Keresés

Részletes keresés

tolto Creative Commons License 2000.02.19 0 0 29

Egy cikk a Nepszabadsagbol:

Vízividámpark-iszony Gödön
A szomszédok nyugalmukat féltik a nagy forgalomtól
A mi képviselőink mi ellenünk döntenek, hangzott el, többek között, azon a fórumon, amelynek témája a vízi vidámpark létesítése volt. A kétmilliárdos beruházás ellenzői elsősorban a nyugalmukat féltik a szórakoztatóközponttól, de vannak, akik a terület növény- és állatvilágát óvnák meg.

A Göd déli peremére – Alsógöd és Dunakeszi – határára tervezett vízi vidámpark egy olyan terület hasznosítását jelentené, amely miatt az önkormányzat szinte állandó kritikának volt kitéve. Tavaly ősszel Göd internetes honlapján fényképes összeállítás volt látható az úgynevezett Szakáts-kertről, az alsógödi, egykor úttörő-, majd ifjúsági táborról. Pontosabban, annak egyik részéről, arról, amely az 1996 óta működő hajléktalanszállónak is helyet ad. A képek bemutatták a jobb napokat látott Szakáts-villát, a parti csónakházat, egy faházat, amelyre rádőlt egy fa, és ott is maradt. Egy lakott faházról – vagy inkább bódéról –, szintén készült fotó, és egy „botanikai ritkaságot” is megörökített a fényképezőgép: szép szál, két méternél magasabb gazt. Volt, aki az ottani hajléktalanszállás megszüntetése mellett érvelt, volt, aki az eladási terv ellen tiltakozott. Az elmúlt év őszén Ilyés Gizella alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy az éjjeli menedékhely addig marad a Szakáts-kertben, ameddig nem találnak más funkciót ennek a területnek.

Időközben azonban megváltozott a helyzet: az eredetileg a meleg vizű strand környékére tervezett vízi vidámpark új helyszínéül a volt ifjúsági tábort jelölték ki. Szegedi Sándor polgármester szerint ez megoldaná a teljesen elhanyagolt terület hasznosítását, emellett munkahelyeket teremtene, és bevételt hozna a városnak. Az ellenzők szerint viszont ezzel az itt lévő értékek elpusztulnának. Korábban már össze is gyűlt négyszáz aláírás, hogy a Szakáts-kertet helyezzék helyi védelem alá. A tiltakozóknak elsősorban nem a vízi vidámpark ellen van kifogásuk, hanem a helyszín ellen. Mint elhangzott, a létesítmény – amely a jelenlegi rendezési tervben üdülőterületként szereplő négy hektáron épülne – határos lenne a temetővel, és több tucat lakóházzal. Mint elhangzott, Göd nem Lignano, az ott épült szórakoztatóközpont nem lakóövezetben, hanem nyaralóhelyen működik.

Mint a körzetgyűlést összehívó Mikesy György képviselő elmondta, az önkormányzat távlati tervében szerepel a Duna-part fejlesztése, és ennek része lenne a volt ifjúsági tábor hasznosítása. Ez azonban még csak egy tervezet, amelyről a lakosság véleményét is kikérik. Az önkormányzat elvi hozzájárulása pedig nem jelenti azt, hogy ne vennék figyelembe a szakhatóságok véleményét, ne vizsgálnák a forgalomtechnikai megoldásokat és a parkolóhelyek kialakításának lehetőségét.

--------------------------------------------------En ugy hallottam,hogy a lakosokat nem kerdeztek meg.
A masik, hogy ha esszeruen valasztottak volna helyet a vidamparknak, nem erre a teruletre esik a valasztasuk

Alsógödi Creative Commons License 2000.02.19 0 0 28
Kedves tjutka,

Láttam az ES adását, benyomásaim kisértetiesen hasonlóak.
Én Mikessy kpvsl azon kijelentésétől fogtam padót, amikor azt mondta, hogy olyan lakossági véleményeket is képviselnie kell, akik azt mondják hogy "azokra ne hallgass!".

Előzmény: tjutka (23)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.19 0 0 27
Hello Stone,
Ki ez az aranyember. Csak nem PP aki jelen vácon lakik?
Persze nem a megfelelő ingatlanban.
Előzmény: Stone (22)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.19 0 0 26
Kedves Gödi lokálpatrióta!
"Én nem igazán értem, hogy a befektetőnek ebben - ha tényleg azt akarja csinálni amit mond, és nem csak az ingatlanra fáj a foga - mi az üzlet? "

Jól érzed, e mögött mindenképpen üzlet van. Tanulságos lenne számbavenni az egyes résztvevők nyilt és burkolt érdekeit, de azt hiszem eléggé összetett.
Azonban ha ismert mintákkal vetjük össze az elöttünk alakuló eseményeket, van esélyünk arra, hogy időben felismerjük a buli lényegét és olyan irányba tereljük az események amely vékony jégre viszi a trükközöket.

Gödi lokálpatrióta Creative Commons License 2000.02.18 0 0 25
tjutka!
Most írtam a példákat az előző hozzászólásomban arról, hogy ez mindenüt a településeken kívül van.
Pont - többek között - a Lignánoi viziparkra is gondoltam. A várostól kb. 8-10 km-re van a szántóföldek közepén.
Gödi lokálpatrióta Creative Commons License 2000.02.18 0 0 24
Én nem igazán értem, hogy a befektetőnek ebben - ha tényleg azt akarja csinálni amit mond, és nem csak az ingatlanra fáj a foga - mi az üzlet?
Nálunk az egész nyáron jó ha ősszesen van 30-40 teljesen felhőtlen vizi parkban eltölthető napfényes kellően meleg nap.Ez biztos nem lehet elég a megtérülésre!
A másik, a gyerekekkel már volt módunk néhány ilyen vizi parkban eltölteni a nyári szabadság egy napját. Kivétel nélkül a települések, városok legszélén -sőt még azon is túl -a prérin épülnek fel. Amit persze szépen berendeznek, fásítanak, mesterséges árnyékolásról gondoskodnak. Mind ez olyan helyeken ahol az a nyár májustól szeptember végéig tart.
tjutka Creative Commons License 2000.02.18 0 0 23
hello Stone, hogy ki ez az olasz es ki all mogotte, meg mindig nem tudom, de erdekelne. :)

Hogy az onkormanyzat milyen magatartast tanusit ebben az ugyben, az roppant erdekes.

Az egesz remalom, februar 11-en kezdodott a lakogyulesen.
Az olaszrol azt mondta, hogy nemcsak a neve uzleti titok, hanem az is, hogy melyik olasz varosban van ugyanilyen aquaparkja.
Elegedjunk meg azzal, hogy o meggyozodott, es higyjuk el neki. Na, en nem vagyok hiszekeny tipus, foleg nem neki szoktam mindent elhinni, ugyhogy felszolitottam a kepviselonket, hogy adja meg nekem az olasz nevet, jogom van megtudni.

Szerdan meg letagadta, hogy tudja.
Erre csutortok este az Elektroszignal elo teve adasaban, mint nyuszi a kalapbol elorant egy prospektust a pali olaszorszagi letesitmenyerol, nem erti, mi bajunk, ez is lakohazak kozott van, aztan ott senkinek semmi baja vele.
Mutat egy kepet a viziparkrol.
2 bajunk is van vele :

1. a kepen szep vizipark. A korulotte levo hazak lathatoan nem lakohazak, hanem apartmanhazak.

2. lathatoan szamitogepes grafika.

Az sem igaz, hogy nem tudni ki az olasz, mondja, s egy olaszosan hangzo nevet es varost bedob a kozeletbe. A baj ezzel az, hogy ha vki mond egy nevet, azt sem lehet leirni, mert nem lehet tudni egy adott massalhangzorol, hogy szimpla-e vagy dupla, de o raadasul suketnema es a beszedet nemigen erti senki. tolmacs szokott mellette lenni.

Ma reggel felhivjuk, hogy adja ide legyen szives a
prospektust. Nem lehet, mondja. Mondjuk, hogy akkor az olasz varost, es a pali nevet faxolja at.
Azt sem lehet, mondja. Nemi civakodas utan abban allapodunk meg, hogy megkerdezi elobb a jegyzot !!!! s ha megengedi, akkor atfaxolja.

Megengedte. Atjon egy fax. 16-an szerdan : a jegyzo valaszol neki a nevet illetoen.
(szoval szerda este mar tudta, de letagadta.)

na aszongya. A ceg neve ATLANTIKA S.r.1 (vagyl)
Lignado-sabiadoroban van a vizipark.

Nosza irany az altavista.
Lignado no found.

Sabiadoro : talalat. Lignanoban van.
Irany Lignano, megnezem, van aquapark. megnezem a terkepet. varoson kivul. csak egy nyil a terkepen, hogy arra van. Ramegyek az aquapark honlapjara. Preri. Semmilyen haz a kornyeken sincs. Meg apartmanok sem. Nem is hasonlit arra, amit a kepviselonk a teveben mutatott.

A polgarmester el sem ment a teve vitara.

Talan megerdemli a ket ur, hogy ideirjam a nevuket.

Polgarmester: Szegedi Sándor
Kepviselo Mikesy Gyorgy.
Aldassek a nevuk.

Előzmény: Stone (22)
Stone Creative Commons License 2000.02.18 0 0 22
Nem véletlenül az a cég akarta felvásárolni a telkeket, aki mögött a számtalan hírhedt akciójáról (biohumusz, búzaexport támogatás stb.) neves volt gödi figura és családja áll? S nem véletlen pont ez a személy figyel az olasz cég mögül? Csak gondolatébresztő
pötty, pötty. pötty
Előzmény: tolto (14)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.17 0 0 21
Egyik szemem sír, a másik nevet.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parktól olyan szakemberekkel talákoztam, akiken látszik a természet szeretete.
Amikor látták, hogy ezen a területen 4 nagyobb és legalább egy tucat kissebb forrás található, gyönyörű vegyes ártéri növényzettel, egyértemüen kiálltak a védetté nyilvánitás mellett. Országos védettséget javasoltak.
A szomorúbb hír az, hogy a helyi TV-ben a képviselőnk egy nyivánvaló számítógéppel készített képet valóságnak nézett, és a képen látható a szállodák és a lakóépületek nézte, mert azt mondták neki!
lujza Creative Commons License 2000.02.17 0 0 20
Ezt itten direkt csinalja velem az RTL Klub ?
Hogy nezzem a hiradojat ? Mert ez az ugy erdekelne, de mar igen unom a hiradot nezni.

Egyaltalan honnan veszed, hogy akarnak adni valamit a temarol ????

Előzmény: tjutka (19)
tjutka Creative Commons License 2000.02.17 0 0 19
Igen. Ma 1/2 7 re igérték ismét. :(
Viszont aki tudja nézni a váci Elektroszignál televíziót, nézze, ma este errol lesz szó.
Eloször a kissé viharosra sikeredett pénteki képviseloi fogadóóra,( ez nagyon kellemetlen volt, komolyan, már nagyon izzott a hangulat, mikor besétált a ES a kamerával), utána kerekasztal beszélgetés.

Résztvevok : Szegedi Sándor polgármester
Mikessy György képviselo, és egy lakó a környékrol.

Ez utóbbi még nem biztos, Szegedi úr ugyanis még nem nyilatkozott, hogy hajlandó-e leülni azzal, akit választottunk.

Előzmény: lujza (18)
lujza Creative Commons License 2000.02.17 0 0 18
Meredt a szemem a tevere, de nem lattam semmit. :(
Előzmény: tjutka (17)
tjutka Creative Commons License 2000.02.16 0 0 17
Az RTL KLUB hiradoja forgatott a helyszinen.
Asszem, ma sugarozzak 1/2 7-kor.
Előzmény: tjutka (16)
tjutka Creative Commons License 2000.02.16 0 0 16
Az az 5-os korzet allami tamogatasa lehet csupancsak. Ott tenyleg nincs csatorna...
Előzmény: tolto (14)
tjutka Creative Commons License 2000.02.16 0 0 15
Szia, Ilus,
Neked tökéletesen igazad van.
Rendes helyen igy mennek a dolgok.
Csakhogy az Önkormányzat nálunk ugy tunik, törvényen felül állónak érzi magát.

Amit emlitettem, nem munkakozi terv volt, hanem egy 96-os, soha nem elfogadott rendezesi tervezet, azt is tudom, melyik társaság ajánlatához barkácsolták. :((((

Megjegyzem, ez ellen a terv ellen nem is emelnék kifogást.

Közigazgatási hivatalhoz természetesen fordultunk, válasz egyenlore nincs.

Ilus, köszönöm a hozzaszolasodat, egyszeruen ketsegbeejto helyzetben vagyunk, es jol esik, ha az embert valaki nem nezi egyszeruen levegonek, vagy valami meg rosszabbnak.

Előzmény: ilus (13)
tolto Creative Commons License 2000.02.15 0 0 14
Tegnap este felhivtam a baratomat, akinek a nagymamajanal anno nyaraltam, hogy tenylegesen hogy is van ez,mit tud.
Az elmondasa alapjan tortent mar ezt megelozoen egy par furcsa dolog:
a melegvizu strand melletti telkeket akarta egy ceg az Onkormanyzat tamogatasaval! 1000 Ft/nol felvasarolni. Ha valaki nem akarta eladni azt megfenyegettek, hogy megveretik.
Valamint hallottam arrol is, hogy az onkormanyzat egy terulet csatornazasara mar vett fel penzt, s lassatok csodat csatorna meg mindig nincs.
Nem lehet, hogy ezekkel kene inkabb foglalkoznia a polgarmesternek(kepviseloknek) es nem a sajta zsebuk toltogetesevel????????????????????
ilus Creative Commons License 2000.02.15 0 0 13
Kedves tjutka !

Minden RRT-t és ÁRT- megküldenek szakhatósági véleményezésre, mielőtt a testület elfogadná.
Amit láttál, valószínűleg köztes állapotban, még az elfogadás előtt áll.
Előfordulhat, hogy sohasem kerül a testület elé.

Saját példánkból kiindulva: lakossági tiltakozást szerveztünk, az aláírásokat megkapta a polgármester, ( aki mellesleg remek politikus ) meghallgatva az érveinket javunkra döntött.

Ha nem boldogultok, lehet a pest megyei Közig. hivatalhoz fordulni.( volt megyei tanács)

Üdvözlettel Ilus

Előzmény: tjutka (12)
tjutka Creative Commons License 2000.02.15 0 0 12
Kedves Alsógödi,
A rendezési tervekkel tényleg valami egészen furcsa dolog zajlik. A Duna-Ipoly Nemzeti Parknál letétben van egy 96-os terv, amelyik szerint a felso részen szálloda van, az alsó részen kemping. Csakhogy a testület ilyet soha nem hagyott jóvá. És ezt nem értem, de komolyan.
A nemzeti Park egy hatóság. Hogy kerül oda hozzájuk egy kamu rendezési terv ?
Előzmény: Alsógödi (11)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.15 0 0 11
Kedves Ilus

A területre rendezési terv nincs, nem is lehet, mert az olasz január 25-én jelentkezett az olasz.
Február 9-én a Gödi Körképből értesült erről a lakósság, és ferbruár 22-én végleges döntést akar hozatni a testülettel a polgármester.
Pénzügyilag elég furcsa a tervezet.
A 4 hektáros dunaparti területért 7.5milliós éves bérleti dijat kap az önkormányzat. A beruházással kapcsolatban a 1-1,5-2milliárd -os változatokról beszélnek. Ezen a területen két téglaépület és több faház található. Meglepő módon az önkormányzat a bevételt meghaladó saját beruházásra vállalt kötelezettséget.

tjutka Creative Commons License 2000.02.14 0 0 10
Kedves Ilus, bar a kerdes nem nekem szolt, de hadd valaszoljak.
Itt mifelenk nem szokas rendezesi tervet kesziteni, valamiert.....
Nincs a teruletre ervenyes rendezesi terv, egyaltalan.

De nincs a 2 lakoparkra sem, amik mar eldontott tenyek. A lakossag egyebkent mind a ket helyen tiltakozott erosen, tojtak a fejukre. Az egyik kepviselo nyilatkozott is a Godi Korkepben, hogy "a lakossag velemenye masodlagos".
Így, szó szerint.

Előzmény: ilus (9)
ilus Creative Commons License 2000.02.14 0 0 9
Kedves Alsógödi!

Korábban, amikor a rendezési tervek készültek, mit csináltatok,ti a lakók és a képviselők?
Ha az Önkormányzat egy terület átépítését tervezi, részletes rendezési tervet kászíttet, amelynek meg kell felelnie az egész térségre vonatkozó általános rendezési tervnek. ( ennek most valamilyen új neve van, azt nem ismerem) Ezek elfogadása nyilvános, rendszeresen meg van az időpont az Önlormányzatnál hirdetve, ezeken a fórumokon lehet először tiltakozni.
Mi így csináltuk, megakadályoztuk egy lakótelepen keresztül tervezett út megépítését.

Előzmény: Alsógödi (8)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.14 0 0 8
A téma lassan gyűrüdzik tovább.
Ugy látom a gödi honlapon elkedték összeszedni a témához kapcsolodó cikkeket.
http://www.beco.hu/god/
Az hallottam, hogy a Mai napban is jelent meg cikk. Tud valaki segiteni?
tolto Creative Commons License 2000.02.14 0 0 7
Ezt nem tudom elhinni....
En sokat nyaraltam azon a kornyeken gyerekkoromban az osztalytarsam nagyszuleinel. Sokat barangoltunk ott, bunkert epitettunk, faramasztunk. Olyan volt mintha egy igazi erdoben lettunk volna. Lattunk facanokat es mokusokat ami akkor nagy elmeny volt.
Azonkivul, ha jol emlekszem volt egy temeto is nem messze onnan.
Ha mar a termeszetvedelem nem szamit legalabb erre lehetnenek tekintettel.
Nem ertem, hogy az onkormanyzat hogy allhatott szoba egy olyan emberrel, aki nem hajlando megmondani a nevet.
7 milliot kap az onkormanyzat evente, amikor egy csaladi haz berleti dija 2 millio??????????-kivancsi lennek, hogy a polgarmester mennyit kap!
tjutka Creative Commons License 2000.02.14 0 0 6
Hogy ki lenne a vállalkozó, nem tudni.

Mint ahogy a Nepszabó is irja, "titokban kivanja tartani a nevet". Még az önkormányzati képviselok elott is.

Annyit tudni róla csupán, hogy olasz egyéni vállalkozó, hogy Olaszországban üzemeltet már valahol ilyet, de a helye is titok. (?)

A polgármester csak egy dolgot, volt hajlandó elárulni róla, hogy állítólag o üzemelteti a moszkvai jégrevüt. :)

Előzmény: lujza (3)
tjutka Creative Commons License 2000.02.14 0 0 5
"Mindezek ellenére még lehet belőle egy szép városi strand, viszont nem kéne felelőtlenül közép-európai méretekkel és hiperszuper jelzőkkel illetni a megálmodott strandot!"

Sziasztok, új vagyok az indexen.
Emiatt a topic miatt iratkoztam fel, egy baratomtól hallottam róla. Ott lakom, ugyanis, a közvetlen közelben....

Szép városi strandunk már van. Termálvizzel, ahogy kell. Nem tul nagy, de nagyon szép helyen van. Strandnak az elég.

Itt nem errol van szó.

Ez egy megalomániás átgondolatlan tervezet.
Ez egy ártéri erdo, a Duna partján, körben beépített terület, az önkormányzat évek óta elhanyagolja, hajléktalanokat költöztetett bele, volt már haláleset is, mert a faházakat feltörték beköltöztek, s magukra gyújtották.
( A környéken régóta rebesgetik, hogy ez is a régi recept szerint eljárás :a "pusztitsd le és privatizald")

Egyszeruen nem értem, hogy képzeli ezt az önkormányzat, feltölteni egy 15 m mély vizmosást, amelyik az egész Kertváros (Alsógödnek a vasúton túli része) belvizét levezeti..

Kétségbe vagyok esve. A mi házunk elott az 1000 autóra tervezett parkoló lenne. Azt allitja a polgármester, hogy a bejárat a Dunakeszi Fészek üdülok felol lenne, minket nem zavarna.
(Ezt ugyan nem tudom elképzelni, hogy nem zavarna minket 1000 autó, meg egy szabad téri szinpad.)
Meg azt se hiszem, hogy a dunakesziek tudnek errol.

Előzmény: Halászkirály (4)
Halászkirály Creative Commons License 2000.02.14 0 0 4
Láttam valami felvázolt rajzot a majdani vízi komplexumról. Azt mondják róla, hogy ha majd megépül, Közép-Európa legnagyobb vízi szórakoztató centruma lesz, fókashow-val, tokkal vonóval.
Csakhogy!
-a centrum alapterülete valóban qrva nagy, ez vitathatatlan
-nagyon kevés medence épülne benne (4 vagy 5), azok is kicsi befogadóképességűek
-összesen 4 db csúszda lenne, ebből az egyik "óriás" (asszem van már egy-két strand, amelyek ezt a számot már régesrég produkálják)
-a nagy létszámú közönségnek csupán egyetlen önkiszolgáló étterem épülne
-se wc, se tusoló, se orvosi szoba.

Mindezek ellenére még lehet belőle egy szép városi strand, viszont nem kéne felelőtlenül közép-európai méretekkel és hiperszuper jelzőkkel illetni a megálmodott strandot!

lujza Creative Commons License 2000.02.14 0 0 3
Mi ez itt, valami vicc ?
Ez ugyanaz a tarsasag, akik valahol Gyor mellett, már megpróbálták ? Ott miért hiúsult meg ?

Mondd, hogy 2 úttörotábor volt Gödön, s nem arról van szó, a Fészek mellett.

(Amit én ismerek, azt nem lehet csak úgy feltölteni, az olyan mély, hogy ki se látszik belole egy emeletes épület, ráadásul patak is folyik benne. )

Alsógödi Creative Commons License 2000.02.13 0 0 2
De igen!
Azonban az a melegvízű strand volt, a gödi pampákon. A környezet gyönyörű, szép kilátással a Pilisre. Mellette szálloda és golfpálya épül, és
az új 2/a-ról öt perc van.
A lakosságot a vizividámpark nem zavarná, mert elég messze van a lakott területektől.
Az olasz vállalkozónak azonban ez nem tetszik, mert túl sík a terület és kevés rajta a fa.

Ehelyett inkább lakott terület közepén épít, egy tizenöt-húsz méter mély vízmosásban, amely egy ártéri erdő termálvíz nélkül.
Számítani lehet:
-lakóssági ellenállásra,
-fel kell töltenie a vízmosást,
-ki kell vágni a fákat,
hogy kellően egyenletes terepet teremtsen a mesterséges két méter széles fűtött folyójának. Szilárd burkolatú megközelitése nincs.

Több száz milliós beruházással teremt "kicsit" rosszabb feltételeket, mint a termálstrand mellett a alapban.
Ki érti ezt? Én nem!

Esbeta férje Creative Commons License 2000.02.13 0 0 1
Nem Gödön volt az a balhé a stranddal, hogy az önkormányzat felmondott a maszek bérlőnek???
Előzmény: Alsógödi (-)
Alsógödi Creative Commons License 2000.02.13 0 0 0
nem 0!!!
Ez Alsógöd és Magyarország legszebb dunaparti része, a volt úttörőtábor.

információ itt :
http://www.nepszabadsag.hu/Redakcio/Doc.asp?SID=1&IID=1407&CID=90&AID=74006

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!