Köszönöm. Bár nem tartom szerencsésnek, hogy ilyen esetben különbséget teszünk abban, ha valaki pl. december 31-én túrázik, és következő nap, január 1-jén lesz 6 éves az nem érvényes, aki meg január 1-jén túrázik és az év december 31-én tölti majd be 6 évet, annak meg igen. Mindegy, így találták ki.
Kéktúra ellenőri tisztségű topictárshoz szóló kérdés:
A gyermek kéktúra esetén a korhatárral kapcsolatos kitétel betű szerinti betartatású, vagy inkább "ésszerű"?
Így a kéktúrás nap előtt bő héttel, a fiam már többször emlékeztetett, hogy ő is szeretne kapni egy "pecsételős füzetet". Gyalogolna becsülettel, csak ugye jövő év első felében tölti majd csak be a hatodik évét. A szabály meg ugye úgy szól, hogy "amelyik naptári évben betölti a hatodik évet", akkor kezdhető meg a teljesítés.
Augusztusban volt egy kis felújítás a lakásunkon, amúgy sem igazán vágytam a rekkenő hőségben útra kelni. Aztán végre időm is lett és jó idő is lett, így belevágtam a már kellően előkészített Hegyhát turistája kiruccanásba.
Sztem az a titka, hogy egy elsőre kevésbé változatosnak mondott tájra eleve nagyobb figyelmet fordítunk, hogy kihozzunk ”belőle” valamit. S ez a hozzáállás nagyon gyorsan beérik.
Illetve mitől is lenne kevésbe érdekes az, ha egy nagy füves területet néha megszakít egy-egy jellegfa, mint az, amikor egy nagyobb erdőségen “átkelve” rábukkanunk egy tisztásra?!
"Amennyire régen kizártam, hogy az Alföldön gyalogoljak, mára az AK lett a kedvencem a 3 kék közül. Változnak az idők. Nyilván nem nyáron 50 fokban kell menni, nekem sok jó élményem van róla, mióta tavaly áprilisban nekivágtam gyalog."
Ezzel én is hasonlóan vagyok. Valaha sokat utaztam autóval az Alföldön munkám kapcsán. Aztán nekivágtam az AK bejárásának, és egy egészen más Alföldet ismertem meg. Valahogy ez a táj jellemzi leginkább hazánkat, s bár kicsit kevésbé látványos, mint a hegyvidék, de aki sikeresen megfejti a titkát, annak csodákat mutat.
Körösszakállban szálltam meg én is augusztus közepén mikor kéktúráztam onnan Berettyóújfalu felé. Nyitva semmi sem volt se este se reggel. Zsákán volt egy kisbolt nyitva, ahol volt repont automata is. a MOL telep bekötőútjától Zsákáig az út mellett eldobált dobozokból és pet palackokból amit egy nagy szatyorba gyűjtöttem ( volt egy a táska alján, jól jött) 950 ft-ot váltottam vissza. fedezte a vízutánpótlást. :)
Augusztus 20-án ide buszoztam és mentem a másik irányba. Körösnagyharsány végmegállót telejsen benőtte a gaz már a kéktúra is elkerüli, alig látszik ki a peron és a sínek. Viszont Biharugrán a Makk hetes nyitva volt nemzeti ünnepen is, ahol a pecsét is van, és nagyon hnagultos retro kocsma és az árak is retrók, két sör lecsúszott ameddig várni kellett a buszra. Még Szeghalmon is találtam egy kiskocsmát ami nyitva volt, a vasútállomás felé menet
Azt írtam még augusztusban a megközelíthetetlen Csapó-kastéllyal kapcsolatban: „Azóta találtam egy látogatási időpontot! Na, majd meglátom, hogy elmegyek-e…” Végül is feleségemmel, autóval el is mentünk, s nagyon élvezetesen telt a szombati napunk.
Hogyan lehet a közel 30 kilométert megtenni a Balaton-felvidéken anélkül, hogy közben érintenénk akár csak egy települést is és háromnál többször meglátnánk a Balaton csillogó víztükrét? Nem kell hozzá sem eltévedni, sem pedig ködös időt kifogni. Egyszerűen csak el kell indulni Szentantalfáról a K jelzést követve Balatonfüred irányába. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2026/09/bfk-szentantalfa-balatonfured-20260830.html
Nekem a nyári időszak szabadság szempontjából a könnyebb, így kicsit kényszerből, de akkor megyek a legtöbbet. Viszont a hosszú napok, könnyű ruházat miatt lehet nem is bánom hogy így van. És még mindig lehet kora reggel kezdeni a túrát, vagy az alkonyba nyúlóan befejezni, az általában úgyis hangulatos. :)
Kb. hasonló távnál járok én is, még két rövid részt tervezek idénre, remélem összejön. Egyébként Gesztnél valóban nem találkoztam szabadon lévő kutyákkal (és a többi helyen sem ez alatt az 5 nap alatt).
A Forza Milan kocsma sajnos huzamosabb ideje zárva van, 2 hete voltunk arrafelé, körösszakáli volt a szállásunk is, több napszakban sem volt nyitva. A furtai kocsma annak idején megvolt a biciklis bejáráskor alkalmával is (mindkét alkalommal, vagy csak a másodikon, azt már nem tudom), most sem okozott csalódást: két sör meg egy kávé 1200 ft felfele kerekítve, városokban ennyiért egy pohár vizet sem lehet kapni. Készültem az esti 'szakáli frissítésre is, de lepattantunk a zárt ajtóról. Áprilisban pedig még működött.
A körösnagyharsányi vonal valóban világvége volt, én még a bezárás előtt pár hónappal láttam és utaztam arra, örök élmény. Most meg már erdő van az állomásokon és a nyíltvonalon is, tavasszal hosszas keresgélés után lett meg pl Körösújfalu peronja, megváltozott kicsit a vonal melletti környezet is (kivágták a fákat, épület már régen nincsen meg). Szemléltetésnek egy kép:
...és ez csak rosszabb volt most, csak távolabbról néztem, de még több volt a zöld a kevés eső ellenére is.
"Utána kilométereken át mosolyogtam, egyetértettem, vagy rosszallottam ezt az élményt."
Amennyire régen kizártam, hogy az Alföldön gyalogoljak, mára az AK lett a kedvencem a 3 kék közül. Változnak az idők. Nyilván nem nyáron 50 fokban kell menni, nekem sok jó élményem van róla, mióta tavaly áprilisban nekivágtam gyalog. A 2/3-ada már megvan, októberben még megyek rajta egy keveset, saccra 3/4-re fog változni az arány.
Örülök, hogy Geszt után téged már nem érintett a 3 kóbor kutyás történet, ami miatt kerülnünk kellett. Jeleztük az önkormányzatnak másnap, ezek szerint nem hiába.
Egy mostanában készült ON képem a "nagy" Kék közeléből
A ’26-os nyárra öt alföldi túranap jutott. Kicsit talán a szokotthoz képest rövidebben, kevésbé érdekfeszítően, de ezekről is legyen akkor egy összefoglaló utólagosan:
1. Eperjes-Nagymágocs
Négy év után tértem vissza Eperjesre. Szarvason keltem egy szombati reggelen, egy szentesi átszállással buszoztam vagy 60 kilométert (jó nagyot kell kerülni közúton). Negyed kilenckor már a falu szélén tartottam. Az utat keletről szegélyező erdősáv árnyékában gyorsan túljutottam az aszfaltos szakaszon, de kora délelőtt még nem volt kellemetlen az ezt követő mezei szakasz sem. Gádoros előtt néhány tanya mellett mentem el (többségük már lakatlan, van olyan, amit már szinte falszerűen nőtt körbe a növényzet). A település kopottas arcát mutatta, de a pecsételőhelynél lévő boltban kedves mosoly kíséretében kaptam kávét, és kívántak nekem jó utat. A kivezető tanyasort nagyon hangulatosnak találtam, amint véget ért, kitárult újra a látóhatár. Árpádhalomig néhány derékszögű kanyar, traktorgumikból rögtönzött itatók a vadaknak – ezen kívül semmi különös. A faluban ment a szombat délelőtti jövés-menés, a bolt természetesen nyitva volt, vettem egy sört, amit a buszfordulóban fogyasztottam el, mely a magtároló néven fut (és valóban, ott van mellette a régi épület). A falu után a Mágocs-ér környékén kicsit élénkebb volt a természet, szemmel látható pár méteres szintkülönbséget is teljesítenem kellett, utána azonban ismét visszakerültem az agrártájba, melyet a major épületegyüttese, majd Nagymágocs házai kereteztek. Szűk öt óra alatt végigértem, a Hóbort kocsmát kihagytam, van valami jelöletlen objektum a főutca 38-as számú épületében, azzal sem volt kedvem próbálkozni. A Hangya most is zárva. A nyár egy elfogadhatóbb hőmérsékletű napján volt mindez, így összességében nem volt megerőltető túra, egy-egy hangulat miatt igazából be is jött a szakasz.
2-4. Három túranap, Furtáról Vésztőig
Furtára reggel 9 után érkeztem meg. A Hangulat kocsma tényleg hangulatos, a mulatós stárok társaságában kávé+Unicum kombóval hangoltam a túrára. Az első kilométerek a közúton nem voltak könnyűek, a forgalom kifejezetten erős volt. (Kontrasztos a folt hátán folt 47-es főúttal, ahol vasárnap lévén alig volt forgalom – a teherautók nyilván egyébként arra járnak, de a két szomszédos megye között ez a legrövidebb - mellékút). Nem bántam ezért, mikor balra letérhettem. Az első kilométereken a MOL telepéig még aszfaltút kanyargott, utána pedig kb. 1-2 kilométerenként változott aztán a kép. Egy nyíres (vagy nyáras, már nem is tudom) volt balról, egy tehénitató sarkánál éles kanyart vettem, aztán a mező sarkain álló táblák szépen elvezettek a beleci pecsétpontig, ami kb. úgy néz ki mintha egy rakéta-mászókát itt felejtettek volna a régi időkből. Kényelmes, védett pihenőt nem volt érdemes keresni: a töltésről a tározó (azaz a peremén futó nádas) mellé, illetve két többfunkciós torony (kilátó és vadles) tövének vékonyka árnyékába lehetett behúzódni, ha a turistának már nagyon elege volt a nagy sárga gömb Watt/négyzetméter teljesítményéből. A tározó nyílt vízfelületéből amúgy nem sokat lehetett látni, sejteni. Talpaltam tovább, fél órával később örömmel üdvözöltem egy dél felőli erdősávot, melynek védelmében már érdemesebb volt kicsit több időt eltölteni. Elhaladtam egy félig-meddig összedőlt gépállomás mellett, innen aszfaltút vezetett Körösszakálba. A falu előtt egy kilométerrel egy kis oázis tavacskát találtam – vannak pihenőpadok, a jelekből ítélve ki szoktak járni ide sütögetni is. A Forza Milan kocsma sajnos zárt ajtókkal fogadott. Valószínűleg valami eseti jelleggel nem volt nyitva, mert több környékbeli is csalódottan fordult meg az épület előtt, amíg az előtte lévő padon megpihentem. A felfrissülés viszont mégsem maradt el: a Sebes-Köröshöz érve megállapítottam a térképre nézve, hogy van egy fenékgát rajta. A jelzett helyen autók álltak: ez pedig nem jelenthetett mást, mint hogy megnyitott a községi szabadstrand. :) Nem készültem úszónadrággal ugyan, de tartalék rövidnadrágomban örömmel hűtöttem le magam a műtárgyban. Szó szerint kúl élmény volt, a nap csúcspontja. A helyiek közben nyomták a lehalászást, hatalmas keszegeket emeltek ki mellőlem, melyek megrekedtek a felvíz és alvíz közötti küszöbön. Még felkerestem a teljesen benőtt vasúti végmegállóhelyet (itt sajnos vonattal már nem voltam mikor még lehetett volna), aztán autóbusszal Zsadányba utaztam. A következő két éjszakát itt töltöttem el – egyszerű, de kényelmes turistaszállást üzemeltet az önkormányzat, ajánlott szálláshely. Még felkerestem a Gordiusz kocsmát is, ahol elvegyültem az elég vegyes, de alapvetően barátságos vendégek között.
A második nap reggel 6-kor már a buszon ültem, vissza Körösnagyharsány felé. A csendes nagyváradi úton a határ felé ballagtam, aztán a lapos töltésen, már a határral párhuzamosan fogytak a kilométerek, miközben a nap lassan magasabbra emelkedett. Szilaspusztánál a pecsétes dobozba előrelátóan bele volt támasztva egy hatalmas bot (de most nem volt benne darászfészek). Kivételesen használtam az appos bélyegzést is, mivel a mai etapot néztem ki az AK 30-30-30 kihívás teljesítésre is. Egyébként ideális útviszonyok voltak, néhány traktorral integettünk csak egymásnak (illetve szembejött még egy túrázós kolléga is), mire beértem Biharugrára. A falu tele van gyümölcsfákkal, szilva, meggy bőven akadt tízórai gyanánt, de azért a kocsmát se hagytam ki. Az út innen egy pusztát szelt keresztül először – itt jött szembe egy újabb kolléga, aki jól elszidta az Alföldet, a világot, aztán egykedvűen továbbindult – „azé’ végigjárom, csak legyen meg a kör” alapon. Utána kilométereken át mosolyogtam, egyetértettem, vagy rosszallottam ezt az élményt. Már én is, mikor hogy éreztem magam. Ahol kicsi víz volt a közelben, zöld falak között gyalogolva, zsizsegő élővilággal, ott tetszett a túra. Aztán – már Geszt előtt, mikor az út egy hatalmas mezőnek tökéletesen a közepén megy át, ott utáltam. Mindegy, csak elértem a faluszéli pecsétpontot, eldumáltam egy horgászni induló sráccal, aki pont ott várt a társára, aztán elsétáltam a kastély felé. (Már megint egy hétfői túranap, szóval egy újabb kastély, ami kimaradt. Az ex-tulajdonos család történelmi „jelentősége” miatt mondjuk itt ezt könnyen el is engedtem). A napi táv felén túl, de a nap közepén tartottam. Korábban sokat törtem a fejem, hogyan oldom meg aznap a (lehetőleg meleg) étkezést, a menetrend viszont most szinte adta magát: fél egy körül beültem a hűvös buszba, és Sarkadra utaztam, ahol egy kellemes ebédet fogyasztottam, bevásároltam. Délután 4 után így újult erővel lendültem neki a folytatásnak (az elején egy elhagyott temetőn át, este igazi borzongató hely lehet). Adani topictárs jelezte itt korábban, hogy a dzsindzsa befigyel majd: jelentem, tartottak némi gazolást addigra, teljesen járhatatlan szakasz egyáltalán nem volt. Igen, egy-egy erdősávnál alig kivehetően volt meg az ösvény, meg volt ahol a járást pont az tette nehézzé, hogy a lekaszált szárak meredeztek ki a földből, de normál tempóban lehetett haladni. Navigálás? Helyenként érzésből, de nagy komoly eltévedésre nem nagyon volt mód. A begécsi tározó mellé érve leginkább csak az bosszantott: tele a táj vízzel (egész nap csatornák mellett mentem), de sehol nincs egy hely beleereszkedni, akár csak a lábadat belelógatni. (Egy kilométert már amúgy mezítláb tettem meg, miután előtte percekig szedegettem a zoknimba, cipőm belsejébe fúródott tüskéket, szálakat). Az utolsó szakasz a faluba vezető út előtt kifejezetten tetszett – a jelzés egy csatorna partját követte, mely hol nyílt vízzel, hol pedig békanyálban úszva, egy ligetben kanyargott végig. Beértem Zsadányba, a kihívás teljesítve! Sör(ök), aztán egy nagy alvás következett.
A harmadik reggel még félhomály volt mikor elindultam, de az első biciklist, aki befelé karikázott valamely tanya felől, így sem előzhettem meg. Réti napkeltét élveztem végig („fussunk innen együtt, hajnalig és vissza” – dúdoltam a Kozmoszos Pál Zsombi sorait), aztán eljutottam egy félig-meddig bekerített, vadászház-szerű objektumig, melynek a közelében kell áthaladni. A jelzés viszont jó helyen hívogat arrafelé, mert később a kerítés belső oldalára nem tudsz átkerülni. Következő élmény: már érezni lehetett ahogy tűz a nap, de a szivattyú azért nyomta fel a kukoricára a locsolást. Hatékony az ilyen… A túra során amúgy érdekes volt látni, mennyire eltérő állapotban lehetettek napraforgók, kukoricások – hol a locsolás, hol egy lokális eső, hol az eltérő időpontban tett telepítés tehette, de két egyformán kinéző tábla nem volt a súlyos aszályban. És újra régi ismerős, a Holt-Sebes-Körös partjára kerültem. Okány előtt újabb kolléga jött szemből, kicsit beszélgettünk vele is, aztán tűz tovább. A falu közepén itt egyenes mederre keresztülfut a holtág – egészen furcsa. (Az elérhető forrásokat átfutva, feltételezem hogy az 1925-ös jeges árvíz után alakult ki a mai kép. (Abcug Arcanum, nagyon haragszom azért, mert a régi térképeik elérése fizetős lett – aki nem kutató, hanem évente párszor, kíváncsiságból nézne meg rajta valamit, annak nem érdemes előfizetnie). A pecsétpontnál lévő italmérés bezárt, egy kis játszótér/sportpark van tőle pár méterre, ott lehetett megpihenni. Okány után ott volt a következő kutatás témája: az elveszőben lévő 4223-as út. Régebbi térképek alapján úgy tűnik, az országos főhálózatnak is volt eleme (de nem derült ki még, mi volt a száma, mostanra viszont a természet kezdte visszavenni a korábbi 2x1 forgalmi sávot). Ezt követtem pár kilométeren át, aztán Vésztő irányába kanyarodtam. A távolban elcsattogott egy Bz-kígyó. Talán a legnehezebb rész volt eljutni a síneken nyíló átkelőig (közelebbinek tűnt, és mögötte a város még mindig nincs ott egyből). A településre érve a sporttelepnél lévő kocsmában hidratáltam, aztán útnak indultam hazafelé. Sok volt az élmény, jó volt. Szerintem ez volt az a szakasz, amire az AK elején azt gondoltam, kb. utoljára lesz meg, annyira távolinak, semmi közepén tekergőnek tűnt. Hát, kicsit olyan volt, de hát végül is baj ez, ha szép? :)
5. Nagykerekitől Létavértesig
Késő délelőtt futott be a vonathelyettesítő busz Nagykerekibe. (Őszintén? Jobb is volt mint a vonat). Szűk két óra volt az első etap Kismarjáig. Kelet felé a Réz-hegység vonulata kísért végig, más látványosság nem nagyon akadt. Az egész túranap során, leginkább a határmentiség, és a mezőgazdaság helyi jellemzői kötötték le hosszabb-rövidebb időre a gondolataimat. Sem Kismarján, sem Pocsajon nem éreztem késztetést hosszabb pihenőre, egyedül a kettő között álltam meg hosszabban, ahol a Berettyónak van egy kis fenékgátja. Az Ér mente tetszett talán egyedül, egy kis vízmű lépcsőjén üldögéltem egy keveset. Megmásztam a Laponya-halmot (a kelet felé néző, lapos platója is szántóföld, kilátásért talán arrébb kellett volna menni – nem tettem). Aztán az út felkanyargott (igen, volt pici szint) Cserekertbe. Az egykori jobbágytelkekből lett külterület egy újabb, sajátos mozaikja a hazai túrák során érintett, elnéptelenedő helyeknek. Egyik-másik épület, és a kis föld mellé hobbi teleknek elmenne tulajdonképpen. Csak kinek kell egy ilyen manapság, valahol a világ szélén…? Kifordultam a létavértesi egyenesre, aztán daráltam a még hátralévő távot. Talán a legkeményebb egyenes az AK-n. Én azt hittem, emelkedik is, itthon néztem, inkább arra lejt. Percek, kilométerek, fejszámolások jöttek, mennyi van még vissza? A városba aztán 6 óra után értem be, a kis kora esti nyüzsgésben vártam meg a főtéren a Debrecenbe induló autóbuszt. Elfáradtam kellemesen, de ez a szakasz most nem nagyon fogott meg…
Szintén a HVTE mozgalma, összesen 14 haranglábat kell felkeresni, és választ adni a feltett kérdésekre.
Érdemes összekötni a mozgalom teljesítését az Őrvidék Turistája mozgalommal, hiszen az abban végigjárandó turistautak mentén vagy közvetlen közelében 6 harangláb is található, ezen kívül a kercaszomori haranglábat mindkét mozgalomhoz fel kell keresni. Itt és a gödörházai pontnál a két mozgalom ellenőrző kérdése is ugyanaz.
Terveztem egy kb. 100 km-es kerékpártúrát, ez a maradék 7 haranglábból 6-ot felkeresett (emellett hiányzó 3 pontok az Őrvidék turistája, valamint 4 tavat az Őrvidéki kis tavak mozgalomhoz).
Daraboshegy a maradék egy, ez eléggé kiesik, egy esős délután a Hármashatártól hazafelé menet vonatoztam-buszoztam el oda. Kicsit kakukktojásnak érzem, nemcsak az elhelyezkedése, de az egyszerű kinézete és állapota okán is. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy "gyárilag" ilyen, vagy csak ki van támasztva, hogy ne dőljön el (elég ferdének tűnik).
Szeretem az ilyen tematikus mozgalmakat, és azt is, hogy én döntöm el, hogy keresem fel a pontokat. Igyekszem optimalizálni, legyen egy kis sportteljesítmény is mögötte (nálam 100 km biciklizés egy nap bőven annak számít). Ráadásul az (általam ideálisnak vélt) útvonal megtervezése külön kihívás, nagyon szeretek elpepecselni vele, néha tovább tart, mint maga a túra.
És igen, folyamatban van az Őrvidéki kis tavak mozgalom teljesítése is. Számos felkeresendő tó a Horizont kerékpáros túra Vas megyei (26-27.sz.) szakaszain vagy azok közelében van, úgyhogy annak teljesítése terveim szerint jövő évre marad.
Nekem egy őrségi tüke elárulta, hogy minden őrségi embernek két dolog fontos, hogy legyen. Egy gumicsirhalló és a finom sózó körte pálesz.....
Komolyra fordúlva, mi is idén tavasszal jártuk le ezeket a vmozgalmakat és kb ugyanez a benyomásom, véleményem. Én anno szóltam Vincééknek a sok kidőlt fáról, de sajna szélmalomharcot vívtak. A legsz@rabb helyzet akkor Kétvölgy környékén volt, váltottunk is a bzöldre.
Egy dolgot nem említettél, hogyvvha ezeket az utakst járod sok helyütt érdemes váltani a Vasfüggöny zöldjére. Kicsit nehezebb, de annál szebb.
Amikor először voltam ott - még 2024 őszén, hétköznap - egy kerékpártúra alkalmával, akkor zárva volt, de a terület szabadon körbejárható. Másodszor a tavalyi Őrség-Goricko ttúrán jártam arra, sokkal nagyobb élet volt, és a skanzen igazolópont, HVTE bélyegzővel.
Nem tudok hivatalos bélyegzőlistáról, nem hajkurásztam a HVTE saját bélyegzőit (Farkasfán, Velemérben sikerült ilyeneket beszerezni), örültem, ha valamilyen településnevet tartalmazót találtam (három helyen is RPDDK bélyegzővel pecsételtem). Pankaszon blokkot tettem el, Kerkáskápolnán és Kisrákoson maradt a szelfi. Biztos nincs mindenhol saját bélyegző, hiszen van, ahol ellenőrző kérdésre kell válaszolni.
Nem állítanám, hogy néptelenedik el a térség, de az biztos, hogy a fogyasztási szokások megváltozásával a kisboltok és a kocsmák szűnnek meg, ami viszont tetszett, hogy egész egyedi, különleges vendéglátóhelyek nyílnak. Anélkül, hogy reklámot akarnék csinálni, a szalafői Őrség szíve bolt és kávézó, a veleméri Szusszanó pajtakocsma, a szentgyörgyvölgyi Sárkányitató, a Kétvölgy kertje, valamint a nagyrákosi Őri bird sörfőzde jut eszembe (utóbbi az angol-magyar szójátékával büntet :-) ,de a söre egészen kiváló). Szóval a természeti környezet és az épített örökség mellett a gasztronómia miatt is érdemes ellátogatni a térségbe.
Korábban írtam, hogy bejártam néhány mozgalmat az elmúlt időszakban, és majd fogok ezekről írni. Itt a következő.
Őrvidék turistája
Mind azt bizonyára tudjátok, a büszke cím elnyeréséhez két turistaútvonalat kell végigjárni (piros sáv Szentgotthárd és Zalalövő között 78 kilométeren, zöld sáv Gödörházától Nagyrákosig kb. 16 km), fel kell menni Felsőszölnökről a hármashatárig a piros háromszög jelzésen (a P- jelzésről kb. 3 km kitérő), valamint fel kell keresni őrségi műemlékeket, ojjektumokat. Itt vagy pecsételni kell, vagy válaszolni a feltett kérdésekre.
Mivel az útvonalak mentén vagy azok közelében a HVTE más mozgalmainak ellenőrzőpontjai is megtalálhatók, érdemes ezeket is felkeresni. Így adódott, hogy a "Haranglábak az Őrségben és környékén", valamint az "Őrségi kis tavak" pontjainak egy részét is felkerestem a túrák során.
Nem írok részletes beszámolót (akit érdekel, a fb-on írtam ezekről), inkább csak kiemelek néhány érdekességet, jellemzőt, okulásul, talán másnak is hasznos lesz, vagy legalább más kárán tanul. :-)
Pozitívumok:
+ Az őrségi turistautak kiválóan jelzettek, gyakorlatilag nem kell az offline térképekre pillantani. A turista útjelző táblák is sokkal informatívabbak, mint amit a kéktúra "sárgatábláin" megszokhattunk.
+ Igen alaposan végigjárja a tájegységet, mese nincs, fel kell keresni a főbb nevezetességeket. ;-)
+ Az ország legcsapadékosabb vidéke. Bár itt is nagy a szárazság, idén nyáron kétszer is sikerült itt sz*rrá ázni, pedig nem mondtak akkorra esőt. Ebből adódóan talán kicsit zöldebb a táj, mint az ország más részein.
+ Tetszik, hogy vannak határon túli (szlovéniai) felkeresendő helyek is. Ezek egy része (valamint néhány magyarországi pont is) az Őrség-Goricko teljesítménytúrák 25 kilométeres távján teljesíthetőek. Ilyenkor ott lesz a HVTE saját pecsétje is. Érdekesség, hogy a hódosi kocsmában (Metuljcek bar) egy szlovéniai túramozgalom pecsétje is begyűjthető, és azért a nagy melegben egy korsó Lasko sör is igen jólesett...
+ A magyar-szlovén-osztrák hármashatáron, annak szlovén oldalán van egy bivakszállás, elég tiszta házikó, polifolyammal, hálózsákkal igen kényelmes volt, főleg hogy egész éjjel szakadt az eső. Mellette tiszta tojtoj vécé, szóval vadkempingezőknek ajánlott hely.
+ A HVTE igazolófüzetei a szervezet honlapjáról letölthetőek, így jóval egyszerűbb az adminisztráció.
Negatívumok:
- Aprófalvas térség, ezért jól fel kell készülni az ellátmánnyal. Bolt, kocsma kevés van, abból is néhány bezárt az elmúlt években, pl. Kerkáskápolnán, Kisrákoson, ráadásul ezek ellenőrzőpontok voltak. A felsőszölnöki kocsmához két alkalommal is a "hivatalos" nyitva tartási idejében érkeztem (azaz abban az idősávban, ami fellelhető a neten), mindkétszer zárva volt (az is bélyegzőhely...). Kevés az útba eső vízvételi lehetőség.
- A múlt téli vizes hó miatt nagyon sok fa (főleg fenyő) derékba tört, ezek nagyon sok helyen eltorlaszolják az utat, jelentősen lassítják a haladást. A kondorfai kocsmáros szerint a Nemzeti Park Igazgatóság még nem engedélyezte ezek eltávolítását.
- Van néhány hely, ahol réten, derékig érő fűben kell áthaladni, vagy benőtt ösvényen haladni. Ez eső után nem feltétlenül fog jólesni. A kullancsokkal Vas és Zala megyében különösen kell vigyázni.
- A bejárandó útvonalak egyes szakaszai igazoltan vagy feltételezhetően azbeszttel szennyezettek. (Persze korábban is az volt, csak akkor még nem tudtunk róla.)
- Budapest felől Zalaegerszeg és Szombathely érintésével az Őrség közösségi közlekedéssel még viszonylag jól megközelíthető, de az aprófalvak elérése már nehézkes lehet. Érdemes lehet a főbb közlekedési csomópontokban kezdeni/befejezni a túrát (pl. Szentgotthárd, Őriszentpéter, Zalalövő).
Ezzel együtt nagyon ajánlom a túramozgalom teljesítését. A bejárandó útvonal hossza és a felkeresendő pontok elhelyezkedése miatt reálisan kb. egyhetes program (nekem 8 nap lett, ebből 6 gyalogos, 2 kerékpáros), de nem is kell elkapkodni, annyi a látnivaló.
De ez még anno 2020 nyarán volt, amikor éppen ocsudott az ország a covid első hullámából. Bár pont ezen a túrán reagáltam le, hogy a kistelepülések népe covid ügyben egészséges optimizmussal szedegette napi rendszerességgel a teszek rája tablettákat. :-)
Egyébként egy hete is épp az OKKT-n tekertem, de már az ország másik oldalán. Na, itt esett meg velem először a pecsétgyűjtögetéseim során, hogy Surdon került a somogybükkösdi rublikába nemespátrói pecsét. :-D
Nem itt, hanem valahol másutt láttam, hogy Szuhán a Polgármesteri Hivatalban bélyegeztél, ahogy pár napja én is. Tőled is kérték, hogy írjál alá egy “jelenléti ívet”? A falun áthaladó kerékpáros turisták számolása céljából.
Köszönöm a megerősítést! Nehogy már egy-két (sok) útvonal módosítás kedvünket szegje... Inkább keressük a szebb világot, hisz "...jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi."!
igen, igen! Ezzel én is így vagyok, simán letérek és vissza egy másik ponton megyek, még ha így ki is marad pár méter az előírt útvonalból. Nagyon vaskalapos, ortodox az aki egy mozgalom minden méteréhez ragaszkodik. Aztán ezek a letérések általában nem kevesebb több km-el járnak......
Nekem triviális, hogy én, a túrázó vagyok a fontosabb! Ha az útvonal környékén érdekel valami, amit kikerül a kiírás, ki akadályoz meg, hogy odamenjek? ...és ha kicsit letérek az előírt útról?
"Turista az, aki útrakél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek s aki ez álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi - s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi."Dr. Eötvös Lóránd
