Köszönöm én is a sok gondolatébresztőt, részemről a Palóc piros és a Portyázások (nem mindegyik pontom voltam még) keltette fel az érdeklődésemet.
Egy kis saját: nyaralásunk alkalmával felmásztam (nem szoktam használni ezt a szót a hegyi túrára, de ott helyenként tényleg mászni kellett) Montenegró "kvázi" országcsúcsára, a 2523 méter magas Bobotov kuk-ra. A kvázi szó azért indokolt, mert egy időben országcsúcsnak tartották, de közben kiderült, hogy van másik négy csúcs, amelyek magasabbak, még ha nem is sokkal. Ettől függetlenül a hegy népszerűsége töretlen, ennek örülnek is a Durmitor Nemzeti Parknál, ugyanis minden a park területére belépő embernek 5 eurót kell fizetnie (a többi nemzeti parkban szintén ez a helyzet, lehet kapni 30 euróért bérletet is a természetjáráshoz ott). Örülnék neki, ha a bevételnek legalább egy számjegyű részét olyan fejlesztésekre fordítanák, mint a csúcs előtti szakasz biztosításának kiépítése. Egy részén vannak kötelek, de a maradékon a lekopott kövekbe kapaszkodva kell feljebb, vagy lejjebb jutni, ami nem éppen mindig egyszerű. Két Alpok végiggyaloglás után is megizzasztott a hegy, mindenképpen a dobogósok közé került be nálam nehézségi faktora miatt. Pedig a kocsitól 5 km a csúcs, ránézésre potya túra és a netes beszámolók is komolyan elbagatellizálják a nehézségeket, egyedül a német nyelvű Rother könyvsorozat montenegrói része írja le a konkrét necces helyzetet és életveszélyes pontokat. Az Osztrák-Alpokban azért ahol kellett biztosítás, ott meg is volt, úgy látszik egy ex jugó országban ez nem feltétlen van így. Albániában még valószínűleg ennyi sincsen. Mint általában mindig, ezúttal is megmaradt hó okozta az extra nehézségeket, a nagy hófolt alatt vezetett az ösvény, melyet alulról kellett saras-köves részen kerülni, fix pont nuku, marad az imádkozás, hogy ne csússz meg...a hegy oldalának letörésétől volt ez a művelet kb 30-40 méterre. Hát elég necces. Persze nem mindenki látta át a reális veszélyt, kisgyerekkel jöttek-mentek szülők, volt pásztorkutya is meg volt egy szerb pár, amelynek férfi tagja futócipőben szeretett volna feljutni egy közeledő viharban, a visszafordulásukhoz az én jó tanácsom is valószínűleg hozzájárult. Párom lent várt a kocsinál (ő az első mászókás részen visszafordult és inkább virágokat tanulmányozott), egy osztrák srác is várt a haverjára, aki utánam a szakadó eső elején jöhetett le a hegyről.
10:30-kor indultunk a hágóból (Sedlo, 1907 m), majdnem kereken 9 órával később tértem oda vissza, ezzel nem sokkal meghaladva az 1km/h átlagot a 10 km-en, melyhez a leírtakon túl a cipő szorítása által kiváltott lépésenkénti fájdalom is komolyan hozzájárult. A szintek nem egyszűrűen úgy alakulnak, hogy 1907-ről fel kell menni 2523-ra, hanem közben van egy nagyobb szintvesztés a hullámvasúton túl egy hegyi tóig (Zeleni Vir) majd egy meredek falon kell felmenni a felső hágóig (Velika Previja), majd majdnem csigalépcső alakban következik a túra legnehezebb és legveszélyesebb része, a csúcsra vezető ösvény.
Odafele 3, visszafele bő 2 órát kellet autóznunk a podgoricai szállásunkig, nem volt rövid nap.
1. igen, oda kell felmenni, középtől balra fent a csúcs
2. Zeleni Vir
3. a csúcs tömbje a Velika Previja hágóból, az ösvény hátulról vezet fel a csúcsra
4.-6. csúcspanoráma részletei, gyönyörű amúgy!
7.-8. nem ez a tériszonyosok zarándokhelye, az biztos
9. necces hófolt kerülgetés...a középtől lejjebb látható hófolt volt a problémás, de nem a fotózással voltam elfoglalva
10. szerencsére ez az armageddon eső csodával határos módon elkerülte a csúcsot, de estére ömlött az eső. szerencsére addigra leértem
11. Sedlo közeleg, alakul a vihar a háttérben
A tényleges országcsúcs a Zla Kolata, mely 2534 méter magas (11 méterrel alacsonyabb a Bobotov) és a montenegrói-albán határon fekszik. 10 kilométeres oda és ugyanennyi vissza, 1500 m fel és ugyanennyi szint le a legközelebbi faluból, Vusanjéből. Mivel mostanában nem sokat magashegyi túráztam (tavaly volt egy SNP keleti Alacsony-Tátra, ezzel a beszámolóval még adós vagyok), így ezt élből nem szerettem volna bevállalni, maradt az eredeti terv . Emiatt az albán Korab-hegy is csak elképzelés maradt, amikor a nyaralásunk albán részében voltunk. Vusanje a főváróstól dupla határátlépéssel 74 kilométerre van autóval, vagy határátlépés nélkül 123 km-re. Ugyanennyire volt nagyjából a Durmitor is 3 óra autózással, szóval ezt be kell kalkulálni, jó kondival is kora hajnali kelés a késő esti érkezés garantált. Extra dolog, hogy előzetesen a határőrség hozzájárulása is kell a túrához, mivel formailag zöld határon határsértést követ el enélkül a delikvens. A túrán egy hágónál lehet a térkép szerint átjutni Albániába, a csúcs maga oda-visszázással járható meg. Nyilván az engedélynek illetéke is van és nagyjából 2 hét az átfutási ideje vagy nekivág az ember nélküle a határsértős procedúrát rizikózva.
Egy beszámolóval még én is adós voltam, a bejárás május elején történt:
Olajos Körút
Bánokszentgyörgy-Maróc-Lenti
Két szűkös (körömrágós) átszállás, és utána még vagy 50 perc buszozás. Piacnap van Nagykanizsán, tele van a járat. Jönnek a pletykák, egészségügyi tippek, amíg a csoffadt IC12-es erőtlenül mássza a 7-es út enyhe emelkedőit. Déli harangszókor szállok le, és késedelem nélkül fel is kapaszkodom a Széll-kilátóhoz. A hely szelleme, az emlékek most is marasztalnak. Vagy fél órát. Muszáj ugyanis egy képet küldeni azoknak, akikkel itt voltunk, Jóska bácsi egészségére húzni egyet a laposüvegen, meg úgy élvezni a nyugalmat. Majdnem 13:00 tehát, mire tényleg útra kelek. Szeles, de nem túl meleg az idő, ideálisak a körülmények. Szárazság itt is van, ahol esős időben cuppogós út lenne, most inkább porba süppedős. A Mereta rakodónál elérem a vasúti sínt (tartok egy gyors műszaki ellenőrzést a kezdőponti és végponti váltónál is), aztán ballagok tovább. Szépek ezek a rétek. Nem jártam még így május elején a tájon, gyönyörű, ahogy minden zöldell. Jobbról lekerített legelő, átbukok egy háton, és nemsokára a Bázakerettyére vezető közúton találom magamat. Teszek egy kitérőt (kb. 2 km oda-vissza). Sajnos itt meg pont igaza van a google-nyitvatartásnak, mert a „bombázós” kocsma huzamosabb ideje zárva. :( Az élelmiszerbolt (nem Coop, magán), amolyan közepes, ezért nem biztos, hogy bejöttem volna a központba.
A falu szélére vissza, ott balkanyar, aztán pár száz méteres szakaszon kerítés mögé kerül a jelzés (és az egykori, benőtt szekérút), mellette pár méterrel kell menni – vigyázni kell a ruhára, bele ne akadjon a fémrácsba. A tetőn elérem a kéket, vissza balra, a gerincről még egy utolsó pillantást vetek Bázakerettyére, aztán rövidesen lent is vagyok Budafán, ahol a következő igazolópont jön, az olajos emlékművel, és a történelmi jelentőségű B-2 kút aknájával.
Innen a gyér forgalmú közúton Lispeszentadorján már nincs túl messze. Többedszer érintem ezt a falut a túráim során, az alapélmény talán az volt, hogy csendes, egyre több üres házzal. Így is fogad, aztán hirtelen egy kemping ugrik elő (immár kék pecsétpont), a szentadorjáni részen pedig nyitva a dohánybolt, a buszmegállóban is várakoznak. Mégis van élet. Megvárom az érkező busz elhaladását, aztán nekilendülök a nap utolsó kilométereinek. Kellemes rétek szélén megyek előre, aztán mikor sokára nincs jelzés, megállapítom azt, hogy már el kellett volna térni balra, megmászni a Maróc feletti hegyet. Kb. itt el is dől, hogy Marócot ma nem fogom megkerülni, mivel az utolsó busz nem sokkal negyed hét után érinti a falut (értelmetlen jogszabály szülte új járat, de nekem most jól jön). A kapaszkodó végén a pusztuló szőlőhegyre jutok. A kilátás kelet felé egy ponton nagyon szép. Le a völgybe, aztán a falu széléről még egyszer fel, egy göröngyös ösvényen egészen visszakapaszkodok a temetőig: szint ugyan, de oda kényelmes út vezet fel, holnap reggel jobb lesz azon kezdeni a napot. 6 körül lent vagyok a faluban, felújított buszváró van a fordulónál, ajtóval, akár bivakhely is lehetne. A járat pontosan érkezik, átvisz Kiscsehibe, ahol a múltkor bevált turistaházban ismét jó szállást találok.
Az alvás ezúttal valahogy nem pihentető, korán felébredek. Visszabuszozok Marócra (a vezető észre se veszi hogy le szeretnék szállni, kivételes lehet hogy van leszálló). A temetőhöz vissza, onnantól aztán újra rajta a jelzésen. Ami a „hegyre” vezető út. Biztos, hogy valaha könnyedén járták személyautóval, látszik a köves megerősítés, de most már helyenként fák borulnak rá keresztbe. Odafönn a gerincen elkezdem számolni az épületek maradványait. 20 felettig jutok, egyetlen épületet találok, ami gondozott. Aztán elmarad a hegy, elnyel a bükkös. Elfogadható a jelzettség, tartom az irányt, és bele is szaladok a széles erdészeti út kanyarulatába. Nemsokára a Vétyemi erdőben találom magam. Sok ösvény tekereg benne, melyek elvisznek a „jellegfákhoz”. El lehet tölteni némi időt a gyönyörködéssel, könnyen le lehet keveredni a jelzésről is – mindegy, a végére úgyis a vadászházhoz érkezek a völgybe.
A következő szép szakasz, a felkapaszkodás a pákai hegyi kápolnához. Ez egy kezdetben enyhén, aztán később szerpentinezve emelkedő szekérút. A kápolnánál van víztöltési lehetőség, tűzrakó hely is. Ez a hegyrész gondozott (naná, van áram, meg aszfaltút), a többi hegyhát amin az út utána átbukik, ott viszont már nagyrészt a természet az úr. A lejáró Szécsiszigetre egy kis irtásfoltnál nyílik, hiányosan jelzett a töréspont, de utána az ösvény szépen lekanyarog a völgytalpra. Lassan, komótosan ballagok be a faluba. Olyan nyugalommal, ahogy a bivalyok elmerülnek a Kerkában. Jó nézni őket. Biztos kellemes lehet nekik a víz. Nekem is gyorsan frissítő után kell nézzek: a vízimalomnál megiszok két deci Dóka-féle zalai rozét (tisztán, mert önmagában is üdítő). Ekkor már magasan jár a nap, a kevéske bor is a fejembe száll, úgyhogy a falu utáni legelőnél teli torokból kiabálom egy régi trash metál banda sorait:
„Letargikus tehenek, nem adják a tejemet, elapad a tőgyük jaj-jaj-jaj,
letargikus tehenek, szétrúgom a ….”
A malmot amúgy nyilván megnézem, fülest adnak a bejáráshoz – én sajnos inkább vizuális típus vagyok, úgyhogy nem tudom annyira befogadni, kicsit csalódás marad.
Kerkateskándon váltok pár szót egy emberrel, aki motoros kaszával dolgozik az út mellett. Az igazolópont természetesen pont a hátam mögötti fán bújik meg, így nem veszem észre, úgyhogy a falu végéről vissza kell forduljak érte. Átvágok aztán a zizegő lapályon a meleg szélben. Máhomfa után már ide látszik Lenti ipartelepe, az út azonban még tesz egy kunkort a lentiszombathelyi erdőbe, ahol egy védett öreg tölgy matuzsálem alatt pihenek meg utoljára. Innen a városközpontba vezető út azonban már nem sok látnivalóval szolgál, örülök amikor a végére érek. Délután közepe van, a menüs éttermek már pont bezártak, rendeset választani és beülni már nincs elég időm. A túra végét így egy jó cukrászdázással jutalmazom, plusz benézek a múltkor megismert panel alji talponállóba is (a délutáni vendégkör határozottan faragatlanabb…vagy csak részegebbek az arcok mint reggel?). A hazafelé tartó általános iskolások közé vegyülve búcsúzok Lentitől és a túrától, és kezdem meg a hosszú hazautat.
Nagyon pörög a topic abból a szempontból, hogy jobbnál jobb útvonalakat, és velük kapcsolatos infókat dobtok fel, egyenkénti kommentelés helyett együttesen köszönöm ezt meg!
- Nagyon jó a Bakonytól a Balatonig, nekem valami miatt ez a mozgalom eddig a radaron kívül volt, pedig szakaszaiban már többször jártam rajta (a veszprémfajszi kálvária szuper hely).
- Palóc piros, PMP, Holló-kő-Vörös-kő közti piros - utóbbit már régóta tervezem, ha bármi új hír van róla, én is köszönöm!
- A Rákóczi szép emlék, a Bükk „tetején” meg már idejét sem tudom mikor voltam utoljára. Menni kéne. Ide is.
- A Szent István vándorlásba bele szerettem volna kóstolni (naná, busszal csak ki kellene menni Nemesmedvesre...), de legutóbbi vasi tartózkodásom pont beleesett a június végi hőhullámba. Családostul voltam, velük ezt így nem erőltettem. Milyen faállományú erdőket képzeljek el?
- Adaninak köszönöm a békési helyzetjelentést az AK-ról, augusztusi tervem…
- „Leg” pontok felkeresése: Ezt adnám. Lehetne versenyezni, tömegközlekedéssel kinek sikerül a legrövidebb idő alatt. :) Ha jól számolom, ez eddig nekem 7/4 lenne. Bónusz pont lehetne a szarvasi régi Magyarország közepe.
Talán a leghosszabb szakasz, ami lakott területeket kerül el. Bélapátfalva után Mályinkáig nincs lakott terület. Bánkútig elég hosszú az út időben és meg lehet csúszni van sok célpont ami miatt le kel térni a kékről (Tar-kő pl.) de érdemes a kilátás miatt. Sok emelkedő is van patikamérlegen kimért időhatáros túrára nem ajánlott, mert biztosan megcsúszol.
Cserepes kői barlangnál már nincs darázsveszély kéktúra holnapon kint volt még akkor is hogy darázsfészek a barlang bejáratánál, szerencsére már megoldották egy darab darazsat nem láttam a környéken.
Bánkúti turistaházat csak ajánlani tudom maximálisan segítőkészek voltak bár nem értem oda zárásra, ahogy terveztem.
Köszönöm, ezek jó információk. Talán a két év előtti kódellenőrzések nem azonosak egy felújítással, ez nem érződik a terepen. Sajnos, ezt nem csak mások, magam is tapasztaltam.
Szóval Zemplén 700-as csúcsai: a kódok (kb.) kint vannak, két éve lettek utoljára leellenőrizve. Még vannak jelvények, így a mozgalom teljesíthető. Az illetékes: Egri Kiss Gábor, tel: 06-30-6198673 (az engedélyével írtam ki). Ő a Honvéd Bottyán SE természetjáró szakosztály jelenlegi vezetője (a korábbi vezető - már meghalt - Dr. Egri Kiss Tibor fia). Ha valaki teljesítést küldene be, akkor Egri Kiss Gábort keresse, aztán majd egyeztetik a postázási címet és a továbbiakat.
Létezik geogo-s instant túrá(k)ban is, ezt nem a Honvédosok viszik, de az instant szervezője velük is egyeztetett az induláskor.
A Budapestről való jelentős távolság ellenére Horvátnádalja viszonylag gyorsan elérhető, fél 10 után pár perccel már meg is kezdhető a túra – ne felejtsünk el jelezni leszállás előtt, ezen a vonalon feltételes megállók is vannak, ez is ilyen.
Az első 5-6 kilométer aszfalt, néhány kisebb falun, településrészen áthaladva, de bolt, kocsma nem esik útba. Később sem lesz, mivel a 18 fős Nemesmedves kivételével Rábafüzesig (kb. 35 km) nem is érintünk lakott területet, települést, szóval érdemes megfelelő ellátmánnyal útnak indulni. Nemesmedvesen működik a Vándor-forrás, ott lehet csak útközben ivóvizet vételezni, egyúttal itt – nagyjából félúton – van lehetőség az út megszakítására is, hiszen idén április 1-je óta napi 3 buszjárat köti össze az aprófalut a járásközpont Szentgotthárddal. Korábban ez volt az egyike annak a 4 településnek, amely egyáltalán nem rendelkezett közösségi közlekedéssel.
A jelzések végig jók, a követés ott okozott gondot, ahol fakidőlések voltak, pl. Miród-forrás után vagy Mária-kert előtt párszáz méterrel. A Csókás-hegyi geodéziai toronytól lefelé is eltévesztettem az utat, itt nincs is mire festeni, de szerencsére hamar visszacsatlakoztam a jelzésre. Innen az utolsó 10 kilométeren nincs gond, vagy javított földút, vagy országút, vagy kerékpárút vezet be Szentgotthárdra, utóbbi nem túl látványos szakasz, cserébe menekülhettem a közeledő felhők elől. Ők nyertek.
Sok helyütt a télen a hó súlya alatt a fenyőfák derékba törtek, ezek sok helyen akadályt képeznek, és nem mindenhol egyszerű kikerülni. Ez lassítja a tempót, főleg ahol több tucatot kell kikerülni, vagy ahol a villanyvezetéket, oszlopokat is vitte magával, mint Magyarbüks előtt.
A többi – nagyrészt erdei szakasz – viszont igen érdekes, számomra azért is, mert nem jártam még erre. A közvetlenül a határ mellett álló Szt. Imre-templom nagyon látványos, nem vártam, hogy ekkora templomot találok településeken kívül.
A geodéziai toronynál egy ábrát kell átmásolni az igazolólapra, máshol kérdésekre kell válaszolni. Szentgotthárdon a vasútállomáson kaptam bélyegzést, a túra elejénél pedig Vasalja-Pinkaszentkirályon a templom bejáratánál a mozgalom saját túrabélyegzője van egy kissé viseltes fadobozban.
Azért 39 kilométer után jó volt betérni Szentgotthárdon a Csöcsös sörözőbe, mielőtt továbbutaztam volna Felsőszölnökre, hogy felgyalogoljak a Hármashatárhoz, a korábbi hozzászólásomban megénekelt legnyugatibb pontra.
2023-ban Bori és Bazsi megint agitált, hogy idén is menjünk egy "hármasban" túrára. Most a Gerecsére esett a választás, és a Jankovich-barlangban, akadálypályákat meghazudtoló kalandozást csaptak a fiatalok. Jó kis élményt éltünk át hármasban, három nap alatt!
Részleteket a hadidoki.ini.hu lapon, az "Egyéb túrák", "Unokás túrák" alatt találjátok meg.
Geszt és Begécsi víztározó közötti szakasz brutális. Hiányzó jelzések, erdőben főleg, ahol van ott meg hatalmas dzsungel, csalánerdő, vadrózsa a túraút közepén.
A Zemplén-700 létrehozója és gondozója már sajnos, jó pár éve nem él, a mozgalmat azóta senki sem kezeli.
A macik jelenleg nem a zempléni túrázókra vadásznak, így a kockázatveszély inkább elméleti. De jó, hogy megúsztad :).
Most zajlott az idei Szt. Erzsébet zarándoklat, Sárospatakról. Valószínűleg Ők járták a Zempléni rózsás utakat.
Ami a hollóházi ajándékot illeti, nem tudok róla, hogy az MTSZ érintett lenne ebben. Ez inkább a gyár figyelmessége, rekláma lehet. Én nem sok hasonlóról tudok kis hazánkban, ezért talán nem szerencsés az ajándék véleményezése.
tegnap egy 3 napos sátras menettel teljesítettem a Rákóczi-túrát bélyegzési lehetőségekkel nem volt gond (lévén csomó OKT bélyegző + hogy hétköznap voltam)
a kihelyezett saját bélyegzők is mind rendben, párnát vinni kell
nem annyira mondható ez el az elvileg szintén befejezett Zemplén 700-as mozgalom kódjairól, kb 50%-os találati arányt sikerült elérni (életem kockáztatásával. már persze ha az a nagy adag izé ami marhára hasonlított arra amit Zakopane környékén láttam mégsem medveszar volt, akkor nem volt kockáztatva)
belebotlottam egy népesebb keresztény-nemtommilyen társaságba, de rajtuk kívül csak 2 túrázóval találkoztam
ellenben rengeteg a bögöly és kullancslégy. nemrég kelhettek ki a kicsik, abból volt a több, velük elbírtam de 1-2 apuka vagy anyuka csúnyán betalált
Hollóházán a portás úrtól kaptam kupicákat: egy hajrá illetve egy gratulálunk feliratút
ajándék lónak... ugye, de azt sajnálom hogy nincs rajta hogy mihez is gratulálnak (egy kék turistajelzés is oltalommal védett? és ha az is, az ingyen osztogatott ajándék miért fáj a védjegy-tulajdonosnak? jó, költőiek...)
mostanában csináltam efféle őrültségeket (távoli random pontok felkeresése, most éppen nem túramozgalmas hanem geoládás apropóból, de ez részletkérdés)
nekem a vonat-bicaj kombó vált be
kivéve egyszer még tél végén Debrecen környékén, ahol a kis pusztulat megállóhelyen az ellenvonat kalauzától tudtam meg du 3 körül hogy ja aznap nem lesz már vonat, csak busz
úgyhogy pattanhattam nyeregbe és irány Debrecen, még 40 km (szerencsére volt lámpám)
Nem is tudtam, hogy létezik "Portyázások Magyarország jellemző földrajzi pontjaira" túramozgalom. Ennek ellenére néhányat már érintettem:
Legmagasabb pont: Az OKT bejárása közben biztosan jártam ott, de szerintem már ettől függetlenül is ellátogattam párszor a csúcsra.
Legészakibb pont: Hollóházán is jártam már, és nem csak az OKT teljesítésekor. Nagyon szeretjük a Zemplént, sokat kirándultunk arra családostul is. Az MTSZ kopjafájára is emlékszem, de az Északi Zöld bejárása kapcsán a valós, legészakibb pontot is érintettem már.
Legnyugatibb pont: Az Őrségben is szívesen járunk családostul, jó 20 év eltéréssel kétszer is járunk már ott.
Legkeletibb pont: Egyszer eldöntöttem, hogy bejárom az Ecsedi vidéket, s ekkor ide is elvetődtem. Itt is megkerestem az MTSZ kopjafát és a valós pontot is. (Egész pontosan azért nem úsztam be a folyóba...) Én még átmentem akkor pár lépést Ukrajna felé, igaz, akkor még béke volt.
Persze igazolásom egyikről sincs, de nem is ez a lényeg. A többi: az ország közepe; legmélyebb pont; legdélebbi pont még nincs meg, de nincs kizárva, hogy ezeket is felkeresem valamikor. Ráadásul én már ingyen utazom... (65+)
Portyázások Magyarország jellemző földrajzi pontjaira
Az a hír járja, hogy az MTSZ nagyobb figyelmet kíván fordítani e mozgalmára. Jelzett utak, saját bélyegző, ilyenek. A földrajzi pontokat jelző kopjafák helyenként elég távol vannak a pontok valós helyétől.
Legmagasabb pont: Na, ez nem okozhat gondot, Kéktúra-bélyegzőt nyomtam az igazolólapra, még 2012. szeptember 28-án, így ez jelenleg a leglassabban teljesített túramozgalmam.
Ország közepe: Pusztavacs közigazgatási területén van, és biztosan nem ott, ahol az ország közepét jelző kopjafa és emlékmű áll. Állítólag valamikor a település déli részére mérték ki a geodéták, innen úgy 2 kilométerre, katonai területre esett. Hozzáteszem, a viszonylag rendszeres területcserék miatt (pl. határfolyók medrének változása) a helye rendszeresen változik, ha csak néhány centimétert is. Az emlékmű (jeloszlop, nem tudom, minek hívjak) egy ürgék miatt védett mező közepén áll. Érdekesség, hogy 1984-ben itt rendeztek egy békefesztivált koncertekkel, ami aztán a rendőrök és a közönség közti igen kemény csatában végződött. Mivel előző nap bocsátottak ki a rendezvény tiszteletére közel 2 millió példányban bélyeget, talán ez az egyetlen olyan postabélyeg a világon, amely egy rendőrök által szétvert békefesztiválra emlékezik. Amúgy amikor épp nincs békefesztivál, rendezett település. Bélyegzést a polgármesteri hivatalban kértem és kaptam az igazolólapra. Van még a falu központjában egy románkori templom (az Alföldre annyira nem jellemző) és egy különleges kocsma. Hogy miért különleges, azt most nem árulom el.
Ország legmélyebb pontja: Na, ez sem ott van, ahol a legmélyebb pontot jelző kopjafa, mely (a mostanában kissé áthallásos nevű) Tiszasziget külterületén található. Jelzett út nem vezet ide, de térkép alapján könnyen megtalálható. Egy eléggé lepukkant park van itt, állítólag néhány éve itt is volt fesztivál és balhé is… Az önkorinál itt is kaptam bélyegzőt, ráadásul ’Tiszasziget 75,8m’ feliratút.
Az „igazi” mélypont ezzel szemben Tisza másik partjánál, Szeged-Gyálarét és Röszke között található, Szeged közigazgatási területén. Itt még nem jártam, talán megvárom, míg lesz itt is saját MTSZ-es bélyegző, ugyanis – mint olvastam – ehhez a mozgalomhoz is tervezik; Beremendnél már van.
Ország legdélebbi pontja: Kásád és Beremend között kb. félúton van az emlékoszlop. Innen a legdélebbi pont közel 5 kilométer légvonalban, maximum mezőgazdasági utakon közelíthető meg, de a határkerítés miatt – Schengen ide vagy oda – magyar oldalról nem érhető el. A horvát oldalon viszont közvetlenül a déli pont mellett egy országút halad el, tehát a beremendi közúti határon át elérhető (kb. 8 km). Kásádon a boltban kaptam bélyegzést.
Ország legészakibb pontja: Az MTSZ kopjafája Hollóházán található a Kéktúra emlékmű közvetlen közelében, a legészakibb pont viszont Füzér közigazgatási területéhez tartozik, mindkét településközponttól légvonalban kb. 5 km. A helyszínen a legészakibb pontot semmi nem jelzi, de viszonylag egyszerű megtalálni, mivel az Országos Kékről letérve a Szt. Erzsébet út jelzéseit követve a magyar-szlovák határtól keletre az első határkőnél lehet. Érdemes lehet összekötni egy kis OKT-zéssel is. Az igazolólapra a Bodó-rét és Nagy-Milic kéktúra-bélyegzőt nyomtam. Ennél közelebbi bélyegzők nem hinném, hogy vannak.
Legnyugatibb pont: Ez egyértelműen meghatározott, Felsőszölnök határában, a központtól kb. 4,5 km távolságban található, pontosan a magyar-szlovén-osztrák hármashatáron. Jelzett turistautak vezetnek fel mindhárom országból, a hármashatár közepén emlékmű, zászlók, tájékoztató táblák. Szép, rendezett hely. Egyelőre nem tudtam pecsételni (a Kern kocsma a faluban zárva volt), de miután a faluba az Őrvidéki Piros miatt úgyis vissza kell mennem, ami késik, (remélem) nem múlik.
Legkeletibb pont: Nem eccerű… Nagyon rossz tömegközlekedés Garbolcig, amely közigazgatási területén a legkeletibb pont van. A faluközpontból a legkeletibb pontot jelző kopjafáig kb. 2,5 km-t kell gyalogolni, közben átkelünk a Túr hídján. A valódi legkeletibb pont a magyar-román-ukrán hármashatár (amely a Túr folyóban van) közvetlen közelében található. Nem szívesen mentem volna át ukrán területre, nehogy egy hónap múlva Ukrajna legkeletibb pontján találjam magam, de az szinte biztos, hogy a legkeletibb pont közvetlen közelében jártam. A garbolci élelmiszerbolt-kocsma kombóban (már zárva voltak, éppen áruátvétel volt), nagy nehezen adtak bélyegzőt, ráadásul a legkeletibb pontot ábrázolót.
Az ember ritkán ébred úgy, hogy ’de jó lenne a legdélebbi/legmélyebb/legkeletibb pontot látni’. Néhány pont könnyen beleilleszthető más túramozgalmak teljesítésébe (OKT, Őrvidék turistája), viszont azért a legdélebbi és legkeletibb pont felkeresése nem egyszerű: tömegközlekedéssel egy teljes napot rá kell szánni, a legkeletibb pont esetében szerencse is kell, hogy a csatlakozást sikerüljön elérni. Tehát – legalábbis Budapesttől – kora hajnali indulásokat és késő esti érkezést feltételez, így talán célszerűbb többnapos túrák programjába szervezni. Országbérlet nagyon jól használható ilyen utakra.
2022-ben volt a Kéktúra 70 éves. (1952-2022) Kiírták hát az OKT 70 túrát, melyben tetszőleges 70 km-t kellett legyalogolni a Kéktúrából, egybefüggő 70 óra alatt. Sikerült is belelkesítenem a már 16 éves Zsombor unokámat, és neki is vágtunk a Becske – Mátraverebély szakasznak.
Részleteket a hadidoki.ini.hu lapon, az "Egyéb túrák", "Unokás túrák" alatt találjátok meg.
Ha már „folyamatos” (mint írod, nem mindenhol az) a jelzés, én a PMP szerves folytatásakánt kezelem a Verőce-Nagyoroszi börzsönyi (már nem Pest, még nem palóc) pirosal együtt. A PMP kipipálva, a Börzsönyben jelenleg a Verőce - Királyrét és a Királyrét - Csóványos - Nagy-Mána - Királyháza szakasz van meg. Egyelőre felfüggesztve, más, izgalmasabbnak tűnő hosszú jelzések miatt, de „csapataink harcban állnak”.
Én is köszönöm, szintén a BFKT teljesítéshez kaptam igazolófüzetet, tervbe is vettem a teljesítést, szóval jól jönnek a friss infók. Sajnálom, hogy a kilátót (meg kb az összes többi ilyet) lezárták :(
Köszönöm a beszámolókat, nagyon jókor jöttek! Eléggé kifogytam a túrautakból, jól jönnek az ötletek.
A Palóc Pirost ismertem ugyan, de a Bakonytól a Balatonig kiírást nem is ismertem. Szépen feldolgozom őket, nagyon hasznosak a személyes tapasztalataid.
A szervezők által biztosított leírás szerint Nagyoroszi vasútállomástól vezet Pásztó vasútállomásig, több mint 80 km hosszan. Kis kitérőkkel ugyan – ráadásul a szintén Nagyoroszihoz tartozó Drégelyvár megállóhelytől – a mapy-val 90 km-t mértem. Érdekesség, hogy a piros jelzés egyébként Verőcétől kezdődik (sőt, a másik irányba a Pest megyei Piros útvonalaként folytatódik) és Királyrét, Nagyhideghegy, Csóványos, Királyháza útvonal is végig fel van festve, sőt, a börzsönyi tájékoztató táblákon Palóc Pirosként szerepel. Tehát a mozgalom szervezett részéhez nyugat felől kapcsolódik még több mint 40 km szintén „Palóc Piros”. Érdemes ezt is végigjárni, de ez nem része a „hivatalos” mozgalomnak.
A teljesítés igazolása fényképekkel, alapvetően szelfikkel történik, néhány bélyegzőt, blokkot is sikerült szereznem. Az igazolópontok ugyanis sokszor a természetben vannak, lakott helytől távolabb (keresztek, horgásztó, források), de azért néhány települést is érint a túra.
A szervezők nem titkolják el, hogy egy viszonylag hosszú szakasz Herencsény és Kozárd között (több mint 20 kilométeren) nincs felfestve, térkép alapján kell tájékozódni. Ezzel nincs is probléma, kell egy kis kihívás, csak sok helyütt (elsősorban Herencsénytől délre) legeltetés folyik, a villanypásztort meg a lehető legszéléig kihúzzák a legelőnek, ezért helyenként nehezen járható, de olyan is volt, hogy ki kellett akasztanom és a kerítésen belül kellett haladni. Sajnos az Arethusa-forrás (ellenőrző-pont) így ki is maradt, utólag nem is értem, miért nem erre jelölik a piros útvonal helyét. Helyette vezeklésül felmentem a Bujáki várba, ezt viszont amúgy nem érinti a túra.
A jelzett szakaszon a Herencsénybe levezető részen akadt probléma. Egy nagy terület magas drótkerítéssel van körbekerítve, a szekérút ezen belül halad, de nem láttam kaput. A kerítés mellett (kívül) helyenként nagyon nehezen járható. Bár nagyon száraz időszakban jártam erre, az úttal párhuzamos patakban volt víz, a partja elég mocsaras volt, így is kicsit sáros lettem, a patak és a kerítés között. Esősebb időben ez a rész nagyon nehezen járható (vagy be kell mászni a kerítésen).
Buják felől Ecseg határában a piros (helyének) jelzett útvonal a mapy-n megszakad, ez általában nem jelent jót. Végül más földutakon sikerült lejutnom a faluba, a térképen jelzett szerintem járhatatlan, bokrokkal, szúrós bozóttal benőtt.
Az útvonal kitérőt tesz a Tepkére (igazolópont), itt már az új kéktúra bélyegző is szabályos igazolásnak számíthat, gondolom. (Én inkább a Bujáki várat tenném be az útvonalba, de nem én vagyok a szervező…)
Elsősorban azoknak ajánlom, akiket nem hoz zavarba, hogy többször kell térképet/alkalmazást nézni túra közben, és szeretik a ritkábban járt, talán kevésbé ismert részeket. Az útvonal egyébként nagyon szép (oké, vannak kevésbé látványos összekötő szakaszok is…), a palóc kultúra népi építészete mellett a vallási emlékeinek egész sorát megmutatja (kálváriák, keresztek, templomok), de érint irodalmi emlékhelyeket is (Madách, Mikszáth). A „hivatalos” részt 4 nap alatt jártam végig, részben rövidebb délutáni túrákkal, de volt két hosszabb is (Mohora-Buják, Buják-Pásztó), mert ugye a cserháti logisztika a buszközlekedés sűrűsége miatt annyira nem eccerű… Mivel vannak naposabb, kitettek részek (pl. Horpács-Érsekvadkert, Buják-Ecseg), ezek a nyári kánikulában nem kifejezetten ajánlottak.
