok egy nápolyit, leszaladok a faluba, a lányoknál nem állok sorba, csak megkérem öket hogy messziröl locsoljanak le. Nekem nagyon erös a vizsugár, amit használnak, ezért csak messziröl. Kifelé menet egy lánnyal (Luca) kezdek beszélgetni, nem akarok futni, de jó hogy egy tempót megyünk, így nem lassulok be. Mesélek neki erröl arról, majd az egyre melegebb idö kihozza belölem a döntést (nem, nem feladni akarom) hogy eszek Dorogon egy fagyit. A pékséget a Mária utcán szemelem ki magamban, emlékeztem régebbröl, hogy ott van fagyi. Van egy másik is a 10-es úton, de azt egy albán cukrász csinálja, akinek minden fagyija nagyjából ugyanolyan izü, és nekem tul krémes, az elmult 6 évben az egyetlen fagyi volt ez amit ki kellett dobjak, mert nem volt jó. Luca is örül neki, hogy van fagyi, megbeszéljük, hogy ott a pékségnél megállunk. Ahogy belépek a fagyis pulthoz, a pult túloldalán a már emlitett albán csóka áll, képzelhetitek mennyire voltam boldog. De ha már megígértem Lucának, hát fagyizunk. Kicsit leültünk, talán itt is túl sok idöt töltöttem el. Kifelé Dorogról bementem a temetöbe, és ittam egy jót. Az ide kikészitett Mannert nem kerestem meg, mert annyira nem volt étvágyam, hogy tudtam, csak "cipelném". Luca ismerössel találkozott, én meg lemaradtam, és egy nagyon lassú vánszorgós tempóval mentem fel a Getére.Folyton azon gondolkodtam, hogy hol lesz elég hüvös egy pihenöhöz. 2 hete rejtettem el itt, párszáz méterrel a villanyvezeték elött egy fél liter ICE teát, meg másfél liter vizet. Itt megtörtént velem elöször a kidepozásom történetében, hogy nem találtam a kirakott cuccot. Megtaláltam a penészes kérgü fát ami mellett van egy másik fa, annak a tövében van az innivalom. Bent bolyongok a fák között, majd mindenki aki elmegy az úton és meglát, megkérdezi, minden rendben van-e. Hát igazából semmi sincs rendben, el vagyok csoffadva, étvágyam semmi, a kikészitett cuccom sehol, az izzadságra meg jönnek a szúnyogok tömegével. Én meg itt bolyongok az akácfák között, bökdösöm a turabottal a füvet, hátha megtalálom a müanyag palackokat, és nem emlékszem, mi volt az a különös ismertetöjegy, ami alapján megtalálom az elrejtett innivalót. Persze, mert ezt a depópontot nem tegnap tettem ki, hanem 2 hete. Mekkora hülye vagyok, ilyet se csinálok többet, fogadkozok, de ez nem segit. Az idö meg közben megy, és nem haladok, de nem is pihenek. Egyre idegesebb leszek, amikor egyszercsak meglátom a cuccaimat, felkapom, és irány tovább. 2 hete kinéztem, hogy a villanyvezeték után száz méterrel van egy farakás, ahol kényelmesen le lehet ülni, ott tervezek pihenni. Elmegyek odáig, de a fákat már elvitték, ugyhogy marad a föld. Megiszom a teát, még a vizböl is iszom, finom hüvös, egész jó íze van. Amikor már csak fél liter van, túratársakat kínálok meg, de senki sem kér. Na nem baj, akkor mégegyszer lemosom a karomat. Irány a Kis-Gete. Ezen az emelkedön szokott görcsölni a combom. És nem hiszem el, de most is panaszkodik. Rutinosan kezelem az esetet, nem állok meg, tovább mozgatom a lábakat, nem érdekel a panaszkodás. Itt megy el mellettem Zsefi, 31szeres teljesítö, nehogy már azt lássa, hogy én folyton csak szenvedek. Bejön, pihenö nélkül érek fel. Egy debreceni nöcit érek után folyton, mert mindig megáll fenyképezni a panorámát. Szegény, nagyon odavan töle, hogy milyen magasan van, mennyi mindent látni innen. Nem akarom elmondani neki hogy hol lakom, mert nem akarom elszomoritani, de igaziból nincs olyan sok felesleges levegöm hogy beszéljek. Amikor már a csúcskö felé haladunk csak akkor szólok 2 sráchoz, akik nagyon keresték/várták már a pontot. Mondtam nekik, hogy innen 3 perc, ennek nagyon örültek. ODafent pecsét, majd leültem a szokásos helyemre, de nem volt itt sok ember. Megettem a maradék Milkát, aztán nem is maradtam tovább, gyerünk csak. Lefelé kulturált ereszkedés, semmi futás. A vizmosásban tomiwalkert elözöm, kérdi megyek-e Tokodra. "még nem tudom" válaszoltam, de tényleg nem tudtam. Odalent 1 ember üldögél, Károlyi Viki hagyta hátra a párját, "a nök jobban bírják" hangzik a megállapítás. Kicsit irigykedem. Olyan jó neki, feladta, és már csak lesétál Tokodra és kész, pihenhet. Én is pihenni akarok. Nem akarok mozogni. De ez csak olyan nyafogása az agyamnak, sosem gondolom komolyan. "jaj de jó lenne feladni, lefeküdni és pihenni" mondja az agyam egyik fele. A másik meg rászól "álmodj királylány. Na gyerünk tovább". Oczal is jön, pont itt találkoztunk tavaly is. Elengedem, és indulok. Tomiwaker jelenik meg, hát esküszöm nem ismertem meg a feleségét. Szemüveg, sapka, sál, annyi ruha volt rajta, azt se láttam hogy fiú-e vagy lány. Vagy én vagyok túl fáradt. Nekiindulok Mezei halálának, kint van egy emlékeztetö tábla. A tegnapi esö miatt nem porzik az ut, egész kényelmes. Söt, friss vágásnyomok a bokrokon, ezek szerint valaki tegnap vagy tegnapelött levágta a belógó ágakat, cserjéket. Tótfalusi András ér utól, ez is a szokott menetrend része már... Fent búzamezö fogad, ezt sokkal jobban szeretem mint a repcét. Kinyujtom a kezem, és hagyom hogy simogasson a zöld kalász. Nagyon jó érzés. Odafent irányba fordulok a Hegyeskö felé, de nagyon lassú lett a gyalogtempóm. Sokan hagynak le. Az utolsó emlekedönél, ahol jobbról a K jelzés érkezik, le is dölök az árnyékba. Iszogatok, enni nem próbálok, úgyse birok. Legalább megszáradok, egy kis szellö is támad. Mikor induljak tovább? Az idötervnek már ugyis löttek. A "szokásos" motivációt választom. Eldöntöm, ha csinos csaj jön akkor indulok. 1 perc és már megjelenik 2 alany. Hamar kapom magam és gyerünk. A Hegyesköröl lefelé úgy érzem szét kell szedni ezt a hegyet, rohanni kezdek lefelé. Csoportokban hagyom le az embereket, és olyan jól megyek, hogy Tokodi pincéknél se állok meg. Egyenletes tempóval megyek fel, valaki hátulról a legszükebb résznél megkérdezi hogy elengedem-e. Mondom persze, nyugodtan menjen. De nem elöz se jobbról se balról. Visszaszólok neki, hogy azt várja tölem hogy álljak meg és lépjek ki a szúrós bokorba? Erre észrevette magát. Megvárta amíg szélesebb lett az út és akkor elözött. 20 méter múlva fékezett megint, mert ott is ment valaki... Itt már annyiszor döltem ki, de most fel tudtam menni pihenö nélkül. Pecze Zoli ér mellém, együtt gurulunk le Mogyorósra. 11:10 perce indultam el. A falu fötere tényleg feltúrva, de sok autós megtalálta a kerülö utat, ugyanugy tele a patakpart, mint mindig.
Odabent levest kérek Teri nénitöl, és a kertben ülök le, pont SK masszázságya mellé. Lucát látom, aki kicsit csalódottan üldögél, mert kiszállt itt. De én megint arra tudok csak gondolni, hogy de jó neki, Ö már pihenhet. Reckeb is megérkezik, kellemesen dumálgatunk, majd 11:40kor nekiindulunk a második félnek. A leves feltöltött, tudom hogy innentöl jobb lesz, és ha nem szurok el valamit nagyon, akkor meglesz ez a Kinizsi is. CSak menni kell elöre, ennyi az egész. Mogyorósról REckeb-bel együtt indultunk, kellemesen beszélgettünk az Öreg-kö aljáig. Itt hagytam elöremenni, mert tudatosan egy lassu gyalogtempot választottam, amit aztán megállás nélkül tudok tartani a padokig. Pont beért Pecze Zoli, szép nyugodtan felmentünk. Arra tippeltünk, hogy ide várható a titkos ellenörzöpont. De nem volt semmi, pihenés nélkül mentünk tovább. Kocogni szerettem volna itt lefelé, de pont nem tudtam, mert növérem hivott telefonon, hogy jöjjön-e Bányahegyre. Normál esetben nem veszem fel ilyenkor a telefont, de megígértem neki, hogy ha 7 körül hiv, akkor felveszem. Szoval megbeszélem vele hogy kijön Bányahegyre, és tuti mi tuti hoz magával egy kis hasgörcsre való orvosságot, hogyha esetleg rámjön a görcs éjjel, akkor tudjak valamit bevenni. Pélin Reckebbel a hivatalos K jelzésen balra fordulunk. Sokan nem követnek, majd mindenki rövidít. Állitólag a másik úton is van K jelzés, erre kiváncsi lennék, de majd egyszer eljövök ide megnézni, gondolom magamban. Leülök az árokpartra, eszek egy kis csokit, és normál tempóban megyek fel, az aszfalttól be az erdöbe, majd jön egy emelkedö, ami már nem hosszú és aztán irtás, lejtö és hotdog. Már kezdek is éhes lenni. Tényleg gyorsan megvagyunk ezzel a szakasszal, odalent elökeresem az elrejtett pulóvert meg fejlámpát. Irány Zsolt és rendelem a hotdogot, 2 jégkásával. Leheveredek egy kartonlapra. Betöltöm a 2 vitalade-t az ivotartályba, közben eszek, iszok. Ahogy végeztem, elnyujtozok a kartonlapon. Este 11-re jo lenne Bányahegyre érni, ehhez innen bö 2 ora kell, ha jól vagyok. Most ehhez képest 80%ra saccolom magam, tehát 2:20 alatt tudok odaérni. Nézzük csak mennyi az idö. 20:55. Hát akkor meg kellene nyomni, és akkor ha nem is az este 11, de a 11:20 meglehet, és akkor van 40 percem pihenni éjfélig. Az elmult évek alapján, mindig éjfélre számoltam ki, hogy az a legkésöbbi idöpont, amikor el kell induljak. Szoval 20:55 van, még percet fekszem, és kemény tempóval felmegyek Bányahegyre. Behunyom a szemem, és az elözö éjszakai alvásminusz (4,5 órát audtam) megteszi a hatását. Arra ébredek, hogy egy mentös srác felémhajol és megkérdezi jól vagyok-e. PErsze hogy jól vagyok, ha hagynátok aludni... Állítólag nagyon vadul horkoltam, azért ébresztettek fel. Ránézek az órámra, 21:22, na mahlzeit. Pecze Zoli idöközben eltünt, gondoltam nem akart itt sokat üldögélni. Összevakarom magam, nekiindulok 21:30kor, lámpát felkapcsolom, és gyerünk. A kis alvás egészen helyretett, de rengeteg idöt elvesztettem vele. Igyekszem nyomni, ahogy csak bírom, elsöbálozók csapódnak hozzám, az egyiknek nem müködik lámpája, így vonatozunk a Vaskapuhoz, majd az újulaton át, lefele már kocogok Pusztamarótra. Pihenöröl szó sem lehet, 50 perc alatt értem ide. Temposan gyalogolok a Vizvalasztoig, közben irok egy SMS-t növéremnek, hogy 11re nem leszek Bányahegyen. Beérve a kedven bükkfáim közé hagyom le Marika nénit, nincsen sok ember itt körülöttünk. Igyekszem tartani a tempót, majd a a gyereküdülönél akarok kicsit kocogni. Hát abból nem lett sok, még a Sandl hárstól lefele is csak 100 métert kocogtam, amugy csak gyalogoltam. Már a Kék háromszög jelzést is elértem, amikor megjelenik háturól Pecze Zoli, hát Ö meg hogy kerül ide? Azt hittem elöttem van, azt mondja Pusztamaróton öltözködött egy keveset. Jön még az utált irtás, és pár perc, már látni a pont fényét. Jaj de rohadt késön van. 23:48. Kifujom magam, elmegyek bélyegezni, növérem hoz teát meg gulyást. A bal combom teljesen ki van dörzsölödve, amit nem értek, mert otthon rendesen leragasztottam. Már Pusztamarót óta fáj, de úgy döntök, inkább nem szervizelem le, mert sok idö megy vele, másrészröl meg nem akarom megnézni, mert akkor 30 kilométeren keresztül látom majd a lelki szemeim elött, hogy milyen sebes. Tudom hogy éjfélkor indulni kéne de egyszerüen ennem kell valamit. Növérem is tudja, hogy éjfélkor el kellett volna induljak, most 0:15 van. -Be fogsz érni? -Persze, csak a hasam ne fájjon. Aztán kifakad belöle öszintén: -Jajj Dani, nem akarod abbahagyni már ezt az egészet? -Nem, miért, minden oké. Nem tudom miért voltam ilyen magabiztos. Mindenesetre a hátizsákból kiveszek 3 manner és 4 horalkyt, ezt odaadom növéremnek, hogy vigye haza, mert én ránézni se birok. Nem pihenek sokat, de igy is csak 0:20kor indulok el, ami 20 perc késés a képzeletbeli szintidöhöz képest. Innen viszont lefelé kell menni, gondolom magamban. Kocogni kezdek, egész zombiszerü mozgással, majd egyre jobban megy. Embereket hagyok le, Persze hiszen aki éjfélkor még itt bóklászik, az már nem tud kocogni, ha tudna, akkor már Koldus után lenne. Jól nyomom, Zolit is utólérem. CSak darálom a métereket, igyekszem nem lassulni. Persze néha belegyalogolok, de aztán ujra felveszem a ritmust. Vértestolnai müutnál annyit csinálok, hogy megkeresem a kirakott cuccot, egy húzásra lehuzok 3 deci Vitaladet. A kekszet, horalkyt hagyom ahol van. Majd begyüjtöm. Tovább Koldusra egy 6 fös csapatot üldözök, itt már csak gyalogolok, majd amikor sikerül melléjük érnem, kocogni kezdek. Sikerül a "szökés", és a vadrács (ami már tisztára be van fedve sárral) után is gyorsan elérek Koldusra, pedig itt mindig az a "soha nincs már vége ennek az utnak" érzésem van. Kolduson megintcsak PZolival találkozok, sikerül egy kis teát szerválni, de igaziból pihenés nélkül megyünk tovább. Behoztam a Bányahegyi minuszomat, Koldusról 2:40kor kéne induljak, most 2:44 van. Ahogy elindulok a "kedvenc" murvás emelkedömön, arra gondolok, hogy hüvös van, igy megállok és 3 perc invesztálásával felveszem a pulóveremet, amit Bika völgy ota hozok a derekamon. 200 méter mulva izzadni kezdek, ugyhogy ujabb 3 perc veszteséggel megint a derekamon van a pulóver. Okosan befektettem ezt a 6 percet. Lassan haladok megintcsak, hol van már a Bányahegyi kocogás. Alig akarok felérni a Kisréti vadászházhoz. Bal oldalt farakást látok, leülök, és Milka csokit eszek. csak pár perc telik el így, a testem jelzi, ennyi elég volt, mehetünk. 4 srác érkezik, rájuk tapadok. Elmondom nekik, hogy a tempójukat szeretném tartani, mert mindenképpen idöben célba akarok érni. Nézem az órámat, 3:50re Arany-lyuknál akarok lenni, de ahhoz nyomni kell. Nagyon, de nagyon dühös leszek, hogy küzdöttem Bányahegytöl 2 órát, és ezzel a hülye puloveres témával meg a fáradtsággal 10 percet kikukáztam. Dühös leszek erre a rohadt túrára, nekem ezt meg kell csinálnom, én nem adom magam. A rohadt életbe de dühös vagyok. Dühömben erösen kezdem döfködni a túrabotokat a talajba, és tolom magam teljes eröböl. Balról 6-os csoport jön elö, elnézték az utat, azt hitték itt megy balra a Sárga. Mondtam nekik, hogy nem, még 6 perc. Beállt mindenki mögém, és biztos csodálkoztak, hogy az elöbb még csoffadt voltam, most meg már mint az állat megyek 6-os tempóban fel. Mire a S jelzés letéréséhez érek, már egyedül vagyok mindenki lemaradt, én meg kocogni kezdek, gyerünk elöre ezt ledarálom! Pillanat alatt lent vagyok, 3:53, ez igy okés. Akkor tegyünk rá egy lapáttal, innen jön egy emelkedö vissza a murvára, normál esetben 20 perc. De ezt megcsinálom gyorsabban a fene vigye el, döfködöm a botokat, lehagyok 2 embert, és 16 perc alatt fent vagyok. Lámpát még nem teszem el, nem akarok orra esni. Figyelem az órát, gyalogolok gyors tempóban. 4:35re érem el "A kanyart" ahol a hosszú egyenes végre bekanyarodik. Öregnándival mentem itt 10 percet, jó volt dumálni. A kanyar után kocogást váltogatok gyaloglással, innen tudom hogy megvan. Azért tempózok, hogy ne 6:45re essek be, mert akkor kevés idöm marad a vonatig. Sistergönél csak pecsét, 1 percre leülök, most nem olyan hajcsár a reakciója mint tavaly. Megyek is tovább, ahol lehet, lefelé kocogok. Számolom a Kálvária Stációkat, aztán már kint is vagyok a szölödomb tetején. Marika nénit érem utól, lefelé néha belekocog. Gratulálok neki, minden elismerésem! Bajon át eseménytelen az út, a sorompó pont a fejem fölött váltott pirosra, majd amiko elérem az 1-es utat, ránezek az órámra, és látom, hogy egy kis kocogással, pont 23:23-at tudok csinálni. Nosza kapom magam, és bekocogok. 6:13kor nyomom a célszemélyzet kezébe a lapomat. Itt van, tessék. Megcsináltam, de itt már nem érzek örömet, az valahol az Arany-lyuki elágazásnál volt. Inkább az üresség, hogy megint várhatok egy évet. A Katlannal viszont kezdenem kell valamit.
A hazaútra megint valami újat találtam ki. Kinéztem, hogy a közvetlen vonat (Bp-Innsbruck-Zürich) reggel 7:26kor van Tatabányán, és az pont jó lesz nekem. Így nem kell halálosan fáradtan vezessek, és kipihenve otthon vagyok délután kettöre. Csak egy feladat van, Tatán taxit kell szerezzek. Már pénteken gondoltam erre, és akkor felirtam a hotel elött kitett táblán lévö Taxik telefonszámát. Namost a célban elövettem a telefonom, és kicsit aggódva vettem észre, hogy mindössze 3%-os a töltöttség... Hivom gyorsan a taxis számot. Kikapcsolva... Hívom a másik számot, az is kikapcsolva. Na jó akkor kisétálok a bejárathoz. Hátha indul valaki. Igyekeznem kell, mert 6:30 van, egy óra múlva már indul a vonatom Tatabányáról. DEposkocsisokat nem látok, de szerencsére befordul egy fehér mercedes Taxi a föútról. Ezt az Isten küldte. Egyböl leintem, és elmondom, hogy hotel Kristály, aztán Tatabánya a cél. Páran próbálkoznak beszállni, de szerencsére én voltam a gyorsabb. A Kristály hotelben igencsak csodálkoztak a kinézetemen, de ideadták a böröndöt, irány Tatabánya. Közben a taxisnak elpanaszolom, hogy hiába hivom a Tatai Taxis számot, nem veszik fel. A csóka elmondja, hogy persze, mert az övé mind a két szám és kikapcsolta, mert úgyis a Kinizsiseket horja fel az állomásra. Elpanaszolja, hogy igazán szólhatnának a rendezök, mert akkor jobban felkészülnének. NA de mindegy. Rendben megérkezek a tatabányai vasútállomásra, ahol körbenézek, és mint egy elkényelmesedett Nyugat-Európai elkezdem körbejárni az épületet, mert nem találom a liftet. Aztán rájövök, hogy azért nem találom, mert nincs. Mozgólépcsö sincs. Nahát a Kinizsi után jólesett felcipelni a 2 böröndöt, lapotptáskát, túrabotot, meg magamat a felüljáróra, és tudtam hogy még le is kell majd menni a peronra. Szerencsére a vároteremben Kinizsi teljesítökkel találkozom, akik vigyáznak a cuccomra amig veszek valami harapnivalót hazaútra a pékségben. 7:23kor lecammogok a peronra, beülök a vonatba és elalszom. Arra ébredek hogy valaki "Morgen! Polizeikontrolle" felkiáltással ébreszt. (a magyar kalauz nem ébresztett fel) Aztán egy órás darabokban alszom hazáig, mert sehogy se birtam kényelmes pozíciót találni. Jó volt megérkezni, pláne hogy kis családom kijött értem az állomásra. A hasam aztán szépen lassan egy hét alatt rendezödött.
Hogy mi lesz mostantól? Ha gyorsabb szeretnék lenni, akkor komoly, hosszútávú felkészüléseket kell csinálni...
Rsz B HH PNY NG MB BH KSZ BVH Cel 1133 06:50 09:17 11:25 15:22 18:00 23:52 02:37 04:52 06:13
