Nagyon jó írás! Köszönöm, hogy közzétetted, sok újat tudtam meg.
Azt azonban megemlíteném, hogy az elavult jelzést szürkével kell lefesteni, nem pedig feketével áthúzni.
Egyik kedvenc lapom a Narancs, cikket közöl a kékről:
Országos Kéktúra
Hegymenet, lejtmenet
Noha a természetjárást nem nevezhetjük versenysportnak, akadnak azért mérhető dolgok, szívdobogtató teljesítmények. Legszámítva a "cirkuszi mutatványokat", Magyarországon a legnagyobb kunsztnak kétségtelenül az Országos Kéktúra teljes bejárása számít, hiszen több mint ezer kilométert kell - Hollóházától Írott-kőig - legyalogolni ahhoz, hogy elmondhassuk: megvan. Az Országos Kéktúra elnevezés jövőre lesz ötvenéves, igaz, maga a "kék jelzés" már jóval korábban elkészült.
Az ország északi hegységein átvezető, kékkel jelzett összefüggő turistautat még a harmincas évek elején hozták létre a Magyar Turista Szövetség lelkes tagjai. Abban, hogy az útvonal nagyjából merre haladjon, nem volt vita, ám hogy mégsem lehetett felhőtlen az egyetértés, jól mutatja, hogy
eredetileg piros
lett volna az út jelzése, méghozzá abból a praktikus megfontolásból, hogy "ez a legfeltűnőbb". Csakhogy mire ez a döntés megszületett, addigra a Cserhátban már több mint száz kilométernyi kék jelzést festettek fel a szövetség türelmetlenebb természetjárói. Az útvonal - akkori elnevezése szerint: Országos Kék Út - végigjárása mint kitűzött cél sokáig magánügynek számított, 1938-ban azonban az akkori Szent István-év apropóján a szövetség márciusban megrendezte a Szent István-túrát, ami azt jelentette, hogy az útvonal keleti és nyugati végéről megindult az úgynevezett "turistazarándoklat", amely június 6-án egy pazar ünnepség keretében ért véget Dobogókőn, vagyis kinek-kinek félúton. A túra sikerén felbuzdulva a szövetség úgy döntött, hogy hasonló ünnepi túrákat szervez minden ötödik évben, de ezekre már nem került sor.
A kék túra teljesítmény jellegű megtétele természetesen egy különösen "teljesítményorientált" időszakban, 1952-ben került elő. A "mozgalom" létrejöttéről Thuróczy Lajos, az "egyik ötletgazda" visszaemlékezéseiben a következőket írja: "A Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztályának vezetői (Bokody József, Forgó János, dr. Vízkelety László, Thuróczy Lajos) az 1950-es évek elején egy szentléleki sítábor hosszú, téli estéjén valami új ötleten törték a fejüket. Abban az időben a szigorú tiltások miatt a turisták nem járhattak túl az ország határain. Az ország aprólékos megismerésében, a túrázói minősítés elérésben vagy tájékozódási versenyzésben vetélkedhetett az, aki többet akart és tudott teljesíteni. A Loko-turisták vezetői szerettek volna valami olyan célt kitűzni sporttársaik elé, ami megfogható, teljesíthető és élményt nyújtó feladat lenne. Ekkor >>találták fel>Országos Kék Út>Országos KéktúraOrszágos Kék-túrák című kiadvány, amely a nyugati határzár miatt 852 kilométeresre csappant - a nyugati végállomás Tapolca volt -, és az útvonal leírását huszonöt szakaszra bontva tárgyalta. Hogy a kézzelfogható elismerés se maradjon el, mindazok a természetjárók, akik tizenöt szakaszt teljesítettek, kitűzőt ("karjelvényt") kaptak, akik pedig végigjárták a teljes utat, a Kéktúra-jelvény boldog tulajdonosai lehettek. (A szakaszok megtételének bizonyítása úgy történt és történik most is, hogy a túra mentén, különféle helyeken igazolópecsételéseket kell beszerezni és ezeket egy füzetkében összegyűjteni.) A jelvényt kezdetben csak a Lokomotív-tagok szerezhették meg, de a nagy érdeklődésre való tekintettel az ötvenes évek végén már a dolog nem csak vasutas belügynek számított, sőt 1961-től a Magyar Természetbarát Szövetség vette át a kéktúrázás irányítását. Megalakult a Kéktúra Bizottság, elkészült az új jelvény, az új teljesítményigazoló füzet, sőt valamivel hosszabb lett az útvonal - Sümeg-Hollókő -, bár az 1094 kilométeres "teljes" út csupán a hetvenes évektől teljesíthető.
A kéktúra végigjárásához nem kell vasembernek lenni, egy "átlagosan egészséges" ember különösebb megerőltetés nélkül teljesítheti a távot, ha van rá ideje. Ahhoz azonban, hogy például ne tévedjen el, szükség van megfelelő turistajelzésekre. E tekintetben a Magyar Természetbarát Szövetség aktivitása kulcsfontosságú, hiszen elsősorban ettől a szervezettől várják a hazánkban található, mintegy tizenegyezer kilométernyi jelzett turistaút karbantartását - például a jelzések festését -, az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálását. Régebben persze könnyebb helyzetben voltak, mert a nagyvállalatoknál működő szakszervezeti turistaegyesületek komoly támogatást biztosítottak, sőt olyasmi is előfordulhatott, hogy a természetjáró egyesület tagjai munkaidőben mehettek - vállalati kocsival - jelzést festeni. A rendszerváltás után azonban az ilyesmi természetesen véget ért, így aztán
leginkább
a lelkesedésnek köszönhető,
hogy a turistautakat karbantartják, mivel az állam - legalábbis anyagiakban - nem igazán támogatja a természetbarátokat. Ezzel kapcsolatban Pálmai Vencel, a Magyar Természetbarát Szövetség titkára, a gyalogtúrabizottság elnöke a következőket mondta: "1990 óta csak a teljesen bizonytalan pályázati lehetőségek maradtak arra, hogy a turistautakat felújítsuk. Tíz év alatt kétszer kaptunk támogatást az akkori Országos Testnevelési és Sporthivataltól, valamint pályázhattunk a Wesselényi Miklós Közalapítványnál, de tulajdonképpen más központi pénzre nem számíthattunk. Tavaly az Ifjúsági és Sportminisztérium kiírt ugyan egy pályázatot turistautak felújítására viszonylag jelentős összeggel, ötmillió forinttal - igaz, az első kiírásban még tízmillió szerepelt -, ám a pénz elosztásával kapcsolatban nem kérték ki a véleményünket. Nem az volt a baj, hogy bárki pályázhatott, hanem az, hogy többek között olyan utak felújítására is adtak pénzt, amelyeket két éve láttak el jelzéssel, míg más helyen a festés továbbra is elhanyagolt maradt. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a pályázaton elsőbbséget élvezett a kéktúra, sőt az ISM támogatta az Országos Kéktúra atlaszának megjelenését is, csakhogy mindez csupán töredéke a hazai jelzett turistautaknak."
Pálmai szerint a kék útvonal messze a legjobban karbantartott turistaút Magyarországon, bár vannak problémás szakaszai, elsősorban az olyan helyeken, ahol több a csapadék vagy buja a növényzet. A teljesítésnek azonban a igazolófüzetbe bélyegeztetés is feltétele, és e tekintetben már akadnak problémák. "A különböző településeken kocsmákban, boltokban, vagy a vasútállomásokon lehet pecsételtetni, de sok helyütt csak úgy az erdőben, egy fára vagy az erdészháznál a kerítésre van egy dobozban elhelyezve a bélyegző. Az a probléma, hogy a bélyegzőket elég gyakran ellopják, és ezeket minél előbb pótolnunk kell, bár az is igaz, hogy most már a bélyegző helyett a helyszínen készült fotót is elfogadunk."
Kétségtelen, hogy az Országos Kéktúra akkor vált valóban országos ismertségűvé, amikor 1979-ben bemutatták Rockenbauer Pál Másfél millió lépés Magyarországon című tizennégy részes sorozatát (szerkesztő: Peták István [!], narrátor: Sinkó László), amely természetfilm-formátumban is emléket állított az útvonalnak, de a tévések szerepe nem csak a klasszikus kék útvonal népszerűsítésében kiemelkedő. A Másfél millió lépés... sikere nyomán ugyanis a nyolcvanas évek végén elkészülhetett a Még egymillió lépés, később pedig a Kerekek és lépések című sorozat, és ezek a filmek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ezredfordulóra végre megvalósulhatott a magyar természetjárók régi, nagy álma,
a "Kék Kör",
egy teljes útvonalgyűrű, amely a déli országrész kék jelzésű turistaútjait is "rákapcsolta" az Országos Kéktúrára. Az új kéktúrák - a Rockenbauer Pálról elnevezett Déldunántúli Kéktúra 565 kilométer hosszban Írott-kő és Szekszárd között, illetve a mintegy 800 kilométeres Alföldi Kéktúra a Szekszárd-Sátoraljaújhely szakaszon - teljesítése is az "országos" feltételekkel megegyező módon történik, de különböző jelvényekért, így aztán ha valaki azt szeretné bizonyítani, hogy teljesítette a Kék Kört, annak három jelvényt kell előhalásznia a vitrinből.
Nos, nem lehetnek sokan, akik ilyesmivel büszkélkedhetnek. Noha negyven év alatt 3639 jelvényt adtak ki az Országos Kéktúra bajnokainak, egyre kevesebben vannak, akik bizonyítottan teljesítették a távot. Sőt a déldunántúli "kék"-et tíz év alatt csupán 215-en járták végig. Mindez azt jelzi, hogy a szervezett természetjárás iránt az érdeklődés az utóbbi tíz évben drasztikusan csökkent. A Magyar Természetbarát Szövetség százezres taglétszáma például kevesebb mint a felére apadt, hiába, hogy csupán ötszáz forint az éves tagdíj.
Ennek ellenére erdeinkben hemzsegnek a kirándulók, ám akik az ilyesfajta szabadidős tevékenységet választják, többnyire fütyülnek a kékjelvényre, pecsételőhelyre, túraútvonalra. A leggyakoribb, hogy bevágják magukat az autóba, fölmennek a legmagasabb parkolóig, leülnek a tisztáson, esznek, esetleg elszívnak egy cigit, aztán hazamennek, a fiatalabb versenyzők pedig általában extrémsport-pályának tekintik a jelzett turistautakat. Hegymászásban, biciklizésben vagy éppen konkrét teljesítménytúrákban utaznak, amit viszont sokkal inkább terepfutásnak, mint természetjárásnak kellene nevezni.
A legszebb azonban mégis az, amikor kombinálják a kéktúra teljesítését másfajta "irányzatokkal". Vannak olyanok, akik gyalogtúra helyett autóval közelítik meg a pecsételőhelyeket, hogy így tegyenek szert minél előbb a jelvényre, de hallottunk olyan történetet is, hogy egy "vasember jellegű" teljesítménytúra résztvevői "két legyet egy csapásra"-alapon megpróbáltak a "kékigazolást" kiadó plébánost misézés közben rávenni, hogy üsse be a pecsétet, mert nekik sietniük kell.
Legát Tibor
Mit jelentenek a jelek?
A legfontosabb turistautakat színes, vízszintes sávokkal - főjelzések - jelölik. A kék az országos, a piros általában a tájegységeken átvezető, a zöld és a sárga pedig a rövidebb, "helyi érdekű" túra színe.
A sávok mellett azonban más turistajelzésekkel - leágazó jelzések - is találkozhatunk. A kereszt a sávjelzéseket összekötő, azokat rövidítő vagy azokból kiágazó és a fontosabb tereptárgyakhoz vezető utak jelölése. A négyzet a különféle turista-szálláshelyekhez, illetve a lakott településekhez vezető rövid leágazások jelzése. A háromszög hegytetőkre, csúcsokra és kilátópontokhoz vezető rövid leágazások jelölése, a kör forrásokhoz, kutakhoz vezet, az omega barlangokhoz, a L alakú jelzés pedig romokhoz, műemlékekhez.
Az egyéb kategóriába az irányított kör tartozik, amely autós pihenőhelyek, forgalmasabb kirándulóhelyek és turistaházak körüli körsétautak jelölésére szolgál.
Ha egy jelzés feketével át van húzva, az azt jelenti, hogy a turistaút jelzése megváltozott.
A 4. napon említett falu, ahol a tesómat felvettük, valóban Vértestolna és nem Várgesztes.
De ha már Vértestolnáról esett szó, még így utólag megjegyezném, hogy az ottani bolt nyitvatartása elég dzsezzes. Aznap már 15 órakor bezárt, de más napokon 17-ig, vagy talán még későbbig is nyitva tart.
Szóval érdemes délelőttre bekalkulálni a nagybevásárlást...
Pusztamaróton, ha bementetek volna a sárga színű házba, akkor a főnök adott volna nektek gumibélyegzővel pecsétet.
És egy kérdés:
Várgesztest említed a Vértesi szakaszon és a Gerecsében is. Most nincs előttem térkép, de Vértestolnától elég messze lehet Várgesztes, nem?
A K100 alatt volt. Én a mezőny végefele mentem, de még mindig volt ott kb. 10 darab. Ez a baj a nyalókákkal: rendszeresen kell vele foglalkozni.
DéeS!
A Mindszentpusztai kút története a Vértes 50 ttúra rendezői szerint: Minden évben kimegy az ÁNTSZ, mintát vesz a kútból és kijelenti, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ezért pingálták rá a feliratot. Tapasztalat viszont, hogy nem árt. Tavaly is, idén is jót ittunk belőle. Az viszont elképzelhető, hogy rendszeres fogyasztása valóban nem ajánlott.
Mindszentpusztán és Kőhányáson szombaton jártunk Larzennel. A bélyegzőt mi is láttuk. :-( A kút felirata viszont most már "ivóvíz", amint a Teljesítménytúra topicban olvasható.
A fa hátára rejtett doboz azért is jó, mert nagyon sok ember jár arra éjszaka, akik a Kinizsi Százason kéktúráznak.
A Nagy-Gete lejtője nem olyan rossz, mint a híre, csak jól kösd be a cipődet a tetején. :-)
Sajna csak kevés időm volt, így csak a legfontosabb dolgokat próbáltam leírni, nem sokat foglalkoztam a látnivalókkal, meg az élményekkel.
Mi az szállásunkat mindig úgy intézzük, hogy ahol ér az éjszaka, ott tábort verünk, ezért a szállásajánlóimat is ebben a szellemben írtam.
1. nap, Bodajk-Gánt-Mindszentpuszta: Bodajkon mi a Fenyő Bisztróban pecsételtünk, mivel tavaly idáig jutottunk. Úgy is kezdtük az ideit túrát, ahogy egy éve befejeztük: egy Uniqum, egy fröccs és egy-két menet biliárd.
A csókakői várat mindenképpen érdemes megnézni. Pár kilóméterrel Csókakő után figyelni kell: a kék bevezet egy kerítéssel elkerített területre. A kapu be van drótozva, azt ki kell bogozni. Ahogy beértünk, alig 50 méterrel később van a kijárat balra, egy kisebb, szintén bedrótozott kapu, s egy kis ösvényen kell letérni az egyébként széles munkaútról. Mi nem is vettük észre, annyira bíztunk a kitaposott biztos útban, és csak pár száz méter után kezdett több mint gyanússá válni a jelzés hiánya.
Gánton le kell térni a kékről és beljebb kell menni a faluba pecsétért, mi a kocsma bélyegzőjét kértük el, mely egyébként egész szépre sikeredett.
Az első éjszakát Mindszentpusztán töltöttük, az itteni túristházak elég ramaty állapotban vannak, illetve ez egyiket épp felújítják. A kútra felfestett figyelmeztető felirat miszerint az nem ivóvíz- senkit ne tévesszen meg, valószínűleg csak vicces kedvű egyének műve. Az ott dolgozó munkások már több hete itták a vizét, és nekünk is bátran ajánlották. A pecsét egyébként a kút melletti kerítésen található.
2. nap, Mindszentpuszta-Kőhányáspuszta-Várgesztes-Mátyás kút: Kőhányás pusztán is jártak vicces kedvű emberek, mert a bélyegzőt meghagyták ugyan a fémdobozban, de megszabadították a gumijától. Ha nincs senki a túristaházban (mint ahogy mi is zárva találtuk), marad a fénykép.
A gesztesi várba mi nem mentünk fel, hanem a kocsmában kértünk bélyegzőt. Várgesztes elején a Nimród éttermet csak a pénzesebb túrázóknak ajánlom...
Innen nincs messze a Mátyás-kút, melynek környéke annyira megtetszett nekünk, hogy itt táboroztunk le éjszakára, annak ellenére hogy még viszonylag korán volt. Valaha egyébként szebb napokat láthatott ez a hely, ha jól emlékszem egy tatabányai túristaszervezeté volt a ház, de több jel is arról árulkodott, hogy biz itt rég járt tőlük bárki is. De van két pottyantós, van tűzrakóhely, a kútban van víz, és a legfontosabb, hogy van hinta! :-)
3. nap, Mátyás kút-Szárliget-Somlyói kulcsosház: Másnap örömmel tapasztaltuk, hogy jól döntöttünk szállásügyileg, mert a következő számításba jöhető hely a Szarvas-kút jóval lepukkantabb és víz sincsen.
Szárliget után átmegy a kék az M1-es autópálya alatt, és utána megintcsak figyelni kell! Még egy-két kilóméteren keresztül széles, jól kitaposott az út, jelzések jól láthatóak, de hirtelen elkanyarodik a kék balra, és a susnyáson keresztül, egy alig látható ösvényen vezet tovább. Már nem tudom pontosan, hogy az autópályától számítva hányadik kanyar után van ez, de egy bő kilómétert már mentünk, ha jól emlékszem nem sokkal előtte jobbkézre esett egy vadászles, és az ominózus útszakaszon jobb oldalt (talán) akácos van, baloldalt pedig a susnyás, dzsindzsás, dzsumbulyos...kinek hogy tetszik.
Utána szintén lesz egy izgalmasabb rész, már túl a tavakon és a kukoricáson: a kék egy bokros területre visz be, ahova elég nehéz volt jelzéseket festeni, de itt nyugodtan lehet bízni a kitaposott ösvényben! Miután innen kikeveredtünk még vár ránk egy kerítés, de azután már sima az út Somlyóig.
Ez a hely a vízhiányt leszámítva ideális sátorozóhely, nagy területtel, pottyantóssal, tűzrakóhellyel és szép kilátással. Hinta itt nem volt...:-( Bélyegző helyett pecsételt matricák vannak, valószínűleg olcsóbb, mint folyton bélyegzőt pótolni. Hja, azok a vicces kedvű emberek...
4. nap, Somlyó-Koldusszállás-Vértestolna: Koldusszálláson fémbélyegző van, bár lehet hogy a vadászházaknál lehetne kérni, mi nem tettük meg.
Errefelé semmi különös megemlítendő nincs, talán annyit, hogy ez egy olyan bő 50 km-es szakasz Szárligettől Mogyorósbányáig, ahol egy falun sem vezet keresztül a Kéktúra, így vagy okosan kell a kajatartalékkal készülni és bánni, vagy kitérőt kell tenni egy közeli faluba. Mi is ezt tettük, Várgesztes például megfelel erre a célra, bár mi azért mentünk be a faluba, mert a tesóm itt csatlakozott hozzánk.
5.nap, Vértestolna-Bányahegyi erdészház-Gerecse-üdülő-Pusztamarót-Péliföldszentkereszt: A Vértestolna utáni szakasz elég érdekes, mert kb. egy km-en belül 5 kerítést kell megmászni. Ettől függetlenül sima az út Bányahegyig.
Ez is kiváló táborozóhely, a bánya felé indulva, jobbkéz felé látszik egy kerekes kút, mi azt nyugodtan használhattuk.
Itt jegyzem meg érdekességként, hogy a közeli tatai lőtérről simán idehallatszottak a harckocsik ágyúdörgései. Nem irígylem a közellakókat...
A gerecsei bélyegző eltéveszthetetlen, közvetlenül az út mellett, egy kerítésre van felszerelve.
A pusztamaróti már érdekesebb: mielőtt bekanyarodna az út az erdész(?)házakhoz, balkézre egy nagy fán található a doboz, a fának pont a túlsó oldalán, tehát az útról pont nem látszik. Ez a hely is alkalmas táborozásra, épp volt is itt egy nagyobb talán barlangász- csoport.
A következő eltévesztehtő hely úgy 3-4 km után lesz: eljutunk egy országútig és erről letérve erős emelkedő következik, de már kb. 20-30 méter után balra leágazik a kék az erdőbe.
Péliföldszentkereszten találunk bélyegzőt az egyik fán is, de szép egyházas pecsétet kaphatunk a lelkésztől. Valamint megengedte, hogy ott aludjunk a focipályán. Itt van víz, és rendes WC is.
6. nap, Péliföldszentkereszt-Mogyorósbánya-Tokodi-bánya-Nagy-Gete: Mogyorósbányán a Kakukk vendéglőben kaptunk Kéktúrás bélyegzőt, ehhez azonban le kell térni a kékről.
A tokodi-bányai pecsét pedig a térképen Pincék néven feltűntetett helyen lelhető, amint leérünk a műútra, rögtön balra a (talán) második ház, de jelzés és tábla is mutatja.
Tokodon használjuk ki a legelső kutat ami elénk vetődik, mert a következő szakaszon bőséges vízmennyiségre lesz szükségünk! A Nagy-Gete! Kb 500 méter alatt 100 méteres szintemelkedés... Sok víz kellett... Viszont a csúcson ismét kiváló szálláshelyre bukkantunk: ilyen pazar kilátásra ébredni...hmmm...az ilyenek miatt imádom a Kéktúrát!
7.nap, Nagy-Gete-Dorog-Klastrompuszta-Piliscsaba: Másnap rájöttünk, hogy szerencsénk volt hogy azt az emelkedőt felfelé kellett megtenni, mert lefelé jóval rosszabb lett volna, és mivel a másik oldal sokkal lankásabb, így kényelmesen leereszkedtünk.
Dorog után szépen lehet haladni Kesztölcig, ezután a Sziklák alatti dűlőn bártan lehet követni a kitaposott ösvényt.
Klastrompusztán a bélyegző könnyen megtalálható, Piliscsabán pedig a vasútállomáson érdemes keresni. Ez az út is jól járható, leszámítva egy kis susnyást Piliscsév előtt.
Összességében talán ezen a szakaszon voltunk legtöbbet erdőben, a legtöbb hegyet is farengeteg borítja, ezért elég kevés szép panorámával találkoztunk. Települést szintén keveset érintettünk, ami énrám kifejezetten pozitívan hatott, bár tény hogy így csínnyán kell bánni az elemózsiával. De idén is ugyanakkora élmény volt mint a korábbiakban, és jövőre irány az Északi-középhegység.
Én már 4. éve űzöm a kékjeleket, s mostanra befejeztük a teljes Dunántúlt.
Nyaranta szoktunk egy-egy hét alatt megtenni különböző szakaszokat, illetve a Budapest környékieket -mivel idevalósiak volnánk- 7végéken. Idén Bodajktól jöttünk Piliscsabáig, s nemsokára bemásolok erről ide egy rövid beszámolót.
Mindenképp írd meg a felkeresések időpontjait előtte!!
Egyébként részem(ünk)ről val.szinuleg szept. 21-23 Háromhutáról fel a Kékre és minél tovább Nyugat felé.
Majd megvizuálom! A Cserehát és a Zemplén kimaradt szakaszait még idén felkeresem!
Amúgy nagyon úgy néz ki, hogy ez a lezárás változó. Gondolom végigjárták, aztán jött a hír, hogy változott a kék a Ménes-patak-völgyében stb. Kiváncsi leszek, hogy mit ír a bükki őserdőről? Ezt elfelejtettem megnézni.
Sirokon jártam az előző héten más okokból, de azért a várba felmentem. Miért tették a régi a falba jól bevágott lépcsőkön bár meredeken de gyönyörűen felmenő kéket egy kevésbé izgalmas útra????
Nem 100%, de én mintha idén májusban frissen festve láttam volna az Eszkálai th.-at (azaz inkább kulcsosháznak kéne nevezni...).
Nincs beleírva, hogy mikor zárták le az adatok/képek gyűjtését?
Elolvastam azoknak a szakaszoknak a leírását, amit bejártam. Úgy veszem észre, hogy a szöveges információk naprakészek. Az egyik legutóbbi módosítás a kék nyomvonalán, hogy Jósvafő után a Lófej-forrás, Ménes-patak völgye területet elzárták a turisták elől. Én tavasszal még ezt a szakaszt jártam be, de a szöveg és a térkép már az újat jelöli.
Sajnálom a változást, pont ez volt a legszebb szakasz, amit eddig láttam a kékből. A kis vízesések a Ménes-patakban, meg az a sok-sok őz, amivel ott találkoztam.
Azt viszont tartom, hogy a képek régiek.
Az első 5 perc benyomása:
- Az első, amit megnéztem, az a csereháti szakasz volt, ugyanis arról nincs Cartographia térkép. A Csereháti Településszövetség által kiadott térképnek más a stílusa. Az atlaszban viszont Cartographia stílusú térkép van. Jó pont.
- Utána a Zempléni szakaszba kukkantottam bele. Szépek a képek, de az Eszkáláról készült fotó vagy nagyon régi, vagy nagyon új, mert tavaly én ott egy kopottas, bedeszkázott ablakú vadászházat láttam, itt meg egy frissen festett szerepel.
- A Kéktúra emlékmű tudomásom szerint tavaly került át Hollóházára. A könyv már ott említi.
- Visszalapozás a Cserehátra. Az Abaújszolnoki utcakép c. fényképen a házaknak van fakerítése. A valóságban nincs. Az úton félméteres átmérőjű gödrök. Engem rablótanyára emlékeztetett. :-( Szóval ez nem mai fénykép.
A hétvégén a Vértes 50-et nyomtuk és úgy megkívántam egy kis kéktúrát. Azt hiszem, a következő szakaszt a keleti oldalra tervezem. Az is igaz, hogy nekem csak ott vannak teljesített szakaszaim (Pilis, Börzsöny, Aggtelek, Cserehát, Zemplén), így emlékezetből tudok lektorálni. Azt hiszem, veszek is egyet. :) A Bajcsy itt van 5 percre.
A Bajcsy-n egész biztos lehet kapni, meg nagyobb könyvesboltban is, pl. Libri.
Első kötet: Hűvösvölgy-Hollóháza.
Szerintem nagyon jó (bár gyakorlatban még nem "vizsgázott"), sok fotóval, útleírással, történelmi, földrajzi jegyzetekkel, stb., jelzik a bélyegzőhelyeket (pl. Kevély-nyereg (kár)), közlekedési/útmegszakítási lehetőségeket, szálláshelyeket.
Én általában a Bosnyák téri Cartographia boltban szoktam vásárolni, ott valószínűleg lesz. Tapasztalataim szerint ott többféle térkép van, mint a Bajcsy-Zs. úti boltban.
Azt hiszem, hazafele meg is nézem.
Kedvesemmel mi a Zalaszántó-Hévíz-Keszthely-Tapolca útvonalat teljesítettük 2 hete.
A tapasztalataink nagyjából tükrözi a KVTE honlapon lévő profi beszámolót.
Egy-két megjegyzés az ottani információkhoz:
- a Tátikán régészeti munkák folynak (legalábbis a figyelmezető tábla szerint) és így tilos a terület megközelítése, mi azért megközelítettük
- A Hévíz előtti ominózus embermagasságú csalánnal borított szakaszt leküzdöttük, de tényleg csak javasolni tudom, hogy ne térjetek le az egyenesen Hévízre tartó útról
- a Hévíz-Keszthely közötti úton szinte végig lekaszálták a korábbi hatalmas gazt a mezőgazdasági területen keresztülvezető szakaszokon, viszont nagyon rosszul volt jelölve az út, így szinte érzés után mentünk.
- Vállus előtt iszonyú bozótoson átvágva tudtunk csak felkapaszkodni a faluba bevezető útra. Majd félóráig kerestük a kéket, de nem találtuk...
- Lesenceistvánd előtt a szőlőhegyről szintén csak az orrunkat követve és egy szőlősgazdát megkérdezve ereszkedtünk le. Itt sem találtuk egy rövid szakaszon a jelzést. A forrást ne hagyjátok ki, nagyon kellemes a víze.
- A Tapolcára bevezető országúti szakaszt a legnagyobb hőségben tettük meg... embertelen volt...
Még tavasszal írtam, hogy megyünk két hétre Zalába túrázni. Ez júliusban meg is történt, de sajnos csak mostanra sikerült egy épkézláb(???) beszámolót összeütnöm. Elöljáróban a túra vázlatos útvonala :
Július 13. Galambok - Nagybakónak
Július 14. Nagybakónak - Dióskál
Július 15. Dióskál - Tilajújhegy
Július 16. Tilajújhegy - Gyürüs
Július 17. Gyurüs - Zalaegerszeg
Július 18. Zalaegerszeg - Böde
Július 19. Böde - Szilvágy
Július 20. Szilvágy - Lenti
Július 21. Pihenonap
Július 22. Lenti - Kiscsehi
Július 23. Kiscsehi - Lasztonya
Július 24. Lasztonya - Pusztaszentlászló
Július 25. Pusztaszentlászló - Eszteregnye
Július 26. Eszteregnye - Belezna
Július 27. Belezna - Zákány
1. nap
Budapestről vonattal és busszal utaztunk az indulás helyére, Galambokra. A falu éttermében megtartott "kultúrabúcsuztatóéttermizabálás" után a Z jelzésen indultunk Nagybakónak felé. Először a hangulatos galamboki víztároló mellett haladtunk el, majd Csapi után a dombtetőre felkapaszkodva mezők és szántóföldek között jutottunk el Nagybakónakra. A jelzés végig követhető volt
2. nap
Reggel először a Dél-Dunántúli Kéken mentünk az Árpád-forrásig. Itt egymás közvetlen közelében, legalább három bővizű, klasszul kiépített forrás található. Innen felkapaszkodtunk a Kerülő-hegyre, majd a piros jelzésre áttérve elindultunk Orosztony irányába. Az út a domb gerincén vezetett, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. Orosztonyból a Z jelen (és aszfalton) felkapaszkodtunk a Szegfalusi-hegyre, ahol egy földmérő toronyból lehetett körbekémlelni. A csapat nagy része egyenesen Dióskálra (aznapi táborhelyünkre) ment, de én -továbbra is Z jelen- lementem a Kis-Balaton partjára. A jelet többször is sikerült elvétemen, de az újszabari étteremben, kövér német nyugdíjasok között elfogyasztott ebéd mindenért kárpótolt.
3. nap
Dióskál és a tilaji országút között a piros jel csupán papíron létezik, ezért ezen a napon kizárólag a térképre és az ösztöneinkre hagyatkozhattunk. Először Zalaszentmártonra sétáltunk át elobb mezei, majd egy erdei úton, onnan pedig az Esztergályi-patak völgyében indultunk el északi irányba. Itt egymás után több - a térképen nem jelölt - halastó is van, sok vizimadárral. Miután kereszteztük a 75-ös utat Gétyén keresztül Szentpéterúrig végig aszfalton kellett mennünk. A szentpéterúri kocsmában a nagy melegre való tekintettel hosszú fagyi/üdítő szünetet tartottunk. Innen a szőlőhegyen keresztül jutottunk el a tilaji országútig, ahol végre újra megjelent a piros. A Szent Györgyi erdőben megmászva egy 296 méter magas csúcsot értük el a Remetekertet. Sajnos elég sok volt az erdőirtás, így a térképpel ellentétben, a kápolna és a pihenőhely is néhány meghagyott fa tövében, egy irtáson fekszik. Azért a forrás megfontoltan csordogáló vize így is jól esett. Innen már csak rövid sétára volt aznapi szállásunk Tilajújhegy.
4. nap
Tilajújhegyrol -továbbra is a piroson- többnyire aszfalton, de szép erdőben haladva értük el első megállónkat; Szabad Nép Telepet (ízes szocialista név - nagyon tetszik). Itt megkerestük a Bezerédi kastélyt, ami az erdőben egy nagy rakás rom, viszont a kálvária kápolnája klasszul fel van újítva. Tovább haladva a P-n megnéztük a Szentlélek kápolnát is, majd szőlősök és erdők között haladva érkeztünk meg szálláshelyünkre; Gyűrüsre. A jelzés egész nap közepes volt, nem árt nagyon résen lenni.
5. nap
Gyűrüsről vigasztalanul szakadó esőben indultunk tovább a piroson. A jel nagyon gyöngus volt, de azért valahogy megérkeztünk Nemesapátiba. Itt megnéztük a templomot, majd nekivágtunk ismét a domboknak. Sajnos a jelet többször nem találtuk, de a vidék nagyon szép volt. A dombokról leérve kereszteztük a Felső-Válickát és már benn is voltunk Zalaegerszeg központjában. Innen busszal kizötykölodtünk a város szélén lévő táborunkba.
6. nap
Zalaegerszegről a PD-ön először felkapaszkodtunk a TV toronyhoz, ahonnan (250 Ft ellenében) csodálatos körpanoráma nyílott a göcseji dombokra. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt minden harsogóan zöld volt. Továbbra is a PD-ön haladva jutottunk el szálláshelyünkre; Bödére. Az út többnyire szőlő-hegyeken és szántásokon át vezetett. Útközben érdemes felkapaszkodni a Kandikón álló kilátóba is. A panoráma nem olyan pazar, mint a TV toronyból, de ingyen van. A jelzés többnyire rendben volt (erre vezetnek a Göcsej teljesítmény túrák is)
7. nap
Ezen a napon (és még egy pár másikon) sajnos lázzal egybekötött hasmenés gyűrte le tápos városi szervezetem, így a gyaloglást kihagytam. A járóképes sporttársak a PD és K+ jelzéseken nyomultak Szilvágy községbe. Szerintük az út unalmas és jellegtelen volt, a jelzések pedig a földi lét végső határán vegetáltak.
Meg kell azonban emlékeznem Szilvágy községről és lakóiról. Az egész falu nagyon rendezett, takaros, a lakosok pedig nagyon vendégszeretőek. Csapatunkat babgulyással, pogácsával és borral látták vendégül (mindezt teljesen ingyen). Én egy csomag Albert keksz mögül, meglehetősen pesszimista hangulatban szemléltem, ahogy a helyiek és csapatunk egészséges tagjai versenyt lakomáznak. Ezután a falu kórusa előadott néhány helyi népdalt, majd az addigra már jól beivott pestiekkel kalákában hatalmasat nótáztak.
8. nap
Szilvágy után Lenti volt a következő célpont. Ide az erdőgazdasági kisvasút mentén jutottunk el. Szerencsére a sínek között a talpfákat már a legtöbb helyen beborította a föld, így normálisan lehetett haladni. Az út -az utolsó néhány kilométertől eltekintve- szép erdős vidéken haladt. A szállásunk a campingben volt, ahol rajtunk kívül kizárólag csak Németek voltak.
9. nap
A túra fénypontja; a pihenőnap. Sajnos egész nap esett az eső, így akik strandolni akartak, csúnyán alászaladtak. Azok is, akik nagymosást terveztek a pihenőnapra (voltak egy páran). Ok kénytelenek voltak a szennyeses zsák tartalmát visszacsoportosítani a tiszták közé. Végül is a nyílt természetben nem annyira zavaró a háromnapos póló.
10. nap
Reggel a P jelzésen indultunk el Lentiszombathely felé. Útközben megnéztük a Lenti várát, ami inkább egy nagy magtár, mint vár, de mindegy. Lentiszombathely vá.-ról a vasút mellett átgyalogoltunk Iklódbördöcére. Innen a P+-en értük el a P jelet. Először a Csokma nevű csúcsot érintettük (317 m), majd a Vétyemi ősbükköst tekintettük meg. Erről nem régen Vaskalap Kartárs is tett itt említést Innen egy jelzetlen aszfalt úton déli irányban átvágtunk a P jelzés (Olajos kőrút) egy másik szakaszára. Ezen értük el célunkat, Kiscsehit, ahol a polgármester pezsgővel fogadott minket. Ezek a Zalaiak azért tudják mi a vendéglátás.
A mai nap volt két hetes vándorlásunk egyik legszebb szakasza. Hatalmas bükkösök, Kiscsehi előtt hatalmas fenyvesek, meredek hegyoldalak. Ha az ember nem tudná, hogy hol jár, azt gondolná, hogy ez valami hegyvidék. Ráadásul a P jelet frissen újították fel, így igazán semmire nem lehetett panasz.
11. nap
Reggel néhányan bebuszoztunk Letenyére, ahonnan rövid városnézés után a Z jelzésen indultunk el. A városból kifelé haladva, egy a tetején némileg meggörbült gyárkéményre csodálkoztunk rá. Először szolos dombokon, majd Zajk után erdőben vitt az út. A Kozári-forrásnál értük el a Dunántúli-kéket, de mi a K+-en és a P-on jutottunk be Bázakerettyére. Itt a fantasztikusan olcsó Inci étteremben megebédeltünk, majd a K jelen gyalogoltunk aznapi szállásunkra; Lasztonyára. A jelzések ma is rendben voltak (talán a K+ kivételével) és a vidék is gyönyörű volt. (másik legszebb nap)
12. nap
Lasztonyáról a K-en indultunk el Szentpéterfölde irányába, kellemes erdős úton. Hamarosan eleredt az eső is. Szentpéterfölde előtt egy elképesztő magas színvonalon felújított vadászházat láttunk, majd a falu kocsmájában áztattuk magunkat, ezúttal belülről. Innen még mindig a kéken és még mindig esőben mentünk tovább, egészen a Mézes-hegyig, ahol a Z jelzésre tértünk át (ami elég lazán volt felfestve - boven bíztak a megérzéseinkre a jelzésfestok). Egy rövid Puszatedericsi pihenőt követően a Z+-en ill. a Z?-en jutottunk el Pusztaszentlászlóra, ott is a Horgász-tó melletti szabadidőkp.-ba, ahol aznap éjjel táboroztunk. Meg kell emlékezzek még a zalai sárról. Ebben a masszában enyhe emelkedőn is csak négykézláb lehet haladni, úgyis csak lassan. Ezen a napon bőven volt részünk benne.
13. nap
Reggel a Horgász-tó partján, a Z?-on végighaladva értünk be Pusztaszentlászló "központjába", ahonnan a Z jelzésen mentünk fel a Hahót-hegyre, ami kéthetes vándorlásunk legmagasabb pontja volt (333 m). Innentől egésznap a S jelzésen nyomultunk. A jelek frissen voltak felfestve és mindenhol jól követhető volt, annak ellenére, hogy sok volt az irtás, a nehezen jelezhető szakasz. Az utat sok helyen igyekeztek a szekérút melletti hangulatos ösvényeken vezetni, szóval minden elismerésem a jelzésfestőké. A vidékről annyit, hogy a Lent-Kicsehi szakasszal vállvetve ez volt a legszebb nap. Hatalmas bükkösök, a Börzöncei szőlőhegy (ahonnan láttuk a Nagybakónak fölötti TV tornyot, amit egy héttel ezelőtt érintettünk), nem esett az eső sem, szóval klassz volt. Szállásunk Eszteregnye iskolájában volt.
14. nap
Eszteregnyéről továbbra is a S jelzésen mentünk először Sormásra, majd aszfalt úton Szepetnekre. Ezután a Cerinai erdőben kanyargott az út, egészen Bajcsáig. Szerencsére a jelzés jó volt, mert a böglyök miatt, gyakorlatilag futottunk, tájolásra nem nagyon volt idő.
A Bajcsai halastavakat elhagyva értük el a P-jelet. Én innen a S+-en szándékoztam továbbmenni, de a térképen jelölt úton semmit nem találtam, így a tájolóra és a megérzéseimre hagyatkozva indultam tovább. A hangulatos erdőben aztán néhány ősöreg jelet is láttam. Nemsokára egy vadiúj kerítés állta az utamat. Kerülni nem akartam, ezért bemászva iránytartással mentem, egészen egy -a térképen is jelölt- erdészeti útig. Itt mivel a jelzéskeresést reménytelennek ítéltem, legyalogoltam az országútra, azon pedig be Surdra. Itt egy remek cukrászdában vigasztalódtam. Innen 5 km sétával értem el a célt; Beleznát. Itt két kellemes meglepetés is várt. Egyrészt Lenti óta először tudtam zuhanyozni (mondjuk csak hideg vízben - de ne legyünk maximalisták), másrészt a Polgármester gulyáslevessel, kaláccsal és borral vendégelt meg minket. Éljenek a Beleznaiak!
15. nap
Az utolsó napon a P+ indultunk el Belezna vm. felé. A jelzés halvány, de követhető volt, viszont az elmúlt egy évben senki nem járhatott erre, mert óriási szűz bozótoson kellett keresztülverekedni magunkat. Belezna vm.-tol a Z+-en indultunk tovább Szentmihályhegy felé, na ez az a jel, ami soha nem is létezett. Ismét tájoló és bozótharc. Innen 10 km könnyő, levezető aszfalt következett, az Ortilos-Zákány-Gyékényes vá. útvonalon. Ezután már csak
5 óra laza vonatozás és itthon is voltunk.
Összességében a jelzések várakozásomon felül rendben voltak. Nagy problémák csak néhány rövid szakaszon fordultak elő. A -számomra- legjobban tetsző vidék a Lenti - Eszteregnye szakasz volt, de a többi is nagyon klassz. Az időjárással nem volt túl nagy szerencsénk (az elején 35 fokos meleg, utána esős idő), de egy, két hetes túrán ez sajnos kivédhetetlen.
Mindenesetre már tervezem a következő zalai túrát.
rajtunk kívül SENKI sem járt a kéken egész nyáron?
Se egy leírás, se egy fotóalbum? Remélem csak a nyári szünetre szól ez a nagy csend! Grafománok, hajrá!
