A szint alatt azt értettem, hogy reiki 1-es, vagy 2-es vagy ?
Én úgy érzem - remélem nem csak a kezdeti lelkesedés beszél belőlem - hogy a reikire mindig lesz időm.
Az olvasásról redig: az első héten mindent, ami a kezem ügyébe került, elolvastam a reikiről. Meg is zavart hirtelen.Túl sok volt egyszerre.(Most szünet.)
A bíztatást köszönöm, és neked is hasonlókat. Szerintem ne hagyd abba !
A mesterválasztás gondolom nem könnyű dolog.Nem lehet, hogy azért távolodtatok el egymástól, mert mégsem ő volt az igazi?
Én éppenséggel stagnáló szinten állok. Mindenféle értelemben távol kerültem a mesteremtől, s így elhagyatva - de keresőn - keveset reikizek. A téma érdekel, de nem sokat foglalkozom vele. A hiba természetesen bennem van, s csak ajánlani tudom a reikit mindenkinek, s a reikiseket is.
Próbálom az ezoterikus érdeklődésemet fenntartani, de nem tudom, hogy mit olvassak, úgy érzem, hogy egyre kevesebb jó könyv jelenik meg.
Csak bátorítani tudlak. Remélem érzed a reikisek között lévő nagyfokú szeretetet. Üdvözlettel
Vandorr.
Kedves Vandorr !
Most látom, milyen butaságot kérdeztem.Na mindegy.Azóta már kétszer voltam reiki nyílt napon, már többet tudok róla.
Hogy mi fogott meg benne? Az első benyomásom nagyon jó volt a reikisekről, a közvetlenségük, az őszinteségük, az a nyíltság és segítőkésszég, ami belőlük árad. A harmónia, a békesség.
Aztán: amit magamon tapasztalok: lassan, de biztosan változom.Méghozzá jó irányba.Így a nagy nyilvánosság előtt ennyi.
Te milyen szinten állsz?
Kedves Vandorr !
A héten résztvettem egy reiki nyíilt napon, és nagyon " megfogott " a dolog.Lenne egy pár kérdésem:ilyen alkalmakkor is meg lehet tanulni reikizni, vagy ahhoz már tanfolyam kell? Ki dönti el, hogy mikor jön el az ideje a tanfolyamnak?
Én még pénzért nem kezeltem senkit. Ahhoz olyan mentalitás kell. Nekem az eredmény elég.
De van aki ebből él. Elvileg csak mesterek gyógyíthatnának pízért, bár erre nincs szabály.
Az ingyenes napok a gyakorlás kedvéért vannak, hogy az akinek csak egészséges ösmerősei vannak tapasztalatot szerezzen. A mesterek részéről ez karitasz.
Bonyolult nekem ez a Reiki... Ha van ingyenes oktatás, miért vennék az emberek igénybe pénzért? Ha ugyanaz kér pénz, aki gyakorol, akkor még azt se mondhatni, hogy minőségibb a szolgáltás.
- Ugyanazért a munkáért a piacon elég vad határok között mozog az elkérhető összeg... Ha profi vagy, főleg attól függ, hogy az ügyfél mennyire fejhető. Sőt bármely szakmában a legprofibbak az elit ügyfelekből is kénytelenek megválni időhiány miatt.
Én nem úgy születtem, hogy rendelkeztem volna a gyógyítani/diagnosztizálás képességével. Akkor most édesanyám nem farkasréten pihenne. Istennel se találkoztam, mert akkor már édesapám se ott töltené hátralévő idejét. Mindössze volt egy barátom aki kisérletezett/olvasott és a kapott összefüggéseket átadta nekem. Most ugy érzem tudok gyógyítani(pusztítani). Lehet nem a hagyományos módszerekkel dolgozom, de hiszen számos ösvény járható.
(V)
Kedves Denever!
Amikor az idorol volt szo nem a gyakorlas vegett, hanem a gyogyitasert kert penzrol irtam. Gyakorolni persze kell, arra ott vannak az ingyenes gyogyito hetfok.
A masik esetrol, amirol irtal:
Hat bonyolult kerdes.
A sorsat senki sem kerulheti el ugymond.
Hogy amennyit megadanak erte? Tehat annyit kerj amennyit nem szegyellsz? Azt azert nem. Talan hasonlitsd ossze a munka erteket mas munka ertekevel, s amennyit ersz a piacon.
A gyogyitas is szolgaltatas nem?
Az idő valóban pénz. (Time is money - ahogy a taiwaniak mondanák.) Viszont egy mester azáltal fejlődik, hogy tanít. Azaz te is teszel neki szivességet, amiért Ő is fizethetne. (És lehet az adott körülmények között a te időd drágább...) Leszögezném: Nem ismerem(=próbáltam) a reikit. Viszont nagyon erőteljes a gyanum, hogyha nem lehetne senkin gyakorloni, akkor miután magadat rendbetetted, megáll a fejlődésed... Ez pedig szinte semelyik ezoterikus irányzatban nem szerencsés. (A világ folyamatosan változik...)
A véletlent legutóbb nem hoztam szóba, lentebb a vétlen irtam, mintegy kiemelve az illető karmája nélkülem más irányba folyik. Többnyire, egy taoista megfogalmazással élve, mindig a nemlétező véletlenekről szoktam beszélni.
- Csavarjunk egy kicsit a történeten...Mi van akkor, ha az előző esetben az illető kérte a látásjavítást és megtörtént a közuti baleset is. ÁMDE az illető életben maradt, mindössze a fiamat gázolta el gondatlanságból... Mennyit kellene ennek tudatában kérnem a mezei szemműtétért? És hogy lehet objektíven meghatározni kinek mennyit ér az ideje? Amennyit megadnak érte?
A mesterem azt mondta, hogy ő nem a reikiért kér pénzt, hanem az időért. Az időért amit veled tölt, noha tölthetne máshol is.
Tehát az idő kerül pénzbe.
A látásjavításról: Ha az illető kérte, akkor minden OK. Felgyorsult a karmája.
De ha te voltál túlbuzgó...
UI: milyen véletlenről beszélsz, amik vannak, vagy amik nincsenek?
A pénz az értékmérő. Erre találták fel. Mivel a cserekereskedelemben a jegesmedve romlandó (sőt nyáron nem is használható, (helyette mondjuk oroszlán ajánlott)) volt, és télen se volt könnyü igazságosan részekre osztani, hogy a aprópénz szerepét is betölthesse. Egyébként minden energia csak a sűrűsödési foka tér el. (De igazából ezen analógia vezet oda is, hogy minden tehén...) Namármost szellemgyógyításnál ott van a gond, hogy a jó varázsló(sámán, boszorkány, stb. kinek izlése szerint) nem csak tüneti kezelést végez. Azaz mivel a bekövetkezendő események halmaza olyan bonyolultan változik, szinte lehetetlen értékmérni. (Tegyük fel, hogy én távolról megjavítom valakinek a látását. Ekkor az illető felbuzdul és leteszi a jogosítványt, amire eddig a szeme miatt képtelen volt. És két éven belül vétlenül meghal a volánnál egy autószerencsétlenségben. Egyébként vonattal ment volna és vidáman él még 300 évet szerető családja körében. Namármost én jót vagy rosszat tettem annak idején vele? Esetleg nekem kellene fizetnem?) Tudom, kicsit vad a gondolatmenet, de reális...
És még két apróság!
A sok pénz nem változtatja meg az ember jellemét! Csak lehetőséget biztosít arra, hogy az igazi természetét szabadon kiélje... Az más kérdés, hogy társadalmunk kicsit átrajzolta a pénz fogalmát, igy a sok pénzhez vezető út gyakran jellemtorzulásokkal jár. Egyébként a hit, a fontos. Erről elöljáróban mindössze egy idézet:
" Gondolkodj úgy ahogy élni szeretnél, mert ugy fogsz élni ahogy gondolkodsz..."
Másrészt a pénz csak eszköz. Ahogy egy kalapács sem ér semmit, ha nincs mondjuk egy képed, amit fel akarsz akasztani a falra...
Ha már pénzügyek is szóba kerültek : mit szóltok egy olyan gondolatra, hogy a pénz is energia ?
A pénz ellenértéke a befektetett munkának - más kérdés, hogy ez mennyire "reálérték". Benne van az ember fáradtsága, odafigyelése, keze munkája, verítéke. Mondhatni olyan, mintha a Mesternek tenne az ember szolgálatot a tanításért.
Nagyon elborult ?
Olyat is hallottam, hogy sok embernek mennyire ellentmondásos a pénzhez való viszonya. Túl sok előítélet csapódott már hozzá, annyira sok, hogy az ember tudat alatt elzárkózik a pénztől - illetve inkább a pénz birtoklása által képviselt várható jellembeli változásoktól -, s imígyen azt be sem tudja vonzani magához, pedig esetleg szüksége lehet rá.
Mit gondoltok erről ?
>>Akiknek eddig kellett azok megtalálták a lehetőséget rá hogy tudhassak róla hogy >>szükségük van rá.
>Csak a szükség játszhat, a kíváncsiság nem ?
Addig amíg többen vannak azok akiknek szükségük van rá mint ahányan kiváncsiak addíg nem.
Mellesleg úgy tünt hogy nem igazán van rá szükséged.
Tehát a válasz:majd később /1-2 hét múlva/
>>Akinek anyagi síkon problémái vannak az nem számíthat nagy haladásra szellemi >>sikokon.Egyszerűen nem engedik.
>Az anyagi problémának számít, ha valaki azon túl, hogy okít bizonyos dolgokat ebből is él ? Nem.
>Az nem lehet, hogy ez a feladata ? Avagy függetleníteni kell a megélhetést az - akár >karmikus - feladattól ? Én olyat hallottam, hogy aki gyógyítással foglalkozik, az megtehet, >hogy bizonyos összeget kérhet - hiszen, szerintem, közben tanít is -,
>de "kötelező" neki ingyenesen is gyógyításokat végezni. Mit tudok rosszul ?
> A fokozatokat arra értettem, hogy van aminél elfogadható, van aminél nem. Elnézést, hogy >félreérthető voltam !
Csak az orvosok hiszik hogy gyógyítanak.
Alapvetően különválasztanám a fizikai és szellemi síkú kezeléseket.
Egy talmasszírozásnál,akupunktúránál,csontkovácsolásnák,masszázsnál....egyértelműen mondjuk úgy hogy a befektetett munkát/tudást kell díjazni.
Egy szellemi síkú kezelésnél a kezelt személyek 99,99% ne tudja megérteni,megitélni a hasznosságát az adott kezelésnek.Persze erre lehetne azt is mondani hogy minden annyit ér amennyit érzékelni,érteni tudunk belőle.Azonban ez hiba lenne.Mert amíg az ember nem akar változni illetve nem képes addíg lehet ugyan az SZTK-ban a tüneteket kezeltetnei,de a valós probléma nem fog megoldódni.
>>Mellesleg 0 Ft befektetésével is lehet fantasztikus dolgokat tenni csak hatalmas hit kell >>hozzá,ami pedig keveseknek van.
>Ha már itt tartunk : a hit adottság, avagy "megszerezhető" ? Ha felismerhető a hit akkor >éppenséggel egy tanfolyam is megadhatja a kezdőlökést ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem ?
A hit ajándék,vagy megkaptad vagy nem.Van akinek soha nem lesz /ebben az életben/,de nyilván kapható.Azonban a tudatban lévő korlátok lebontása is roppant fontos.
> Számít az, hogy éppen pénzbe (is) került ?
Attól függ milyen a viszonyod a pénzzel.
> Vagy tényleg anyira az "örödög eszköze" a pénz, hogy az azon nyert "tudás", vagy >felismerés már eleve nem lehet hiteles ? Hol van akkor az esély mindenki számára ?
Az esélyek egyformák,viszont a lélek szintjén felvállalt feladatok nem azonosak.
Bár a lélek mindig a maximumot vállalja fel,mivel a fizikai síkon lehet a legnagyobbat fejlődni.
>Hiszen nem tartunk egy szinten.
Nem is fogunk soha azonos szinten lenni.Van aki már nem születik le fizikai síkra többet és van aki meg 100x-1000x.Nyilvánvaló hogy eltérő a lelki fejlettség.
>Arra akarok kilyukadni, hogy valamilyen szinten el kell kezdeni!
Igy van.
Akiknek eddig kellett azok megtalálták a lehetőséget rá hogy tudhassak róla hogy szükségük van rá. Csak a szükség játszhat, a kíváncsiság nem ?
Akinek anyagi síkon problémái vannak az nem számíthat nagy haladásra szellemi sikokon.Egyszerűen nem engedik. Az anyagi problémának számít, ha valaki azon túl, hogy okít bizonyos dolgokat ebből is él ? Az nem lehet, hogy ez a feladata ? Avagy függetleníteni kell a megélhetést az - akár karmikus - feladattól ? Én olyat hallottam, hogy aki gyógyítással foglalkozik, az megtehet, hogy bizonyos összeget kérhet - hiszen, szerintem, közben tanít is -, de "kötelező" neki ingyenesen is gyógyításokat végezni. Mit tudok rosszul ?
A fokozatokat arra értettem, hogy van aminél elfogadható, van aminél nem. Elnézést, hogy félreérthető voltam !
Mellesleg 0 Ft befektetésével is lehet fantasztikus dolgokat tenni csak hatalmas hit kell hozzá,ami pedig keveseknek van. Ha már itt tartunk : a hit adottság, avagy "megszerezhető" ? Ha felismerhető a hit akkor éppenséggel egy tanfolyam is megadhatja a kezdőlökést ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem ?
Számít az, hogy éppen pénzbe (is) került ?
Vagy tényleg anyira az "örödög eszköze" a pénz, hogy az azon nyert "tudás", vagy felismerés már eleve nem lehet hiteles ? Hol van akkor az esély mindenki számára ? Hiszen nem tartunk egy szinten.
Arra akarok kilyukadni, hogy valamilyen szinten el kell kezdeni! A hangyákat nem lehet megtanítani írni, a saját képességeik terén viszont maradandóbbat alkothatnak, mint más egy esetleges magasabb szintű tudással.
Persze ezek csak az én gondolataim.
>lehet, hogy élnék az ingyenes lehetőséggel. :-)
Akiknek eddig kellett azok megtalálták a lehetőséget rá hogy tudhassak róla hogy szükségük van rá.
>De mi a helyzet azokkal, akik ebből élnek ? Nekik is ingyen kellene átadniuk a tudásukat ?
A _helyes_ _arányok_ megtalálása a legfontosabb, egyébként ha ez nem sikerül akkor az orvoslás színvonalára süllyedhet az egész,ami nem igazán kívánatos. /csak ha gazdag vagy vagy ki tudod izzadni a "zsebpénzt" akkor kapsz megfelelő ellátást./
Akinek anyagi síkon problémái vannak az nem számíthat nagy haladásra szellemi sikokon.
Egyszerűen nem engedik.
>Azt tudom, hogy bizonyos oktatások, beavatások nem történhetnek pénzért, de ez nem >mindennel van így. Vannak fokozatok.
Mennyibe kerül pl. egy személyre kapott illetve adott szimbólum?
/nem az ismert szimbólumokról van szó/
_0_ Ft-ba mivel én sem azért kaptam hogy pénzt keressek vele,továbbá a kezelt személy / lélek / kapta,én csak a csatorna voltam hogy megkaphassa.
Az a nagy kérdés hogy ???? Ft-ért kapsz-e valami olyat ami előre tud vinni ?
Ha igen akkor megérte,ha nem akkor lehet inkább jó könyveket esetleg idevágó újságokat kell olvashatni az sem éppen olcsó,de az is lehet hasznos.
Mellesleg 0 Ft befektetésével is lehet fantasztikus dolgokat tenni csak hatalmas hit kell hozzá,ami pedig keveseknek van.
a könyvek között éppúgy lehetnek gyengébbek...
Bár igazságod van, mert bizonyos könyveket egyszerűen meg kell venni !
Fel is vetném : szerintetek melyek az alapművek ?
Az élet nem mindig karmikus találkozásokból áll, hiszen akkor tudnánk - mint ahogyan nem tudjuk -, hogy jelentősége van mindennek
pancho,
ezekszerint felhívtad a számot?
"Nem szabad keverni a módszereket." : pedig szerintem sok kiegészíti egymást és az nem feltétlenül keverést jelent. Azt hiszem inkább a cél egy, nem az út. Ha valami túl gyors, akkor egy lassabb, hosszabb ösvényt választhatsz, amikor pedig felpörögsz igenis át tudsz állni a haladósabbra. Miért korlátoznád magad, vagy miért állítanál elérhetetlen célt ?
Infosender,
lehet, hogy élnék az ingyenes lehetőséggel. :-)
De mi a helyzet azokkal, akik ebből élnek ? Nekik is ingyen kellene átadniuk a tudásukat ?
Azt tudom, hogy bizonyos oktatások, beavatások nem történhetnek pénzért, de ez nem mindennel van így. Vannak fokozatok.
ribizli,
a kiabálásért elnézést - ha sértette a szemedet. Nem kiabálásiból írtam.
Viszont hasonló topic híján nem voltam mentes némi provokációtól. Tudom ez tőlem merőben szokatlan stílus - meglehet nem is tudok neki megfelelni, de szeretném, ha már indulna valami itt is ebben a témában. Nem tudom, hogy ez a topic generálta-e a "Reikisek" illetve a "Homeopátia" témákat, de remélem lesz majd több is, vagy ezek tudnak majd információforrásként szolgálni.
Valamint van még egy - alakulóban levő - elképzelésem, aminek ez a topic jó előkészítésnek tűnik.
Azért köszönöm a bizalmat eddigi "munkásságom" elismeréséért, ígérem ilyen tevékenységtől - "spam" - tartózkodok a jövőben.
Annyit hadd jegyezzek meg, hogy modem-es társainkat is érdekelheti, avagy lehet róla véleményük. :-)
meg ne bántódj, de ez a topic nem méltó hozzád imho.
Amikor megláttam a sorban, eleve csodálkoztam, hogy kiabálva nyitottad, és nagyon meglepve olvasom, hogy reklámot csinálsz itt.
Jól végiggondoltad? Ez is spam szerintem, és azt nyilván te sem szereted. Tudom, hogy neked is van ezoterikus érdeklődésed, ebből a szempontból nem is rossz a téma, de hogy valaki megkért, hogy írj ide ingyenreklámot, és te meg is teszed, ez nem szép.
Tiszteljük a privát modemes felhasználó Törzsasztaltársakat annyira, hogy nem pazaroljuk a pénzüket...
ribizli
Valóban ne ragadjunk le a reikinél (egyébként magyarul kisbetű, mert köznév), csak példának hoztam fel. De nem lehet sokkal drágább egy agykontroll-tanfolyam sem, ami alapnak talán a legjobb (mivel - bár szellemi alapokat nem nyújtanak - elég sok mindent magában foglal, pl. az én véleményem szerint a reikit is - bár nem kimondva -, csak nem specializálódik semmire, általánosságban foglalkozik az ön- és átadott gyógyítással). És a reiki is könnyebben megy, ha el tudsz lazulni közben.
-gyógyszerből nem sokra mert minden rohadt drága
-egy Reiki I.-re feltétlenül elegendő
Az ezoterika számtalan egymással részben,egészben összefüggő dolgokból áll.
El kell dönteni mindenkinek aki el akar indulni az úton hogy melyiket választja.
Megismerhetsz sok utat de csak egy úton járhatsz. ( nem szabad módszereket keverni )
Egy Reiki I.-re sem úgy megy el az emberek nagy része hogy azt se tudja hogy miről szól a dolog.
Külön kell választani jellegük szerint a tanfolyamokat.
Vannak ismeretterjesztő "fizikai síkú" és vannak "szellemi síkú" tanfolyamok.
Ez utóbbiba tartozik a Reiki,Arolo,Tifár,psichotronika,reinkarációs analízis...
A Reiki-nél való leragadásról csak annyit hogy a Reiki sem működik egyformán mindenkinél.
És nem is csak arról szól hogy valaki/valami számára történik az energia csatornázása hanem arról is hogy mindenki a szellemi,lelki fejlettségi fokának megfelelő szellemi segítőket kap.
Magam is rengeteg könyvet elolvastam,rengeteg tanfolyamon részt vettem.Persze nem volt ingyen egyik sem.De mégsem érzem úgy hogy bizonyos tudás részeseként nekem ezt pénzért
kellene mások számára továbbadni,legfőképpen akkor nem ha ez illető beteg.
A tanfolyamok is csak egy bizonyos szintig vihetik az embert,az úton egyedül kell haladni.
Egyedül kell az akadályokat venni,illetve a szellemi síkú segítség jelenléte egyre erősödik.
Akkor pedig ha valaki a fizikai síkon létezéssel kapcsolatban alapvető problémákkal küzd az nem valószínű hogy a szellemi síkon haladhatna jelentősen.Bár mindíg van kivétel.
Persze nem kívánom elvitatni az orvostudomány jelentőségét sem de vannak esetek amikor
eléggé bajban vannak mivel még mindíg az okozatot kezelik és nem az okokat kutatják.
Nem arról szólnak a tanfolyamok,legyen az bármilyen is hogy itt és most tele lesz az ország
3-dik szemmel magas szinten látó emberekkel vagy olyanokkal akik az aurából illteve annak
milyenségéből kiválóan tudna diagnosztizálni.
Nem tudom, mennyi gyógyszerre elegendő, mert évek (>10) óta nem szedek semmit. De azért, hogy valaki TIT-jelleggel (vagy inkább az alatt, ekkora anyagmennyiségnél) felvázoljon valamit, ahhoz kurva sok.
És ezzel még nem tudja magát/másokat gyógyítani, csak kap egy képet arról, hogy vannak olyan módszerek, amelyekkel képes lehet erre. (Ezt én ingyen megmondom, íme, és egyes említett dolgokról, sőt, még a listában nem említettekről - kundalini, Bach-virágterápia, homeopátia, testen kívüli élmények - eredeti amerikai könyvekből némi felkészülés után tartok hasonló felszínes tájékoztatót jó idő esetén bármelyik parkban, szintén ingyen.) Ha oda is befizeti a megfelelő összeget.
Szóval nem a felsoroltakkal van baj, csak az ár/kapott érték viszonnyal.
Bár a horoszkopokat illetően ha jól emlékszem eltért a véleményünk, most tökéletesen egyetértek veled. Az ár/teljesítmény mutatót én sem találom reálisnak. Igaz, nem a (magyar) egészségügy költségeihez viszonyítom a dolgot. Mindössze a bevétel- terembérlet, anyagköltség után fennmaradó összeget néztem az (általam sejthetően) átadott ismeretek függvényében. (Van egy ismerősöm akinek annakidején besegítettem egy ismeretterjesztő előadás megszervezésében, kezdve a meghívók számítógépes megtervezéséig, bezárva előadás utáni takarítással. Mindössze egy rövid előadás volt, talán egy 100-as volt a beugró) Azaz a véleményem továbbra is fenntartom, hogy ha valaki ezen összegért 4 gyakorlatias könyvet vesz, és időt szentel rá jobban járhat. (Könyvből ugyan még senki nem tanult meg profin uszni, de ismerkedésnek elegendő.) (Másrészt, mint említettem jelen szórólapon sok az apró csusztatás, ami nem szép. A haladó tanfolyamot napirendje például nagyon kusza és ha tényleg többet nyujt miért kerül kevesebbe?!?.)Sok város egyébként tele van ismeretterjesztő előadásokkal, szerintem minden kerületi művelődési házban lehet egy klub. Elvégre jó érzés másokon segíteni, szeretetet adni.
Sehonnai Bitang Ember,
Akivel szükséges azzal ugyis találkozom. Bárhogy küzd ellene az illető, és én se tehetek ellene, ez a sorsom. (Nem születtem burokban.) Ha Mr. RÖHLICH-kel szükséges karmikus számlát rendeznem, bármelyikőnk képes lesz megtalálni a legegyszerübb utat a közös eszmecseréhez...
Látókör bővítést is jelent, miért "ragadna le" valaki a reiki-nél ? Kétségtelenek a pozitívumai, és lehet egy következő folyamat kezdete. Természetesen abban is megtalálhatja valaki a "hivatását".
Minden gyógyítási módnak meg van a maga feladata, viszont egyik sem mindenható. A sokszínűség biztosíték lehet arra, hogy ki-ki megtalálja a magának megfelelőt.
Visszatérve a piszkos anyagiakra : majd egyszer ráérő idődben számold ki mennyi gyógyszerre elegendő 8500 Ft.
Természetesen nem beszélek az orvostudomány ellen, és nem akarom azt kiváltani a "hókuszpókuszokkal", hiszen annak is megvan a maga feladata és mégsem mindenható...