Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
Nemrég Ermak beírta a régi angol honlap linkjét (http://web.archive.org/web/20021031104907/http://www.fsz.bme.hu/k100/k100_ang.htm) az alap-infók megvannak, csak a frissíteni kellene. Azt esetleg felajánlhatom, hogy ha egy friss leírást adsz, akkor megpróbálom lefordítani angolra (vagy a fenti linken található leírást frissítem azzal angolul), és majd itt (vagy valahol) közösen korrektúrázzuk. HM?
Mérsékelten lényeges, érdeklődő kérdés: miért gondolod (esetleg tapasztaltad, stikában biokémikus vagy, stb), hogy egy nem kánikulában történő, ilyen viszonylag kismértékű kiszáradás után a hirtelen folyadékbevitel annyira felborítaná a rendszert? Persze ha pálinka az a hirtelen folyadék akkor tuti felborítja, de pl víz.... Csak úgy érdekel, nem b@szogatás :)
(viszonylag kismértékű kiszáradást írtam, hiszen azért nem arról volt itt szó hogy 2 napja étlen-szomjan vergődtetek a sivatagban :)
Köszönöm, valóban volt eredménye, még ha ez számomra most nem is a teljesítést jelentette, inkább egyfajta lelki utazást, gyengeségeim felismerését, és az elhatározást a további erősödésre.
Ma találkoztam Tar-patakkal, jót beszélgettünk a múltkori túráról, meg úgy általában Kinizsiről-Iszinikről, futásról, stb ;)
Szia Tajha, igen, olvastam, és szívesen meg is írnám, azonban az angol tudásom nem valami jó. Tanultam ugyan angolul, meg nagyjából megértem az írott szöveget, magyarra még úgy-ahogy fordítani is tudok, de egy angol szöveg írását inkább nem vállalnám be, mert félek hogy túl vicces lenne :)
Viszont egy kész angol leírást szívesen publikálok a blogban (természetesen nem sajátként, hanem megjelölve a szerzőjét, stb), ha erre van igény.
(a bloghoz nem tudom mi miatt nem tudtál hozzászólni... mondjuk az igaz, hogy most még úgy van beállítva, hogy előzetes moderáció van, de nem látom az elbírálásra várók között sem a hozzászólásod... azt hiszem, tán be kell valamilyen szinten jelentkezned, pl. gmail fiókkal, de lehet hogy névtelenül is tudsz írni)
Gratulálok az újabb teljesítményetekhez, úgy gondolom mindegyikőtöknek eredményes volt, kinek így-kinek úgy :)
Ma másodszor próbáltam hozzászólni a blogodhoz, most sem jött össze (majd jobban odafigyelve még megpróbálom, de most inkább nem kínlódok). Mint azt olvashattad korábban, nem találtam sehol angol nyelvű leírást a Kinizsiről, így a kérdésem: pihenésképpen nem lenne kedved egy ilyen bejegyzést írni :)?
Utoljára a Kinizsin gyalogoltam, és okt.02.-án a PLUS maratonon futottam, ezért pihenten szerettem volna indulni. Az már fél edzés. Ezért nem forszíroztam a 2011-es CSPI-t. Ahogy szinte törvényszerű, most sikerült a legkésőbb hazaérnem, így alig 2 órát aludtam. Sebaj, triatlonos körökben járja a mondás: nem az utolsó éjszaka a mérvadó.
Az előkészületeknél három probléma adódott.
Bakancs, vagy (nyári) saucony terepfutócipő. Sárra és hóra számítottam, ezért a bakancs mellett döntöttem. (a sár kezelhető lett volna) A bakancsom -10 fok fölött nem ideális, beleizzad a lábam.
A szél miatt az első 50-re nem elég 2 liter folyadék, + 5-7 dl kell.
Régi bejáratott „nagy” hátizsák, vagy camelbak mule futózsák. (Egy CSPI van benne.)
Igaz, hogy 2 liter fér bele, de a szívóka általi folyamatos apró adagolás ellensúlyozza a 7 deci folyadékot. A 3,5-literes ivótartályt beletehettem volna a nagy hátizsákba, de isziniken nem mertem ezzel kisérletezni.
Ami nem fért el és ezért otthon maradt: 1 pár zokni, életmentő fólia, „manikűr készlet” (olló, csipesz, körömcsipesz, tű-cérna, inj.tű, stb.), tartalék elem, 1dl víz.
A túracsomag súlya 7,4 kg lett.
Tar-patakkal a Déliben találkozok. A vonaton megkérem, hogy leukoplaszttal ragassza le a hátam. A futózsák kerekre van tömve, ezért nem a párnákon fekszik fel. Közben töltöm magamba a flakonban hozott teát. Szárligeten találkozunk CsST-vel. Rögtön előre engednek, a tempót én diktáljam, ne szaladjuk el az elejét. A solmlyóvári kulcsosházig visszafogottan haladunk. Itt rövid pihenő. Leveszem a zsákot, leteszem az asztalra. Jé, folyik ki a tea. Feltörlöm, megemelem a zsákot nem folyik. Oké, leteszem a padra. Kimegyek pisilni. Mire visszajövök nagy tócsa a padon. Elfolyt a fele teám. Kiszakadt a tartály? Leellenőrzöm, nem folyik. Ekkor jövök rá, hogy eddig a hátamon volt és belül lógott a tartály most, hogy letettem alulról nyomódik. A szívócsövet nem zártam el, és azon préselődik ki a tea. Sebaj, a folyadékhiányt jól tűröm, majd beosztom a maradékot. Koldusszállásig gurulunk, ezért gyorsabban megyünk. Rengeteg az autó, vadászat van. Szemből egy terepjárón egész kutyafalkát hoznak. Lelőtt és út mellé húzott szarvas, vaddisznó mellett haladunk. Nem sajnálom őket, bár a szarvas hörög egyet. Nem él, csak távozik belőle a levegő. Szerintem szükséges ezért jó dolog lelőni őket de, hogy ez a vadászok szerint miért dicsőség, valószínű sose fogom megérteni.
Komótosan ballagunk Bányahegy fele, CsST mégis le-le maradozik. Mikor megáll inni, mi is megállunk. Erre előre küld menjünk nyugodtan, úgyis behoz. Valóban, gond nélkül felzárkózik, de nem közvetlen mögénk, kis távolságot tart. Rendben, ennyi belefér, talán ilyen a túrastílusa. Nem szellő fújdogál, ezért Bányahegyen a nyílt tér előtt állunk meg. Nekem muszáj zoknit cserélni. Tar-patak szerint jókora vízhólyagot sikerült begyűjtenem. Á, dehogy csak ázik a lábam. Nem hiszi, leellenőrzi és csóválja a fejét. „Pedig azt hittem vízhólyag.”
A Gerecsében kezelhető a sár, a gyermeküdülőnél levő forrás kiszáradt. 10:55 alatt érünk a Kakukkba. Részemről nemcsak zokni csere, hanem teljes szerviz. Mosdás, krémezés, ruhacsere. Egy sör, mindez 50 perc és indulhatunk. A kőszikla fele vágok át a kék jelzésen, a többiek maradnak a mélyúton. Ott is van jelzés. A levágáson is. Ej! Most sajnálom, hogy nem néztem meg Péliföldszentkereszt után a pataknál a régi kék+ nyomvonalát. Ott is megmaradt a régi jel? Itt nincs áthúzva a szürke törlőkereszttel. Ha ott sincs, akkor az új nyomvonalak „kalóz festések” lehetnek. Akkor a Mária úttal együtt a kéket is átfestették.
Ballagunk tovább, CsST-nek megmutatjuk Tokod, Hegyeskő, majd a kék+ környékén a helyes utat.
Valami nincs rendben, Ő így nem fog végigjönni. Ezt nem hagyhatom. A Gete aljában előre engedem, beállok mögé és elemzem. Elé megyek - mögé megyek nem hagyom, hogy elrontsa. Dorog előtt szól, nem biztos, hogy végigjön. Beszélgetünk, elmondom a véleményem. Ha engem kérdezne a továbbhaladást ajánlanám, dönteni viszont neki kell. Dorogon a Molnár sörözőben pohár sör, feltankolom a camelbakot, szándékosan nem beszélek a „hogyan továbbról” és indulunk. CsST is jön velünk. A sorompót elhagyjuk, nincs mese, fel kell készíteni mi vár rá. „Vér, veríték”, és a csillaghegyi cél. Kesztölcöt is elhagyjuk. Fizikailag fogja bírni, de a hitét kell visszaadni. A hitét, mert anélkül nem fog menni. Mesélek neki, de megijed a feladattól. Ilyenáron neki nem kell! Mi csak menjünk tovább, Ő inkább visszafordul. Rendben. Visszakísérjük a kesztölci sörözőbe, Tar-patak szerez neki fuvart, és elbúcsúzunk. Csak azt nem értem, ha Ő már otthon nem ad saját részre 20%-nál nagyobb esélyt magának, akkor miért a teljes távot jelöli meg célként? Mindegy, ez is szép teljesítmény, sokan a felét sem vállalnák. (Valószínű a frissítése se volt tökéletes.)
******************
A hitről. (és magamról)
CSPI-n is szoktam mesélni kerékpáros múltamról. (Ez hasonló mint mikor a dédi mesél az unokának, hogy hej tudod mikor aratáskor én dupla rendet vágtam senki se járt a nyomomban. Az unoka meg nem érti, hisz nemhogy kaszálni, de a budira is alig tud kimenni az öreg.)
Az igazság az, hogy nem voltam „nagy kerékpáros.” A lehetőség bennem volt, de sose derült ki mekkora lehettem volna. A kezdetekkor hiába voltam erős mint állat, nem volt meg a rutinom. (Az erő meg hasonló mint a pénz. Nincs az a mennyiség amit ne lehetne elpazarolni.) Mire meglett a rutinom, addigra elvették a hitemet. Hit nélkül pedig igazán nagy dolgot nem lehet véghezvinni.
2 és fél dolog miatt hagytam abba a versenysportot, most elmesélem a felet.
1980-ban a Thüringiai körversenyen voltunk. Az olimpia éve miatt sok ország az első sorral képviselte magát. 40 km volt hátra, amikor elestem és eltört a kulcscsontom. „5 napot és 700 kilométert jöttem idáig, 40 km miatt nem adom fel.” A 40-ből 10 km NDK macskakő, 8 barra fújt kerekeken. Mit mondjak, volt mikor sírtam. Beértem, magyarok közt másodikként. Röntgen, rögzítőkötés. Másnap 300 km barkaszozás, Berlinből repülővel haza, reptérről egyenesen a sportkóházba. Itt kiderítették, hogy fekvőbeteg vagyok és még a csomagokért sem engedtek ki a kórteremből! Másnap az egyesületi edzőm meglátogatott, és elkérte a kokárdás melegítőt. A válogatott edzője üzent, hogy adjam le, mert el akar számolni vele. Nem vagyok egy „nagymagyar”. Ha szabadon és boldogan élnek az emberek, nekem mindegy milyen zászló leng a megyeházán. Mégis mikor a kokárdás mezt húztam fel, az valami más. Az európai mezőnyben hiába voltam kutyaütő, akkor mégis a nemzetet képviseltem. Most a melegítő kell nekik? Nem ér rá egy hetet? Csontomat töröm a nemzetért és a melegítő a fontos? Vagyok annyira hiú, hogy a sportkórházban inkább válogatott cuccban flangáltam volna. Nem lehetett, elvették. (Vele egy darabot belőlem is.)
Saját edzőm rendes volt. Hozott egy egyesületit. Ekkor kaptam az első új, nem más/ok/tóllevetett melegítőt.
A hitem ettől nem dőlt össze, ilyen könnyen nem adom fel. De a tüske örökre bennem maradt.
******************
CsST-től való elválásunk után ritmust váltunk. Megint én vagyok a gyenge láncszem, ezért előreállok. Nem érjük el a kék jelzést, amikor rájövök, hogy befagyott a camelbak csöve. Hogy a fenébe? -3 (-4) fokot néztem a teletexen, cukros mézes tea van benne, nem szabadna befagynia. Ez gáz. Mi legyen? Kérjek Tar-pataktól? Nem! Kipróbálom milyen az extrém folyadékhiány.
(Megint régi meséim egyike jut eszembe. Mikor kérdezik miért kell a kistestvér, azt szoktam mondani azért, hogy összedöntse a kockavárat. Amit a nagyobb gyerek lelkesen 10-20-30 percig épít, a kicsi egy mozdulattal ledönti. A szülő hiába tudja, hogy kell kudarc is a gyereknek, ezt mégsem fogja megtenni.)
Szándékosan nem fogok folyadékhiányos helyzetet teremteni, de ha adott a szitu kipróbálom. Most lassú a tempó, van kísérőm, kicsi a kockázat. Nem fogok szólni csak a célban. Pilisnyeregig egész jól haladunk, bár valami nem stimmel. Eszem a csokit, mazsolát, nápolyit, de nem kerek a dolog. Pilis tető fele kapisgálom, hogy eléheztem. A municiót ellőttem, nincs energiapótlás. Tovább tömöm magamba a kaját. A szerpentinen még normál tempóban legurulok, de érzem itt a vég. Nem én szabom meg a tempót, hanem az energiapótlás. Az pedig szinte leállt. Nincs értelme többet enni, nem szívódik fel. Hallom valaki jön mögöttem. Hátra nézek senki. Ez egyre többször ismétlődik. A gyomrom (?) pillanatra megremeg. Aha, neki sem tetszik. Néha hangokat hallok. Valaki utat kér, be akar előzni. Morog vagy szól nem tudom, de előzni akar. Oldalra lépek, senki nincs mögöttem. Szentkúti leágazás fele totál bekapom a szívócsövet és olvasztok ki pár csepp jeget. Ettől erőre kapok. Ennyit jelent az illúzió, hogy ittam!? Pár száz méter és elfogy a szufla. Újra vánszorgok. A nem létező hátsó kísérőmet ezután is többször hallom. Tudom, hogy nincs mögöttem de olyan tisztán hallom a zörejét, hogy mégis hátranézek. A kevélyen nem iszom a csúcspálinkából az veszélyes lehet, de megnyalom az üveg száját. Lefele egész jól gurulok. Ahhoz nem kell energia. Csillaghegyen az aszfalt előtt 100-200 méterrel már jön a kása a tartályból. Észnél lenni, észnél lenni! Nem szabad hirtelen terhelni a rendszert. A célig még két alkalommal iszok negyed kortyokat. 27 óra 52 perccel az indulás után fogjuk meg a „patika” korlátját. Itt kérek innivalót Tar-pataktól. Megköszönöm neki a túrát és elnézést kérek, hogy elrontottam a végét. Ilyen alkalom lehet sose adódott volna többet a kísérletezésre. 1-1,5 óráig nem is iszom csak szopogatom a folyadékot.
Gyakorlatilag ez rosszabb az eléhezésnél, mert kis késéssel produkálja annak tüneteit, de azon felül egyebet is. Ami csak sejtésem, hogy a helyrehozása veszélyesebb annál. Eléhezésnél egy hirtelen energialöket jól jöhet, itt egy nagyobb mennyiségű folyadékbevitel fejreállíthatja a rendszert.
Nagy tanulság, hogy alaposabban kellene tájékozódnom az időjárás felől. A neoprén tuning helyett alkoholra gondoltam. Igaz leköti a vizet, de legalább folyik. Kesztölctől 8,5 óra volt a menetidő. Ezalatt fél deci konyak megártana? Vagy télen külön flakonba kellene 1 dl fagymentes folyadék?
Amire most vágyok, hogy legközelebb felkészülten induljak CSPI-izni. Illő lenne egy nem szenvedőset is teljesíteni.
Végül had hívjam fel a figyelmet valamire.
Alaposan kitárgyaljuk CsST próbálkozásait, beszélünk az én küzdelmeimről, s közben alig esik szó Tar-patakról. Szinte természetes, hogy Ő simán végigtolja. Nem először, nem másodszor, sokadszor! Ez azért nem semmi!
Köszönet neki nemcsak a mostani, hanem a régebbi túrákért is. Nélküle még a neve (CSPI) sem ez lenne ezeknek a gyaloglatoknak.
Jaj! Már megint az a betegség. Az pótcselekvés vagy vizsgadrukk volt, és a rápihenés inkább segítette mint hátráltatta a teljesítést. És ezt nagyon komolyan mondom.
... a frissítési tűrőképességemmel nem isziniken kellene kísérletezzek. :-)
A pilisszentkereszti műútnál kissé meglepő volt az „engem nem érdekel az időterv, nem akarok megborulni” kijelentésed. Ha akkor szólsz, hogy nincs egy korty folyadékod sem, még nem lett volna késő. Fent a Kevélyen már az arcodon is látszott, hogy valami nincs rendben. De akkor is kikerülted az igazi problémát a „kicsit elfogytam a végére” megfogalmazással. Még itt sem lett volna túl késő, volt még tartalékban fél liter folyadékom.
Az időnként viharos szél belőlem is sokat kivett, a hideg miatt pedig én se fogyasztottam elegendő folyadékot az utolsó 30 km-en. Nekem nem fagyott meg a folyadék a zsákomban, de igencsak nulla fok körüli volt a hőmérséklete.
A cipőválasztásról csak annyit, legközelebb ha ott tartasz, hogy eldöntsd, milyen cipőben akarsz indulni, hívjál föl. Együtt hátha jobb döntést tudunk hozni. :-)
Köszi Tar-patak. Azokat inkább csak "hirtelen felindulásból", az akkori lelkiállapotomban (önsajnálat, stb) írtam, azért túlságosan a szívemhez nőtt a blogom ahhoz, hogy csak úgy búcsút vegyek tőle. Már visszatért a túrakedvem is ;)
Az állomáson végül nem találtam fűtött helyet, volt kb. másfél órám tán a vonatig, egyet sétáltam a bankautomatáig meg vissza, ahol a - tőletek megismert - módszerrel ill. ötletet követve bementem a bankfiók fűtött előterébe, és ott időztem egy kicsit :)
Szerintem is felejtsd el a „vicc” és „szánalom” minősítéseket, meg a blog harakirit is. Ezt a túrát ilyen viszonyok között csak Kesztölcig teljesíteni is sokaknak becsületére vált volna. Egyáltalán nem kell szégyenkezned a feladás miatt. Dorogon, amikor elindultunk a Molnár sörözőből nekem is küzdenem kellett sötét gondolatokkal. Fáztam, mint a vadászkutya, kezdett fájni a derekam, egy darabig szinte csak tipegve tudtam menni.
Amikor a Getére felértetek Sistergővel és kérdeztem, hogy érzed magad, akkor egy nagyon találó kifejezéssel jellemezted az állapotodat. Már elfelejtettem mi volt az. De akkor bennem már megfogalmazódott, hogy ebből lehet, hogy feladás lesz. Így nem is lepődtem meg, amikor már azt hallottam, hogy Sistergő azt tanácsolja, hogy most még ne hozzál végleges döntést a feladást illetően. Egy biztos, ha Sistergő nincs velünk, én biztosan nem beszéltelek volna rá, hogy Dorog után is folytasd a túrát.
Egyébként bocs fiúk, de időnként nem azért hagytalak ott benneteket, mert azt akartam megmutatni, hogy én mennyire formában vagyok, hanem egyszerűen csak nem akartam megfagyni. Kicsit alul is voltam öltözködve, arra pedig nem számítottam, hogy lesznek olyan szakaszok, amikor tartósan gyök2-vel fogunk haladni. Ennél a sebességnél már nagyon kevés hőt tudott a szerveztem termelni, azért kellett időnként gyorsítanom. Azt nem akartam, hogy elveszítsük egymást, ezért kicsit előre mentem, aztán meg vissza.
Én a Te helyedben pihentetném egy darabig ezt az Iszinik-dolgot,és elmennék néhány 50 és 100 km közötti önbizalomnövelő tt-re. Van választék,gyakorlatilag minden hétvégén van egy Kinizsinél jobb ttúra :) Bár ezt lehet,h rossz topicba írom.
Aki nem esik el, az attól még lehet erős - ezzel egyetértek.
A második része, ami az eleséseket illeti: ez nem feltétlenül okosság, racionális megfontolás kérdése.
Másrészt az, hogy valaki újra és újra elesik, még nem jelenti azt, hogy nem tanult az előző esésekből.
Jelentheti ugyanis azt is, hogy ugyan leszűrte a korábbi esések tapasztalatát, de újabb és újabb olyan tényezőkbe "botlott", amik miatt ismét elesett. Viszont előbb-utóbb felkészül(het) mindenre :)
Ott a pont... Jómagam Diemberger mondását szktam idézni:
“Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.”
Hinni önmagadban, és akarni az elérhetetlennek tűnő dolgokat, ez a kettő az, ami segíteni fog neked is. Három éve engem is noszogattak, hogy miért nem megyek a Kinizsire, "bennem van" a teljesítés. Fizikailag -talán- így is volt, de kellett a plusz egy év ahoz, hogy bízzak onmagamban, és racionálisan átgondolva is akarjam a százast.
Hogy kicsit akadékoskodjak: "Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?!" :)
Vagyis: szerintem akkor is megér egy-két bekezdést angolul, nem foglal sok helyet egyetlen szerveren sem... Az összes ttúrának nem muszáj ilyesmit csinálnia, de a K100 és hasonszőrű társai már a saját nagyságukból kifolyólag kötelesek lennének megtenni ezt a lépést. Adott esetben szerintem uniós pénzt is kaphatnának rá... De természetesen megértem amit mondtál, csak most én is megtaláltam a csontomat ezzel na :))
Egyreszt, az Encian orul, ha annyi ember szamara korrektul meg tudja szervezni a K100-at, amennyi orszagon belulrol indul.
Masreszt, jopar evig fent volt az angol honlap, megsem tulekedtek a kulfoldiek. A terepfutoversenyeknek van nemzetkozi kozonsege; tturanal van par elvetemult, aki Mo-rol mondjuk csehorszagi turakra jar, nyilvan mas orszagban is van par ilyen emberke, de nem sok.
