Keresés

Részletes keresés

Gizi aljas Feri Creative Commons License 1 napja 0 0 69830

Most más terv van.

A kondim olyan, hogy ma Franz Josef Hofburg lakószobái helyett a Franz Josef Krankenhaus vizsgálóját voltam kénytelen megtekinteni. A belépti díjat postafordultával várom... :(

Előzmény: olahtamas (69829)
olahtamas Creative Commons License 2 napja 0 0 69829

És most már saját tapasztalataid is vannak, amiből lehet építkezni!

+10-15% kondi valamint 2 órával korábban indulás és sima ügy :)

Előzmény: Gizi aljas Feri (69828)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2 napja 0 1 69828

Annyi változás van, hogy egy-két éve a létrás sziklafalba a létrák után befúrtak ilyen ipari rácsos lépcsőket, ami kb másfél cipőhossz és egy pár láb széles.

 

A csigalépcső nekem is halálom, a legrosszabb az esztergomi bazilika tornya volt régen, ahol középen egy vascső volt csak és végig le lehetett látni a mélységbe... és az is gáz, amikor a lépcsőnek nincs támfala, hanem mögé lehet látni a mélységbe, szóval megértem a helyzetet.

 

Azt még el kell mondjam, mert nagyon fontos, hogy az, hogy egyáltalán a TH-ig eljutottam azért nagyban köszönhető Akárkinek is, aki nagyon sok jó tanácsot adott a felkészülés során, pl ha ő nincs, eleve előbb dőltem volna ki, mert a kaját máshogy terveztem pl. Szóval volt egy nagyon jó edző is a háttérben!

Előzmény: HEV (69826)
vViktor13 Creative Commons License 2 napja -1 0 69827
AK Szarvas - Mezőtúr

Elvileg Szarvas-Dévaványa etapot terveztem tekerni, de az időjárás közbeszólt.
Mivel ismét kaptam egy másfél napos kimenőt pénteken délután Szarvasra ( egészen pontosan Halászlak megállóig) vonatoztam. Geoládás fűszerezéssel át is tekertem Mezőtúrra ahol a szállásom volt. Az előrejelzés szombat napközbenre 8 mm esőt jelzett, a műholdképi előrejelzés szerint 12-13 órára ért volna a térségbe az eső. Ennek tudatában reggel 7 órás kezdéssel terveztem szombatra, hogy remélhetőleg az eső előtt célbaérjek.

Reggel 7kor el is startoltam, éjszaka esett valamrnnyit, de a városi utcák már inkább szárazak voltak. A gát viszont olyan saras lett, hogy az első szivattyútelepnél visszafordultam. Addig is a keréknyom és a gát széle közötti füves sávban próbáltam haladni, de örültem ha 10 km/h sebességet meghaladtam. Értelmetlen szenvedés lett volna az út az állandó sártakarítás mellett.
Visszatérve Mezőtúrra egy kézi mosóban tettem tisztába a kerékpárt. Annyi előnye volt a visszafordulásnak, hogy lett mezőtúri pecsétem is a múzeumban a tegnapi Mávos mellé.

Hazafelé vettem az irányt vonattal és egy szolnoki ládázással gyógyítottam a bánatom.
HEV Creative Commons License 2 napja -1 2 69826

Nem tudom most mi a helyzet de annak idején a Tengerszem csúcsnál (szlovák oldalon ) a menedékházig jutottam de a Krivánon gond nélkül elértem a csúcsot. Szintén tériszonyosként a múlt héten egy eléggé nyitott csigalépcsős kilátóra nem tudtam felmenni de egy zártabbra ahol a lépcsőt nézve nem látszott a mélység simán felértem.

Kilátóknál szoktam tesztelni a pillanatnyi állapotot és érdekes jelenség ha nagyon akar valaki segíteni akkor nem igazán megy a dolog, ha egyedül megyek és van lehetőségem arra koncentrálni ahova lépek akkor fel tudok jutni.

 

Előzmény: Smith W. (69824)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2 napja 0 0 69825

Nagyon köszönöm a dícséretet és a jótanácsokat is.

 

A kocsiban 5 csillagos mód tudok aludni, mert van egész belső teret kitöltő felfújható matracom, tehát csak annyiban különbözik egy szállástól, hogy nincs házinéni nem arról van szó, hogy a lehajtott üléseken kucorgok. egy komplett kétszemélyes, félkemény franciaágyon alszom teljesen elnyúlva.

 

 

A korai indulással egyetértek. Én is erre jutottam az eső miatt. 

A lánchoz annyit, hogy én kötélre se rúdra nem tudtam mászni iskolás koromban sem. :) Soha.

A sziklába kapaszkodva nekem könnyebb, de van ugye olyan helyzet, ahova nem véletlen tesznek ki láncot. ;) Na most ezt a kettőt összetéve Gizi nekiáll mászni és fél kézzel a láncba kapaszkodik illúziónak. ;) A placebo csodákra képes ... :)

 

A Tátrát most kicsit elteszem, mert a csúcs nehézsége mellett bevallom, szégyen ide-szégyen oda, a kopár vidék mentálisan is kiégetett a végére. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy esetleg valamikor még visszatérek, de most más tervek vannak - és úgy gondoltam, hogy előbb azokba a tervekbe bukom bele, aztán megyek vissza a Tátrába ismét befuccsolni :)

Eleve a Tátrára magamnak két dolgot terveztem csak - a Kőpataki-Poprádi szakaszt a Magistrale-n és a Tengerszem-csúcsot. 

 

Hegymászótechnikát igénylő utakba nem vágok bele eleve, mert nincs készségem és késztetésem hozzá.

 

Hát így megy ez. Arra mindenképpen jó volt, hogy megint sokat tanultam és ezt később fel lehet használni. Még egyszer köszi, hasznos dolgokat írtál!

Előzmény: Smith W. (69824)
Smith W. Creative Commons License 3 napja -1 1 69824

Érdeklődve olvastam a beszámolót. Tiszteletre méltó, hogy tériszonyod van, mégis próbálkozol ilyen helyeken. Azonban több komoly hibát is elkövettél szerintem.

 

Ha jól értettem, a kocsiban éjszakáztál. Szállást kell foglalni, mert fontos, hogy pihenni tudjon az ember rendesen.

8 órakor parkoltál a Poprádi-tó megállóban. Onnan még nagyon messze van a tó is. A csúcsokra hajnalban indulunk, ilyenkor július-augusztusban nyugodtan lehet már pirkadatkor (4-5 óra felé) indulni. Ha későn indulsz, nagyon sokan lesznek a hegyen. A felhősödés 12 óra felé szinte biztos bármelyik csúcson, az esőre is nagyon sok esély van. Ha korán indulsz, ezek már bőven lejtmenetben érnek, akár erdős részeken.

A lánccal való mászásnak nincs szerintem különösebb technikája, ha már másztál iskolában kötelet, ezzel is meg tudsz birkózni.

 

A Tátrában bőven vannak olyan szép helyek, amelyeket mászás nélkül is el lehet érni, úgyhogy csak biztatni tudlak. Mindenesetre azt mondom, hogy a tapasztalataid tükrében az olyan csúcsokat, mint a Kriván vagy a Kapor-csúcs, egyelőre hagyd ki, mert ezek szerintem a Tengerszem-csúcsnál kicsit nehezebbek.

Még egyszer: nagy tisztelet, hogy tériszonnyal megpróbáltad.

Előzmény: Gizi aljas Feri (69816)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 5 napja 0 1 69823
olahtamas Creative Commons License 5 napja 0 0 69822
Előzmény: pavarotti (69821)
pavarotti Creative Commons License 5 napja 0 1 69821

Nagyon szép helyen jártunk a hétvégén.

Rejtvénynek akartam feladni, de sajnos a Google kidobná, így csak emlékül, ajánlásként írom:

 

Öreg fáknak helyén 
Új sarjadék nőtt már, 
Füves ösvényeken 
Másik nemzedék jár, 
Régi nyomra ráhull az 
Idők avarja, 
S mint kedves emléket 
Szelíden takarja. 

A tágabb és szűkebb környezeten túl lenyűgözött a "szerénytelenség", hogy az emléktáblán nem szerepel sem a név, sem dátum, sem semmi. Csak a fenti szöveg. Akit érdekel googlizzon:)

Gizi aljas Feri Creative Commons License 5 napja 0 1 69820

Pontosan.

Ezért állok meg mindig most már, ha háromszor egymás után is azt érzem, hogy ne tovább.

 

Jó, hogy a Tátrában jönnek-mennek melletted ezren, tehát ha baj van, rögtön reagálnak, ezt tavaly is, idén is láttam-tapasztaltam, de ezzel együtt is jobb szerintem észnél lenni, mert utána az ügyintézés sokkal macerásabb, nem is beszélve a kieső időről. 

 

 

Előzmény: olahtamas (69819)
olahtamas Creative Commons License 6 napja 0 1 69819

Egyedül a legártatlanabb terepen is elég egy rosszul sikerült elesés, ahol az ember esetleg szerencsétlenül esve beveri a fejét...

Ha ez párosul egy elhagyatott útvonallal, abból tragédia is lehet.

Vagy egy darázsfészekbe lépés is végzetes lehet, bár ott hiába a nagy csapat, ha valaki allergiás, vagy túl sok csípést kap, gyors orvosi segítség nélkül nem sok az esélye.

Előzmény: Gizi aljas Feri (69818)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 6 napja 0 2 69818

Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Egy hét.... mázlisták.

Én is több napra terveztem - különösen, hogy egy pályáztató cég e hét péntekre ígérte csak a tesztet, de a magyar munkaszervezésre jellemző módon VASÁRNAP a Slovnaftnál ülve már ott volt az emil a postaládába, hogy AZONNAL és tíz oldal. Úgyhogy jöttem haza. Döbbenet, hogy idehaza mennyire szarul szervezik a munkákat és akkor csodálkozunk, hogy mindenki ki van égve.

 

 

Elgondolkoztam azon is, hogy ti azért többen mentek, nekem egyedül kell magamért felelnem, tehát teljesen természetesen alulteljesítek, mert ha rosszul döntök, akkor egyedül kell elvinnem a balhét és ebből tavaly kaptam egy nagyo jó figyelmeztetést. Úgyhogy nekem első az, hogy épen tudjak lejönni így vagy úgy, ami prioritást élvez a csakazértis teljesítés felett. 

Előzmény: olahtamas (69817)
olahtamas Creative Commons License 6 napja 0 1 69817

A Tátrában 1 hét után, én is be szoktam sokallni a szilkláktól, sőt még a lépcsőzéstől is :)

A hegy pedig megvár! A Tengerszem-csúcsra járnak fel idősek is sokan, addig még bőven van időd.

Mi is lentről csináltuk meg sok évvel ezelőtt, de akkor előző nap csak kis bemelegítő túrára mentünk és utána pihentünk rendesen. Így is nehéz volt és páran nem is jöttek fel a csúcsra a csapatból.

Az apácákon én is csodálkoztam, nem kis teljesítmény tőlük sem a láncokon azokkal a nagy szoknyákkal :)

 

Előzmény: Gizi aljas Feri (69816)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 6 napja -1 2 69816

TÁTRA-GIZI BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS MÁSODIK FÉLIDŐ , ÁLLÁS 2:0 TÁTRA JAVÁRA

 

Tömören így foglalhatnám össze második tátrai menetemet és a ezzel rendkívül rövidre zárván a dolgot, kb kézlegyintésnyi sebességgel el is engedhetném.

 

Ám sajna sose voltam dolgok felett könnyen napirendre térős típus, mondhatni a rágódás default program nálam, sokszor évtizedekre visszamenőleg is.

 

Tehát az ugye úgy volt, hogy tavaly tavasszal eszembe jutott jó harminc évvel ezelőtti élményem, amikor általános iskolás osztálykiránduláson felmentünk a Tátrába Csányi osztályfőnök úrral, Csőke igazgató úrral, Vértes földrajztanárnővel, aki ott ment nejlon blúzban….

 

És akkor lőn, hogy egy trappban letoltuk a Kőpataki tó-Poprádi tó szakaszát a Magistrale-nak és én a végén az Ostrva nyeregben beszereztem életem első csendesen lenyomott, ámde tartósnak bizonyult pánikrohamát – úgy látszik a pánik is olyan, mint a fing – az, amelyik sunyi lapos az igazán irtózatos.

És ezért aztán tavaly emlékektől hajtva és korrekciós célzattal visszamentem ugyanerre az útra – a történetet ismeritek, késő este ismét bepánikolva learaszoltam a hegyről, mely menekülésem egy jó fél napos úttalan csatangolásba torkollott az éjszakát nem is emlegetve, mely éjszaka nyolc napon túl gyógyult.

 

Akkor elhatároztam, hogy ha fentről nem ment, akkor próbáljuk meg alulról.

Úgyhogy az elmúlt évet a felkészülés jegyében telt hullámzó intenzitással. Először is megnéztem minden neten elérhető youtube- videót go pro kamerával, hogy szoktassam magam a látványhoz. Az első videók nézve sikító ingerenciát okoztak, majd lassan égett kifelé a rettegés virtuálisan.

Közben elkezdtem idehaza keresni olyan helyeket, ahol jól fejlett tériszonyomat ápolgathattam.  Egyik túrán valahonnan jött a sugallat, hogy lehet, hogy pont a túrabot az ami labilissá tesz ezeken a helyeken.  A gondolat fura volt, de hallgattam rá, és ez év januárjától már az összes felkészülő túrát – Kékestető, Csóványos majd minden irányból, Pilistető súlyokkal már bot nélkül mentem.

 

És lőn, hogy egyik alkalommal épp lefelé ereszkedve a Csóványosról Királyháza felé a középső ösvényen – bocs jelzés sose marad meg a fejemben – már rám sötétedve egyszer csak jött a heuréka. Történt ugyanis, hogy amint épp szokásos ko-ordinálatlan mozgásommal csetlettem-botlottam lefelé, egyszer csak olyan testtartásba kerültem, ami teljes mértékben megfelelt annak, hogy annak idején öreg lovasoktatóm a helyes lovasülést meghatározta. A váll, a csípő, a sarok egy függőleges vonalat alkotott, még így a meredek hegyoldalon lefelé is és ekkor történt meg az a csoda, hogy ennek a függőleges vonalnak köszönhetően egyszerre megéreztem azt az erőt, ami lovon beleszív a nyeregbe, itt a hegyoldalon meg kőkeményen rászögez a meredek oldalra is, szinte fizikálisan érezni lehetett azt, ahogy létrejött a támaszték. Ettől a túrától kezdve tudatosan tartottam magam a meredek emelkedők mellett a meredek lejtőkhöz is és lefelé végig figyeltem arra, hogy úgymond lovasmód  beleüljek a hegy hátába. És működött! És ahogy egyre magabiztosabb lettem, úgy kezdett szűnni a tériszonyom..

Úgyhogy vérszemet kaptam. Mert az igazat megvallva harminc évvel ezelőtt az osztály két részre vált a Mengusovsky-völgy végén és az ügyesebbeket felvitték a Tengerszem turistaházba. Én naná akkor nem voltam a menők között. Úgyhogy frissen jött önbizalommal elkezdtem nézni a Tengerszem csúcsra vezető videókat is. És lefutottak a körök az először sikítva felpattanástól egészen a kávézgatós nézelődésig. Úgyhogy mire eljött a tavasz, tudtam, hogy az idei cél Ostrava és Rysy, vagyis Tengerszem-csúcs lesz..

 

A haditervet úgy tettem össze, hogy első nap az Ostrva-é lett volna, ottalvással – tavaly már úgyis ott aludtam… :D , második nap meg Rysy.

 

Aztán telt múlt az idő és csak nem akart nyár lenni. Csak esett az eső végelláthatatlanul, a webcam-ek pedig reménytelenül havas hegyoldalakat mutattak a Poprádi tótól.

Június végére egyértelmű lett, hogy az ottalvós éjszakát el kell felejtsem, mert az utazás idejére végig esőt mondott az előrejelzés. Egészen az indulás előtti napokig nem volt pozitív az időkép, egészen addig, hogy az esőzés miatt a sorrendet is fordítanom kellett. Az első napra került a Tengerszem csúcs, a másodikra az Ostrva.

 

A hegyeket a visszatérők meghittségével üdvözöltem, amint a dobsinai útról felbukkanva elém tárultak a messzeségben. Az éjszakát a tavaly bevált Gerlachfalvy csúcs alatt levő kanyarban töltöttem egy letérésben többed magammal.

 

Július 6án reggel 8 órakor tettem le a kocsit a poprádi tó megálló parkolójában és nekivágtam a betonutas kaptatónak a tó felé. Szép reggel volt, a nap hétágra sütött, velem szemben megjelent az a hegyoldal a vízmosással, ahol tavaly leszánkáztam…. jó kis éccaka vót. Egy pillanatra megálltam és elvégeztem szokásos hegyüdvözlő szertartásomat, köszöntve a hegyet és kérve a segítségét, továbbá megígérve, hogy én sem fogom bántani. Ezután jöttek a sűrű fenyvesek elképesztően szép reggeli fényekkel, néhol gyantaillattal. Jó egy óra hegymenet után bukkantam ki a Poprádi-tónál. Itt boldogan konstatáltam, hogy a szlovák turizmus jóval elmaradottabb a magyarhoz képest abból a szempontból, hogy itt még nem jöttek rá arra, hogy a mindenért IS pénzt lehet kifacsarni, úgyhogy nyugodtan tudtam elintézni a reggeli rettenetet a th mosdójában, ráadásul wc papír is volt! Ezután egy kicsit ücsörögtem a pipázó faszobor mellett és néztem a tavat, mely ezer szikrát hányt a reggeli napfényben, és néztem a szemközti domboldalt, magát az Ostrva-t. És igen, alulról sem volt szebb, mint felülről. Az alsó szakaszát még szépen fel tudtam mérni, jól kivehetőek voltak a kanyarok, a járás, azonban pont a tetején, ahol a hegyoldal elkeskenyedik és már csak kőomlás van és látszólag szinte függőleges fal nem látszott semmi. A torkomban elindult az ismerős gombócképződés és hátulról elindult a suttogás – nem nem nem. Úgyhogy elfordítottam a fejem és inkább a tavat néztem, majd elindultam a Menguszfalvi-völgy felé.

 

Kilenc óra volt, de már tele volt az erdő, akkora volt a forgalom, mint Pesten egy hétköznapon. Mivel nagyon zavar, ha mögöttem szuszogás, dobogás van, ezért azt a taktikát választottam, hogy mindig előreengedtem mindenkit, hogy lemaradva némi csendhez jussak, ami a koncentráláshoz kellett, mert ezen a vidéken az ösvények is már sziklalépcsőkkel vannak ellátva, és egyre feljebb haladva egyre megfontoltabban kellett lépjek.

 

A sok megnézett videónak köszönhetően bizonyos részek ismerősként hatottak, és lelki felfrissülést okoztak, hogy na már itt vagyok? Már a vízesésnél vagyok? Már a kis fahídnál vagyok? Aztán elindult a szintező szerpentin fel a tengerszem teraszához, mint az inga jártunk ide-oda a hegyoldal két bejárható sarka között.  Ütős volt a menet, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a szintezős szakasz végét jelentő peremre felérve  szanaszét ücsörögtek az emberek, pihegtek, vagy épp frissítettek. Engem ekkor masszív álmosság vett elő, úgyhogy ledőltem egy fél órára a délelőtti napban. A perem közepén két tengerszem türkizkék írisszel mered az ide felmászókra. mélykék vizén látszik, hogy több mínusznyi fokot tart magában a vize. Közepén kis sziklasziget  növeli az idillt. A  parton heverészve, belebámulva a szemben levő hegyvonulatokra épp azt próbáltam megfejteni, hogy hogy a fenébe fogok én feljutni a következő szintet jelentő felső völgybe, ahol a th áll. A hegyoldalakat nézve sehol nem látszott ösvény, ami nem kicsit rémisztett meg, elképzelni sem tudtam, merre fog vinni tovább az út és hol lehet a láncos-létrás rész. Aztán a szemem megszokta a távolságokat és a messzeségben felfedeztem egy apró piros pontot, ami egy turista volt a széldzsekijében, figyeltem merre halad és lassan észrevettem a többieket is, ahogy hosszú láncban kapaszkodtak fel a hegyoldalba.

 

Ekkor velőtrázó üvöltés törte meg a zsizsegő csendet – zsizsegett, mert a folyamatosan érkező, lepihenő, majd tovább haladó turisták egyfajta alapmorajt adtak, amiben legalább annyi magyar szó volt, mit szlovák. Az üvöltés a tó közepe felől jött. Kb öt fiatalember úgy öntött, hogy beúszik a tó közepén levő sziklaszigetre. Az egész attrakciót végigüvöltötték, amit meg is értek, mert a víz döbbenet hideg volt, még belemártott kisujj körömmel is. Aztán viharsebességgel kimásztak a szigetre és ott önmelegítő kört alkottak, gondolom, addigra már kétszer is megbánták, mire vetemedtek, legalábbis a tétova testtartások erre engedtek következtetni.

 

Közben én is némileg erőre kaptam. Az álmosság nem szűnt meg, de rájöttem, hogy ebben a nyüzsiben nem tudok húnyni, úgyhogy félig kómás állapotban felcihelődtem és nekivágtam a következő etapnak. Az ösvény itt sziklásság szempontjából még gubancosabbá vált, ahogy legurultak a hegyről a kövek és megálltak, úgy álltak rendbe, néhol eléggé inogva a talpak alatt. Itt, a tó sarkában tapasztaltam szomorúan, hogy a hó mégsem vonult még le a hegyről teljesen, holott a weboldalak június közepén már azt írták, hogy a hóhatár 2500 méter fölé húzodott. Nos ekkor tudatosodott bennem, hogy ez nem teljes olvadást jelent, hanem csak azt, hogy a hó nagy része levonult. A hó a rosszabb fajta, kásás, vizenyős, szilánkos, amibe belesüppedsz és már csúszik is ki a lábad alól a világ.  A túrabotnak köszönhetően végigevickéltem a rövid szakaszon és ekkor jött a fejemben az első figyelmeztetés – ha a Rysy hágóján ott lesz még az a hószakasz, amit minden tavaszi videón lehet látni, akkor nem kéne vállalnom a hegycsúcsot, lévén a cipőm nem ad stabil támaszt, plusz a fáradás is kezdett erőt venni rajtam, hogy ezzel a durva, antagonisztikus képzavarral éljek roppantul otrombán. 😊

 

Jött a következő szerpentinezés, kő kövön maradt minden, egy naturál sztep aerobic volt az egész.

És egyszercsak ott álltam a láncos hegyoldal aljában.

Sosem másztam még lánccal. Soha. Azt sem tudtam, hogy kell csinálni. Mivel egyedül voltam és körülöttem ekkor csak szlovákok voltak, jobb híján megpróbáltam gyorstalpaló módon ellesni, hogy ők hogy csinálják. Az lejött, hogy a láncot két láb közé kell venni és mintha rá is dőltek volna hanyatt az erőt lábbal a sziklafal felé víve.  Azonban, amikor rám került a sor az istennek nem akart összejönni a tartás. Roppantul zavart a lánc, úgyhogy a fal felénél el is engedtem és inkább kézzel lábbal másztam, néha biztosításként ráfogva a láncra. A létra nagyon könnyen ment. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire tiszta, nyugodt fejjel tudtam felmenni rajta úgy, hogy  alattam azért ott volt a sziklaperem és még lejjebb a mélység. A létra után jöttek a gyalog vasrácsok a kifeszített vízszintes láncokkal., melyek számomra ekkor érthetetlen módon kb comb magasságig értek, lazán lógva, úgyhogy a felfelé a peremen haladó számára max csak a markolás illúzióját tudták megadni roppant gyatrán, igazi kapaszkodást, ellentámaszt viszont nem. Ekkor még azt hittem, hogy a gyerekek miatt lőtték be ezt a magasságot és miattuk ilyen laza a rigalánc.

 

Túljutva a lánchágcsón, a létrán és a gyalogvasakon egy keskeny peremen fut az ösvény, itt konstatálva, hogy milyen jól vettem az akadályt elkapott egy adrenalin löket és boldogan néztem szét az alattam elterülő tájon. Majd minden folytatódott úgy, ahogy eddig, haladt az út felfelé  cikk-cakkban. Egy éles kanyarban az ösvény mindössze egy emberesre szűkült, egyik oldalon a sziklafal, másik oldalon egy meredély lefelé és persze itt is ment a jövet-menet. Rengeteg ember mozog a hegyen, magam is megdöbbentem, hogy mennyien és milyen széles szórásban vállalkoznak a Rysy meghódítására. Volt ott kisgyerekes család, élemedett hölgy és úr, vékony és kövér egyaránt és állandó volt a menet minden irányból, úgyhogy sokszor meg kellett álljak azért, hogy előre engedjem a mögöttem haladókat illetve utat adjak a szemből jövőknek. Köztük Batman-nek, akiről közelebb érve kiderült, hogy egy apáca.  A sok lendületmegtörés és maga a terep egyre jobban kivette az erőmet, a vádlim erősen elsavasodott, egyre többször kellett hosszabban pihenni és egyre nehezebb volt elindulni A th alatt már nagyon ki voltam és ott jött szembe a következő havas szakasz. Itt már nem vettem elő a túrabotot, amit a létra alatt összecsuktam és eltettem, úgyhogy majdnem négykézlábasan értem fel a TH teraszára, ahol a többi túrázóhoz hasonlatosan  egyből ülőhelyet kerestem a terasz sarkában.  Ekkor már tudtam, hogy az erőm eddig tartott, ha felmennék is a Rysyre, nem lenne már tartalékom lefelé, a hágó felé hó van és számomra kicsúszásveszély. Ezen morfondíroztam, amikor a hátam mögött két fiatal beszélgetése elért a tudatomig.

 

„Indulnunk kellene, nyakunkon az eső, nincs kedvem szarrá ázott láncokon, létrán lemenni!”

„Mi az, már két óra van?”

„Még nem, de nem sokára, úgyhogy menjünk, mert jön az eső!”

Meglepett, hogy ennyire pontosan tudták az eső érkezését, úgyhogy odaszóltam:

„Bocs, ne haragudjatok, de honnan tudjátok, hogy mikor lesz eső?”

„Amikor elindultunk megnéztük és akkor kettő-három órára írták”

 

Körbenéztem.  Eddig is már volt, hogy csepegett egy kicsit és tény, hogy a felhők felgyűltek a hegyek felett. A hegy másik oldala felől kifejezetten dühös szürke tömeg indult meg az egyre erősödő szélben.

Akkor ennyi volt – hallottam a belső döntnök hangját. Fáradt vagyok, hó van és jön az eső. Nem kell rizikózni, pláne úgy, hogy először vagy ilyen terepen, irány a völgy!

Nem kellett kétszer mondania a hangnak. Szinte azonnal felkeltem és felcsatoltam magamra az összes készséget.

 

A TH-ból lefelé a havas rész hozta a várt formát, kénytelen voltam gatyafékre fogni, ami eléggé rémisztő volt, még úgy is, hogy meg tudtam állni a hó pereme – és egyben a meredekebb lejtő előtt.

Utána csak és kizárólag a talpam alatt levő köveket figyelve kezdtem meg az ereszkedést. Lefelé a létráig nagyon gyorsan haladtam, magam is megdöbbentem, milyen hamar leértem az egyszemélyes kanyarig. Itt értettem meg, hogy a láncos hegyoldal felfelé miért van combmagasságba beállítva – nos lefelé jövet az a combmagasság a legideálisabb és elstabilabb kapaszkodási pont Míg felfelé haladva az ember úgy érzi, hogy a lánc céltalanul fityeg a kezében, lefelé haladva pont ez a lánc feszesség tartott meg, biztosította azt a testtartást, amivel könnyen lehetett lefelé haladni először a sziklaperemen, majd a gyalogvason. A létrát ismét boldogítóan könnyen letudtam és lefelé már ráéreztem a lánc használtára is, meg arra, hogy miként lehet lábbal kitapogatni azt a bemélyedést, amire rá lehet állni és lejjebb lehet haladni. Ezután a tó feletti szerpentinnél leültem kicsit nézni, mások hogy jönnek le a hegyről, majd én is a völgy felé vettem az utat.

 

A köves ösvény lefelé sem volt könnyebb nekem, nemcsak felfelé, sőt. Bár a körülöttem levő mélységek már nem zavartak, a köveken lelépve nehezen találtam meg az egyensúlyt. A tengerszem peremére érve már annyira lelassultam, hogy már szinte tipegésnek  tűnt a mozgásom. Közben eltelt hatvan perc és pont három órakor csarnok elsőre érkezett az eső. Eleinte könnyű, alig érezhető sűrű cseppekkel, majd az egész átváltott egy szélviharba csavart hatalmas vízömlennyé, ami a szél lökéseit követve néha még keményebben korbácsolt ahol ért.  Természetesen szarrá áztam, de ez nem zavart, mert egyrészt erre itthon már rátréningeztem, jártam esőben direkt, másrészt pedig az esőkabát zavar a mozgásban. Úgyhogy az ömlő esőben folytattam az araszolást a hegyről. Közben a távolban már feltűnt a messzi poprádi mezőség, aranysárgán ragyogva a napsütésben, amit innen a hegyek szürke, hideg poklából nézve olybá láttam, mint egy falra kivetített elérhetetlen filmet. Egészen a Menguszfalvi völgy vízeséséig tombolt a vihar, ott alábbhagyott, majd elállt, sőt a nap kicsit ki is bújt a felhők közül, aminek következtében  a hajam száradásnak indult.  Ekkor már több órája jöttem lefelé, kőről kőre óvatoskodva és a nap közben magamhoz vett frissítések kezdtek szabad levegőre kívánkozni. Eleinte azt hittem, hogy lehetőségem lesz kitartani a Poprádi tó turistaházáig, azonban ahogy múlt az idő, egyre sürgetőbb lett az igény, úgyhogy kivárva egy turistamentes szünetet és rálelve egy félkör alakú mélyedésre bokát fogtam. Sajnos a turista mentesség nem tartott sokáig, elkezdtek szállingózni tóték. Érdekes népség – hiába látták, hogy egyértelmű a helyzet, hogy épp pisilek a rejtekben, hiába mondtam, hogy  I am peeing, go ahead! Jó hogy nem álltak meg végignézni. Pláne megdöbbenésemre a nők voltak külön felajzva a történtektől, mert még vissza-visszafordultak szemrevételezni. Kb fél tucat vándor után beletörődtem a nyilvános meghurcolásba, úgyhogy tojtam rájuk. Majd mindezt gondosan befedtem földdel.

 

Este 7re értem vissza a parkolóba. A nap hétágra sütött, én már leszáradtam. Hátra fordultam a hegynek és megköszöntem a túrát, azonban  a hegy valahogy nem foglalkozott velem. Szemmel láthatóan elmerült saját magában és mérgesen dohogott, magára húzva az esőfelhők majdnem éjfekete takaróját, melyen a napfény néhol lilás árnyakat lövelt a dühös szürke árnyalatokba és a fehéres sűrű sávok mutatták, hogy odabent a völgy mélyén ismét kitört a vihar. Mintha épp a pokol mélyére néztem volna be, olyan volt az a természeti tombolás, amit a parkoló napsütéséből láttam szinte ugyanúgy mozivászon-szerű érzéssel, mint pár órával korábban néztem a völgy napsütését

Hát így történt az én Rysy utam és ezzel azt hiszem, most egy időre elengedtem a Tátrát. Az Ostrva is elmarad, meglehet végleg. Annyira erős bennem a nem vele kapcsolatban, hogy azt inkább nem feszegetném egyenlőre. Hagyom, hogy győzzön a hegy, hiszen én vagyok a kisebb és így is szerencsésnek mondhatom magam, hogy ne vetett le  magáról.

 

Új túrákra vágyom most, ahol puha erdei talaj van a lábam alatt és a kemény szikár sziklák helyett lágy fények és eleven flóra és fauna néz vissza rám. Ez legyen a következő kaland!

 

olahtamas Creative Commons License 2019.07.08 0 2 69815

Nem mondta senki, hogy rossz vagy jó az útvonal!

Amikor az igény felmerült a BTSSZ hosszas egyeztetéseket kezdett az érintett területen érdekelt szervezetekkel és végül kialakult egy legtöbbek által elfogadható megoldás.

A sárga sáv jelzésből kiinduló sárga kereszt jelzéssel.

A PPZRT számára viszont a Kertész úr által javasolt nyomvonal egy része olyan volt, amit inkább a kerékpárosok számára akart meghagyni.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ott nem lehet gyalogosan közlekedni, de nem ajánlott.

Aztán mivel a PPZRT engedélye nélkül felfestésre került az út, így már bekeményítettek és ezért adtak ki megbízást a jelzések leszürkézésére.

 

Mi is lenne a Budai-hegység turistaútjain, ha minden teljesítménytúra rendező saját jelzést festene fel csak azért, hogy az ő túráján olyan turistajelzés legyen, amilyet ő akar!

Előzmény: timetable (69813)
Simulacrum Creative Commons License 2019.07.07 0 1 69814

Balatonfelvidéki-kéktúra (Balatonalmádi - Pétfürdő)

Jelzések viszonylag rendben, bár van eltévedési lehetőség. Ahhoz képest, hogy ezen a szakaszon már csak keveset látjuk a Balatont a dolomit fennsíkok szépsége megéri, hogy ezt a részt is belevették még. Az Almádiban és Pétfürdőn megteendő kb. 10 kilométer beton viszont annyira nem örömrész.

 

Két megjegyzésem:

Királyszentistvánt elhagyva a kék a Séd patak közvetlen közelében, a töltésen halad a jelzések szerint és nem a vasúti vágányok mellett. Bár elképzelhető, hogy ott is fel van festve a kék. Nem tudom melyik lehet a frissebb és élő útszakasz, nekem ez jobban tetszett így.

 

A Vilonya parkerdő rész esetén én lehet inkább vinném keresztül a hegyen a kéket, mint a szélén, aminek egy része mezőgazdasági terület határa és csak kerülgetni kell az éppen odavetett növényeket. Ennél tuti szebb lehet keresztül.

timetable Creative Commons License 2019.07.07 -1 2 69813

Amikor többedmagammal nagyrészt végigmentünk rajta, úgy hogy előre nem tudtuk hogy ott egységes jelzés lesz végig, akkor szerintem arra szavaztunk a lábunkkal, hogy ez egy jó útvonal... Csak el akartunk jutni a Kutya-hegytől Budakeszi felső részére, a legegyszerűbb útvonalon. 

 

Igen, ez így nem reprezentatív igény, de ha az ötlet jó, mi a még jobb útvonal?

Előzmény: olahtamas (69812)
olahtamas Creative Commons License 2019.07.07 -1 0 69812

Sajnos az egész történet ilyen. Kertész úr nem volt elég kompromisszumkész...

Maga az alap, hogy legyen összekötő út, az jó felvetés volt, de sem a jelzés színében sem a nyomvonalban nem volt hajlandó változtatni. Így sem az MTSZ sem a PPZRT nem tudta elfogadni a megoldását.

Előzmény: jzp2107 (69810)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.07.07 0 0 69811

Az első.

Előzmény: HEV (62829)
jzp2107 Creative Commons License 2019.07.06 0 0 69810

közben gugliztam, a pilisi parkerdő feküdt keresztbe?

de a cikk azt írja, a DINPI, az illetékes kormányhivatal (akármit is jelentsen ez) önkormányzat stb mind engedélyezte, támogatta, jó ötletnek tartotta

nekem ettől még a szürkézés ugyanúgy érthetetlen (olyan magyarosch)

Előzmény: jzp2107 (69809)
jzp2107 Creative Commons License 2019.07.06 0 0 69809

terület "kezelője"? az ki?

(nem tulajdonos, hanem kezelő? és a tulajdonostól van?)

Előzmény: Bikk Pubi (69806)
HEV Creative Commons License 2019.07.06 0 1 69808

Ez egy ma megjelent írás, de linkeld be kérlek a két előzőt mert én már felejtek. Köszönöm

Előzmény: Bikk Pubi (69806)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.07.06 0 1 69807

K+; S+; Koo; Z+. Nem kell a szürkére figyelni.

Előzmény: Jesper Olsen (69804)
Bikk Pubi Creative Commons License 2019.07.06 -1 0 69806

A terület kezelőjétől nincs engedélyük. A terület jelzéseinek gazdája (felelőse) meg a BTSSZ. Tipikusan az az eset mikor szorgalommal jár.

 

Egyébként harmadszor hozza ide a témát HEV.

Előzmény: jzp2107 (69805)
jzp2107 Creative Commons License 2019.07.06 0 0 69805

ezt már legutóbb sem értettem..

ha van engedélye mindenkitől, akkor milyen jogon szürkéznek?

2farkúaknak perelni kellene őket garázdaságért vagy rongálásért vagy mittoménmiért

mit szólna az mtsz ha valaki szisztematikusan lefestegetné szürkével az OKT jelzéseket?

szánalom..

Előzmény: HEV (69803)
Jesper Olsen Creative Commons License 2019.07.06 0 2 69804

Akkor a szürkézett jeleket követve továbbra is járható az útvonal?

Előzmény: HEV (69803)
HEV Creative Commons License 2019.07.06 0 1 69803
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.07.01 -1 2 69802

Köszönöm, Visztula!

A javasolt fórum guruja secc-perc alatt meglelte a filmet

La Voie Jackson - Jackson útja. készült 1981.

Előzmény: Tisztul_A_Visztula (69792)
jzp2107 Creative Commons License 2019.07.01 -1 0 69801

17 ruppó?

megéri, élettartam garancia van rá :-)

Előzmény: HEV (69800)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!